Az ima Elder Henry B. Eyring a Tizenkét Apostol Kvórumából „. . . hittel képesek leszünk azért imádkozni, amit akarunk, és megbecsülni azt, amit kapunk. Ezzel a hittel tudni fogunk olyan szorgalommal imádkozni, ahogy azt Isten elvárja.” A világ zûrzavarosnak tûnik. Háborúk vannak és háborús hírek érkeznek. Egész földrészek gazdasága inog meg. Esõre vár a termés a világ különbözõ tájékain. A veszélynek kitett emberek pedig imákkal árasztják el a mennyet. Nyilvánosan és magukban egyaránt Istenhez könyörögnek segítségért, vigaszért és útmutatásért. Talán megfigyeltétek, mint ahogy én is az utóbbi idõben, hogy az imák nem csak számban, hanem komolyságban is növekednek. Gyakran az emelvényen ülök a gyûléseken, közel ahhoz a személyhez, aki az imát mondja. Mostanában mindig álmélkodva hallgatom. A kimondott szavak tisztán Istentõl sugalmazottak, mind kifejezésmódban, mind bölcsességben. A hangnem pedig olyan, mint egy kisgyermeké, aki segítséget kér, ám nem úgy, mint ahogy azt mi tehetnénk egy földi szülõtõl, hanem egy mindenható Mennyei Atyától, aki tudja, mire van szükségünk, mielõtt még kérnénk. A sarkából kifordult világban az imához való ilyenfajta fordulás az emberiséggel azonos korú. Tragédia és veszély idején az emberek imában fordulnak Istenhez. Még az õsi Dávid király is felismerte, mi történik. Emlékeztek a Zsoltárokban leírt szavaira: „És lesz az Úr nyomorultaknak kõvára, kõvár a szükség idején. Azért te benned bíznak, a kik ismerik a te nevedet; mert nem hagytad el, Uram a kik keresnek téged.”1 Az õszinte ima iránti egyre nagyobb törekvés, valamint az, hogy a nyilvánosság elfogadja azt, figyelemre méltó számomra és mások számára. Az utóbbi napokban többször is megtörtént, hogy valaki azt mondta nekem hevesen és aggódó hangon: „Remélem, hogy ez a változás sokáig megmarad”. Az aggodalom indokolt. Személyes élményünk és Isten feljegyzése gyermekeivel való kapcsolatáról ezt tanítja nekünk. Az Istentõl való függés gyorsan elhalványul, amikor az imák válaszra találnak. És a nehézségekkel együtt csökkennek az imák is. A Mormon könyve újra és újra elismétli ezt a szomorú történetet. Hélamán könyve mondja: „Hogyan tudtatok megfeledkezni Istenetekrõl, méghozzá éppen akkor, amikor megszabadított benneteket?”2Késõbb pedig, ugyanebben a könyvben, miután Isten kegyes kedvességgel válaszolt az imákra, a szörnyû mintát újra leírja: „Láthatjuk tehát, hogy milyen hamis és állhatatlan az emberi szív, de azt is láthatjuk, hogy az Úr végtelen jóságában megáldja és megsegíti azokat, akik bíznak õbenne. És azt is láthatjuk, hogy amikor népének jólétet ad, amikor földjeit, csordáit és nyájait, aranyát, ezüstjét és mindenféle és fajta drága kincseit szaporítja, amikor ellenségeink szívét meglágyítja, hogy ne viseljenek ellenük háborút, vagyis, amikor mindent megtesz népe jólétéért és boldogságáért, pontosan akkor keményítik meg szívüket és feledkeznek meg az Úrról, Istenükrõl és lábbal tiporják õt, a Szentet, igen, csak azért, mert olyan rendkívül jó dolguk van és olyan jólétben élnek. Azt láthatjuk tehát, hogy ha az Úr nem fenyíti meg népét sok megpróbáltatással, ha nem látogatja meg õket halállal és rémülettel és ínséggel és mindenféle nyavalyákkal, akkor megfeledkeznek róla.”3 És most ugyanennek a szentírásnak a következõ szavaiból megtanuljuk, miért felejtjük el oly könnyen áldásaink forrását, és miért nem érezzük