Papság, kulcsok és az áldások adásához szükséges hatalom ELDER MERRILL J. BATEMAN a Hetvenek Elnökségéből Elvárt feltétel, hogy a melkisédeki papság érdemes viselői mások áldására használják a nekik adott hatalmat, saját családjukkal kezdve. A visszaállítás egyik figyelemre méltó bizonyítéka Joseph Smith és Oliver Cowdery bizonysága arról, miként tért vissza a földre a papság és annak irányító ereje. A papságot és a papsági kulcsokat mindegyik esetben olyan isteni hírnökök állították vissza, akik korábbi időkben rendelkeztek azokkal. Keresztelő János hozta vissza az ároni papságot a bűnbánat és a keresztelés kulcsaival.1 Péter, Jakab és János nemcsak a melkisédeki papságot állította vissza, hanem a királyság kulcsait is.2 Mózes és Illés tért vissza az összegyűjtés és a pecsételés kulcsaival.3 A papság visszatértét leíró események figyelemre méltóak a tekintetben is, hogy pontosan megegyeznek a papság korábbi sáfárságok során történő visszaállításával úgy, ahogy az a Bibliában olvasható. Nézzük meg például, hogyan lettek helyreállítva és átadva a papsági erők az Üdvözítő idejében! Szolgálata végéhez közeledve Jézus Péternek ígérte „a mennyek országának kulcsait”4, tudván, hogy hamarosan el kell mennie, és az apostoloknak szüksége van a papsági kulcsokra, hogy munkáját irányítsák mennybemenetele után. Annak érdekében, hogy megkapják a kulcsokat, Máté feljegyzése szerint „magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és … Jánost, és felvivé őket egy magas hegyre. És elváltozék előttök, … és ímé, megjelenék ő nékik Mózes és Illés.”5 Röviddel ezután az Üdvözítő kijelentette, hogy az apostolok birtokolják a szolgálat irányításának kulcsait.6 Joseph Smith próféta kijelentette: „Az Üdvözítő, Mózes és Illés megadta a kulcsokat Péternek, Jakabnak és Jánosnak a hegyen, amikor elváltoztak előtte.”7 A papság visszaállításának mintája, ahogy azt Máté feljegyezte, ugyanaz, mint amit e sáfárságban is követtek. Az Úr által arra jelölt apostolok és próféták, hogy korábbi sáfárságokban kulcsokat viseljenek, visszatértek a földre az idők teljessége sáfárságának kezdetén. Ezzel ellentétben a Palmyra környékén élő, tizenkilencedik századbeli lelkészek, nem értve, hogy történt egy nagy hitehagyás, a papság elnyerésének folyamatáról teljességgel másképp vélekedtek. Úgy vélték, a prédikáláshoz szükséges erő belső elhívás révén adatik a hívők papsági szervezetének. Nem értették, miért lenne szükség a papságot olyan személytől elnyerni kézrátétel által, aki arra felhatalmazott.8 A papsági kulcsok célját és szükségességét sem értették. A papság Isten hatalma és felhatalmazása, amit az embereknek adott. A papsági kulcsok az e hatalom közvetlen gyakorlására adott jogot jelentik. Az egyház elnökének birtokában áll minden kulcs, ami szükséges az egész egyház vezetéséhez. Tanácsosai az Első Elnökségben, valamint a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjai szintén viselik a királyság kulcsait, és az elnök irányítása alatt működnek. A cövekelnököknek, püspököknek, templom-, misszió-és kvórumelnököknek is adatnak kulcsok – hatáskörüknek megfelelően – az egyház vezetésére. „A tanácsosok nem kapnak kulcsokat, de elhívás és megbízás formájában kapnak továbbított felhatalmazást.”9 A papság és a papsági kulcsok nyitják meg a kaput az engesztelő áldozat áldásai előtt. Az emberek a papság hatalma által keresztelkednek meg a bűnök bocsánatára, amit az Üdvözítő nagy irgalomról tanúskodó cselekedete tesz lehetővé. Egy melkisédeki papságviselő adományozhatja a Szentlelket. A Szentlélek adományozása révén pedig az egyháztagok megtisztulnak tűz által, az igazságra vezettetnek, vigaszra lelnek, megszentelődnek és sok áldásban részesülnek, mivel vesznek a kiengesztelés gyümölcseiből. A pecsételő hatalom mindörökké összekötheti a férfit, a nőt és gyermekeiket, lehetővé téve az eljövendő világban való felmagasztosulást – amely áldás ismét csak az Üdvözítőtől jön. Elvárt feltétel, hogy a melkisédeki papság érdemes viselői mások áldására használják a nekik adott hatalmat, saját családjukkal kezdve. A visszaállítás egyik legnagyszerűbb öröksége az, hogy a melkisédeki papságba felszentelt férfinek jogában áll megáldani feleségét és gyermekeit, amikor arra sugalmazást érez, illetve amikor ők arra kérik. Sok éve családunknak olyan élményben volt része, ami kitörölhetetlen nyomot hagyott bennünk az atyai áldás jelentőségével és értékével kapcsolatban. Az általunk levont tanulságok talán számotokra is érdekesek lesznek. Amikor legidősebb gyermekeink iskolaérettek lettek, feleségemmel úgy döntöttünk, hogy minden gyermek atyai áldást kap az iskolaév kezdetén, méghozzá az iskolakezdést megelőző családi est lesz az arra kijelölt alkalom. Különleges emlékeket őrzünk arról az évről, amikor legidősebb fiunk, Michael harmadikos lett. Azon a nyáron egy ifjúsági baseball csapatban játszott. Imádta a baseballt! Amikor