Biztos kikötõt találni Elder Joseph B. Wirthlin A Tizenkét Apostol Kvórumából Életünk viharaiban az Üdvözítõ a megnyugvásunk és a menedékünk. Ha békét keresünk, akkor Hozzá kell jönnünk. Kiváltságnak érzem azt, hogy veletek lehetek ezen a történelmi eseményen. Számomra ez a pompás konferenciai központ, annak tartós gránitfalaival, egy nagyszerû utolsó napi mûvet jelképez - a követ, melyet Dániel látott - a hegybõl kéz érintése nélkül1 leszakadó követ, mely Isten királyságaként örökké megmarad. Akár személyesen vagytok jelen, akár más helyeken vesztek részt, megdicsérlek titeket azért a döntésért, hogy részesei lesztek ennek a történelmi általános konferenciának, és azért imádkozom, hogy az Úr áldjon meg benneteket a hithûségetekért. Több mint 60 évvel ezelõtt misszionáriusként szolgáltam Ausztriában és Svájcban. Kihívásokkal teli, de csodálatos idõszak volt ez. Megszerettem a világ azon részének népét, és vonakodtam otthagyni õket. Amikor azonban 1939 augusztusának végén lejárt szolgálatom ideje, elõkészületeket tettem, hogy hazahajózzak. Az Atlanti-óceánt átszelõ hosszú utazás után, mely a háború miatt veszélyes volt abban az idõben, örültem, hogy megláttam a szabadság és a demokrácia csodálatos jelképét, a Szabadság-szobrot. El sem tudom mondani, milyen megkönnyebbülést jelentett az, hogy végül elértem ebbe a biztos kikötõbe. Úgy gondolom, abból érezhettem meg valamit, amit Jézus Krisztus tanítványai éreztek azon a napon, amikor az Üdvözítõvel voltak. Vitorlát bontottak a Galileai-tengeren A szentírások elmondják nekünk, hogy Jézus fáradt volt, a hajó hátuljába ment, és egy párnán elaludt.2 Hamarosan elsötétült az ég, „És ímé, nagy háborgás lõn a tengeren, annyira, hogy a hajót elborítják vala a hullámok.”3 Dúlt a vihar. A tanítványok pánikba estek. Úgy tûnt, mintha felborulna a hajó, az Üdvözítõ viszont még mindig aludt. Végül nem várhattak tovább és felébresztették Jézust. Majdnem halljuk szavaikban a gyötrõdést és a kétségbeesést, amint Mesterüknek könyörögnek: „Nem törõdöl vele, hogy elveszünk?”4 Sokan érzik ma úgy, hogy bajban vannak és ki vannak fáradva; sokan érzik úgy, hogy életük hajója bármely pillanatban felborulhat vagy elsüllyedhet. Hozzátok szeretnék szólni ma, akik biztos kikötõt kerestek, akiknek összetörõben van a szíve, akik aggódtok vagy féltek, akik gyászt vagy a bûn terheit hordozzátok, akik úgy érzitek, hogy senki nem hallja a kiáltásaitokat, akiknek könyörög a szíve: „Mester, nem törõdöl vele, hogy elveszek?” Hozzátok szólok egy pár vigaszt és tanácsot adó szót. Legyetek biztosak abban, hogy létezik egy biztos kikötõ. Békére lelhettek a titeket fenyegetõ viharok közepette. Mennyei Atyátok - aki még azt is tudja, mikor esik le egy veréb - tud a szívfájdalmatokról és a szenvedésetekrõl. Szeret titeket, és azt akarja, ami a legjobb nektek. Ebben soha ne kételkedjetek! Bár megengedi nekünk olyan döntések meghozatalát, melyek talán nem válnak javunkra vagy mások javára, és bár nem mindig avatkozik közbe a dolgok menetébe, a hithûeknek még a próbatételeik és a megpróbáltatásaik közepette is békét ígér. Alma próféta azt mondja nekünk: „Aki eljön és mindenfajta fájdalmat, megpróbáltatást és kísértést szenved, azért, hogy az ígéret beteljesüljön, amely azt mondja, hogy magára fogja venni népe fájdalmait és betegségeit.”5 Jézus