A hit békét és örömet hoz a megpróbáltatások idején elder Robert D. Hales a Tizenkét Apostol Kvórumából Bármilyen borúsnak is tûnik a helyzet ezen a világon, bármilyen viharral nézünk is szembe, … már most is [örömet érezhetünk]. Miután befejezte a sokaság tanítását, Jézus apostolaival a Galileai tenger keleti partja felé indult útnak. Éjszaka volt, és az Üdvözítõ kényelmesen, a hajótathoz közel egy párnára hajtva fejét pihent. Idõvel „nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba”. A megrémült tanítványok így ébresztették 't: „Mester, nem törõdöl vele, hogy elveszünk?”1 Válasza jellegzetesen nyugodt volt: „Mit féltek, óh kicsinyhitûek?”2 „És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lõn nagy csendesség.”3 ', aki a Földet teremtette, újra parancsolt az elemeknek.4 A tanítványai csodálattal kérdezték: „Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?”5 Nyugtalan idõket élünk. A gonoszság hatalmas vihara tombol a földön. A bûn szelei süvítenek körülöttünk; a háború hullámai csapkodják hajónkat. Ahogy Pál is írta Timóteusnak: „Az utolsó napokban nehéz idõk állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretõk, pénzsóvárgók, kérkedõk, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét.”6 Igaz, körülöttünk is gyûlnek azok az ominózus felhõk, de csakúgy, ahogy az apostoloknak a hajóban, az Üdvözítõ szavai ma nekünk is békét hoznak: „Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreirõl, meg ne rémüljetek, mert meg kell lenniök; de ez még nem a vég.”7 „De ha felkészültök, akkor nem fogtok félni.”8 Illésnek Jehova ezt mondta: „Jöjj ki és állj meg ezen a hegyen, az Úr elõtt.” Illés engedelmeskedett, és a szélvihar, földindulás és tûzvész után végül neki is „egy halk és szelíd hang hallatszék”. Az Úr megkérdezte a barlangban rejtõzködõ Illéstõl: „Mit csinálsz itt Illés?” Illés így válaszolt: „Mert az Izráel fiai elhagyták a te szövetségedet, lerontották a te oltáraidat, és a te prófétáidat megölték fegyverrel, és én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek.” De az Úr fontos feladatot szánt Illésnek, és „monda [az Úr] néki: Menj el, térj vissza a te utadon.”9 Illés így is tett. Nekünk is elõ kell jönnünk a biztonságot nyújtó barlangjainkból, mert fontos feladatunk van. Szellemének szelíd, halk hangjával az Úr segít nekünk, megóv és irányítani fog minket. Ne feledjük, hogy ' megtanította Járed fivérét hajót építeni, hogy segítsen családját biztonsággal átjuttatni a hatalmas óceánon, megvédve õket a szél és a hullámok elõl, hogy elvigye õket az ígéret földjére! A hajók szokatlanul néztek ki, de nagyon biztonságosak voltak: „És történt, hogy amikor a tenger mélyére kerültek … a víz nem ártott nekik, … és [hajóikat] semmiféle tengeri szörnyeteg nem tudta összetörni, a cethal sem tudta megrongálni.”10 Ezekben a hajókban viszont nem volt semmi fény. Ez aggasztotta Járed fivérét. Nem akarta, hogy a családja sötétben utazzon, így ahelyett, hogy további utasításra várna, gondjával az Úrhoz fordult. „Az Úr pedig így válaszolt Járed fivérének: Mit szeretnél, mit tegyek, hogy világosság legyen a hajóitokban?”11 Járed fivérének válasza nagy erõfeszítést kívánt részérõl. Felmászott a Sélem hegyre „és ott egy sziklából kiolvasztott tizenhat kis követ”12. Majd megkérte az Urat, hogy érintse meg azokat, hogy világítsanak. Szülõkként és vezetõkként nem szabad elfelejtenünk, hogy „nem helyes, hogy [az Úr] rendelkez[zen] mindenben”13. Járed fivéréhez