Thomas S. Monson elnök
elsõ tanácsos az Elsõ Elnökségben
Nagyon valós értelemben örökkévaló otthonok építõi vagyunk. Tanoncok vagyunk, nem szakképzett mesteremberek. Isteni segítségre van szükségünk, ha sikeresen akarunk építkezni.
Egy nap Üdvözítõnk, személyes szolgálata során felvitte Pétert, Jakabot és Jánost „egy magas hegyre,
és elváltozék elõttök, és az õ orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lõn, mint a fényesség.
És ímé, megjelenék õ nékik Mózes és Illyés, a kik beszélnek vala õ vele.
Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó nékünk itt lennünk.”1
Ma, ezen történelmi alkalommal összegyûlünk ebben a nagyszerû Konferenciaközpontban, valamint a Templom téren és a világ számos más pontján.
Könnyek szöknek a szemünkbe és hála tölti el a szívünket, amint egy csodálatos himnusz címét visszhangozzuk: „Hála legyen Istennek”.2 Ennek az épületnek a felállítása régóta szerepelt a tervekben. Szükségünk volt egy sokkal nagyobb épületre, hogy befogadjuk azokat, akik a konferencián és az év során más tevékenységeken vesznek részt. Nagy tehetséggel megáldott munkások dolgoztak szívükkel és kezükkel, hogy olyan szerkezetet biztosítsanak, amely kiérdemli az õ isteni helyeslését: „Jól vagyon, jó és hû szolgám.”3
Amikor Jézus hosszú idõvel ezelõtt egy távoli helyen az emberek között szolgált, gyakran példázatokban beszélt, olyan nyelven, amit az emberek a legjobban értettek. Gyakran utalt az otthonok építésére azoknak az életével kapcsolatosan, akik hallgatták. Nem úgy ismerték-e gyakran, mint „az ácsmesternek fiát”? Kijelentette: „Egy . . . háznép sem állhat meg, a mely meghasonlik magával.”4 Késõbb így figyelmeztetett: „Íme, az én házam a rend háza, mondja az Úristen, és nem a zûrzavar háza.”5
A Joseph Smith próféta által 1832. december 27-én Kirtlandben, Ohio államban adott kinyilatkoztatásában a Mester ezt tanácsolta: „Szervezõdjetek, készítsetek elõ minden szükséges dolgot és alapítsatok egy házat, igen, az imádság házát, a böjt házát, a hit házát, a tanulás házát, a dicsõség házát és a rendezettség házát: Isten házát.”6
Hol találhatna bármelyikünk alkalmasabb tervrajzot, amely által bölcsen és helyesen fel tudnánk építeni házunkat, hogy személyes lakhelyünk legyen az örökkévalóságon át?
Nagyon valós értelemben örökkévaló otthonok építõi vagyunk. Tanoncok vagyunk, nem szakképzett mesteremberek. Isteni segítségre van szükségünk, ha sikeresen akarunk építkezni. A Pál apostol által adott utasítás megadja a bizonyosságot, amire szükségünk van: „Nem tudjátok-é, hogy Isten temploma vagytok, és az Isten lelke lakozik bennetek?”7
Amikor emlékezetben tartjuk, hogy mindannyiunk Isten szó szerinti fia vagy lánya, nem fogjuk nehéznek találni, hogy Mennyei Atyánkhoz imában közeledjünk. Õ megbecsüli az általunk életnek hívott nyersanyag értékét. „Emlékezzetek arra, hogy a lelkek értéke nagy Isten szemében!”8 Kijelentése helyet talál lelkünkben, és célzatosságot sugall életünkben.
Van egy Tanító, aki vezeti erõfeszítéseinket, ha õbelé helyezzük hitünket - magába az Úr Jézus Krisztusba. Így hív minket: „Jõjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.
Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tõlem, hogy én szelid és alázatos szívû vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.