megvigasztal minket, amikor azt mondja: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”6 Húzódjatok közelebb az Úr Jézus Krisztushoz! Különleges szeretet van Benne azok iránt, akik szenvednek. Õ Isten Fia, egy örök király. Halandó szolgálata során szerette és megáldotta a szenvedõket. Minden szava könyörületrõl tanúskodott és biztatta a szelídeket és a csalódottakat. A betegeknek gyógyító balzsamot hozott. A reményre és törõdõ érintésre áhítozók megkapták azt a Királyok Királyának, az óceán, a föld és az ég Teremtõjének kezétõl. Ma Jézus, a Krisztus, ott áll Mennyei Atyánk jobb kezénél. Azt feltételezitek talán, hogy ma kevésbé hajlandó segíteni azokon, akik szenvednek, akik betegek, vagy akik erõsítést kérnek imában az Atyától? Legyetek jó reménységben! Galilea Férfiúja, a Teremtõ, az Élõ Isten Fia soha nem felejti el vagy hagyja el azokat, akiknek Felé húz a szíve. Bizonyságot teszek arról, hogy a Férfi, aki szenvedett az emberiségért, aki a betegek meggyógyításának és az elkeseredettek megvigasztalásának szentelte életét, odafigyel a szenvedéseitekre, a kétségeitekre és a szívfájdalmaitokra. „Akkor - kérdezné a világ - miért alszik, amikor tombol körülöttem a vihar? Miért nem csendesíti le azt a vihart, és miért hagy szenvedni?” Válaszra lelhettek, ha elgondolkoztok egy pillangón. Szorosan selyemgubójába zárva a fejlõdõ lepkebábnak minden erejét összeszedve kell küszködnie azért, hogy széttörje azt, ami fogva tartja. A pillangó talán arra gondol: Miért kell így szenvednem? Miért nem válhatok egyszerûen, egy szempillantás alatt pillangóvá? Az ilyen gondolatok ellenkezhetnek a Teremtõ tervével. A selyemgubóból történõ kitörés küzdelme fejleszti ki a pillangót, hogy repülhessen. Eme megpróbáltatás hiányában a pillangónak soha nem lenne elég ereje ahhoz, hogy valóra váltsa rendeltetését. Soha nem tenne szert az ahhoz szükséges erõre, hogy valami rendkívüli legyen belõle. James E. Faust elmagyarázta, hogy „minden életnek kijut a megpróbáltatások és a csapások fájdalmas és kétségbeejtõ napjaiból. Úgy tûnik, mindenki teljes mértékben részesül gyötrelemben, szomorúságban és gyakran még szívfájdalomban is, azokat is beleértve, akik igyekeznek helyesen cselekedni és hithûnek lenni.”7 Ezt követi az a feltevés, hogy az általunk megtapasztalt nehézségek teszik lehetõvé, hogy olyanná váljon a lelkünk, akár az agyag a Mester kezeiben. „A próbatételek és a nehézségek - tanította Faust elnök - elõkészíthetnek arra, hogy újjászülessünk.”8 A nehézségek megerõsíthetnek és megtisztíthatnak minket. Akár a pillangó esetében, a nehézségekre szükség van a jellem építéséhez. Ha arra szólítanak fel minket, hogy zavaros vizeken hajózzunk, tudnunk kell, milyen szerepet töltenek be a nehézségek isteni lehetõségeink formálásában. Bárcsak jelen szenvedéseink mögé tekintenénk, és ideiglenes lepkebáboknak látnánk a küszködéseinket! Bárcsak lenne hitünk és bizalmunk Mennyei Atyánkban, és meglátnánk, hogyan kerülhetünk ki egy idõ után tisztábban és dicsõségesebben a próbatételeinkbõl! Melyik szülõ mondaná azt a gyermeknek: A járni tanulás oly fájdalmas és nehéz dolog, meg fogsz botlani, valószínûleg megsérülsz, és sokszor sírsz majd, ha elesel. Majd én megóvlak téged a küszködéstõl! Megfigyeltem legfiatalabb unokánkat, Seth-et, amint járni tanult. A tapasztalatszerzés e