Örökkévaló házasság elder F. Burton Howard a hetvenektõl Ha azt akarod, hogy valami örökké tartson, akkor másképpen kell bánnod vele! (…) Különlegessé válik, mert te tetted ilyenné. Évekkel ezelõtt a feleségem és én hivatalosak voltunk egy esküvõi fogadásra. Aznap korábban a templomban voltunk, ahol az általunk ismert két fiatal házasságot kötött a földi életre és az örökkévalóságra. Nagyon szerették egymást. Csodával határos módon ismerkedtek meg egymással. Sokak szemébe csalt könnyet a boldogság. Egy tökéletes nap végén beálltunk a sorba, hogy köszönteni tudjunk mindenkit. Elõttünk állt a család egyik közeli barátja. Amikor az ifjú párhoz ért, megállt, és gyönyörû tenor hangján elénekelte nekik Ruth könyvének kezdeti szavait: „Mert a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. A hol te meghalsz, ott halok meg…” (Ruth 1:16–17) Ez mélyen megérintett bennünket, és megnyugvást éreztünk boldogságuk távlatait illetõen. Ez részben azért volt, gondolom, mert több éve ugyanezek a szavak függnek otthonunk falán. Sajnálatos módon azonban e csodálatos szavak jelentõsége kezd elhalványulni. Túl sok házasság végzõdik válással. Az önzés bûn, és az egyéni kényelem gyakran gyõz a szövetségek és az elkötelezettség felett. Az örökkévaló házasság olyan alapelv, melyet még a világ megalapítása elõtt megalkottak, és a földön még azelõtt érvénybe lépett, hogy a halál felütötte volna a fejét. Isten a bûnbeesés elõtt összeadta Ádámot és Évát az édenkertben. A szentírás azt mondja: „A mely napon teremté Isten az embert, Isten hasonlatosságára teremté azt. Férfiúvá és asszonynyá teremté õket, és megáldá õket…” (1 Mózes 5:1–2, kiemelés hozzáadva) A próféták egyöntetûen azt tanították, hogy az örökkévaló házasság az, ami Isten tervének legtökéletesebb és végsõ eleme gyermekei áldását tekintve. Ezra Taft Benson próféta kijelentette: „A házassági szövetséghez való hûség eredményezi a legteljesebb örömöt ebben az életben, a dicsõséges jutalmat pedig az ezutániban.” (The Teachings of Ezra Taft Benson [1988], 533–534. o.) Howard W. Hunter elnök úgy jellemezte a celesztiális házasságot, mint „az evangélium koronázó szertartását”, és tisztázta, hogy lesznek olyanok, akik számára a házasságra lépés „valamivel tovább tart, esetleg csak ez után az élet után következik be”, viszont egyetlen arra érdemes embertõl sem lesz megtagadva. (Teachings of Howard W. Hunter, szerk. Clyde J. Williams [1997], 132., 140. o.) Gordon B. Hinckley elnök „csodálatos dolognak” (lásd „What God Hath Joined Together”, Ensign, 1991. máj., 71. o.) és „minden ajándéknál drágábbnak” („The Marriage That Endures”, Ensign, 1974. máj., 23. o.) nevezte az örökkévaló házasságot. Az ajándék azonban pompája és dicsõsége ellenére nem ingyenes. Valójában feltételei vannak, amiknek már tudatában vagyunk, és visszatarthatja Isten ezt az ajándékot, ha nem tartjuk be a szövetségekkel járó feltételeket. A Tanok és szövetségek 131. része azt mondja nekünk, hogy a „celesztiális dicsõségben három birodalom vagy fokozat van. A legmagasabb fokozat eléréséhez a férfinak [és természetesen a nõnek is] magára kell vennie a papság eme rendjét [vagyis a házasság új, örökreszóló szövetségét]…” (T&Sz 131:1–2) A szövetség egy szent ígéret. Meg-ígérjük, hogy megteszünk valamit, Isten pedig arra kötelezi el magát, hogy õ is megtesz valamit. Azoknak, akik betartják a házassági szövetséget, Isten a dicsõségének teljességét, örök életet, örök gyarapodást, a celesztiális királyságban történõ felmagasztosulást és teljes örömöt ígér. Mindannyian tudjuk ezt, de néha nem igazán gondolunk arra, hogy mit kell nekünk megtennünk azért, hogy elnyerjük ezeket az