a hittel való imádkozás szükségességét: „Ó, milyen balgák is az emberek! Milyen hiúk és milyen ördögien gonoszok, milyen könnyen követnek el bûnt, de milyen nehezen hajlanak a jóra, milyen gyorsan hallgatnak a gonoszra, milyen hamar elcsábítja õket a világ hiúsága! Milyen hamar felfuvalkodnak gõgjükben! Milyen könnyen kérkednek és követnek el bûnöket! De mennyire lassúak akkor, amikor az Úrra, Istenükre kellene emlékezniük és tanácsára hallgatniuk! Milyen lassan haladnak a bölcsesség ösvényein! Nem akarják, hogy az Úr, az õ Istenük, aki teremtette õket, uralkodjék felettük és kormányozza õket; és irántuk tanúsított végtelen jósága és irgalma ellenére tanácsát semmibe veszik és nem akarják, hogy vezesse õket.”4 Ebben a három rövid szentírás-versben az alázatos imától való szomorú eltávolodás legalább három okát meglátjuk. Elõször is, míg Isten arra kér bennünket, hogy imádkozzunk, lelkünk ellensége lekicsinyli, majd kigúnyolja azt. Igaz a második Nefiben található figyelmeztetés: „Szeretett testvéreim, látom, hogy még mindig töprengtek magatokban, és nagyon fáj, hogy errõl kell beszélnem nektek. Mert ha hallgatnátok a Lélekre, aki arra tanítja az embert, hogy imádkozzék, akkor tudnátok, hogy imádkoznotok kell; mert a gonosz lélek nem arra tanítja az embert, hogy imádkozzék, hanem arra, hogy ne imádkozzék.”5 Másodszor, megfeledkeznek Istenrõl a hiúság miatt. Egy kis jólét és béke vagy éppen a legkisebb jóra fordulás elõidézheti a függetlenség érzését. Hamar úgy érezhetjük, hogy kézben tartjuk életünket, és a jóra fordulás saját eredményünk, nem pedig egy Istené, aki a Szellem csendes, halk hangján kommunikál velünk. A gõg zajt kelt bennünk, ami megnehezíti azt, hogy meghalljuk a Szellem halk hangját. És hamarosan a hiúság miatt már nem is törekszünk annak meghallására. Hamar azt hihetjük, hogy nincs is rá szükségünk. A harmadik ok mélyen bennünk gyökerezik. Egy szeretõ Mennyei Atya szellemgyermekei vagyunk, aki a halandóságba helyezett minket, hogy megnézze, azt választjuk-e - szabad választással -, hogy betartjuk az Õ parancsolatait és szeretett Fiához jövünk. Õk nem kényszerítenek erre. Nem tehetik meg, mert ez ütközne a boldogság tervével. Így tehát van bennünk egy istenadta vágy, hogy felelõsek legyünk saját választásainkért. Ez a vágy, hogy mi magunk válasszunk, része az örök élet felé vezetõ folyamatnak. Ha az életet csupán lelki szemeinkkel nézzük, lehetséges, hogy az Istentõl való függés nehéznek, sõt lehetetlennek tûnik, amikor olyan hatalmas vágyat érzünk a függetlenedésre. Ez az igaz tantétel akkor talán kemények tûnik: „Mert a természetes ember ellensége Istennek; Ádám bukása óta az is volt és az is marad mindörökre, hacsak nem hallgat a Szentlélekre és le nem vetkõzi emberi természetét és Krisztus engesztelõ áldozata által szentté nem lesz, olyanná mint a gyermek, engedelmes, szelíd, alázatos és türelmes, aki telve van szeretettel, és hajlandó magát mindannak alávetni, amit az Úr számára jónak lát, mint egy gyermek atyja akaratának.”6 Azok, akik kisgyermekként alávetik magukat Atyjuknak, azért teszik ezt, mert tudják, az Atya csak gyermekei boldogságát akarja, és egyedül Õ ismeri az utat. A bizonyság, amivel rendelkeznünk kell az, hogy imádkozzunk, mint egy engedelmes gyermek a jó idõszakban csakúgy, mint a megpróbáltatásban. Ezzel a hittel képesek leszünk azért imádkozni, amit