folyamata által most már biztosan jár. Mondhattam volna-e neki azt: Mivel szeretlek, megóvlak ettõl? Ha így tettem volna, mivel nem tudom annak látványát, hogy néha botladozik, talán soha nem tanult volna meg járni. Éppen ezért, ez nem is jut eszébe a szeretõ szülõnek vagy nagyszülõnek. Ha a gyermek valaha is járni fog, akkor át kell esnie a tanulás botladozó és gyakran fájdalmas folyamatán. Arra bíztattuk Seth-et, hogy tanuljon az élmény során. Igen, még annak ismeretében is, hogy nehéz lesz ennek folyamata, tudjuk, hogy a járás szabadsága és öröme minden ideiglenes fájdalmat vagy nehézséget megér. Testvéreim, mi más a halandóság, ha nem egy hosszú folyamat, akár a járni tanulás? Meg kell tanulnunk az Úr útjain járni. Erõsebbek vagytok, mint gondolnátok. Mennyei Atyátok, a világegyetem Ura és Mestere a ti Teremtõtök. Ennek gondolata szárnyalásra készteti a szívemet, úgy örülök. Szellemünk örökkévaló, és az örökkévaló szellemek végtelen lehetõségekkel bírnak! Mennyei Atyánk nem azt akarja, hogy rettegjünk. Nem azt akarja, hogy elkeseredettségben gázoljunk. Azt várja el tõlünk, hogy húzzuk ki magunkat, tûrjük fel az ingujjunkat és gyõzzük le a kihívásainkat. Ezt a szellemiséget - a hit és a kemény munka keverékének szellemiségét - kell magunkévá tennünk, amint igyekszünk biztos kikötõbe érni az életünkben. Testvérek, nem vagytok egyedül! Az Utolsó Napok Szentjei Jézus Krisztus Egyházában emberek milliói állnak mellettetek! Akik az Üdvözítõ tanításait és példáját követik, azok készek „egymás terheit is viselni”, hogy azok könnyûek lehessenek; igen, készek „a gyászolókkal gyászolni, . . . a vigasztalásra szorulóknak vigasztalást nyújtani.”9 Ezekben az utolsó napokban a próféták választ adtak Káin kérdésére, melyet az Úrnak tett fel: „Õrizõje vagyok-é én az én atyámfiának?”10 „Igen, õrzõi vagyunk testvéreinknek,” - mondta Thomas S. Monson elnök. Amikor együtt dolgozunk azokért, akiknek szükségük van erre, „kiküszöböljük az egyedül álló ember gyengeségét, és sok együtt szolgáló erejével helyettesítjük azt. Bár elõfordulhat, hogy mindenre nem vagyunk képesek, de valamit tehetünk és tennünk is kell!”11 A püspökök, házitanítók, látogató tanítók, valamint a papsági kvórumok, a segítõegyletek és a többi segédszervezet tagjai mind készen állnak arra, hogy segítsenek. Az Üdvözítõ tanításai és az egyház alkotják a legjobb biztos kikötõt - igen, a legbiztosabb menedéket a zivatarban.12 Testvéreiteknek az egyházban persze nem az a dolga, hogy helyettetek oldják meg a problémáitokat. Azt tapasztaltam, hogy ha megtesszük mások helyett azt, amit maguknak kellene megtenniük, akkor gyakran inkább gyengítjük, mintsem erõsítjük õket. Testvéreitek azonban mellettetek lesznek, hogy erõsítsenek, bíztassanak és segítsenek titeket. Erõsebbek lesztek, amint felülkerekedtek az élet nehézségein. Akkor még inkább segíteni tudtok majd másoknak - azoknak, akik éppen azon igyekeznek, hogy biztos kikötõre leljenek a körülöttük tomboló viharban. Ha úgy érzitek, hogy dobálnak titeket az élet viharai, emelkednek a hullámok és üvöltenek a szelek, ilyenkor természetes, hogy felkiált a szívetek: „Mester, nem törõdöl vele, hogy elveszek?” Amikor eljönnek ezek az idõk, gondoljatok vissza arra a napra, amikor az Üdvözítõ felébredt a hajó hátulsó részében, és megdorgálta a szelet. „Hallgass, némulj