Mert az én igám gyönyörûséges, és az én terhem könnyû.”9
Azt mondták Jézusról, hogy „gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek elõtt való kedvességben”.10 Rendelkezünk-e az eltökéltséggel, hogy hasonlóképp cselekedjünk? A szentírás egy sora így tiszteleg Urunk és Üdvözítõnk elõtt, akirõl ezt mondták: „Széjjeljárt jót tévén.”11
Pál szeretett tanítványához, Timóteushoz írott levelében megadta a módot, amely által magunkat jobbá tehetjük, és ugyanakkor azoknak is segítséget nyújthatunk, akik csendesen elmélkednek, majd hallhatóan felteszik a kérdést: „Mimódon [találhatnám meg az utat], ha csak valaki meg nem magyarázza nékem?”12
A válasz, amit Pál adott Timóteusnak, inspirált tanácsot nyújt mindannyiunk számára. Fogadjuk meg ezt a bölcs tanácsot: „Légy példa a hívõknek a [szóban], a beszédben, . . . a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.”13
Vizsgáljuk meg ezt a komoly utasítást, amely, nagyon valós értelemben, nekünk adatott.
Elõször is, legyünk példák a szóban! „Felemelõ szavakat mondjatok egymásnak”14 - mondta az Úr.
Emlékszünk az egyik kedvenc vasárnapi iskolai himnuszunk tanácsára?
Ha nem felejtjük el a kedves szavakat,
Akkor örökre süt a nap;
Kedves szavakkal szóljunk egymáshoz,
Hisz oly édes a szív hangja!15
Figyeljétek meg Mary Boyson Wall észrevételét, aki néhány évvel ezelõtt ünnepelte 105. születésnapját. 1913-ban ment férjhez Don Harvey Wallhoz a Salt Lake Templomban. 81. házassági évfordulójukat ünnepelték nem sokkal azelõtt, hogy Don, 103 éves korában elhunyt. Egy, a Church News-ban megjelent cikkben életük és házasságuk hosszú voltát a kedves szavaknak tulajdonította. Azt mondta: „Azt hiszem, ez segített át minket mindenen, mert megpróbáltunk segíteni egymásnak, és mindig kedvesen szóltunk egymáshoz.”16
Másodszor, legyünk példák a beszédben! Az 1987. októberében tartott általános konferencián Gordon B. Hinckley elnök kijelentette: „A csúnya beszéd beszennyezi az embert, aki azt szólja. Ha rászoktatok, hogyan szabadulhattok meg tõle? Elõször is, el kell határoznotok, hogy megváltoztok. Legközelebb, amikor késztetést éreztek, hogy olyan szavakat használjatok, amirõl tudjátok, hogy helytelenek, egyszerûen hagyjátok abba! Maradjatok csendben, vagy mondjátok másképp, amit mondanotok kell!”17
FranHois de la Rochefoucauld megjegyezte: „Az egyik oka annak, hogy olyan kevés ember található, aki értelmes és kellemes társalkodó partnernek bizonyul, az, hogy majdnem mindenki azon gondolkodik, hogy saját maga mit akar mondani, ahelyett, hogy azon gondolkodna, hogy világosan válaszoljon arra, amit neki mondanak.”
Harmadszor, legyünk példák a szeretetben!
A korintusbeliekhez írott levélbõl származik ez a gyönyörû igazság: „A szeretet soha el nem fogy.”18
A lélek számára megnyugtató az a gyors segítség, amit az egyház természeti katasztrófák idején nyújtott, mint például Mozambikban, Madagaszkáron, Venezuelában és sok más helyen. Gyakran mi érkeztünk elsõként a helyszínre az ilyen katasztrófákat követõen, és a legtöbb segítséggel. Vannak egyéb szervezetek, amelyek hasonlóképpen bõkezûen reagálnak.
Mi a szeretet? Moróni, leírva atyja, Mormon néhány szavát, ezt jegyezte fel: „A jószívûség, az igaz krisztusi szeretet, mindörökké megmarad.”19
Aki életében a jószívûség megtestesítõje volt, az George Albert Smith elnök. Közvetlenül a második világháború után az egyház gyûjtést rendezett, hogy meleg ruházatot szerezzenek, amit átszállíthatnak az európai szenvedõ szenteknek. Elder Harold B. Lee és Elder Marion G. Romney elvitték George Albert Smith elnököt a Salt Lake City-ben található Welfare Square-re [Jóléti térre], hogy megnézzék az eredményt. Mély benyomást tett rájuk az egyház tagságának nagylelkû válasza. Nézték, amint Smith elnök a munkásokat figyelte, akik a nagy mennyiségû ruha- és cipõadományt dobozolták. Látták, hogy könnyek peregtek le arcán. Pár pillanat múlva George Albert Smith elnök levette új felsõkabátját, és ezt monda: „Kérem, ezt is szállítsák el!”
