elder David E. Sorensen
a Hetvenek Elnökségébõl
A megbocsátás azt jelenti, hogy a múltbéli gondok többé nem befolyásolják célunkat, és szívünkben Isten szeretetével tekinthetünk a jövõre.
Hát nem csodálatos, hogy milyen bõségesen megadta az Úr a Szellem ajándékait elder Nelsonnak! Tehetségei nemcsak az egyházra hoznak áldást, hanem az egész világra.
Ma a megbocsátásról szeretnék beszélni.
Egy kis földmûves városkában nõttem fel, ahol a víz volt a közösség éltetõ eleme. Emlékszem, hogy az emberek állandóan az esõt, az öntözési jogokat és általában a vizet figyelték, a miatt aggódtak és imádkoztak. Gyermekeim idõnként megrónak; azt mondják, soha nem láttak még senkit, akit ennyire foglalkoztatott volna az esõ. Azt felelem nekik, hogy talán azért vagyok ilyen, mert olyan helyen nõttem fel, ahol az esõ nemcsak beszédtémát biztosított, hanem a megélhetést is!
Az idõjárás okozta aggodalom miatt az emberek nem mindig álltak a helyzet magaslatán. A szomszédok néha összekaptak azon, ha az egyik farmer túl sok vizet csapolt le az öntözõcsatornából. Így kezdõdött ez két emberrel, akik hegyi legelõnk közelében éltek, és akiket Chetnek és Waltnak fogok nevezni. Ennek a két szomszédnak vitája támadt a közös csatornából használt víz miatt. Összekülönbözésük eleinte meglehetõsen ártatlannak tûnt, ám az évek során engedték, hogy nézeteltérésük neheztelésbe, majd vitákba csapjon át. Még fenyegetõztek is.
Egy júliusi reggelen mindkettõjüknek olyan érzése volt, hogy nincs elegendõ vizük. Mindketten lementek az árokhoz, hogy megnézzék, mi történt. Mindketten meg voltak róla gyõzõdve, hogy a másik fél ellopta elõlük a vizet. Egyszerre értek a fõkapuhoz. Dühös szóváltás következett, ami dulakodássá fajult. Walt nagy, erõs férfi volt, Chet pedig kicsi, szikár és rendíthetetlen. A verekedés hevében a náluk lévõ lapátokat is fegyverként használták. Walt véletlenül megütötte Chet egyik szemét a lapáttal, aminek következtében arra a szemére megvakult.
Teltek-múltak a hónapok és az évek, de Chet nem tudott se feledni, se megbocsátani. Szeme világának elvesztésébõl fakadó dühe egyre erõsödött, gyûlölete egyre fokozódott. Egy nap Chet kiment a fészerbe, leakasztotta a fogasról a puskáját, majd lóra ült és kilovagolt a csatorna fõbejáratához. Gátat épített az árokba, és elvezette a vizet Walt farmjáról, tudva, hogy Walt hamarosan kijön megnézni, mi történt. Ezután elbújt egy bokorba és várt. Amikor Walt végül megjelent, Chet agyonlõtte, azután hazalovagolt, ahol felhívta a serifet és elmondta neki, hogy épp most lõtte le Waltot.
Édesapámat felkérték, legyen tagja a Chet esetét tárgyaló esküdtszéknek. Apa nem vállalta, mivel régóta barátságban állt mindkét férfival és a családjukkal. Chet bíróság elé állt, majd emberölésért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Hosszú évek után Chet felesége felkereste édesapámat, és arra kérte, írja alá a kérvényt, amiben arra kérik a kormányzót, hogy adjon kegyelmet férjének, akinek az egészsége nagyon megromlott a sok évnyi börtönbüntetés során. Apa aláírta a kérvényt. Pár nap múlva, este, Walt két felnõtt fia átjött hozzánk. Nagyon dühösek és mérgesek voltak. Elmondták, hogy mivel apa aláírta a kérvényt, sokan mások is csatlakoztak hozzá. Arra kérték apámat, vonja vissza aláírását. Nemet mondott. Úgy érezte, Chet megtört, beteg ember. Sok éven át bûnhõdött a börtönben a felindult állapotban elkövetett szörnyûségért. Szerette volna, ha Chetnek rendes temetése lesz, és családja mellé temetik.
