Gyermek és tanítvány elder Henry B. Eyring a Tizenkét Apostol Kvórumából Az Úr bízik az ' igaz tanítványaiban. Felkészült embereket küld felkészült szolgáihoz. Mindannyian, akik szövetséget kötöttünk keresztelésünkkor, megígértük, hogy másokkal is megosztjuk az evangéliumot.1 Olykor az elutasítástól vagy a megbántástól való félelem leküzdhetetlen akadálynak tûnik. Mégis vannak olyan egyháztagok, akik könnyedén veszik ezt az akadályt. Utazásaim során alaposan szemügyre vettem ezeket az embereket. Néhányuk arca most is elõttem van. A szombat az egész világon a piacozás napja. Ghána, Ecuador és a Fülöp-szigetek falvaiban rengeteg ember kerekedik fel, hogy a városokban árulják terményeiket, valamint kézzel készített tárgyaikat. Beszélgetésbe elegyednek azokkal, akikkel az úton találkoznak, és a mellettük lévõ árusokkal is egy-egy vásárló kiszolgálása után. Beszélgetéseik leginkább a megélhetés viszontagságairól szólnak, arról, hogyan törhetnek ki a szegénységbõl, néha pedig a veszélyrõl. Az úton lévõk és a piacozók között vannak utolsó napi szentek is. Az egymással folytatott beszélgetéseik jó része ugyanarról szól, mint amit a világon bárhol máshol hallanátok. „Hová valósi vagy?” „Ez itt melletted a fiad?” „Hány gyereked van?” De az utolsó napi szenteket mégis megkülönbözteti valami, ami látszik a szemükben és a szavaikban. Úgy hallgatják meg a másik embert, hogy látszik: törõdnek azzal, hogy mi a kérdéseikre adott felelet. Ha a párbeszédet pár percnél tovább folytatják, olyan dolgokról kezdenek beszélgetni, ami mindkettõjüket mélyen érinti. Arról beszélgetnek, hogy véleményük szerint mi nyújt boldogságot és mi okoz szomorúságot. Azután megvitatják, milyen reményeik vannak ebben és a következõ életben. Az utolsó napi szent szelíd magabiztosságot mutat. Nem mindig ugyan, de van rá eset, hogy megkérdik egy utolsó napi szenttõl: „Miért vagy olyan nyugodt? Honnan tudod ezeket az általad ismertnek vélt dolgokat?” Erre jön egy békés felelet. Lehet, hogy Mennyei Atyánk és az ' Fia, Jézus Krisztus kerül szóba, amint megjelentek az ifjú Joseph Smith-nek. Lehet, hogy a feltámadott Üdvözítõ szeretõ szolgálatáról esik szó, ahogy az a Mormon könyvében le van írva azoknak az egyszerû embereknek a javára, akik hittek benne, és akik úgy szerették 't, mint mi. Ha meghallunk egy ilyen párbeszédet, ami lelki dolgokat vitat meg a piacon vagy az utcán, feltesszük magunknak a kérdést: „Hogy tehetném én is ugyanezt? Hogy oszthatnám meg a hitemet még jobban azokkal, akik még nem érzik azt, amit én?” Ez egy olyan kérdés, ami minden egyháztagnak szól. Ugyanez a kérdés lebeg az egyház minden püspöke és gyülekezeti elnöke elõtt, akiknek most az a feladat jutott, hogy a missziós munkát vezényeljék népük között. Az e kérdésre adott válasz határozza meg az eljövendõ aratást. Alaposan és imádságos szívvel figyeltem meg azokat, akik az Üdvözítõ és az ' egyházának rendkívül hithû és hatékony tanúi. Történeteik inspirálóak. Van egy alázatos ember, akit elhívtak egy kicsiny gyülekezet elnökének. Olyan kevés egyháztag volt, hogy nem tudta, hogyan fog mûködni ez a gyülekezet. Elment egy kis erdõbe, hogy imádkozzon. Megkérdezte Istent, mit tegyen. Választ kapott. Néhány egyháztaggal elkezdték elhívni istentiszteletre a barátaikat. Egy év múlva több százan merítkeztek meg a keresztelõvízben és váltak polgártársakká az Úr egyházában. Ismerek egy embert, aki szinte minden héten üzleti úton van valahol. Szinte minden nap megesik az, hogy a világ valamelyik pontján ott teremnek a misszionáriusok, hogy egy olyan embert tanítsanak, akivel ez az ember találkozott. Van egy másik ember, aki nem bánja, hány emberrel kell megosztania az evangéliumot, mielõtt azokból valaki is hajlandó lesz