A Testvérek azt mondták neki: „Nem, elnök úr, ne tedd! Ne küldd el; hideg van, és szükséged van a kabátodra!”
De Smith elnök nem vette vissza, így a kabátját, más holmikkal együtt elküldték Európába, ahol az éjjelek hosszúak és sötétek voltak, és ritkaság volt az élelmiszer és a ruházat. Majd megérkeztek a szállítmányok. Öröm és hálaadás jutott kifejezése hangosan és titkos imákban is.
Negyedszer, legyünk példák a lélekben! A zsoltáríró ezt írta: „Tiszta lelket teremts bennem, oh Isten, és az erõs lelket újítsd meg bennem.”20
Tizenhét évesen beálltam az Egyesült Államok Haditengerészetébe, és San Diegóban, Kaliforniában vettem részt a kiképzésen. Az elsõ három hét során úgy érezte magát az ember, mintha a haditengerészet meg akarná ölni, ahelyett, hogy a túlélésre képezné ki.
Mindig emlékezni fogok az elsõ vasárnapra San Diegóban. Az ügyeletes altiszt azt mondta nekünk: „Ma mindenki elmegy istentiszteletre!” Akkor alakzatban felsorakoztunk az alakuló téren. Az altiszt azt kiáltotta: „Mindenki, aki katolikus - találkozó a Decatur táborban! Lépés indulj! És vissza ne jöjjenek délután 3 óráig!” Nagy tömeg vonult ki. Akkor azt mondta: „Mindenki, aki a zsidó hiten van - találkozó a Henry táborban! Lépés indulj! És vissza ne jöjjenek délután 3 óráig!” Egy kisebb alakulat vonult ki. Akkor azt mondta: „Maguk, protestánsok pedig a Farragut tábor színházaiban gyûlnek! Lépés indulj! És vissza ne jöjjenek délután 3 óráig!”
Az elmémen átvillant a gondolat: Monson, te nem vagy katolikus. Nem vagy zsidó. Nem vagy protestáns. Elhatároztam, hogy nem mozdulok. Úgy tûnt, mintha férfiak százai meneteltek volna el mellettem. Akkor meghallottam a legédesebb szavakat, amiket az altiszt jelenlétemben valaha is kiejtett. Azt mondta: „És maguk ott, minek nevezik magukat?” Többes számot használt: maguk! Most elõször vettem észre, hogy áll még mögöttem valaki azon az alakuló téren. Egyszerre mondtuk: „Mormonok vagyunk.” Megvakarta a fejét, az arcán zavarodottság tükrözõdött. Ezt mondta: „Nos, menjenek és találjanak maguknak egy helyet, ahol gyûlhetnek - és vissza ne jöjjenek délután 3 óráig!” Elvonultunk. Menet közben szinte ütöttük a ritmusát ennek az Elemiben tanult mondókának:
Legyél bátran mormon,
Bátran állj magad!
Bátran legyen biztos célod,
És azt hirdesd bátran!
Ötödször, legyünk példák a hitben!
Stephen L Richards elnök a hitrõl szólva kijelentette: „Magánál az embernél nagyobb hatalom elismerése semmilyen értelemben nem alacsonyítja le õt. Ha hite által jótékonyságot és magasztos célt tulajdonít annak a hatalomnak, amely nálánál magasabb rendû, magasabb rendeltetést és nemesebb tulajdonságokat lát maga számára, és a lét küzdelme során ösztönzésre és bátorításra lel. . . . Keresnie kell - hittel és imával -, és remélnie kell, hogy talál. Az ilyen õszinte, imádságos erõfeszítés nem marad viszonzatlanul; ez magának a hit filozófiájának a felépítése.”21 Isteni kegy kísér mindenkit, aki alázatosan keresi azt.
Minnie Louise Haskins egy kedves versben írta le ezt a tantételt: „Azt mondtam a férfinak, aki az év kapujánál állt: ‚Adj nekem fényt, hogy biztonságosan léphessek az ismeretlenbe!’ õ azt válaszolta: ’Menj ki a sötétbe, és helyezd kezedet Isten kezébe! Jobb lesz az, mint a fény, és biztonságosabb, mint az ismert út.’”22
Végül, legyünk példák a tisztaságban!
„Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az õ szent helyén?