akarunk, és megbecsülni azt, amit kapunk. Ezzel a hittel tudni fogunk olyan szorgalommal imádkozni, ahogy azt Isten elvárja. Amikor Isten azt parancsolta nekünk, hogy imádkozzunk, olyan szavakat használt, mint: „szüntelenül imádkozni”, „mindig imádkozni” és „hatalmas ima”. Ezek a parancsolatok nem a szavak mennyiségét határozzák meg. Sõt, az Üdvözítõ mondta nekünk, hogy amikor imádkozunk, nem kell a szavakat szaporítanunk. Az imában való szorgalom, amit Isten elvár tõlünk, nem a hosszú beszédet vagy órákon át tartó egyedüllétet jelenti. Ezt érthetõen tanítja Alma a Mormon könyvében: „És amikor nem imádkoztok az Úrhoz, szívetek akkor is, állandóan imádsággal legyen telve, úgy a magatok, mint a hozzátartozóitok jólétéért.”7 Szívünk csak akkor közeledhet Istenhez, ha telve van iránta érzett szeretettel és jóságában való bizalommal. Joseph Smith már kisfiúként példát adott arra, hogyan tanulhatunk meg olyan szívvel imádkozni, mely Isten szeretetével teli és hogyan imádkozzunk utána szüntelenül az életben, mely megpróbáltatásokkal és áldásokkal teli. Joseph a ligetbe ment, hogy hittel imádkozzon, miszerint egy szeretõ Isten válaszolni fog imájára, megszabadítván zavaros gondolataitól. Biztosítékot nyert Isten szavának olvasásakor és bizonyságot kapott arról, hogy az igaz. Azt mondta, Jakab könyvében olvasta, hogy „kérjen bölcsességet Istentõl, aki készségesen, szemrehányás nélkül ad mindenkinek; és meg is kapja.”8Hite, hogy imában Istenhez forduljon azután alakult ki, miután elgondolkodott a szentíráson, mely biztosította õt Isten szeretõ természetérõl. Úgy imádkozott, ahogyan nekünk is kell - hittel egy szeretõ Istenben. Azzal a szándékkal imádkozott, hogy ne csak meghallja a választ, hanem engedelmeskedjen is. Nem csupán az igazságot akarta megismerni. Elkötelezett volt, hogy megteszi, bármit is mond neki Isten. Feljegyzése tisztázza azt, hogy igaz szándékkal imádkozott, eldöntve, eleget tesz bárminek, amit a válasz mond. Azt írta: „Soha a szentírások egyetlen része sem hatott még olyan erõvel emberi szívre, mint az akkor az enyémre. Úgy éreztem, hogy nagy erejével teljesen átjárta szívemet és újra és újra visszagondoltam rá, mert tudtam, hogy ha valakinek volt szüksége isteni bölcsességre, akkor az én voltam. Mert nem tudtam, hogy mit tegyek, és ha nem kaptam volna több bölcsességet, mint amennyivel akkor rendelkeztem, akkor azt soha nem is tudtam volna meg; mivel a különbözõ szekták tanítói olyan eltérõen magyarázták a szentírásoknak ugyanazon sorait, hogy azzal teljesen reménytelenné tették, hogy bármely kérdést a Bibliára vonatkozóan tisztázni lehessen.”9 Válaszként imájára az Atya és szeretett Fia megjelentek neki. Megmondták neki, mit tegyen, ahogy arra vágyott. Úgy engedelmeskedett, mint egy gyermek. Azt mondták neki, hogy ne csatlakozzon egyik egyházhoz sem. Megtette, amit mondtak neki. Hithûsége következtében az elõtte álló napokban, hónapokban, években imái a világosság és igazság folyamával találtak válaszra. Jézus Krisztus evangéliumának teljessége és Isten királyságának kulcsai visszaállíttattak a földre. Az, hogy alázatosan függött Istentõl, az evangélium visszaállításához vezetett, a felhatalmazással és a szent szertartásokkal együtt. Emiatt a visszaállítás miatt lehetõségünk van arra, hogy a legértékesebb függetlenséget válasszuk, hogy megszabaduljunk a bûn kötelékeitõl Jézus Krisztus