Egyik lépés a másik után Elder Joseph B. Wirthlin a Tizenkét Apostol Kvórumából „Nem kell ma tökéletesnek lennünk. Nem valaki másnál kell jobbnak lennünk. Csak a legjobbat kell adnunk magunkból.” Szeretett testvéreim, nagy kiváltság számomra, hogy itt állhatok e nap, és bizonyságomat tehetem annak az evangéliumnak az igaz voltáról, amely visszaállíttatott. Most hallgattuk elder David B. Haight-et - aki 95 éves. Csak azt remélem, hogy emlékezõképességem fele olyan jó lesz majd az õ korában - ha megérem egyáltalán. Örülök, amikor a szentek összegyûlnek. Akár családokként egyszerû otthonokban, vagy ezrével a hatalmas csarnokokban. A mennyek is örülnek, amikor azok, akik Jézus Krisztus nevét szeretik és tisztelik, összegyûlnek az Õ nevében. Mindannyian átmegyünk nehéz élethelyzeteken. Míg valakit ma öröm tölt el, addig mások úgy érzik, mintha szívüket szétfeszítené a szomorúság. Egyesek úgy érzik, hogy a világ az osztrigájuk, mások úgy érzik, mintha maguk lennének az osztrigák, kiszakítva az óceánból, feltörve, és megfosztva mindentõl, ami számukra értékes. Helyzetetektõl, érzelmi vagy lelki állapototoktól függetlenül tanácsot szeretnék ajánlani, mely hasznotokra válhat, függetlenül attól, hol tartózkodtok most ebben a halandó életben. Bizonyos, hogy annyi mindenünk van, amiért hálásak lehetünk! És úgy vélem, ha elgondolkodunk az áldásainkon, elfelejtjük majd néhány aggodalmunkat. Bizonyára derû és nyugalom árad rátok, amikor felismeritek az egyházként kapott áldásainkat, melyek csodálatos elnökünk, Gordon B. Hinckley elnök vezetése alatt adattak. Ez nagyon sokat fog segíteni nekünk. Nemrégiben olvastam Erik Weihenmayerrõl, egy 33 éves férfiról, aki arról álmodozott, hogy megmássza a Mount Everestet - olyan teljesítményrõl, mely felülmúlja a világ sok profi hegymászóját. Igazából a megmászással próbálkozók majdnem 90%-a soha nem éri el a csúcsot. A hõmérséklet mínusz 30 fok alá is eshet. A szélsõséges hideg, a 160 km/órás szelek, halálos szakadékok és lavinák mellett a hegymászónak le kell gyõzni a nagy magasság kihívásait, az oxigénhiányt, és talán az egészségtelen enni- és innivalót. 1953 óta legalább 165 hegymászó halt meg, amikor megpróbálta meghódítani a 8848 méter magas csúcsot. A kockázat ellenére több százan állnak sorba évente a hegymászáshoz, köztük Erik is. Van azonban egy fontos különbség Erik és a többi hegymászó között, akik eddig próbálkoztak a mászással: Erik teljesen vak. Amikor Erik 13 éves volt, egy örökletes szaruhártya betegség miatt elvesztette a látását. Bár többé nem tehetett meg sok dolgot, amit akart, eltökélte, hogy nem pazarolja el életét depresszióval és a hasznavehetetlenség érzésével. Elkezdte kitágítani lehetõségeit. 16 évesen felfedezte a sziklamászást. A szikla felszínét tapintva kapaszkodókat és talpalatnyi helyet talált, melyek segítették a mászásban. 