Szívünkbe írni az evangélium tantételeit Elder Walter F. González a hetvenektõl „A tudás önmagában nem elegendõ. Alkalmaznunk kell a tantételeket életünkben.” A visszaállítás nyelve az angol, és ezen a konferenciai ülésen az akcentussal beszélt angol az egyház világméretû növekedését jelképezi. Dél-Amerikából származok, ahol az egyház hatalmas mértékben növekedett. Amikor 30 évvel ezelõtt csatlakoztam az egyházhoz, 108 000 egyháztagunk és hat cövekünk volt. Abban az idõben nem volt templom a földrészünkön. Most 2 600 000 tagunk és 557 cövekünk van. Tizenegy templomunk mûködik, és kettõ áll építés alatt. Nefi, Léhi fia azt mondta: „Dehát én, Nefi, megírtam, amit megírtam, és én mindezt nagyon értékesnek tartom, különösen népem szempontjából. Mert nem szûnök meg értük könyörögni nappal, éjjel pedig könnyeimmel áztatom párnámat miattuk való aggódásomban” (2 Nefi 33:3). Ez a szívbõl jövõ kiáltás napjainkban válaszra talál a Mormon könyvén keresztül. Nefi azért imádkozott, hogy a szavak, melyeket gyengeségben írt le, a mi erõsségünkre váljanak: „hogy jó cselekedetekre ösztönözzék õket; megismerte[ssék] velük õseiket; és Jézusról beszél[jenek] nekik, és rábírj[ák] õket, hogy higgyenek õbenne és tartsanak ki mindvégig, vagyis az örök életig” (2 Nefi 33:4). Láttam, hogy a tan és az evangélium tantételei miként irányítanak egyre több egyháztagot Dél-Amerikában. Feladatunk mind Dél-Amerikában mind másutt továbbra is az, hogy kutassuk a szentírásokban és a próféták tanításaiban található tantételeket, és „nem tentával, hanem az élõ Istennek Lelkével írva; nem kõtáblákra, hanem a szívnek hústábláira” (2 Korinthusbeliek 3:3). Az evangéliumi tantételek ilyetén megalapozása idõt igényel. Az evangéliumi igazságok megismeréséhez, és azok életünkben történõ alkalmazásához egyaránt idõ szükséges. A legtöbb dél-amerikai egyháztag számára az evangéliumi tantételek iránti megnyílás azzal kezdõdött, hogy idõt szántak a beszélgetéseknek és a misszionáriusok bizonyságának meghallgatására. Idõt fordítottunk a meghallgatásra, és most már csak mély hálát érezhetünk a misszionáriusok iránt, akik országainkban szolgáltak. Mély hálánk nemcsak a misszionáriusoknak szól, hanem családjaiknak is. (Most már sok ezer dél-amerikai küldi saját gyermekeit, hogy missziós szolgálatban osszák meg a visszaállított evangélium örömhírét.) Azok, akik elsõ generációs egyháztagok vagyunk, nagyszerû hálát érzünk nem egyháztag szüleink iránt is, akik idõt fordítottak arra, hogy igazlelkû tantételeket tanítsanak nekünk, melyek felkészítettek minket az evangélium felismerésére és befogadására. Misszionáriusok kezdeményezték a tan és evangéliumi tantételek tanulását; azonban az evangélium szívünkben õrzése folyamatos feladat, mely idõt igényel. A tudás önmagában nem elegendõ. Alkalmaznunk kell a tantételeket életünkben. Nefi például tudta, hogy az Úr válaszol imáinkra. Évszázadokkal ezelõtt alkalmazta tudását, és így örökké tartó áldásokat hozott ma ránk. Ha figyelmesen olvasunk, észrevesszük, hogy Nefi nagy hittel imádkozott Istenhez, mert tudta, hogy Isten meg fogja hallgatni „kiáltását” (lásd 2 Nefi 33:3). Milyen hálásak vagyunk, hogy Nefi idõt szakított tudásának alkalmazására. Milyen hálásak vagyunk, hogy Nefi ezt a tudást szívébe nem „tentával, hanem az élõ Istennek Lelkével ír[t]a”. Az iskolázottsághoz hasonlóan a tanítványság is idõt igényel. Néha felismerjük, hogy egy tantétel igaz, de nem változtatunk fontossági sorrendünkön ahhoz, hogy idõnk legyen a tantétel szerint élni. Ezt téve, értékes lehetõségeket hagyunk ki arra, hogy szívbéli változást érjünk el, amikor a Szentlélek tanít minket. Gondoljatok Énosz példájára, aki elodázta az atyjától kapott tudás alkalmazását! Végül idõt szakított a tudás szerint élni; sok áldás ért bennünket, amiért így tett. Énosz azt mondja nekünk, hogy atyjának az örök életrõl és a szentek örömérõl szóló tanításai akkor érintették meg a szívét, amikor vadászni ment az erdõbe, ezért úgy döntött, hogy idõt fordít az imára (lásd Énosz 1:3-4). Az imájára kapott isteni válaszban az Úr szövetséget kötött Énosszal, hogy a maga idejében elõhozza a feljegyzéseket a lámániták számára (lásd Énosz 1:16). Isten válaszol imáinkra. Énosz ezt a tantételt a kõtáblákról vette, és szívének hústábláira írta, ezáltal magasabb szintû tudásra szert téve. Ez mind õrá, mind pedig erre a sáfárságra áldásokat hozott. Számtalan dolog hátráltatja azt a jó szándékunkat, hogy idõnket az evangéliumi tantételek tanulásának és különösen az azok szerint való életnek szenteljük. Például nyomasztó lehet az információ bõsége bármely adott témáról, mely a különbözõ médiákból ered. Az információ ilyen gazdagsága arra késztethet, hogy mindenkor tanuljunk, de az igazság megismerésére soha el ne jussunk (lásd 2 Timótheus 3:7). Mindegyikünk kiértékelheti magát, meghatározva, mely dolgok tartanak vissza attól, hogy idõnk legyen az evangélium szerint élni, és utána meghozhatjuk a szükséges változtatásokat, hogy legyen idõnk az evangélium tantételei szerint élni életünket. Ha így teszünk, az Úr azt ígérte, hogy jobban meg fogjuk érteni az Õ igazságait, akárcsak Énosz. Az Üdvözítõ kijelentette: „Ha valaki cselekedni akarja az õ akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentõl van-é, vagy én magamtól szólok” (János 7:17). Ha idõt találunk életünkben az evangéliumi tantételek tanulására, és különösen gyakorlásukra, akkor örömre és békére fogunk találni, mely a Szellemtõl ered. Az egyház tovább fog virágozni Dél-Amerikában és a világ más részein, mert egyre több egyháztag fogja nem tintával, hanem a Szentlélekkel, nem kõtáblákra, hanem a szívnek hústábláira írni az evangélium tantételeit. Tanúságot teszek arról, hogy a szentírásbeli igazságok az értelmi nagyrabecsüléstõl kezdõdõen továbbfejlõdhetnek egészen addig, míg krisztusivá válunk, ha idõt szakítunk arra, hogy életünk részévé tegyünk ezeket az igazságokat. Tudom, hogy az Üdvözítõ az élõ Krisztus. Ezekrõl teszem a bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.