Sharon G. Larsen
második tanácsos a Fiatal Nõk Általános Elnökségében
„Nem állunk egyedül a szülõi lét, a szeretet és a vezetés e szent feladatában. Nincs nagyszerûbb öröm! Megér minden áldozatot.”
Fiatalok szüleiként és vezetõiként könnyen elveszíthetjük hitünket, és aggódva tördelhetjük a kezünket miattuk és az õket körülvevõ világ miatt.
Mai körülményeink nem egyedülállóak és reménytelenek. Énók prófétaságának idején a menny könnyezett a világ gonoszsága miatt (lásd Mózes 7:28-37). Nincs kétség afelõl, hogy a menny ma is könnyezik.
Elizeus prófétát a teljes szíriai hadsereg körülfogta azzal az eltökélt szándékkal, hogy megölik. Biztosította aggódó és egyetlen társát, aki szorgosan számolta a szíriai sereget, hogy amikor az Úr oldalán állunk, a világi hatalom számától függetlenül többségben vagyunk. Tanúságot teszek arról, hogy Elizeus fiatal barátjához intézett vigasztaló szavai ma is igazak: „Többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik õ velök” (2 Királyok 6:16). Az Úr tûzszekerével körülfogja és megvédi fiataljainkat - ahogy azt Elizeussal is tette -, szülõk, nagyszülõk, nagynénik, nagybácsik, szomszédok, vezetõk és barátok formájában, akik szeretik és vezetik õket.
Az elmúlt négy év során elmerültem a Fiatal Nõk munkájában. Amikor a világot átszelve találkozunk velük, valamelyest tudomást szerzünk reményeikrõl, álmaikról, félelmeikrõl és csalódásaikról. Visszhangzom Hinckley elnök szavait: „Ez az egyház valaha is élt legnagyszerûbb nemzedéke” (Church News, 1997. febr. 15., 3. o.). Egészében véve ezek a fiatalok bátran és erélyesen kiállnak a jóságért és a becsületességért.
Ám legyenek akármilyen erõsek és jók, fiataljainknak szüksége van a segítségünkre. Ez a segítség pedig elérhetõ: A Fiatal Nõk Egyéni fejlõdés programja, az ároni papság Isten iránti kötelesség programja, a Kalauz fiatalok szüleinek és vezetõinek kiadvány, valamint az átdolgozott A fiatalság erõsségéért füzet segítséget nyújt a szülõknek és a vezetõknek, hogy aktívan és közvetlenül vegyenek részt az erkölcsösség hanyatlásának megfékezésében. Fiataljaink nem csupán kosztra és kvártélyra vágynak. Olyan emberekre vágynak, akik szeretik és vezetik õket.
Ennek a szeretetnek alapvetõ eleme az odafigyelés. Tudom, mit jelent, ha valakit meghallgatnak, mert részem volt ebben az áldásban.
Régebben édesapámmal együtt dolgoztunk a földeken. Nem mindig élveztem, de amikor eljött az ebédidõ, mindig leültünk a magas nyárfák árnyékába, ettünk és beszélgettünk. Apa nem arra használta ezt a remek alkalmat, hogy lefektesse a törvényt és eligazítsa a lányát. Egyszerûen csak beszélgettünk - bármirõl, mindenrõl.
Ilyenkor mindig feltehettem a kérdéseimet. Olyan biztonságban éreztem magam, hogy provokáló kérdéseket is kérdeztem. Emlékszem, egyszer azt kérdeztem tõle: „Miért járattál le a barátaim elõtt a múlt héten, amikor tovább maradtam velük, és eljöttél értem?”
Válasza a szeretetet új megvilágításba helyezi. Nem beszélt mellé. Voltak bizonyos magatartásbeli elvárások, amelyeknek meg kellett felelnem. Azt mondta: „Aggódtam, hogy olyan késõig kimaradsz. Mindenek felett biztonságban akarlak tudni.” Rádöbbentem, hogy irántam érzett szeretete erõsebb volt, mint az alvás iránti vágya, vagy a kényelmetlenség, hogy felöltözzön és autóba ülve megkeressen engem.
Legyünk akár mezõn vagy bárhol máshol, az ilyen alkalmak feltölthetik tartalékainkat azokra az idõkre, melyek talán nem olyan idilliek vagy békések. A kapcsolatok érintetlenek maradnak az ilyesfajta befektetéssel - a nehéz tanok vagy büntetések ellenére - vagy talán pont miattuk.
A szeretet nem más, mint akkor figyelni, amikor õk akarnak beszélni - éjfélkor, úton a szemináriumra reggel 6-kor, vagy amikor éppen sürgõs dolgaid kötnének le. Talán láttátok már a televízióban a sötét hálószobát megjelenítõ egyházi reklámot. Kinyílik az ajtó, és belép egy kislány, egy könyvvel a hóna alatt. Odalép mélyen alvó édesapjához, és azt kérdezi: „Apa, olvasol nekem egy mesét?” Az apa nem nyitja ki a szemét, csak ezt motyogja álmában: „Ó, kedvesem, apa olyan fáradt; kérd meg anyát!” A kislány odalép alvó édesanyjához, és azt kérdezi: „Anya, olvasna apa nekem egy mesét?” Apa szemei kipattannak, és a következõ kép azt mutatja, hogy mindhárman együtt ülnek, és apa mesét olvas.