Walt fiai felhördültek dühükben, és így szóltak: „Ha kiengedik a börtönbõl, biztos lehet abban, hogy õt és családját véletlen baleset fogja érni!”
Idõvel aztán Chetet szabadlábra helyezték, és hazajöhetett, hogy családja körében haljon meg. Szerencsére a két család között nem került sor újabb erõszakos tettre. Apám gyakran fájlalta, hogy Chetet és Waltot, ezt a két szomszédot, akik gyerekkoruktól fogva jó barátok voltak, mennyire rabul ejtette a haragvás, olyannyira, hogy engedték, hogy mindkettejük családját tönkretegye. Milyen tragikus, hogy a pillanat heve fék nélkül növekedett, míg végül mindkét férfit megölte – egyszerûen azért, mert két ember nem volt képes megbocsátani egymásnak a csatornavíz megosztása kapcsán.
A Megváltó azt mondta: „Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, a míg az úton vagy vele”1, vagyis azt a parancsolatot adta, hogy idejekorán oldjuk meg nézeteltéréseinket, nehogy a pillanat heve fizikai vagy lelki kegyetlenséget szüljön, mi pedig haragunk rabságába essünk.
Sehol nem érvényes jobban ez az alapelv, mint a családunkban. Lehet, hogy nem a víz okozza a gondot, de mindannyiunknak, akik a földön, e telesztiális éghajlaton élünk, lesz valós vagy vélt oka arra, hogy megbántódjon. Hogy fogunk reagálni? Megbántódunk? Kritizálunk? Engedjük, hogy a pillanat heve diadalmaskodjon felettünk?
Brigham Young elnök a megbántódást egyszer halálos kígyómaráshoz hasonlította. Azt mondta: „kétfajta módon lehet cselekedni, ha valakit megmar egy csörgõkígyó. A dühtõl, félelemtõl vagy bosszúvágytól vezérelve lehet, hogy megpróbáljuk a kígyót elkapni és elpusztítani. Vagy lehet, hogy megpróbáljuk gyorsan eltávolítani a mérget a testünkbõl.” Majd így folytatta: „Ha ez utóbbi módon cselekszünk, valószínûleg életben maradunk, ám ha az elõbbit kíséreljük meg, lehet, hogy nem élünk elég ideig ahhoz, hogy véghez is vigyük.”2
Szeretném azonban elmondani, hogy gondosan ügyelnünk kell arra a családunkban, hogy eleve ne idézzünk elõ lelki vagy érzelmi kígyómarást! A mai társadalom lekicsinyli a megbocsátás és kedvesség erényét, míg gúnyra, haragra és éles kritikára ösztönöz. Ha nem figyelünk oda, áldozatul eshetünk e szokásoknak az otthonunkban, és hamarosan azt vehetjük észre, hogy házastársunkat, gyermekeinket vagy tágabb családunk tagjait kritizáljuk. Ne bántsuk meg önzõ kritikával azokat, akiket a legjobban szeretünk! Ha szabad utat engedünk a családunkban kialakuló apró vitáknak vagy odavetett megjegyzéseknek, az megmérgezheti kapcsolatainkat, és elidegenedéshez, bántalmazáshoz, sõt váláshoz vezethet. A halálos méreg példájához hasonlóan inkább azonnal el kell hagynunk a vitákat, ki kell rekesztenünk a gúnyolódást, el kell vetnünk a kritizálást, el kell oszlatnunk a sértést és a haragot. Nem engedhetjük, hogy ezek a veszélyes érzések érlelõdjenek bennünk – egy napig sem!
Vessük össze Walt és Chet tragikus kimenetelû történetét az egyiptombeli József történetével! József fivérei irigységgel vegyes gyûlölettel voltak iránta. Eltervezték, hogy megölik, végül azonban eladták rabszolgának. Józsefet Egyiptomba hurcolták, és éveken át küszködött, hogy kiemelkedjen a rabszolgaságból. Ez alatt az embert próbáló évek alatt József elítélhette volna fivéreit, és bosszút esküdhetett volna ellenük. Enyhíthette volna fájdalmát azzal a tudattal, hogy egy nap kiegyenlít. De õ nem ezt tette.