hasonlóan nekünk is figyelmesen át kell gondolnunk a családunk szükségleteit, majd eltervezni, hogyan fogjuk azokat biztosítani, ezután tervünket pedig imádsággal az Úr elé visszük. A mi részünkrõl ehhez hitre és erõfeszítésre van szükség, de ' majd segít minket, ahogy az ' akaratát keresve tesszük, amit megkíván tõlünk. Az Úrral való élményeit követõen Járed fivére továbbra is szorgalmasan készült az elõttük álló útra.14 Nekünk is hasonlóképpen kell a prófétáink tanításaira hallgatnunk. Az élõ próféták idõrõl-idõre azt tanácsolják nekünk, hogy tegyük rendbe az életünket – kerüljünk ki az adósságból, raktározzunk élelmet és más fontos dolgokat, fizessük tizedünket, részesüljünk megfelelõ oktatásban, és éljünk a parancsolatok szerint. Engedelmeskedtünk már ezeknek az alapvetõ utasításoknak? Amint gyermekeink és unokáink szemébe nézünk, látjuk nemzedékünk kétségeit és félelmeit. Bárhová is menjenek drága kincseink ezen a világon, munkanélküliségrõl, szegénységrõl, erkölcstelenségrõl és bûnözésrõl hallanak. Azon tûnõdnek, hogyan tudnának megbirkózni ezekkel a problémákkal. Válaszokat keresve visszatekintenek ránk és meghallgatnak minket. Vajon azt hallják, hogy napjaink minden nehézsége ellenére hittel és reménnyel szólunk hozzájuk? Azt kell látniuk, hogy mindig imádkozunk, együtt tanulmányozzuk a szentírásokat, családi esteket és családi tanácsokat tartunk, hithûen szolgálunk az egyházi elhívásainkban, rendszeresen járunk a templomba és szövetségeink szerint élünk. Amikor látják, hogy rendületlenül betartjuk a parancsolatokat, félelmeik elszállnak, és az Úrban való bizodalmuk növekedni fog. A megpróbáltatások idején hitünk kifejezésével biztosítjuk õket arról, hogy gonoszság tombolása nem végzetes. Jézus értünk imádkozott az Atyához: „Nem azt kértem, hogy vedd ki õket ebbõl a világból, hanem hogy õrizd meg õket a gonosztól.”15 Erre az imára Mennyei Atyánk hitünk szerint, az általa jónak látott idõben fog válaszolni. De addig is földi megpróbáltatásainknak és kihívásainknak célja van. Gondoljunk csak Joseph Smith prófétára: egész életében ijesztõ nehézségekkel kellett szembenéznie – betegséggel, szerencsétlenséggel, szegénységgel, félreértésekkel, hamis vádakkal, sõt üldöztetéssel. Az embert megkísértheti a gondolat, hogy vajon miért nem védte meg az Úr a prófétáját ezektõl az akadályoktól azzal, hogy eleget tesz minden szükségletének, és vádlóit elhallgattatja. A válasz az, hogy ahhoz, hogy az Üdvözítõhöz hasonlóbbá válhassunk, mindegyikünknek meg kell tapasztalnia bizonyos dolgokat. A halandó élet iskolájában gyakran a fájdalom és megpróbáltatás a tanítónk, de ezek a leckék finomításunkra, áldásunkra és erõsítésünkre, nem pedig elpusztításunkra adattak. Így szólt az Úr a hithû Joseph prófétához: „Fiam, béke legyen lelkedben! Gyötrelmed és szenvedésed csak egy pillanat rövid lesz.”16 „És ha téged verembe dobnak, … és tajtékzó hullámok tornyosulnak fölötted; ha szélvihar az ellenséged, az egek sötétségbe borulnak, és az összes elemek ellened esküsznek, hogy utadat elzárják, … te fiam, akkor is tudjad, hogy mindez tapasztalatot ad neked, és javadra válik majd.”17 A Joseph prófétát ért sok megpróbáltatás mellett nagyszerû dolgok is történtek az evangélium visszaállítása terén az utolsó napokban. Joseph rájött – és nekünk is megtanította –, hogy amikor megpróbáltatásokkal küzdött, az Úr nem hagyta elveszni. Hasonlóképpen a hitünk próbatételei felbecsülhetetlen értékû lehetõségek arra, hogy