A Mormon könyve: egy másik bizonyság Jézus Krisztusról Boyd K. Packer elnök A Tizenkét Apostol Kvórumának ügyvezetõ elnöke „A Mormon könyve: egy másik bizonyság Jézus Krisztusról tápláló ereje meggyógyítja a világ éhezõ lelkeit.” A Mormon könyve elsõ kiadású példányát tartom a kezemben. 1830-ban nyomtatták a New York állambeli Palmyra településén az E. B. Grandin Társaság nyomdájában, egy kézi vezérlésû nyomdagéppel. 1829 júniusában, az akkor még 23 éves Joseph Smith és egy helybéli földmûves, Martin Harris megbeszéléseket folytatott a 23 éves Grandin nevû úrral. Grandin úr könyvnyomtatási szándékát azelõtt három hónappal hirdette meg. Joseph Smith néhány oldalnyi kéziratot bocsátott rendelkezésére. Ha a könyv tartalma miatt nem is lenne ismeretlenségre ítéltetve, származásának története miatt viszont biztosan. Képzeljetek el egy angyalt, aki az erdõbe vezet egy tizenéves fiút, aki aranylemezeket talál egy kõládában! A lemezen lévõ írásokat az Urimmal és Tummimmal fordították le, amit az Ószövetség gyakran említ1, és amely hebraista tudósok szerint olyan eszköz, „ami által kinyilatkoztatás adatott és az igazság kinyilváníttatott”.2 Miután kinyomtatták a könyvet, elloptak belõle oldalakat és kinyomtatták azokat egy helyi lapban, gúnyt ûzve a könyvbõl. Az erõsen ellenséges hangulat feltüzelte a csõcseléket, hogy öljék meg Joseph Smith prófétát, és ûzzék el azokat, akik hittek benne. Attól a valószínûtlen kezdettõl a mai napig mintegy 108 millió 936 ezer 922 példányt nyomtattak ki a Mormon könyvébõl, amely egy másik bizonyság Jézus Krisztusról. 62 nyelven adták ki; 37 további nyelven jelent meg szemelvényes kiadásban; és még 22 nyelven folynak jelenleg a fordítási munkálatok. Ma 60 ezer teljes idejû misszionárius 162 országban, saját pénzén, 2 évet áldoz az életébõl, hogy bizonyságot tegyen a Mormon könyve igazságáról. Nemzedékeken át inspirálta azokat, akik olvasták a könyvet. Herbert Schreiter német fordításban olvasta a Mormon könyvét. Ezt olvasta benne: „Amikor tehát ezeket megkapjátok, arra kérlek benneteket, hogy kérdezzétek meg Krisztus nevében Istent, az Örökkévaló Atyát, hogy mindez igaz-e. És ha ti azt akkor komolyan, Krisztusba vetett hittel, igaz szándékkal kérdezitek, a Szentlélek ereje által ki fogja nektek nyilvánítani e felõl az igazságot. És a Szentlélek ereje által mindenrõl megtudhatjátok az igazat.”3 Herbert Schreiter próbára tette az ígéretet, és csatlakozott Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához. 1946-ban Herbert, miután kiszabadult a hadifogságból, visszatért Lipcsébe, Németországba feleségéhez és három kislányához. Nem sokkal ezután a németországi Bernburgba ment misszióba. Egyedül, társ nélkül ült egy szobában éhesen és vacogva, és azon törte a fejét, hogyan is kezdje el munkáját. Arra gondolt, mit adhatna a háború-sújtotta embereknek. Ezt írta rá egy plakátra: „Lesz-e további élet a halál után?”, és kitette egy falra. Körülbelül ugyanakkor egy lengyel kis faluból egy család érkezett Bernburgba. Manfred Schütze négy éves volt. Édesapját megölték a háborúban. Édesanyja mindössze 30 percet kapott, hogy nagyszüleivel, anyja testvérével, aki szintén özvegy volt, valamint az õ két kislányával együtt elhagyják falujukat. Összeszedtek, amit tudtak, és nyugatnak indultak. Manfred