Mindenben adjunk hálát! elder Dallin H. Oaks a Tizenkét Apostol Kvórumából Mikor mindenért hálát adunk, akkor észrevesszük, hogy a nehézségek és csapások az élet céljának részét képezik. A Mormon könyvében feljegyzett, egyik lelki és testi próbatételektõl súlyos idõszakban, amikor Isten gyermekei „sokféle gyötrelmeket is szenvedtek”, az Úr megparancsolta nekik, hogy „mindenért adjanak hálát” (Móziás 26:38–39). Szeretném most ezt a tant napjainkra is átültetni. I. Isten mindig megparancsolta a gyermekeinek, hogy adjanak hálát. Az egész "- és Újszövetségen át találunk erre példát. Pál így írt errõl: „Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.” (1 Thessalonikabeliek 5:18) Alma próféta azt tanította: „Reggel, amikor felkelsz, hálás szívvel mondj köszönetet Istennek.” (Alma 37:37) Modernkori kinyilatkoztatásban pedig az Úr kijelentette: „Aki hálásan fogad mindent, az megdicsõül, és e föld javai adatnak neki ráadásul, igen, százszorosan, sõt még annál is több.” (T&Sz 78:19) II. Oly sok mindenünk van, amiért hálát adhatnánk. Mindenek elõtt hálásak vagyunk Üdvözítõnkért, Jézus Krisztusért. Mennyei Atyánk terve szerint ' teremtette a világot. Prófétái által kinyilatkoztatta a megváltás tervét, a hozzá tartozó parancsolatokkal és szertartásokkal együtt. Azért jött a halandó életbe, hogy megmutassa nekünk az utat. Bûneinkért szenvedett és megfizetett, amennyiben megbánjuk azokat. Életét adta értünk, majd legyõzte a halált és feltámadt, hogy mi mind újra élhessünk. ' a világ élete és világossága. Ahogy Benjámin király is mondta: „ha minden köszönetet és dicséretet, amire csak lelk[ün]k képes, megadn[án]k annak az Istennek, aki teremtett, fenntartott, megõrzött … [minket], … ha teljes szívvel szolgálná[n]k is õt, még akkor is haszontalan szolgái lenné[n]k.” (Móziás 2:20–21) Hálát adunk a kinyilatkozatott igazságokért, melyek olyan normákat teremtenek, amelyekhez mindent mást viszonyítunk. Ahogyan azt a Biblia is tanítja, az Úr prófétákat és apostolokat adott „a szentek tökéletesbbítése czéljából” (Efézusbeliek 4:11). Az általuk kinyilatkoztatott igazságok segítenek abban, „hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által” (Efézusbeliek 4:14). Azok, akik a kinyilatkoztatott igazság fényében szemlélnek minden számukra új dolgot, vagy súlyos csapást, nem lesznek „ide s tova hány[va]”, hanem nyugalmuk és békességük lesz. Isten ismeri a mennyei dolgokat és az ' ígéretei biztosak. Ezt mondta a világvégét megelõzõ pusztítások kapcsán: „Ne szomorkodjatok, mert amikor mindezek a dolgok megtörténnek, tudni fogjátok, hogy a nektek tett ígéretek is beteljesednek.” (T&Sz 45:35) Milyen biztos pont ez lelkünknek ebben a nyugtalan idõszakban! Hálásak vagyunk a parancsolatokért. Utat mutatnak, hogy elkerüljük a szakadékokat, és áldások forrásaiként szolgálnak. A parancsolatok kövezik ki a boldogsághoz vezetõ utat, mely boldogság ebben és az ez utáni életben vár ránk. III. A Fülöp-szigeteken eltöltött nyolc hónapom alatt sok bizonyságot hallottam az evangélium áldásairól. Egy ottani püspök, egyházközsége kápolnájának felszentelésekor mélységes háláját fejezte ki az evangéliumért, mely körülbelül tíz éve része életének. Elmondta, hogyan mentette meg õt az önzõ, kicsapongó, durva életmódból, és tette õt jó férjjé és apává. Bizonyságát tette a tized fizetésébõl származó áldásokról. Egy vezetõségi gyûlésen a cövekelnökség egyik tanácsosa, aki ügyvéd és köztisztviselõ, a következõket mondta: „Kétség nélkül kijelentem az egész világnak, hogy a legjobb dolog, ami valaha is történt az