az iskola kezdete előtt összegyűltünk a családi estre, Michael bejelentette, hogy nincs szüksége áldásra. Már egy évadot játszott az ifi csapatban, és az áldások kisgyerekeknek valók. Feleségemmel teljesen megdöbbentünk. Megpróbáltuk elmagyarázni neki, hogy az áldás segíteni fog az iskolai munkájában. Védelmet is nyújthat neki. Segíthet a testvéreivel és barátaival való kapcsolatában. Győzködéssel elegyített biztatásunk mit sem használt. Ő már túl nagy. Mivel hittünk a szabad akaratban, nem akartuk ráerőszakolni az áldást a nyolcéves gyermekünkre. Így Michaelt kivéve minden gyermekünk kapott áldást. Az iskolaév a megszokott módon haladt. Michael és a többiek jól teljesítettek az iskolában, a család pedig örült az együtt töltött időnek. Aztán beköszöntött a május, a baseball mérkőzések ideje. A csapat edzője az utolsó iskolanap utánra hívta össze az első edzést. Michael várakozása már szinte felülmúlhatatlan volt. Most majd valóra válik az álma! Ő lesz a kezdő kapó játékos. A baseballpálya csupán pár háztömbnyire volt tőlünk. A fiúk az edzővel együtt mentek a pályára, de előbb át kellett kelniük egy forgalmas úton. Az edzés után hazaindultak. Michael egy barátjával előre szaladt. Ahogy odaértek a forgalmas úthoz, Michael nem nézett körül, és kilépett egy autó elé, aminek 16 éves sofőrje akkor vezetett életében először. El tudjátok képzelni, milyen félelem vehetett erőt a fiatal fiún! Azonnal rátaposott a fékre, és elrántotta a kormányt, hogy kikerülje a kisfiút. Sajnos azonban az első lökhárító oldala meglökte Michaelt, és leterítette az útra. Hamarosan telefonhívást kaptunk a rendőrségről. Michaelt kritikus állapotban épp a kórházba szállították. Sietnünk kellett. Indulás előtt felhívtam az egyik barátomat, és megkértem, jöjjön be a kórházba, és legyen segítségemre, amikor áldást adok. A húszperces út életünk leghosszabb útjának tűnt. Buzgón imádkoztunk fiunk életéért, és azért, hogy tudjuk, mi az Úr akarata. Amikor a baleseti sebészet ajtajánál kiugrottunk az autóból, egy rendőrt láttunk kijönni egy zokogó fiatalemberrel. A rendőr felismert minket, és bemutatta a fiút. Ő volt az autó sofőrje. Addigra már ismertük a történetet, így hát átkaroltuk, és elmondtuk neki: tudjuk, hogy nem ő a hibás. Aztán besiettünk a kórházba, hogy megkeressük Michaelt. Amikor beléptünk a kórterembe, az orvosok és ápolónők lázasan dolgoztak ellátásán. Időközben barátom is megérkezett, és megkérdeztem a doktort, egyedül maradhatnánk-e két-három percre, míg megáldjuk a fiamat. Papsági testvérem végezte a megkenést, én pedig megpecsételtem azt. Amikor kezemet Michael fejére helyeztem, túláradó vigaszt és békességet éreztem. A szavak maguktól jöttek, és ígéretek hangzottak el. Akkor sietve bevitték a műtőbe. Ezt követően Michael négy hétig bent feküdt a kórházban. Fején óriási kötés volt, lábát pedig húzatták. Csapattársai minden szerdán bementek hozzá a meccs után, és részletes jelentést tettek. Hétről-hétre könnyek gyűltek Michael szemébe és csordogáltak le arcán, amikor a fiúk újraélték a játékot. A négy hét leteltével Michaelt mellkastól egészen a lábujjáig begipszelték. Két-három alkalommal kivittük a pályára, hogy lássa barátai mérkőzését. Újabb négy hét elteltével az egész testet rögzítő gipsz helyére már csak csípőtől lefelé tartó gipsz került. Az iskolaév kezdete előtt két nappal aztán lekerült az utolsó gipszkötés is. Amikor a család másnap összegyűlt, hogy sor kerüljön az iskolai áldásokra, ki tudjátok-e találni, ki jelentkezett elsőként? Egy kicsit idősebb és sokkal bölcsebb kilencéves „tolongott” elsőként a sorban. Az évek során gyermekeink megértették, hogy a papsági áldások nem mindig akadályozzák meg a baleseteket, de azt is tudják, hogy a papság nem csak egyféle védelmet nyújt. Ma már unokáink kapnak iskolakezdési áldást. A hagyomány tovább él a második és harmadik nemzedékben. Hisszük azt, hogy a családhoz hasonlóan ez a gyakorlat is fennmarad az örökkévalóságon át. Nagyon hálás vagyok azért, hogy egy 14 éves fiú, Joseph Smith elment egy fáktól övezett ligetbe, hogy megkérdezze Istent, melyik egyház igaz. Örökké hálás leszek a kapott válaszért, valamint a papságnak és kulcsainak azt követő visszaállításáért Keresztelő János, Péter, Jakab és János és további szent hírnökök által. Használjuk ezt a nagyszerű hatalmat Isten minden gyermekének megáldására, saját családunkkal kezdve! Ez az én imám Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Lásd T&Sz 13; Joseph Smith története 1:68–72. 2. Lásd T&Sz 27:12–13. 3. Lásd T&Sz 110:11–16. 4. Lásd Máté 16:19. 5. Máté 17:1–3. 6. Lásd Máté 18:18; T&Sz 7:7. 7. Teachings of the Prophet Joseph Smith, vál. Joseph Fielding Smith (1976), 158. o. 8. Lásd ifj. Milton V. Backman, Christian Churches of America: Origins and Beliefs, (1983), 54–55. o. 9. Utasítások egyházi kézikönyve, 2. könyv: Papsági és segédszervezeti vezetők (1998), 161. o.