és édesanyja egy kicsiny kézikocsit húzott. Néha a beteg nagyapját felvették a kocsira. Az egyik lengyel katona ránézett a szánalmas kis Manfredre, és sírva fakadt. A határnál a katonák feltúrták a holmijukat, és ágynemûjüket a folyóba dobták. Manfredet és édesanyját elszakították a családtól. Édesanyja azon tûnõdött, nem mentek-e esetleg Bernburgba - ahol a nagymamája született -, talán az ott élõ rokonokhoz. Több heti hihetetlen szenvedés után megérkeztek Bernburgba, és megtalálták a családot. Heten laktak egyetlen kis szobában. De ezzel még nem értek véget gondjaik. A két kislány édesanyja meghalt. A siránkozó nagymama papért kiáltott és ezt kérdezte tõle: „Látni fogom még valaha a családom?” A pap így válaszolt: „Drága hölgyem, feltámadás nem létezik. Azok, akik meghaltak, halottak maradnak!” A holtat egy papírzsákba tekerve temették el. Ahogy jöttek el a sírtól, a nagyapa az öngyilkosságról beszélt, amit oly sokan követtek el akkoriban. És éppen akkor meglátták a plakátot, amit elder Schreiter rakott ki egy épületre: „Lesz-e még élet a halál után?” - mellette egy meghívóval Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházától. Az egyik gyûlésen a Mormon könyvérõl tanultak, ami egy másik bizonyság Jézus Krisztusról. A könyv magyarázatot ad: A halál és a földi élet céljáról4, a halál utáni élet bizonyosságáról5, arról, mi történik, amikor a lélek elhagyja a testet6, a feltámadásról7, a bûnök bocsánatának elnyerésérõl és megtartásáról8, arról, milyen mértékben hat ránk az igazság és a kegyelem9, arról, miért imádkozzunk10, a papságról11, szövetségekrõl és szertartásokról12, az angyalok szerepérõl és szolgálatáról13, a személyes kinyilatkoztatás halk és szelíd hangjáról14, és fõleg Jézus Krisztus missziójáról15, valamint sok más kincsrõl, amelyek Jézus Krisztus evangéliuma teljességét alkotják. Csatlakoztak az egyházhoz. Hamarosan megváltozott az életük. A nagyapa pékként kezdett el dolgozni, és el tudta látni kenyérrel családját és elder Schreitert is, aki „az életnek . . . kenyer[ét]”16adta nekik. Azután segítség érkezett az egyháztól, az Egyesült Államokból. Manfred kaliforniai barackon és olyan gabonán nõtt fel, aminek a csomagolásán egy kaptár képe állt. Az egyház jóléti készleteibõl származó ruhákat hordott. Nem sokkal azután, hogy leszereltem a légierõtõl, elmentem a jóléti malomba Kaysville-be, Utah-ba, és segítettem megtölteni a zsákokat gabonával, amit az éhezõ embereknek szállítottak Európába. Szeretem azt gondolni, hogy az egyik ilyen zsák gabona, amit én magam töltöttem fel, Manfred Schützéhez és édesanyjához jutott el. Ha nem, akkor másokhoz jutott, akik ugyanúgy szûkölködtek. Elder Dieter Uchtdorf, aki ma mellettünk ül az emelvényen a hetvenek tagjaként, a mai napig nem felejtette el a gabona illatát, és annak tapintását kisfiú kori kezében. Lehet, hogy az egyik zsákom az õ családjához jutott el. Akkor próbáltam meg elõször elolvasni a Mormon könyvét, amikor úgy 10 éves lehettem. Az elsõ rész könnyen olvasható újszövetségi nyelvezetû volt. Aztán elérkeztem az ószövetségi próféta, Ésaiás írásaihoz. Nem értettem, és nehéznek találtam. Félretettem a könyvet. Máskor is próbálkoztam a Mormon könyve elolvasásával. Nem olvastam végig mindaddig, amíg bombázón repülõ katonatársaimmal együtt egy