áldásokat. Úgy tûnik, a szentírások világosan kimondják, hogy ennek a szövetségnek legalább három része van. Az elsõ: az örökkévaló házasság örökkévaló. Az örökkévaló azt jelenti, hogy folyamatosan növekvõ és fejlõdõ. Azt jelenti, hogy a férj és a feleség õszintén igyekszik magát tökéletesíteni. Azt jelenti, hogy a házassági kapcsolatot nem lehet minden meggondolás nélkül eldobni, mihelyst megjelenik a véleménykülönbség elsõ jele, vagy amikor nehéz idõket élünk. Azt jelenti, hogy a szeretet idõvel erõsebb lesz, és még a halál utáni életre is kiterjed. Azt jelenti, hogy mindkét fél örökre egymás társaságának áldását kapja meg, és hogy a problémák és különbségek is megoldásra találnak, mivel maguktól nem múlnak el. Az örökkévalóság kifejezi a bûnbánatot, a megbocsátást, a hosszútûrést, a türelmet, a jószívûséget, a szeretetet és az alázatosságot. Ezek mind benne vannak abban, ami örökkévaló, és bizony meg kell tanulnunk és el kell sajátítanunk õket, ha örökkévaló házasságot szeretnénk kötni. A második: az örökkévaló házasságot Isten rendelte el. Ez azt jelenti, hogy a házasfelek egyetértenek abban, hogy meghívják Istent a házasságukba, együtt imádkoznak, megtartják a parancsolatokat, kívánságaikat és szenvedélyeiket azon bizonyos korlátok között tartják, amiket a próféták tanítottak. Azt jelenti, hogy egyenrangú társak, és éppen olyan igazak és tiszták otthonukon kívül, mint otthonukon belül. Részben ezt jelenti az, hogy Isten által elrendelt. A harmadik: az örökkévaló házasság valamiféle Istennel való társulás. Az élet folytonosságát ígéri azoknak, akiket a templomban egymáshoz pecsételnek. Az Ádámnak és Évának adott parancsolatban, miszerint sokasodjanak és töltsék be a földet, benne van a Teremtõvel való egység. Kötelezettségre utal, hogy tanítsák a gyermekeknek az evangéliumot, hiszen õk az Úr gyermekei is. Így tehát családi estet tartunk, tanulmányozzuk a szentírásokat, beszélgetünk az evangéliumról, és másokat szolgálunk. Úgy tûnik, van még egy kötelezettség. Az, hogy támogassuk egymást elhívásainkban és azokban a feladatokban, amiket ránk bíztak. Hogyan is állíthatnánk, hogy egyek vagyunk Istennel, ha nem támogatjuk egymást, amikor a feleséget elhívják az Elemibe vagy a férjet a püspökségbe? A házassági szövetség tehát legalább ezeket és valószínûleg más egyéb dolgokat is magában foglal. Nem hiszem, hogy tévedek, amikor azt mondom, hogy azok, akik szavakkal vagy fizikailag bántalmazzák feleségüket vagy férjüket, illetve azok, akik lealacsonyítanak vagy igazságtalan uralmat gyakorolnak a házasságban, nem tartják meg ezt a szövetséget. És azok sem, akik semmibe veszik a parancsolatokat, vagy akik nem támogatják a vezetõiket. Még azok is veszélyeztetettek, akik egyszerûen csak visszautasítják az elhívásokat, elhanyagolják felebarátaikat, vagy világi szokásoknak hódolnak. Ha nem tartjuk meg a parancsolatok ránk esõ részét, akkor nincs számunkra ígéret. Úgy vélem, az örökkévaló házasság nem valósulhat meg anélkül, hogy el ne köteleznénk magunkat a házassági kapcsolat életben tartása mellett. Az errõl megszerzett tudás nagy részét a társamtól tanultam. Közel 47 éve vagyunk házasok. A feleségem kezdettõl fogva tudta, hogy milyen házasságot akar. Szegény fõiskolai hallgatóként kezdtük, de a házasságunkról alkotott képét jól szemlélteti egy ezüst evõeszközkészlet. Manapság is népszerû a házasulandók körében, hogy nászajándéklistát nyitnak egy helyi üzletben. Ahelyett, hogy a feleségem minden áhított konyhaedényt és háztartási gépet elõjegyzett volna, egy másik utat választott. Ezüst evõeszközkészletet írt a listára. Kiválasztotta a mintát, felírta hány darabos, hány