életemben az, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja lettem. Hatalmas változásokat hozott nemcsak saját, hanem családom életébe is, akkor is, ha úgy érzem, sokat kell még tanulnom és tennem az életemben. Ez az egyház valóban … egy nagyszerû mû és csoda.” Nem kell ahhoz a Fülöp-szigetekre utazni, hogy ilyen bizonyságokban részesüljünk. Szemmel láthatóak mindenhol, ahol az evangélium üzenetét befogadják és aszerint élnek. Mindezek ellenére Oaks nõtestvér és én mélységesen hálásak vagyunk, hogy lehetõségünk van a Fülöp-szigeteken szolgálni, ahol új környezetben találkoztunk sok ezer csodálatos egyháztaggal, és ahol új fényében láttunk az evangéliumot. Egy fejlõdõ világban megtanuljuk az egyház megalapításának fontosságát – nemcsak tanításról és keresztelésrõl beszélek, hanem az új egyháztagok megtartásáról is szeretet, elhívások és felszentelések, valamint Isten jó szavával való táplálás által. Megtanultuk annak a fontosságát, hogy segítsünk az egyháztagoknak hátat fordítani az evangélium tanításaival és szövetségeivel ellentétben álló hagyományoknak, hogy õk és gyermekeik ne legyenek „jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkõ maga Jézus Krisztus” (Efézusbeliek 2:19–20). Akik így tesznek, részesei lehetnek az egész világon megmutatkozó evangélium szerinti életnek, mely parancsolatokat, szövetségeket, szertartásokat és áldásokat foglal magában. Az ilyen emberek „hatalmas változást” tapasztalnak szívükben, „úgyhogy most már nem akar[na]k semmi rosszat tenni, hanem mindig csak jót cselekedni” (lásd Móziás 5:2). Arcuk Isten képét tükrözi (lásd Alma 5:19). Krisztus ilyen követõi mindenhol megtalálhatók, ahol az egyházat és az evangéliumot megalapították. Sokan vannak a Fülöp-szigeteken is, és mi azon igyekszünk, hogy egyre többüknek adjunk bátorítást. Ezt úgy tesszük, hogy erõs központokból indulunk ki, tanításunk oda összpontosul, ahol elegendõ eltökélt egyháztag van ahhoz, hogy barátságukkal, tanítással és megfelelõ támogatással segítsék az újdonsült egyháztagokat, akik még csak most tanulják, hogy mit ad nekünk az evangélium, és hogy mit vár el tõlünk. IV. A kinyilatkoztatások, melyekért oly hálásak vagyunk, megmutatják nekünk, hogy még szenvedéseinkért is hálásnak kell lennünk, mert azok Isten felé fordítják szívünket, és lehetõségeket adnak nekünk arra, hogy felkészüljünk azzá válni, amivé, Isten tesz majd minket. Az Úr a következõket tanította Moróninak: „Gyengeséget ruházok az emberekre, hogy megalázkodjanak”, és megígérte, hogy „akik megalázkodnak elõtt[e]” és „hisznek benn[e], akkor gyengeségüket megerõsít[i]” (Éther 12:27). Mikor az utolsó napi szentek Missouri földjén üldöztetéseket szenvedtek, az Úr hasonló ígérettel és tanítással látta el õket: „Bizony, mondom nektek, barátaimnak: Ne féljetek! Legyetek nyugodtak, nyugodjon meg a szívetek, sõt mindig örvendezzetek, és adjatok hálát mindenért. (…) [És] minden megpróbáltatás, amit elszenvedtetek, javatokra fordul, és az én nevem dicsõségére szolgál, mondja az Úr.” (T&Sz 98:1, 3) És ahogy az Úr a Liberty börtönben sínylõdõ Joseph Smith-nek mondta: „te fiam, akkor is tudjad, hogy mindez tapasztalatot ad neked, és a javadra válik majd” (T&Sz 122:7). Brigham Young értette ezt. Azt mondta: „Nincs az életben olyan helyzet vagy egyetlen órányi tapasztalat sem, ami ne lenne hasznára mindazoknak, akik tanulmányozzák azt, és törekednek arra, hogy okuljanak az elnyert tapasztalaton.” (Az egyház elnökeinek tanításai: Brigham Young, [1997] 179. o.) Valaki egyszer azt mondta, nagy különbség van aközött, hogy