hadihajóra nem kerültem, ami a háborúba indult a Csendes-óceánon. Elhatároztam, hogy elolvasom a Mormon könyvét, és magam találok választ arra, hogy igaz-e vagy sem. Gondosan elolvastam, majd újraolvastam az egész könyvet. Kipróbáltam a benne lévõ ígéretet. Ez egy sorsdöntõ esemény volt. Ezek után soha nem raktam félre a könyvet. Sok fiatalnak jobban megy, mint nekem. Az egyik misszióelnök 15 éves fia olyan középiskolába járt, ahol nagyon kevés egyháztag volt. Egyik nap az osztálynak ki kellett töltenie egy igaz-hamis tesztet. Matthew biztos volt benne, hogy mindegyikre tudja a választ, kivéve a 15. kérdést, ami így szólt: „Joseph Smith, az állítólagos mormon próféta írta a Mormon könyvét. Igaz vagy hamis?” Egyik választással sem tudott rá válaszolni, így leleményes tizenévesként átírta a kérdést. Áthúzta az állítólagos szót, és az írta szót átjavította a fordította szóra. Aztán így olvasta: „Joseph Smith, a mormon próféta fordította le a Mormon könyvét”. Bejelölte, hogy igaz, és beadta dolgozatát. Másnap a tanár szigorú szemekkel megkérdezte, miért változtatta meg a kérdést. A fiú mosolygott, és így felelt: „Mivel Joseph Smith nem írta, hanem lefordította a Mormon könyvét, és õ nem egy állítólagos próféta volt, hanem valóban próféta volt. Aztán el kellett mondania az osztálynak, hogy ezt honnan tudja.17 Angliában a feleségem és én megismerkedtünk Dorothy James-szel, egy lelkész özvegyével, aki a Winchester Székesegyház plébániáján élt. Kihozott egy családi Bibliát, amelyet több éven át nem találtak. Évekkel azelõtt egyik családtagjuk tulajdonát valaki eladta. Az új tulajdonos az egyik kis asztalfiókban talált rá a Bibliára, amit több mint húsz éve nem nyitottak ki. Néhány levél is volt benne, amiket egy Beumont James nevû gyerek írt. Sikerült megtalálnia a James családot és visszajuttatta a rég elveszett Bibliát. A feleségem a következõ megjegyzést olvasta a címoldalon: „Ez a Biblia 1683-tól, Thomas James idejétõl kezdve van családunk birtokában, aki egyenes ági leszármazottja volt az oxfordi Bodleian Könyvtár elsõ könyvtárosának, Thomas James-nek, akit a New College Kápolnában temettek el, 1629 augusztusában. [Aláírás:] C. T. C. James, 1880”. A margók és a lapok tele voltak angolul, latinul, görögül és héberül írt megjegyzésekkel. Az egyik bejegyzés különösen megérintette. Ezt olvasta a címoldal aljáról: „A Biblia legnagyobb hatása az, ha az olvasó szívébe jól belevésõdik”. Ezt követi egy szentírásidézet a Korinthusbeliekhez írott levélbõl: „A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember; A kik felõl nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élõ Isten Lelkével írva; nem kõtáblákra, hanem a szívnek hústábláira. 2 Kor. 3:2-3.”18 Az én Mormon könyvem margóin is sok bejegyzés áll, és tele van aláhúzással. Egyszer Floridában voltam Hinckley elnökkel. Hátrafordult az emelvényen, és szentírásokat kért. Odaadtam neki az enyémet. Kis ideig vizsgálgatta, lapozgatta, aztán visszaadta, mondván: „Ezt nem tudom elolvasni. Minden ki van húzva!” Ámós megjósolta, hogy az Úr „éhséget [bocsát] e földre; nem kenyér után való éhséget; sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása iránti éhséget”.19 Egy olyan világban, amely veszélyesebb, mint amilyen a kis Manfred Schütze és Dieter Uchtdorf idejében