személyes legyen. A villákon és kanalakon kívül semmi más nem volt a listán. Sem törülközõ, sem kenyérpirító, sem tv, csak kések, villák és kanalak. Túl voltunk az esküvõn. Barátaink és szüleink barátai is megajándékoztak bennünket. Elmentünk rövid nászutunkra, majd amikor hazaértünk, úgy döntöttünk, hogy megnézzük az ajándékokat. Megdöbbentünk. Nem kaptunk még egy darab kést vagy villát sem. Nevettünk egy jót, és folytattuk életünket. Jogi egyetemi éveink alatt két gyermekünk született. Nem volt felesleges pénzünk. Amikor feleségem részmunkaidõben egy választási bizottság tagjaként dolgozott, vagy amikor valakitõl pár dollárt kapott a születésnapjára, csendben félretette azt, és amikor már elegendõ pénze volt, vett egy villát vagy kanalat. Jó pár évbe telt, míg összegyûjtöttünk belõlük annyit, hogy használni is tudjuk. Amikor végre volt egy négyszemélyes készletünk, meghívtunk pár barátunkat vacsorára. Megérkezésük elõtt rövid eszmecserét tartottunk a konyhában. Melyik evõeszközt használjuk? Az ütött- kopott, pár nélküli simát vagy a különleges ezüstöt? Akkoriban gyakran a régire szavaztam. Könnyebb megoldás volt. Az étkezés után egyszerûen csak bedobálja az ember a mosogatógépbe, és minden meg van oldva. Az ezüst azonban sok munkát igényelt. A feleségem az ágy alatt rejtette el, hogy ne találja meg könnyen a betörõ. Erõsködött, hogy vegyek egy védõtokot, hogy beletegyük õket. Mindegyik darabnak lett egy-egy külön zsebe és nem volt könnyû egybegyûjteni a darabokat. Amikor ezt az ezüstöt használtuk, kézzel kellett elmosnunk és megszárítanunk õket, hogy ne legyen rajtuk folt, vissza kellett tenni a tartókba, hogy ne veszítsék el fényüket, és óvatosan újra el kellett rejteni õket, nehogy ellopják. Ha valamelyik fénye elhomályosult egy folt miatt, azonnal el kellett mennem ezüsttisztító folyadékért, és gondosan eltüntettük a foltot. Az évek múlásával készletünk kibõvült, én pedig csodálattal figyeltem, hogyan törõdött feleségem az ezüsttel. 't mindig is nehéz volt kihozni a sodrából. Ugyanakkor emlékszem arra az esetre, amikor valahogy egyik gyermekünk kezébe került az egyik ezüst villa, és azzal akart ásni a kertben. Ezt a kísérletet azonnal meghiúsították a tüzes szemek, melyek így figyelmeztettek: Eszedbe ne jusson! Soha! Észrevettem, hogy az ezüst soha nem került a gyülekezeti vacsoraasztalra, és nem az ezüstkanalak voltak a betegeknek vagy rászorulóknak küldött étel doboza mellett sem. Nem jöttek el velünk a kirándulásainkra sem. Valójában sehova sem mentek, sõt, idõvel még az asztalon is ritkán látott „vendégek” voltak. Néhány barátunk nem is remélhette, hogy azzal eszik majd – néhányan nem is tudtak róla. 'k a vacsorához csak a hétköznapi fajtát kapták. Aztán eljött a missziónk ideje. Amikor egyik nap hazamentem, azt az utasítást kaptam, hogy az ezüstkészletnek béreljek ki egy értékmegõrzõ széfet. A feleségem nem akarta, hogy magunkkal vigyük. Nem akarta otthon hagyni sem. És elveszíteni sem szerette volna. Évekig azt hittem, hogy ez csak egy hóbort, aztán egy nap rájöttem, hogy õ már régóta tudott valamit, amit én akkor kezdtem megérteni. Ha azt akarod, hogy valami örökké tartson, akkor másképpen kell bánnod vele! Megóvod. Nem élsz vele vissza. Nem teszed ki az elemek rombolásának. Nem teszed közönségessé vagy hétköznapivá. Ha foltos lesz, akkor szeretettel törölgeted, míg úgy nem ragyog, mintha új lenne. Különlegessé válik, mert te tetted ilyenné, és az idõ múlásával egyre gyönyörûbb és becsesebb lesz. Az örökkévaló házasság is ilyen. Pontosan így kell vele bánnunk. Azért imádkozom, hogy meglássuk, mily nagy értékû ajándék is ez. Jézus Krisztus nevében, ámen.