felismerjük, milyen nagyon törõdik a Mester a lelkünkkel, hogy segítsen mindvégig kitartani. Napjainkban az Úr a ' szent templomainak szertartásai által nyújtja ki felénk megerõsítõ kezét. Joseph próféta így szólt a korai szentekhez Nauvoo-ban: „Testvéreim, szükségetek van egy felruházásra, hogy felkészültek és képesek legyetek minden felett gyõzedelmeskedni.”18 Mennyire igaza volt! A templomi szövetségek áldásai és a hatalommal való felruházás tették lehetõvé az utolsó napi szenteknek, hogy hittel kitartsanak a megpróbáltatásokban. Pionír utazása végén Sarah Rich a következõket jegyezte fel: „Ha nem rendelkeztünk volna a templomban ránk ruházott hittel és tudással, … utazásunk olyan lett volna, mint … egy ugrás a sötétbe.”19 Megindít az Üdvözítõ szenvedésének nagysága. Annak ellenére, hogy ' volt az Atya Egyszülött Fia, alattomos emberek egészen születésétõl fogva megkísérelték kioltani az életét. Szolgálata során bárhova is ment, összeesküvések, hazugságok és üldöztetések vihara követte. Különösen lenyûgöz, ha a halála elõtti hétre gondolok: a fõpapok kétségbe vonták hatalmát, megpróbálták csapdába csalni, kétszer összeesküdtek, hogy az életére törjenek. Gecsemánéban, míg tanítványai aludtak, ' minden ember bûnéért megszenvedett, és minden pórusából vér fakadt. Elárulták, letartóztatták, kérdõre vonták, megostorozták, leköpték és megverték. Miután az uralkodói tanács kihallgatta, Heródes kigúnyolta, majd végül Pilátushoz vitték, ahol a dühös csõcselék elé állították. Megostorozva és tövisekkel koronázva kényszerítették arra, hogy keresztjét a Golgotára cipelje. Szögeket vertek kezébe és lábába. Testét közönséges tolvajok közé emelték. A katonák sorsot vetettek a ruháira, és ecettel itatták, hogy szomját oltsák. Hat órával késõbb20 Atyja kezébe ajánlotta életét, kilehelte a lelkét és meghalt. Ha földi szemeinkkel nézzük az Üdvözítõ utolsó hetét, elõször talán csak szenvedést és pusztulást látunk. Talán nem látunk mást, mint az Üdvözítõ anyját és másokat, ahogy a keresztnél sírnak, valamint rémült katonákat, a háborgó földet, a töredezõ sziklákat, azt, ahogy a templom fátyla kettészakad és három óra sötétség borítja be a földet. Az Újvilágban is hasonló rombolás és viharos képek bontakoznak ki. Röviden szólva: tomboló szélvihart látunk. De most vessünk még egy pillantást erre az idõszakra, méghozzá a hit szemével! Életének ama utolsó, leggyötrelmesebb hetére tekintve emlékezzünk, hogy Jézus tanított, bizonyságot tett, felemelt, megáldott és erõsített mindenkit maga körül! Feltámasztotta Lázárt a halálból, tanított az Atyáról, rendet tett a templomban, számos példabeszédet mondott, tanúja volt annak, ahogy az özvegy az utolsó fillérét felajánlotta, tanította a tanítványokat második eljövetelének jeleirõl, meglátogatta a leprás Simont, bevezette az úrvacsorát, megmosta az apostolok lábát, és arra tanította a tanítványait, hogy szeressék egymást. Bizonyságot tett Isten Fiaként betöltött isteni mivoltáról és tanított a Vigasztalóról, a Szentlélekrõl. Nagyszerû közbenjáró imájában imádkozott az apostolaiért Atyához és mindazokért, akik hittek a szavában, hogy „õk az ['] öröm[é]t teljesen bírják õ magokban”21. A béke és az öröm fénye még legsötétebb óráiban sem halványult. Sõt, egyre fényesebb lett! Halála után megjelent Mária Magdalénának. Micsoda örömet érezhettek, ahogy a jó hír elterjedt azon a reggelen: „Feltámadott!”22 Idõvel megjelent néhány asszonynak az úton, majd Kleofásnak és egy