volt, a Mormon könyve: egy másik bizonyság Jézus Krisztusról tápláló ereje meggyógyítja a világ éhezõ lelkeit. Manfred Schütze ma a Hetvenek Harmadik Kvórumának tagja, és a kelet-európai szemináriumokért felelõs. Édesanyja, aki most 88 éves, még most is eljár a Freiberg Templomba, ahol valamikor Herbert Scheiter volt az elnök tanácsosa. Elder Walter F. Gonzálezzel, aki a hetvenek új tagja Uruguayból, ellátogattunk egy konferenciára Utah-ba, Moróni városába, amely nevét a Mormon könyvébõl kapta. Moróniban nincsenek orvosok. El kell hagyniuk a várost, ha be akarnak vásárolni. A diákokat busszal szállítják el egy összevont középiskolába a völgy másik oldalán. 236-an voltunk jelen a gyûlésen. Hogy elder González nehogy azt higgye, hogy ezek csupán csak egyszerû farmerek, egy mondatban elmondtam bizonyságomat: „Tudom, az evangélium igaz, és hogy Jézus a Krisztus”. Megkérdeztem, el tudná-e ezt valaki ismételni spanyolul. Számos kéz volt a magasban. El tudná valaki ezt ismételni egy másik nyelven is? Elismételték: japánul, spanyolul, németül, portugálul, oroszul, kínaiul, tongaiul, olaszul, tagalogul, hollandul, finnül, maoriul, lengyelül, koreaiul, franciául - -------------------------------- összesen 15 nyelven. És újból angolul: Tudom, hogy az evangélium igaz, és hogy Jézus a Krisztus. Szeretem a Mormon könyvét, ami egy másik bizonyság Jézus Krisztusról. Tanulmányozzátok, és akkor megértitek majd a Bibliában az Ószövetséget és az Újszövetséget is! Tudom, hogy ez igaz. Ennek az 1830-as kiadású, a 23 éves Egbert B. Grandin által a 23 éves ifj. Joseph Smith-nek kinyomtatott Mormon könyve 105. oldaláról olvasom: „És Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendünk, Krisztusról prédikálunk, Krisztusról jövendölünk, és jövendöléseink szerint írunk, hogy gyermekeink tudják, milyen forráshoz forduljanak bûneik bocsánatáért”.20 És biztosíthatlak benneteket, hogy pontosan ez az, amit mi teszünk. Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Lásd 2 Mózes 28:30; 3 Mózes 8:8; 4 Mózes 27:21; 5 Mózes 33:8; 1 Sámuel 28:6; Ezsdrás 2:63; Nehémiás 7:65. 2. John M’Clintock és James Strong, , Cyclopedia of Biblical, Theological, and Ecclesiastical Literature (1867-1881), lásd „Urim and Thummim”. 3. Moróni 10:4-5. 4. Lásd 2 Nefi 2:21; 33:9; Alma 12:24; 34:32; 42:4. 5. Lásd 2 Nefi 9:3-7; Móziás 16:8; 3 Nefi 11. 6. Lásd Alma 34:34; 40:11-14, 21. 7. Lásd 2 Nefi 9:12; Alma 40:23; 41:2; 3 Nefi 11:1-16. 8. Lásd Móziás 4:1-3, 12, 26; Alma 4:14. 9. Lásd Alma 34:15-16; 41:14; 42:15-16, 22-25. 10. Lásd 2 Nefi 4:35; 32:8-9; Énosz 1:9; Alma 13:28; 34:17-27, 37:36-37; 3 Nefi 18:19-21; Moróni 7:26. 11. Lásd 2 Nefi 6:2; Móziás 18:18; Alma 6:1; 13; 3 Nefi 11:21; 18:37; Moróni 2:2; 3:4. 12. Lásd 2 Nefi 11:5; Móziás 5:5; 18:13; Alma 13:8, 16. 13. Lásd 2 Nefi 32:2-3; Omni 1:25; Moróni 7:25, 37. 14. Lásd 1 Nefi 16:9; 17:44-45; Énosz 1:10; Alma 32:23; Hélamán 5:30; 3 Nefi 11:3. 15. Lásd 1 Nefi 11:13-33; 2 Nefi 2:6-10; Móziás 3:5-12; Alma 7:7-13; 3 Nefi 27:13-16. 16. János 6:35. 17. Lásd George D. Durrant, „Helping Your Children Be Missionaries”, Ensign, 1977. okt., 67. o. 18. Idézte Donna Smith Packer, On Footings From the Past: The Packers in England (1988), 329.o. 19. Ámós 8:11. 20. The Book of Mormon (1830), 105. o.; lásd még 2 Nefi 25:26.