16 évvel késõbb belefogott a Mount Everest megmászásába. Hegymászásának története, elképzelhetitek, tele volt szívet tépõ és életveszélyes kihívásokkal. Erik azonban végül feljutott a Déli csúcsra, és elfoglalta helyét azokkal együtt, akik elõtte jártak, azon kevesek egyikeként, akik a föld legmagasabb hegyének tetején álltak. Amikor megkérdezték, hogyan csinálta, Erik így felelt: „Végig arra gondoltam: koncentrálj folyamatosan! Ne hagyd, hogy a kétségek, a félelem és csalódottság az utadba álljon!” Legfontosabbként ezt mondta: „Egyszerûen vegyél minden napot lépésrõl-lépésre!”1 Igen, Erik egyszerûen azzal gyõzte le az Everestet, hogy egyik lábát a másik elé tette. És ezt addig folytatta, míg fel nem ért a csúcsra. Erikhez hasonlóan elõttünk is lehetnek akadályok, melyek visszatartanak. Még talán mentséget is találunk, miért nem tudjuk megtenni, amit akarunk. Amikor esetleg kísértést érzünk saját cselekvésképtelenségünk igazolására, emlékezzünk Erikre, aki látásának elvesztése ellenére egyik lábát folyton a másik elé téve véghezvitte azt, amit sokan lehetetlennek gondoltak. Egy régi közmondás úgy tartja, hogy a leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdõdik. Néha a szükségesnél jobban megbonyolítjuk a folyamatot. Soha nem fogjuk megtenni a hosszú utat, ha azon évõdünk, hogy milyen hosszú vagy nehéz lesz. Úgy tesszük meg az utat, hogy minden napot lépésrõl-lépésre teszünk meg, és ezt addig ismételjük, míg el nem érjük végcélunkat. Ugyanez az elv vonatkozik arra, hogy én és ti miként juthatunk magasabbra lelkileg. Mennyei Atyánk tudja, hogy mászásunkat onnan kell kezdenünk, ahol épp vagyunk. „Amikor felmásztok egy létrára - tanította Joseph Smith próféta -, alulról kell kezdenetek, és lépésrõl-lépésre kell felfelé haladnotok, míg fel nem értek annak tetejére; és így van ez az evangélium tantételeivel is - az elsõvel kell kezdenetek, és addig kell haladnotok, míg meg nem tanuljátok a felmagasztosulás minden tantételét. De a fátyolon történõ áthaladás után is még jó ideig el fog tartani az, hogy megtanuljátok azokat.”2 Mennyei Atyánk mindegyikünket szereti, és megérti, hogy a felfelé mászás folyamata felkészülést, idõt és elkötelezettséget igényel. Megérti, hogy idõnként hibát követünk el, hogy megbotlunk, hogy elcsüggedünk, és talán még fel is akarjuk adni, és azt mondjuk magunkban, hogy nem éri meg a fáradságot. Tudjuk, hogy megéri az erõfeszítést, mert a díj, mely az örök élet, „Isten ajándékai közül a legnagyobb”.3Folyamatosan haladnunk kell, hogy elérjük a vágyott lelki magasságokat, és így jogosultak legyünk rá. Egy örökkévaló tantétel tárul fel a szentírásban: „senkitõl sem lehet kívánni, hogy gyorsabban fusson, mint ahogy az ereje engedi. És újra mondom nektek, hogy igyekezzetek, mert csak így nyerhetitek el jutalmatokat.”4 Nem kell gyorsnak lennünk; egyszerûen állhatatosnak kell lennünk és a jó irányba haladnunk. Minden tõlünk telhetõt meg kell tennünk, lépésrõl-lépésre. Fiatalabb napjaimban szerettem futni. Lehet, hogy nehezen hiszitek el, de ez így volt. És nyertem is egy pár versenyt. Már nem vagyok olyan gyors. Sõt abban sem vagyok biztos, hogy jól szerepelnék egy versenyben, még ha az egyedüli versenyzõk a Tizenkettek Kvórumának tagjai lennének is. Futáskészségem már nem olyan jó. Miközben nagyon várom azt az idõt, amikor - feltámadt testben - átszáguldhatok egy mezõn, miközben a hajamat a szél fújja, nem idõzök a tényen, hogy ezt most nem tehetem meg. Ostobaság lenne. Inkább megteszem a lépéseket, melyeket meg tudok tenni. Még a kor korlátaival együtt is megtehetek egy-egy lépést. Most csak azt várja tõlem Mennyei Atyám, hogy megtegyem, amit tudok. És tõletek is ezt várja, alkalmatlanságotoktól, korlátaitoktól és bizonytalanságotoktól