tanítványnak, akik Emmáusba tartottak, továbbá az apostoloknak és tanítványoknak a felsõ szobában, azután pedig a kételkedõ Tamásnak és másoknak. Újra öröm és vígasság övezte az engesztelõ áldozatot és a feltámadást.23 De ez még nem volt minden. Joseph F. Smith elnök – látnok, próféta és kinyilatkoztató – egy látomásában látta az Üdvözítõt, amikor a szellemvilágot meglátogatja: „És egy helyen megszámlálhatatlan igaz szellemek csoportosultak, azok, akik földi életükben hûségesen kitartottak. (…) Mindezek … egy dicsõ feltámadás biztos reménységével hagyták el a halandó életet. (…) [És] telve voltak örömmel és boldogsággal, együtt ujjongtak, mert közel volt szabadulásuk napja. Isten Fiának érkezését várták, hogy a szellemek világában szabadulásukat hirdesse a halál bilincseibõl.” Ezek a hithû szellemek tudták, hogy hamarosan „haló poraik felvehe[tik] tökéletes formájukat, csont csonthoz illeszked[ik], ín és hús borít[ja] be õket, test és szellem egyesülhe[t], és soha többé el nem választa[tik], hogy boldogságuk tökéletes lehessen. [És] miközben ez a nagy sokaság beszélgetett és örömteljes várakozással nézett elébe a halál bilincseibõl való szabadulása órájának, megjelent Isten Fia és a hûséges raboknak szabadulást hirdetett.”24 Testvéreim, bármilyen borúsnak is tûnik a helyzet ezen a világon, bármilyen viharral nézünk is szembe, otthonainkban és családjainkban már most is érezhetjük ezt az örömöt. Néha nem értjük a halált, a betegséget, a szellemi vagy testi gyengeséget, a személyes tragédiákat, a háborút és más konfliktusokat. Ezek közül néhány szükséges a halandó életünk próbatételeihez. Mások, ahogy Énok is megjövendölte, részei azoknak az eseményeknek, melyek az Üdvözítõ második eljövetelét készítik elõ, amikor majd „az egek elsötétülnek, és a sötétség fátyola borítja a földet, és megrendülnek az egek és a föld; és nagy szomorúság lesz az emberek fiai között, de – mondja az Úr – én megtartom az én népemet”. És mikor Énok látta ezeket a dolgokat, „öröm töltötte el”25. Ezen a reggelen, az Üdvözítõ születésének és feltámadásának idején, örömmel és jókedvvel teszem különleges tanúbizonyságomat arról, hogy ' eljött ebbe a világba, szenvedett a bûneinkért, és újra vissza fog térni. Belé vetett hitünk és a parancsolatoknak való engedelmesség által segít, hogy tökéletes bizalommal legyünk26, valamint hogy eloszlassuk a sötétséget és a homályt a bajok idején. Annak, akinek hatalmában volt a természet erõit lecsillapítani, hatalmában áll lecsillapítani a mi lelkünket is, menedéket nyújtva a viharban: „Légy nyugodt!”27 Errõl teszek bizonyságot, Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Márk 4:37–38 2. Máté 8:26 3. Lásd Márk 4:39. 4. Lásd James E. Talmage, Jesus the Christ, 3. kiad. (1916), 309. o. 5. Lásd Márk 4:41. 6. 2 Timótheus 3:1–2, 5 7. Márk 13:7 8. T&Sz 38:30 9. Lásd 1 Királyok 19:11–15. 10. Éther 6:7, 10 11. Éther 2:23 12. Éther 3:1 13. T&Sz 58:26 14. Lásd Éther 6:4. 15. János 17:15 16. T&Sz 121:7 17. T&Sz 122:7 18. History of the Church, 2:309. o. 19. Sarah DeArmon Pea Rich, „Autobiography, 1885–1893”, Család- és Egyháztörténeti Részleg Levéltára, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, 66. o. 20. Lásd Jesus the Christ, 660. o. 21. János 17:13 22. Máté 28:6 23. Lásd „Bepillantás az újszövetségi idõkbe: az Üdvözítõ utolsó hete”, Liahona, 2003. ápr., 26–29. o. 24. T&Sz 138:12, 14–18; kiemelés hozzáadva. 25. Mózes 7:61, 67 26. Lásd 2 Nefi 31:20. 27. Lásd Márk 4:39.