A szeretet jöhet természetes módon, de a vezetés olyan kifinomult készség, amit talán nem veszünk eléggé komolyan. Példamutatásunk erõsebb hatással van, mint bármi más. Ez nehéz teher a fiatalok szülei és vezetõi számára.
Vajon fiataljaink azt látják-e életünkbõl, beszédünkbõl és imáinkból, hogy szeretjük az Urat? Tudják-e abból, amit körülöttünk éreznek, hogy Mennyei Atyjuk a szeretet Istene? Biztosan érezhetik-e, hogy nem hajt minket ide-oda a tanításnak bármilyen szele, sem a társadalmi nyomás és a világi elismerés ravaszsága? (Lásd Efézusbeliek 4:14.)
Ha igazlelkûen akarunk vezetni, nem lehet kétséges, hol állunk. A mi csekély bizonytalanságaink hatalmas bizonytalanságokat idézhetnek elõ fiataljainkban.
Néha eltûnõdöm, vajon nem mi, édesanyák vagyunk-e azok, akik azt éreztetjük gyermekeinkkel, hogy népszerûnek kell lenniük. Vágyaink alakítása úgy, hogy normáink az Úr normái legyenek, világos jelzést ad arról, hogy az Úr királyságában nem léteznek kettõs normák.
Hinckley elnök a fiatalokhoz intézett tavaly novemberi beszédét követõen egy fiatal nõ arról számolt be édesanyjának, hogy Fiatal Nõ vezetõje kivette második pár fülbevalóját. Ezek a sasszemû fiatalok mindent észrevesznek. Észreveszik, milyen rövid a rövidnadrágod; észreveszik, ha felgyûröd a gármentedet, hogy a blúzod alá férjen; észreveszik, mit viselsz (vagy mit nem viselsz), amikor a kertedben dolgozol; észreveszik, melyik filmre veszel jegyet a moziban.
Szövetségeket kötöttünk az Úrral, és a vezetés gyakran próbára teszi az e szövetségek iránti elkötelezettségünket.
Egy fiatal anya ezt mondta: „Rengeteg idõt és energiát igényel jó szülõnek lenni. Könnyebb az, ha hagyom, hogy a gyermekeim elaludjanak a televízió elõtt, miközben rendbe teszem a házat, majd ágyba dugom õket, mint hogy olvassunk a szentírásokból, imádkozzunk és meséljünk, majd jó éjt puszit adjak nekik. De már elõre várják ezt az esti szertartást, és tudom, hogy még ha túl fáradt vagyok is, ez a befektetés örökkévaló jutalmat eredményez.” A következetes vezetés segít fiataljainknak bölcs döntéseket hozni, és növekszik beléjük vetett bizalmunk.
Emlékszem, amikor 16 éves voltam, egyszer véletlenül meghallottam anya és apa beszélgetését. Anya aggódott néhány döntésem miatt. Nem volt nagyobb vétkem, mint az ifjúság éretlensége, anya mégis aggódott. Belevésõdött a szívembe, amit apa mondott: „Ne aggódj! - mondta anyának. - Bízom Sharonban, és tudom, hogy helyesen fog cselekedni.” A mezõn töltött órák ott rögtön kifizetõdtek. Attól a perctõl fogva még erõsebben kötõdtem ezekhez a szeretõ, bizalommal teli szülõkhöz.
A szülõk és a vezetõk egyik legnagyobb próbája az, hogy szeressék azt, akit úgy tûnik, nem lehet szeretni. Ez nehéz kötelesség. Megfeszíti a szív húrjait, és kínozza a lelket. Amikor az összetört szívû szülõk segítségért imádkoznak, a segítség gyakran a szeretett gyermeket körülvevõ angyali nagynénik vagy nagybácsik, nagymamák és nagypapák, jó barátok és vezetõk alakjában érkezik. Megerõsíthetik üzenetünket, ami visszahelyezheti gyermekünket arra az útra, amiért imádkoztunk.
A bölcs szeretet és a céltudatos vezetés segít megállítani a gonoszság áradatát, amint felkészítjük a következõ nemzedéket a szülõi mivolt pezsdítõ örömeire. Soha nem felejtjük el 12 éves fiúnk örömét, amikor elõször osztja ki az úrvacsorát, vagy azt az úrvacsorai imát, melyet fiúnk hangján hallunk. Hogyan mondhatnánk el, milyen érzés hallani lányunkat, amikor bizonyságát teszi az Üdvözítõrõl, vagy amikor nézzük, ahogy átveszi a Fiatal Nõk elismerésének aranymedálját?
Bepillantást nyerünk a mennyekbe, amikor a templomban vagyunk a gyermekünkkel, aki az oltárnál térdel méltó társával. Készek együtt kezdeni az életüket olyan ígértekre és teljesítményekre alapozva, melyek táplálásában mi is segédkeztünk. Ez az aratás ideje.
Bizonyságommal zárom arról, hogy nem állunk egyedül a szülõi lét, a szeretet és a vezetés e szent feladatában. Nincs nagyszerûbb öröm! Megér minden áldozatot, minden alkalmatlan percet, minden gramm türelmet, önfegyelmet és kitartást. „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Rómabeliek 8:31). Jézus Krisztus nevében, ámen.
Previous