függetlenül. John Wooden talán a legnagyobb fõiskolai kosárlabda edzõ volt a játék történetében. Négy veretlen évada volt. Csapata tíz országos bajnokságot nyert. Egy idõben 88-szor nyert egymás után.5 Az egyik legelsõ dolog, amit Wooden edzõ belesulykolt játékosaiba az volt, amit apja tanított neki, amikor kisfiúként egy farmon nõtt fel. „Ne aggódj túl sokat azon, hogy jobb legyél valaki másnál - mondta apja. - Tanulj másoktól, igen. De ne csak egyszerûen jobb akarj náluk lenni! Ez úgysem rajtad múlik. Inkább szívósan próbáld meg kihozni magadból a legjobbat. Ez viszont már rajtad áll.”6 Hadd idézzek egy kitalált példát egy kedves nõtestvérrõl az egyházközségben, akinek tökéletes gyerekei soha nem zavarják a rendet. A huszadik nemzedéken dolgozik a családtörténetében, otthona kifogástalanul tiszta, kívülrõl tudja Márk könyvét, és gyapjúpulcsikat készít árván maradt gyerekeknek Romániába. Természetesen ezzel nem szándékom lebecsülni ezeket a kiváló célokat. Nos, amikor kísértést éreztek, hogy kezeitekkel legyintsetek és feladjátok e kedves nõtestvér miatt, akkor emlékezzetek rá, hogy nem versenyeztek vele jobban, mint amennyire én versenyzek a Tizenkettek Kvórumának tagjaival 60 méteren. Csak afelõl kell aggódnotok, hogy a legjobbat akarjátok adni magatokból. És hogyan teszitek ezt? Az élet legfontosabb céljain tartjátok a szemeteket, és feléjük haladtok lépésrõl-lépésre. Tudom, sokan úgy érzik, hogy az ösvény nehéz és az út sötét. De Erikhez, a bátor hegymászóhoz hasonlóan, nem maradunk vezetõ nélkül. Szentírásaink vannak, melyek Isten szavát nyilatkoztatják ki az emberiségnek korszakokon át. Amikor Isten szavából lakmározunk, elménket örök igazságok felé, szívünket pedig a Szentlélek gyengéd súgásai felé nyitjuk meg. Isten szava - a szentírások és napjaink prófétái által - valóban „lábamnak szövétneke, . . . és ösvényemnek világossága”.7 Amint az elõttünk járt nagyszerû lelkekrõl olvasunk, megtudjuk, hogy õk is elcsüggedtek és elszomorodtak. Megtudjuk, hogy a nehézségek, a hányattatások és néha még a saját gyengeségeik ellenére sem tágítottak. Megtudjuk, hogy õk is folyton elõre törtek, lépésrõl-lépésre. Lehetünk olyanok, mint azok az igazlelkûek, akikrõl Léhi beszélt, akik „megragadták a vasrúd végét és abba kapaszkodva addig nyomakodtak a sötét ködön keresztül, . . . amíg a fához nem értek, és nem ettek annak gyümölcsébõl”.8 Van egy élõ prófétánk is, Gordon B. Hinckley elnök. Tanáccsal és prófétai útmutatással szolgál számunkra napjainkban. Az õ tanácsain és a mi imáinkon keresztül felérhetünk a mennyekbe, és személyesen társaloghatunk a Végtelennel. A hit által maga a menny lendülhet mozgásba értünk. Ajtók nyílnak majd meg, és válaszokat kapunk. Gondoljatok Joseph Smith-re, aki - kisfiúként, mivel megtévesztõ és ellentmondásos hangok között volt - az után sóvárgott, hogy megtudja, melyik egyház helyes és igaz. Õ is vaknak érezte magát - körülvéve korának sötétségével. Elolvasva Jakab levelét az Újszövetségben, hitt az õsi apostol szavainak, aki így szólt: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentõl, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki”.9Joseph hitt e szavaknak, és 1820 egy tavaszi reggelén félrevonult egy ligetbe, hogy lelkét imában emelje fel, és bölcsességet kérjen