Az ártatlan kezû és tiszta szívû, a ki nem adja lelkét hiábavalóságra, és nem esküszik meg csalárdságra.
Áldást nyer az Úrtól, és igazságot az idvesség Istenétõl.”23
Ahogy David O. McKay elnök megjegyezte: „Nemzetünk biztonsága az otthon erején és tisztaságán áll; és én köszönöm Istennek az egyház tanításait . . . az otthon építésével kapcsolatban, valamint azt a benyomást, amivel a kedves szülõk hatottak arra vonatkozóan, hogy az otthonnak kell a világ legszentebb helyének lennie. Népünk otthonépítõ nép, és mindenhol, a gyerekkortól az idõs korig azt tanítják nekik, hogy az otthont a világi gonoszságoktól tisztán és biztonságban kell tartani.”24
Évekkel ezelõtt cövekkonferenciát látogattam Star Valley-ben, Wyomingban, ahol a cövekelnökséget újjászervezték. Az akkor felmentett cövekelnök, E. Francis Winters, 23 hosszú évig szolgált hithûen. Bár természetétõl és körülményeitõl fogva szerény volt, a völgyben mindenkinek örökös erõt adó oszlopa volt. A cövekkonferencia napján az épület csordultig telt. Úgy tûnt, mintha minden szív csendben köszönetet mondana ennek a nemes vezetõnek, aki olyan önzetlenül fordította életét mások javára.
Amint felálltam, hogy beszéljek, valami olyasmire éreztem késztetést, amit sem azelõtt, sem azóta nem tettem soha. Megállapítottam, mennyi ideig volt Francis Winters a cövek elnöke, majd megkértem mindenkit, akit gyerekkorukban megáldott vagy konfirmált, hogy álljon fel és maradjon állva. Majd felkértem minden személyt, akit Winters elnök szentelt fel vagy választott el, akivel személyesen tanácskozott vagy akinek áldást adott, hogy legyen szíves, álljon fel. Az eredmény lelkesítõ volt. A hallgatóságban minden személy felállt. Patakokban folytak a könnyek - könnyek, amelyek a szavaknál jobban fejezték ki a gyengéd szívek háláját. Odafordultam Winters elnökhöz és feleségéhez, és ezt mondtam: „Ma tanúi vagyunk a Szellem sugalmazásának. Ez a hatalmas tömeg nem csak egyéni érzéseket tükröz, hanem Isten háláját is a jó életért.” Senki nem fogja elfelejteni, aki jelen volt abban a gyülekezetben azon a napon, hogy milyen érzései voltak, amikor tanúi voltunk Isten Szelleme nyelvének.
Itt állt Francis Winters, példaként „a hívõknek a [szóban], a beszédben, . . . a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.”25
Hûek a hithez, melyet szüleink õriztek,
Hûek a hithez, melyért mártírok haltak meg.
Isten Urunk,
El nem futunk,
Hitünkért mi bátran kiállunk.26
Hogy mindannyian megtehessük ezt, ezért imádkozom alázatosan, Jézus Krisztus nevében, ámen.
JEGYZETEK
1. Máté 17:1-4.
2. Felix Mendelssohn: „Hála legyen Istennek” („Thanks Be to God”), Illés.
3. Máté 25:21.
4. Máté 12:25.
5. T&Sz 132:8.
6. T&Sz 88:119.
7. 1 Kor. 3:16.
8. T&Sz 18:10.
9. Máté 11:28-30.
10. Lukács 2:52.
11. Ap. Csel. 10:38.
12. Ap. Csel. 8:31.
13. 1 Tim. 4:12.
14. T&Sz 136:24.
15. „Kedves szavakkal szóljunk”, Himnuszok, eredeti szöveg: Joseph L. Townsend.
16. Church News, 1996. szeptember 21., 10. o.
17. „Take Not the Name of God in Vain”, Ensign, 1987. nov., 47. o.
18. 1 Kor. 13:8.
19. Moróni 7:47.
20. Zsolt. 51:10.
21. Conference Report, 1937. október, 35. és 38. o.
22. „The Gate of the Year”, The Oxford Dictionary of Quotations, 2. kiadás (1953), 239. o.
23. Zsolt. 24:3-5.
24. Conference Report, 1909. április, 66. o.
25. 1 Tim. 4:12.
26. „Hûek a hithez”, Himnuszok, eredeti szöveg: Evan Stephens.
Previous