el!”13 - mondta. Idõnként kísértést érezhetünk arra, hogy azt gondoljuk, az Üdvözítõt nem érdeklik a próbatételeink. Igazság szerint ennek az ellenkezõje igaz: nekünk kell fogékonnyá tenni a szívünket az Õ tanításaira. Kihívásaitok megoldásánál használjátok a leleményességeteket és az erõtöket! Tegyetek meg minden tõletek telhetõt, a többit pedig bízzátok az Úrra! Howard W. Hunter elnök azt mondta: „Ha Jézus Krisztus és az õ visszaállított evangéliuma áll életünk és hitünk középpontjában, akkor semmi nem mehet tartósan rosszul. Ha viszont nem az Üdvözítõre és tanításaira összpontosít az életünk, akkor nincs más siker, mely valaha is tartósan jó lehet.”14 Az evangélium szerinti élet nem azt jelenti, hogy kikerülnek minket az élet viharai, de felkészültebbek leszünk arra, hogy derûsen és békésen nézzünk szembe velük. „Keressetek szorgalmasan, mindig imádkozzatok és higgyetek - intett az Úr - és ha igaz úton jártok, . . . akkor minden a javatokra alakul.”15 Húzódjatok közelebb az Úr Jézus Krisztushoz! Legyetek jó reménységben! Tartsátok meg a hitet! Ne kételkedjetek! Egy napon lecsendesülnek a viharok. Szeretett prófétánk, Gordon B. Hinckley elnök azt mondta: „Nincs félnivalónk. Isten áll a kormányrúdnál . . . [és] áldásokat áraszt azokra, akik a parancsolatainak engedelmeskedve élnek.”16 Életünk viharaiban az Üdvözítõ a megnyugvásunk és a menedékünk. Ha békét keresünk, akkor Hozzá kell jönnünk. Õ maga jelentette ki ezt az örök igazságot, amikor azt mondta: „Mert az én igám gyönyörûséges, és az én terhem könnyû.”17 Amikor az Üdvözítõ biztos kikötõjében vet horgonyt a lelkünk, akkor Pálhoz hasonlóan elmondhatjuk: ”Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk.”18 Joseph Smith próféta, aki jól ismerte az élet viharait, így kiáltott fel gyötrõdve az egyik legsötétebb pillanatában: „Ó, Istenem! Hol vagy? Hol van rejtekhelyed sátora?”19 Amint felemelte hangját, elérkezett hozzá az Úr csendes vigasztalása: „Béke legyen lelkedben! Gyötrelmed és szenvedésed csak egy pillanat rövid lesz. És azután, ha hûségesen kitartasz, Isten felemel a magasságba, és gyõzedelmeskedni fogsz minden ellenségeden.”20 Az evangélium adja meg nekünk a tartós biztonság és védelem kikötõjét. Az élõ próféta és az apostolok olyanok ma, mint világítótornyok a viharban. Kormányozzatok a visszaállított evangélium világossága és azok inspirált tanításai felé, akik az Urat képviselik a Földön! Ünnepélyes bizonyságot teszek arról, hogy Jézus az élõ Krisztus, a mi Üdvözítõnk és Megváltónk. Õ vezeti és irányítja egyházát prófétánk, Gordon B. Hinckley elnök által. Ha az Üdvözítõ tanításai szerint élünk, akkor minden bizonnyal biztos kikötõre találunk ebben az életben és az eljövendõ örökkévalóságban. Bizonyságot teszek Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Dániel 2:45. 2. Lásd Márk 4:38. 3. Máté 8:24. 4. Márk 4:38. 5. Alma 7:11. 6. János 14:27. 7. „The Refiner’s Fire,” Ensign, 1979. május, 53. 8. Ensign, 1979. május, 54. 9. Móziás 18:8-9. 10. Mózes 5:34. 11. „Our Brothers’ Keepers,” Ensign, 1998. június, 33, 38. 12. T&Sz 115:6. 13. Márk 4:39. 14. The Teachings of Howard W. Hunter, szerk. Clyde J. Williams (1997), 40. 15. T&Sz 90:24. 16. „This Is the Work of the Master,” Ensign, 1995. május, 71. 17. Máté 11:30. 18. 2 Kor. 4:8-9. 19. T&Sz 121:1. 20. T&Sz 121:7-8.