Idõvel József egész Egyiptom urává lett, és egyedül a fáraónak tartozott felelõsséggel. Egy szörnyû éhínség idején József fivérei Egyiptomba mentek élelemért. Nem ismerték fel Józsefet, és magas rangja miatti tiszteletbõl leborultak elõtte. Józsefnek abban a pillanatban hatalmában állt a bosszúállás. Bebörtönözhette, sõt, halálra is ítélhette volna testvéreit. Ehelyett inkább megbocsátásáról tett tanúságot. Azt mondta: „Én vagyok József, a ti testvéretek, kit eladtatok vala Égyiptomba. És most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok. (…) Az Isten küldött el engem ti elõttetek, hogy míveljem a ti megmaradásotokat e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy szabadítással. Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten.”3
Az, hogy József kész volt megbocsátani, szeretetté varázsolta a keserûséget.
Szeretném tisztázni, hogy a bûnök megbocsátását nem szabad összetéveszteni a gonoszság elnézésével! Joseph Smith bibliafordításában az Úr pontosan erre intett: „ítéljetek igaz ítéletet!”4 A Megváltó azt kéri tõlünk, hagyjuk el és vegyük fel a harcot a gonoszság minden formájával, és bár meg kell bocsátanunk egy felebarátnak, aki megbánt minket, azon kell munkálkodnunk, hogy ez többé ne fordulhasson elõ. Egy bántalmazott asszony ne törekedjen bosszúállásra, de ne érezze úgy, hogy nem tehet lépéseket a további bántalmazás elkerülése érdekében! Egy üzletember, akivel igazságtalanul jártak el egy ügyben, ne gyûlölje a becstelen embert, ám megfelelõ lépéseket tehet a hiba orvoslása érdekében. A megbocsátás nem azt kívánja, hogy elfogadjuk vagy elnézzük a gonoszt. Nem azt követeli, hogy ne vegyünk tudomást a világban körülöttünk vagy a saját életünkben lévõ gonoszságról. A bûn elleni harc során azonban nem engedhetjük, hogy a gyûlölet vagy a harag uralja gondolatainkat vagy tetteinket.
A Megváltó azt mondta: „Ezért mondom nektek: Bocsássatok meg egymásnak, mert aki nem bocsátja meg testvérének vétkeit, azt elítéli az Úr, mert övé a nagyobb bûn.”5
Ezzel nem azt mondom, hogy a megbocsátás könnyû. Ha valaki megbánt minket vagy a szeretteinket, az okozott fájdalom szinte elviselhetetlen lehet. Úgy érezhetjük, hogy fájdalmunk vagy az ellenünk elkövetett igazságtalanság a világ leglényegesebb dolga, és nincs más választásunk, mint bosszút állni. Krisztus azonban, a Békesség Fejedelme jobb utat tanít nekünk. Nagyon nehéz lehet megbocsátani valakinek az ellenünk elkövetett vétkét, ám ha megtesszük, szebb jövõt tárunk fel önmagunk elõtt. Mások hibái többé nem szabják meg a mi utunkat. A másoknak való megbocsátás révén szabadon választhatjuk meg, hogyan éljük életünket. A megbocsátás azt jelenti, hogy a múltbéli gondok többé nem befolyásolják célunkat, és szívünkben Isten szeretetével tekinthetünk a jövõre.
Soha ne engedjük, hogy a meg nem bocsátás, mely szomszédaim életét is beárnyékolta, gyökeret verjen otthonunkban! Imádkozzunk Mennyei Atyánkhoz, hogy segítsen legyõznünk az ostoba gõgöt, haragot és kicsinyességet! Az Úr segítsen nekünk megbocsátani és szeretni, hogy barátságban lehessünk Megváltónkkal, más emberekkel és önmagunkkal! „… Miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is.”6 Az Úr Jézus Krisztus nevében, ámen.
JEGYZETEK
1. Máté 5:25.
2. Marion D. Hanks, „Forgiveness: The Ultimate Form of Love”, Ensign, 1974. jan., 21. o.
3. 1 Mózes 45:4–5; 7–8.
4. Joseph Smith Translation, Matthew 7:1.
5. T&Sz 64:9.
6. Kolossébeliek 3:13.
Previous