kiengesztelésének megtisztító hatalma által. Joseph Smith küldetése egyedülálló volt, alázatos imája mégis hasznos példa lehet számunkra. Úgy kezdte, mint ahogy azt nekünk is kell, hittel egy szeretõ Istenben, aki tud és akar hozzánk szólni és nekünk segíteni. Ez a hit azon a benyomáson alapult, amit akkor kapott, amikor a szentírásokban Isten szolgáinak szavain elmélkedett. Gyakran és gondosan lehet és kell Isten szavához fordulnunk. Ha hétköznapivá válik az, ahogyan a szentírásokat tanulmányozzuk, akkor hétköznapivá válnak az imáink is. Talán még mindig fogunk imádkozni, de imáink egyre sablonosabbak és mechanikusabbak, szándék nélküliek lesznek. Szívünk nem irányulhat olyan Isten felé, akit nem is ismerünk, a szentírások és az élõ próféta szavai pedig segítenek nekünk megismerni Õt. Minél jobban ismerjük, annál jobban szeretjük is Õt. Szolgálnunk is kell Õt ahhoz, hogy szeressük. Joseph Smith megtette ezt, a végén magát az életét adva az Õ szolgálatában. Joseph azzal a szándékkal imádkozott, hogy engedelmeskedik is. Ez az engedelmesség mindig magában foglalja mások szolgálatát. Isten munkájában való szolgálatunk lehetõvé teszi, hogy részben érezzük, amit Õ érez, és megismerjük Õt. „Mert hogyan ismerné meg az ember az olyan gazdát, akit nem szolgált, aki idegen neki, és aki szíve gondolataitól és szándékaitól távol áll?”10Amint Iránta érzett szeretetünk növekszik, úgy fog a vágyunk növekedni, hogy imában az Atyához forduljuk. Ennek a konferenciának a szavai és muzsikája arra fog vezetni benneteket, hogy megtegyétek mindazt, ami megerõsít az õszinte imától való eltávolodás veszélyével szemben. Abból, amit hallotok, késztetést kaptok arra, hogy a szentírásokhoz forduljatok. Kövessétek a késztetéseket! Ezen a konferencián emlékeztetnek benneteket arra a szolgálatra, amelyre köteleztétek magatokat a keresztelõvízbe lépéskor. Válasszátok az engedelmességet! Ha elgondolkoztok a szentírásokon és elkezditek azt tenni, amit Istennel szövetségben fogadtatok, akkor én ígérem nektek, hogy több szeretetet fogtok érezni Isten iránt, és többet fogtok érezni az Õ szeretetébõl. És mindezzel imáitok szívbõl jövõk lesznek, teli hálával és könyörgéssel. Nagyobb mértékû függõséget éreztek majd Isten iránt. Bátorságot és elkötelezettséget leltek majd, hogy az Õ szolgálatában cselekedjetek félelem nélkül, békével a szívetekben. Mindig imádkozni fogok. Nem fogjátok elfelejteni Õt, bármit is hozzon a jövõ. Bizonyságom teszem, hogy az Atyaisten él. Szeret minket. Meghallja imáinkat és úgy válaszol, ahogy számunkra a legjobb. Amint megismerjük Õt szavai által és az Õ szolgálatában, jobban fogjuk szeretni. Tudom, hogy ez igaz. Jézus Krisztus evangéliumának teljessége és Jézus Krisztus igaz egyháza visszaállíttatott a földre Joseph Smith prófétán keresztül. A papság kulcsai csak ebben az egyházban találhatók meg. Olyan biztosan tudom, mint ahogyan élek, hogy Gordon B. Hinckley rendelkezik és használja a kulcsokat a földön. Jézus Krisztus él - én tudom ezt -, és Õ vezeti ma az egyházát. Szolgái által tanít benneteket ezen a konferencián. Jézus Krisztus szent nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Zsoltárok 9:10-11. 2. Hélamán 7:20. 3. Hélamán 12:1-3. 4. Hélamán 12:4-6. 5. 2 Nefi 32:8. 6. Móziás 3:19. 7. Alma 34:27. 8. Jakab 1:5; lásd Joseph Smith - története 1:11. 9. Joseph Smith - története 1:12. 10. Móziás 5:13.