valakinek húsz év tapasztalata van, vagy egy év tapasztalata hússzor ismételve. Amennyiben megértjük az Úr tanításait és ígéreteit, tanulni és fejlõdni fogunk a minket ért csapások által. Sok modernkori prófétánk sugalmazott tanítását Az egyház elnökeinek tanításai címû könyvben találhatjuk, mely a Segítõegylet és melkisédeki papság tananyagaként szolgál. Az ezekben a könyvekben található idõtálló tantételek és alapelvek isteni bölcsesség és útmutatás forrásai. A bölcs egyházközségi és gyülekezeti tanítók nem fogják ezeket saját témáikkal és bölcsességükkel helyettesíteni, hanem az éppen aktuális körülmények szerint fogják ezeket az ihletett tanításokat felhasználni. Az ez évi kötetben John Taylor elnök például a következõket írja a hálaadással és a szenvedéssel kapcsolatban: „Sok dolgot tanultunk a megpróbáltatások által. Ezeket szenvedéseknek nevezzük. Én a tapasztalat iskolájának hívom. (…) Úgy tekintettem mindig ezekre a dolgokra, mint olyan megpróbáltatásokra, amelyeknek az a célja, hogy Isten szentjeit úgy tisztítsák meg, ahogyan a szentírások is mondják, mint az aranyat, amelyet hétszer tisztítottak meg a tûzben.” (Az egyház elnökeinek tanításai: John Taylor, [2001] 203. o.) A John Taylor elnökhöz hasonló pionírok, akik tanúi voltak prófétájuk meggyilkolásának, és akiknek hosszú üldöztetésekben és a hit hihetetlenül nehéz próbatételeiben volt részük, Istent dicsõítették és hálát adtak neki. Kihívásaik, és az azok legyõzése érdekében tett cselekedeteik által hitben és szellemi képességeikben növekedtek. Szenvedéseik által azzá váltak, akikké Isten szerette volna, hogy váljanak, és ezzel annak a hatalmas munkának fektették le az alapjait, mely ma megáldja az életünket. Nekünk is a pionírokhoz hasonlóan kell hálát adnunk Istennek szenvedéseinkért, és imában útmutatást kell kérnünk, hogy hogyan kerekedjünk felül rajtuk. Az ilyen hozzáállás, valamint hitünk és engedelmességünk által észrevesszük azokat az ígéreteket, melyeket Isten adott nekünk. Ez mind a terv része. Imádom a Hegedûs a háztetõn címû musicalt és filmet. Ebben egy csodálatos zsidó apa énekli azt, hogy „Ha én gazdag lennék”. Emlékezetes imáját ezzel a könyörgéssel zárja: Uram, ki mindent teremtettél, Ki engem ilyennek rendeltél, Elrontanám, amit terveztél, Ha én egyszer gazdag lennék? (szöveg: Sheldon Harnick [1964]) Igen, Tevje, talán. Adjunk hálát azért, amivel az adott körülmények között Isten megáldott minket a halandóságon keresztül való utazásunk során! A régi idõkben Léhi próféta a következõ igazságot tanította fiának, Jákóbnak: „Gyermekkorodban sokat búsultál és szenvedtél fivéreid durvasága miatt. Azonban te, Jákób, pusztai elsõszülöttem, ismered az Isten nagyságát, és õ szenvedéseidet javadra fogja fordítani.” (2 Nefi 2:1–2) Édesanyám imádta ezt a szentírást és a benne foglalt alapelv szerint is élt. Életében a legnagyobb szenvedést férje, édesapánk halála hozta, mely csupán tizenegy évnyi házasság után következett be. Ez megváltoztatta az életét, és nagy nehézségekkel nézett szembe, amikor megpróbált egyedül megélhetést biztosítani és három kicsi gyermeket felnevelni. Mindazonáltal gyakran hallottam tõle, hogy az Úr megszentelte ezen nehézségek alatt, mert férje halála által tehetségeket fejlesztett ki, szolgált és olyan valakivé vált, akivé e tragédia nélkül soha sem válhatott volna. Édesanyánk egy lelki óriás volt, erõs és teljes mértékben kiérdemelte azt a szeretetteljes tiszteletet, melyet három gyermeke a sírkövére vésett: „Hite mindenkit megerõsített.” A szenvedések hozta áldások másokra is