Mennyei Atyjától. Az imájára adott válasz fénnyel és céllal töltötte õt el. Mennyei Atyánk és az Õ Szeretett Fia megjelent neki. Útmutatásuk elsöpörte a sûrû sötétséget, mely fogva tartotta és pusztulással fenyegette. Mindörökre elsöpörte zavartságát. Attól a pillanattól fogva egészen a majd negyed századdal késõbbi mártírhaláláig Joseph Smith az Atya és a Fiú által mutatott ösvény mellett kötelezte el magát. Gondoljátok meg, mily fájdalmasak voltak napjai! Gondoljatok a szenvedésre és üldöztetésre, melyet ki kellett állnia! Õ mégis folytatta, lépésrõl-lépésre, soha fel nem adva, nem kételkedve abban, hogy ha õ megteszi a részét, Mennyei Atyja majd kipótolja a többit. Testvéreim, az itt töltött idõnk oly értékes és rövid! Mennyire meg tudom érteni Jákób prófétát, amikor azt mondta: „életünk úgy elszállt, mint az álom”.10 Túlságosan hamar lejár az idõnk. Amíg lehet - amíg van idõnk munkánk elvégzésére -, haladjunk a jó irányba, egyik lépés után a másikat megtéve! Ez elég könnyû. Nem kell ma tökéletesnek lennünk. Nem valaki másnál kell jobbnak lennünk. Csak a legjobbat kell adnunk magunkból. Bár elcsigázottnak érezhetitek magatokat, bár néha nem látjátok az utat, tudnotok kell, hogy Mennyei Atyátok soha nem fogja magukra hagyni igazlelkû követõit. Õ nem hagy benneteket vigasz nélkül. Mellettetek lesz, igen, irányt mutatva az út minden lépésénél. Hallgassátok meg Joseph Fielding Smith elnök e csodálatos szavait, melyekkel ezt az életet jellemzi: Hosszúnak tûnik az út, rögösnek és meredeknek?Elétek tüskék és tövisek merednek? Éles kövek sértik fel lábaitok, ha emelkedni vágytok A magasba, s a nap hevén át hágtok? Szívetek bágyadt és szomorú, lelketek megfáradt, Míg gondotok terhe alatt görnyednek a hátak? Nehéznek tûnik a teher, mit most emelnetek kell? Terhetek megosztani nincs kivel? Szívetek ne csüggedjen, utunk elõre visz; Van valaki, ki bennetek még mindig hisz. Örömmel nézzetek fel, s fogjátok kezét; Õ vezet majd új magaslatok felé - Tiszta, szent föld felé, hol gond- bajnak vége, S életetek többé nem marad a bûnben, Hol nem lesz több könny, mert bánat sem lehet. Fogjátok kezét s lépjetek be Vele.11 Legyen bátorságunk, hogy elkezdjük megmászni saját Mount Everestünket; haladjunk az élet útján lépésrõl-lépésre, amíg el nem érjük a bennünk lévõ legnagyobb jót! Mennyei Atyánk él; Õ ismer és szeret mindannyiunkat. Jézus a Krisztus, Isten Fia, mindenek Üdvözítõje és Megváltója, és igen, Õ a Békesség Fejedelme. Joseph Smith a visszaállítás prófétája, Gordon B. Hinckley elnök pedig a mi prófétánk, látnokunk és kinyilatkoztatónk a földön e nap. Ezt a bizonyságot teszem, és ez az én nektek szóló bizonyságom, hogy boldogok és elégedettek lesztek, ha egyszerûen megteszitek a tõletek telhetõ legjobban. Ez az én imám, Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. „Everest Grueling for Blind Man”, Deseret News, 2001. jún. - 5., A12; lásd még Karl Taro Greenfeld, „Blind to Failure”, Time, 2001. jún. 18. 2. The Teachings of Joseph Smith, szerk. Larry E. Dahl és Donald Q. Cannon (1997), 519. o. 3. T&Sz 14:7. 4. Móziás 4:27. 5. http://www.coachwooden.com/ bio.shtml 6. http://www.coachwooden.com/ bodysuccess.shtml 7. Zsoltárok 119:105. 8. 1 Nefi 8:24. 9. Jakab 1:5. 10. Jákób 7:26. 11. „Does the Journey Seem Long?” Hymns, 127. sz.