meghallgatni a misszionáriusok tanítását. Nem számolja, mibe kerül erõfeszítése, csakis azoknak a boldogságára gondol, akiknek az élete megváltozott. Nincsen egy bizonyos módja, ahogy ezek az emberek hirdetik az evangéliumot. Nincs egyetemes technikájuk. Van köztük olyan, aki mindig magánál tart egy elajándékozható Mormon könyvét. Van, aki kitûz egy idõpontot, amikorra talál valakit, aki meghallgatja a misszionáriusokat. És van, aki olyan kérdéseket tesz fel, melyekrõl tudja, hogy olyan dolgokról váltanak ki érzéseket, amik a legfontosabbak egy ember számára. Mindegyik imádkozik arról, hogy mit tegyen. Úgy tûnik, mindegyik más választ kap, ám a válasz személyre szabott számukra és azok számára, akikkel találkoznak. Egy valamiben azonban mégis egyformák: ugyanúgy tudják, hogy kik is õk. Meg tudják tenni azt, amire sugalmazást kapnak azért, mert tudják, hogy kik õk. Ahhoz, hogy megtehessük mindazt, amit meg kell tennünk, legalább két dologban kell hozzájuk hasonlóvá válnunk. Elõször is õk érzik, hogy egy szeretõ Mennyei Atya drága gyermekei. Ezért könnyedén és sokszor imában fordulnak hozzá. Számítanak arra, hogy megkapják az ' személyes irányítását. Szelíden és alázatosan engedelmeskednek, mint ahogy az egy tökéletes szülõ gyermekeihez illik. ' közel áll hozzájuk. Másodsorban õk a feltámadt Jézus Krisztus hálás tanítványai. Tudják, hogy a kiengesztelés valós és mindenki számára szükséges. Érezték, hogy megtisztulnak az arra felhatalmazott személy általi keresztelés révén, valamint a Szentlélek adománya által. És a meglelt békesség érzésétõl olyanok, mint Móziás fiai, akiknek „az volt a vágyuk, hogy minden teremtmény halljon a megváltásról, mert nem tudták volna elviselni, hogy egyetlen emberi lélek is elvesszen. Sõt már attól a gondolattól is megremegtek, ha csak arra gondoltak, hogy egyetlen léleknek is véget nem érõ gyötrelemben lenne része”2. Azok, aki könnyedén és gyakran beszélnek a visszaállított evangéliumról, becsülik mindazt, amit az a számukra jelent. Sokszor eszükbe jut ez a nagyszerû áldás. A megszerzett ajándék emléke az, ami arra sarkallja õket, hogy másokkal is megosszák ezt. Érzik az Üdvözítõ szeretetét. Számukra a következõ szavak a nap minden órájában valósággá válnak: „A szeretetben nincsen félelem; sõt a teljes szeretet kiûzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. Mi szeressük õt; mert õ elõbb szeretett minket!”3 Még ha érzik is ezt a szeretetet az igaz tanítványok, néha aggodalmaskodnak. János apostol világosan megmondta: a félelem eltávozik tõlük, ha tökéletessé válunk a szeretetben. Imádkozhatunk a tökéletes szeretet ajándékáért. Azzal a biztos tudattal imádkozhatunk, hogy érezhetjük az Üdvözítõ szeretetét irántunk és azok iránt, akikkel találkozunk. ' szeretett minket és õket annyira, hogy minden bûnünkért megfizette az árat. Ebben hinni egy dolog, de ennél fontosabb az, hogy szívünk megváltozzon, hogy minden pillanatban érezhessük is ezt. Az a parancsolat, hogy imádkozzunk, hogy érezzük az Üdvözítõ szeretetét, ígéret is egyben: Hallgassátok csak: „Ezért tehát, szeretett testvéreim, ha nincs bennetek jószívûség, akkor semmik vagytok, mert a jószívûség az, ami soha el nem múlik. Törekedjetek hát a jószívûségre, ami a legnagyobb dolog, mert minden egyéb elmúlik – de a jószívûség, az igaz krisztusi szeretet, mindörökké megmarad; és akiben ez az utolsó napon meglesz, annak jó dolga lesz. Könyörögjetek hát, szeretett testvéreim, szívetek teljes erejével az Atyához, hogy ti is telve legyetek ezzel a szeretettel, amit õ Fia, Jézus Krisztus minden igaz követõjének megad; hogy Isten fiai lehessetek, hogy amikor majd megjelenik, mi is olyanok legyünk mint õ, mert a maga valóságában fogjuk õt látni; igen, hogy