kiterjednek. Tudom, hogy áldás volt, hogy egy olyan anya nevelt fel, akinek gyermekei már korán megtanulták, mi a kemény munka. Tudom, hogy a viszonylagos szegénység és a kemény munka semmivel sem nagyobb csapás, mint a gazdagság és rengeteg szabadidõ. Azt is tudom, hogy az erõ a balsorssal összefügg, és hogy a hit olyan körülmények között fejlõdik, amit még nem látunk elõre. V. Mikor mindenért hálát adunk, akkor észrevesszük, hogy a nehézségek és csapások az élet céljának részét képezik. Azért küldettünk ide, hogy megpróbáltassunk. Minden dologban kell, hogy legyen ellentét. Ezen ellentétek és kihívások által tanulunk és fejlõdünk, valamint azáltal, hogy másoknak is ezt tanítjuk. Szeretett kollégánk, elder Neal A. Maxwell ennek ragyogó példája. Bátorsága, a rákos betegségéhez való alázatos hozzáállása és határozott szolgálatkészsége ezreknek nyújtott vigaszt, és millióknak tanított örökkévaló alapelveket. Az õ példájából láthatjuk, hogy az Úr nemcsak hogy javunkra fordítja szenvedéseinket, hanem azok által számtalan más ember életté áldja meg. Jézus ezt tanította, amikor õ és az apostolai egy vakon született emberrel találkoztak. „Ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?” – kérdezték tõle a tanítványai. Jézus azt válaszolta, hogy „sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei”. Ez az ember azért született vakon, „hogy nyilvánvalókká legyenek benn az Isten dolgai” (János 9:2–3). Ha az életet a lelkiség szemével nézzük, sok példát látunk arra, ahogy Isten mûve gyermekei nehézségei által halad elõre. Manilában gyakran meglátogatom az amerikai háborús emlékmûvet. Számomra az egy szent hely. Több, mint 17 000 katona, tengerész és pilóta nyughelyéül szolgál, akik életüket vesztették a Csendes-óceánon folyó csatákban a második világháborúban. Az emlékmû tisztelettel adózik továbbá azon 36 000 katona elõtt, akik ugyancsak életüket vesztették, de holttestüket soha nem találták meg. Ahogy azok között a falak között sétálok, melyekre nevük és származási helyük lett felvésve, sokakat látok, akik szerintem hithû, utolsó napi szentek voltak. A rengeteg érdemes és csodálatos egyháztag háborús halálára és a szeretteik szenvedésére gondolva eszembe jutott Joseph F. Smith elnök nagyszerû látomása, melyet a Tanok és Szövetségek 138. részében olvashatunk. Megszámlálhatatlan igaz szellemet látott csoportosulni. Azokat, akik földi életükben hûségesen kitartottak Jézus bizonysága mellett (lásd 12. v.). Követekként csapatokba szervezték õket, „[az Úr] felruházta teljhatalommal és megbízta õket, hogy elvigyék a világosságot a sötétségben lévõknek, … így azok hirdették az evangéliumot a holtaknak” (lásd 30. v.). Erre a kinyilatkoztatásra és a háborúban elesett milliókra gondolva örvendezek az Úr tervében, mely által a sok hithû ember halála áldássá válik a hithû hírnökök számára, hogy hirdethessék az evangéliumot számtalan bajtársuknak. Mikor megértjük ezt az alapelvet, miszerint Isten lehetõségeket ad nekünk, hogy áldásokat kapjunk, és megáld minket saját és mások szenvedései által, akkor megértjük azt is, hogy miért mondja nekünk újra és újra, hogy: „mindenben mondj köszönetet Uradnak, Istenednek” (T&Sz 59:7). Azért imádkozom, hogy legyen részünk abban az áldásban, hogy megértsük azon tantételekben és parancsolatokban rejlõ igazságot és célt, amelyeket elmagyaráztam, és hogy elég hithûek és erõsek legyünk, hogy mindenben hálát adjunk. Bizonyságomat teszem Jézus Krisztusról, Üdvözítõnkrõl, Megváltónkról és Teremtõnkrõl, akiért hálásak vagyunk, Jézus Krisztus nevében, ámen.