ezt remélhessük, vagyis hogy olyan tiszták lehessünk, mint õ.”4 Az Úr bízik az ' igaz tanítványaiban. Felkészült embereket küld felkészült szolgáihoz. Biztosan nektek is volt már az enyémhez hasonló élményetek, amikor biztosak voltatok bban, hogy nem véletlenül találkoztatok bizonyos emberekkel. Van egy barátom, aki minden nap azért imádkozik, hogy találkozzon olyan emberrel, aki készen áll elfogadni az evangéliumot. Mindig magánál tart egy elajándékozható Mormon könyvét. Nemrégiben egy rövid utazás elõtti este úgy döntött, hogy a Mormon könyve helyett most inkább egy szórólapot visz magával. De reggel egy lelki hang azt súgta neki, hogy vigye el a Mormon könyvét. Berakott hát egyet a táskájába. Egy ismerõse ült mellette a repülõgépen, és eltûnõdött, hogy vajon ez a nõ-e az, akivel meg kellene osztania az evangéliumot. Visszafelé is együtt utaztak. Barátom egyre inkább azon tanakodott, hogyan hozhatná szóba az evangéliumot. És ekkor a nõ megszólította: „Ön tizedet fizet az egyházában, ugye?” A barátom igennel felelt. A nõ azt mondta, hogy neki is fizetnie kellett volna tizedet az õ egyházában, de nem tette. Majd így folytatta: „Miért olyan nagy dolog az a Mormon könyve?” A barátom elmagyarázta, hogy ez egy szentírás, egy másik bizonyság Jézus Krisztusról, amit Joseph Smith próféta fordított le. A nõ érdeklõdve figyelt. A barátom a táskájába nyúlt, és azt mondta: „Volt egy olyan érzésem, hogy magammal kell hoznom ezt a könyvet. Szerintem ez a magáé.” A nõ olvasni kezdte. Mielõtt elköszöntek egymástól, azt mondta: „Le kell ülnünk egyszer, hogy beszélgethessünk errõl a könyvrõl.” Amit a barátom nem tudhatott, Isten viszont annál inkább, hogy a nõ egy egyházat keresett. Isten tudta, hogy ez az illetõ figyelte a barátomat, és azon tûnõdött, vajon mi lehet az õ egyházában, ami ilyen boldoggá tesz egy embert. Isten tudta, hogy kérdezõsködni fog a Mormon könyvérõl, és hogy örömmel meg fogja hallgatni a misszionáriusok tanítását. ' is és a barátom is felkészült volt. Mi is azok lehetünk. Érdemességetek és vágyaitok az arcotokon és a szemetekben fognak ragyogni. Lelkesedni fogtok az Úr egyházáért és az ' munkájáért, ami tükrözõdni fog arcotokon. Az ' tanítványai lesztek minden helyzetben a nap huszonnégy órájában. Nem lesz az, hogy egy sorsdöntõ pillanatra összeszeditek minden bátorságotokat, majd ezzel befejezettnek tekintitek munkátokat. Annak a ténynek, hogy sokan vannak, akiket nem érdekel a visszaállított evangélium, nem sok hatása lesz arra, amit tesztek és amit mondotok. Ha arról beszéltek, amiben hisztek, az részévé válik annak, akik vagytok. Ilyen volt az édesapám is. Tudós volt. Elõadásokat tartott szerte a világon. Egyszer elolvastam egy beszédét, amit egy nagyszabású tudományos kongresszuson mondott el. Elõadásában utalást tett a teremtésre és egy Teremtõre. Tudtam, hogy kevesen vagy szinte senki sem vallotta az õ hitét a hallgatóságából. Így hát csodálkozva és ámulva kiáltottam fel: „Apa! Te megosztottad a bizonyságodat.” Meglepõdött arccal nézett rám, és azt kérdezte: „Tényleg?” Nem is volt tudatában annak, hogy milyen bátor. Egyszerûen elmondta azt, amirõl tudta, hogy igaz. Amikor megosztotta a bizonyságát, még azok is, akik elutasították azt, tudták, hogy ez nem egy elõre eltervezett, kényszeredett dolog volt, hanem ez is része annak, ami õ. Az volt, ami volt, bárhová is ment. Ez jellemez minden embert, aki bátran és hathatósan megosztja az evangéliumot. Egy szeretõ, élõ Mennyei Atya gyermekeinek és Jézus Krisztus tanítványainak tekintik magukat. Nem kell megerõltetni magukat, hogy imádkozzanak. Természetes a számukra. Nem erõfeszítés a számukra, hogy megemlékezzenek az Üdvözítõrõl. Az Úr irántuk érzett szeretete és az õ Krisztus iránt érzett szeretetük mindig velük van. Ilyenek ezek az emberek, és ilyennek tekintik magukat és a körülöttük élõket. Ez talán úgy tûnhet, hogy nagy változást követel tõlünk, de biztosak lehetünk abban, hogy ez a változás el fog jönni. Ez az egyháztagokban egyénenként végbemenõ változás minden nemzetben érezhetõ szerte a világon. Ez az a nagyszerû idõszak, amit a próféták megjövendöltek egészen a teremtés óta. A visszaállított evangélium minden nemzethez el fog jutni. Az Üdvözítõ a következõ szavakat mondta Joseph Smith prófétának: „Elküldtem angyalomat, és õ keresztülrepült az égen az örök evangéliummal. Egyeseknek megjelent és átadta azt az embereknek, és még sokaknak meg fog jelenni, akik a földön laknak. És ezt az evangéliumot hirdetni fogják minden népnek és törzsnek és nyelvnek és nemzetnek.”5 Bármilyen megpróbáltatások is érjenek minket, tudhatjuk, hogy Isten határokat fog ezeknek szabni, hogy beteljesítse ígéreteit. Nemcsak az embereknek, hanem neki is van hatalma a nemzetek és az események fölött, hogy ígéretei beteljesülhessenek. Minden nép és minden nemzet között felállít olyan embereket, akik azzal a teljes bizonyossággal szolgálnak, hogy tudják, õk Isten gyermekei, és akik a feltámadt Krisztus egyházában megtisztult tanítványokká váltak. Pár évvel ezelõtt Japánban voltam, és a misszionáriusokhoz beszéltem a Misszionáriusképzõ Központban. Megígértem nekik, hogy egy nagy nap hajnalát köszönthetik majd abban a nemzetben. Azt mondtam, hogy nõni fog azoknak az egyháztagoknak a száma, akik bátran osztják majd meg másokkal is a visszaállított evangéliumról való bizonyságukat. Akkor azt gondoltam, hogy ez a bátorság onnan fog származni, hogy az egyházat egyre nagyobb csodálat övezi majd abban az országban. Ma már tudom, hogy a nagy csoda, a hatalmas változás az egyháztagok bensõjébõl fog fakadni, nem pedig az õket körülvevõ világból. 'k és a földön élõ egyháztagok a változáson végbement szívükön keresztül fognak szeretni, figyelni, beszélni és bizonyságot tenni. A püspökök és a gyülekezeti elnökök példamutatással fogják õket vezetni. A lelkek aratása nagyszerû lesz, és biztonságban lesz az Úr kezében.6 Ahhoz, hogy részeseivé váljatok ennek a csodának, nem szabad, hogy addig várjatok, amíg közel nem érzitek magatokat Mennyei Atyánkhoz vagy addig, amíg biztosak nem vagytok abban, hogy megtisztultatok Jézus Krisztus engesztelõ áldozata által! Imádkozzatok azért a lehetõségért, hogy találkozzatok olyan emberekkel, akik érzik, hogy valami jobb vár még az életükre! Imádkozzatok azért, hogy tudjátok, mit tegyetek, hogy segíthessetek nekik! Imáitok meghallgatásra fognak lelni. Olyan emberekkel fogtok találkozni, akiket felkészített az Úr. Olyan érzéseitek lesznek és olyan szavak jönnek a szátokra, amik soha azelõtt. És akkor idõvel közel fogjátok érezni magatokat Mennyei Atyátokhoz, és érezni fogjátok azt a megtisztulást és megbocsátást, amit az Üdvözítõ ígér az ' hithû tanúinak. Érezni fogjátok az ' jóváhagyását, tudván, hogy megtettétek azt, amit kért tõletek, mert ' szeret titeket és bízik bennetek. Hálás vagyok, hogy egy ilyen idõszakban élhetek. Hálás vagyok, hogy tudhatom, hogy mindannyian egy megdicsõült Mennyei Atya szeretett gyermekei vagyunk. Tanúságot teszek arról, hogy Jézus a Krisztus, hogy ' az én Megváltóm, a ti Megváltótok, és minden ember Megváltója, akikkel valaha is találkozni fogtok. Az Atya és a Fia megjelent Joseph Smith prófétának. A papság kulcsai visszaállíttattak, és az utolsó nagy összegyûjtetés elkezdõdött. Tudom, hogy ez igaz. Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Lásd T&Sz 88:81, Móziás 18:9. 2. Lásd Móziás 28:3. 3. 1 János 4:18–19. 4. Moróni 7:46–48. 5. T&Sz 133:36–37. 6. Lásd T&Sz 50:41–42.