Ő ismer és szeret minket SYDNEY S. REYNOLDS első tanácsos az Elemi Általános Elnökségében Az Úr … tudja, kik vagyunk, … hol vagyunk, és tudja, kinek van szüksége a segítségünkre. A 14 éves Joseph Smith valószínűleg az egyik legkevésbé feltűnő személyiség volt, a mennyek Istene mégis ismerte őt, és név szerint szólította a szent ligetben. Hiszem, hogy az Úr ismeri az én nevemet, és a tiéteket is. Az Elemiben azt tanítjuk a gyermekeknek, hogy mindannyian Isten gyermekei, és Mennyei Atyjuk ismeri és szereti őket. Amikor az elemis és papsági vezetők nevükön szólítják a gyermekeket, jól példázzák, mit tenne az Üdvözítő. Jézus azt mondta: „Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim.”1 A szentírá-sok tanúsítják, hogy „a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti őket”2. Az Úr nemcsak azt tudja, kik vagyunk, hanem azt is, hol vagyunk, és jó cselekedetekre vezet minket. Egy nap egy édesanya, akit ismerek, azt érezte, fel kell hívnia a lányát. (Ez gyakorta megesik az édesanyákkal.) A nap kellős közepe volt, az anya a munkahelyén volt, ami még szokatlanabbá tette a hívást. Meglepetésére veje vette fel a telefont – aki általában szintén nincs otthon munkanapokon. Feleségének nyújtva a telefont ezt mondta: „Anyukád az, a szokásos sugalmazásával …” Épp az orvosnál jártak. Lánya könnyekkel küszködve jött a telefonhoz. „Az ultrahang kimutatta, hogy a köldökzsinór duplán körbe van tekeredve a baba nyakán. Az orvos szerint az azonnali császármetszés az egyedüli esély.” Azután mondta el kétségbeesésének igazi okát: „Az orvos azt is mondta, hogy nem emelhetek a kisbabánál nehezebbet négy héten át!” A műtét előtt bizonyosan akarta érezni, hogy az Úr ismeri helyzetét és szereti őt – hogy lesz segítsége a három nagyobb gyermekkel, akik maguk is még olyan kicsik voltak. Amikor az édesanyák – és édesapák – az Úrhoz imádkoznak, hogy áldja és erősítse meg családjukat, Ő gyakran mutat utat nekik. Gayle Clegg nőtestvér az Elemi Általános Elnökségéből a férjével együtt éveken át élt Brazíliában. A közelmúltban Japánba küldték egy elemis megbízással. Amikor vasárnap belépett a kápolnába, a japán szentek között felfigyelt egy brazil családra. Szavai szerint „teljesen brazilnak néztek ki”. Csak pár percet tudott beszélgetni velük. Az anya és a gyerekek igen lelkesek voltak, az apát viszont meglehetősen csendesnek találta. „A gyűlés után még beszélgetek velük” – gondolta, amint megkérték, foglalja el a helyét az emelvényen. Beszédét angolul mondta, amit aztán lefordítottak japánra, majd az az érzése támadt, portugálul is bizonyságát kell tennie. Egy percig hezitált, hiszen nem volt portugál tolmács, és az emberek 98%-a nem értette volna, amit mond. A gyűlés után a brazil édesapa odament hozzá, és ezt mondta: „Nőtestvér, olyan mások itt a szokások, és nagyon magányosnak éreztem magam. Nehéz úgy eljönni istentiszteletre, hogy nem értek egy szót sem. Néha eltűnődtem, nem lenne-e jobb, ha otthon maradnék, és a portugál szentírásaimat olvasnám. Azt mondtam a feleségemnek: ’Még utoljára megpróbálom.’ Így hát eljöttem ma, és azt gondoltam, ez lesz az utolsó alkalom. Amikor Ön portugálul bizonyságát tette, a Szentlélek megérintette szívemet, és tudtam, hogy ide tartozom. Isten tudja, hogy itt vagyok, és Ő majd megsegít.” Azzal elment, hogy segítsen azoknak, akik a székeket rendezgették. Véletlen volt-e, hogy az Elemi elnökségének egyetlen portugálul beszélő tagját Japánba küldték, és nem Portugáliába? Vagy azért történt így, mert az Úr tudta, hogy ott valakinek arra van szüksége, amit csak tőle kaphat meg – neki pedig megvolt a bátorsága, hogy kövesse a Szentlélek sugalmazását? Az egyházi elhívással járó egyik áldás az, hogy az Úr az Ő Szentlelke által kinyilatkoztatja nekünk, hogyan segíthetjük azokat, akiknek a szolgálatára el lettünk hívva. Mindannyian, akik teljes tizedet fizetünk, tanúsíthatjuk, hogy az Úr áldásaiban részesülünk személyesen, és soha nem szűkölködünk. Az Úr megígérte, hogy ha fizetjük a tizedet, megnyitja az egek csatornáit, és bőséges áldást áraszt ránk, hogy alig tudjuk majd befogadni.3 Sok éve John Orth egy ausztráliai öntödében dolgozott, ahol egy szörnyű baleset során a forró ólom az arcába és a testére fröccsent. Megáldották, és jobb szemére valamennyire visszanyerte a látását, ám bal szemére teljesen vak maradt. Tökéletlen látása miatt aztán elveszítette a munkáját. Megpróbált felesége családjánál dolgozni, de üzletük tönkrement a gazdasági válság miatt. Így arra kényszerült, hogy házról házra járva alkalmi munkáért és adományokért esedezzen. Volt egy év, amikor nem fizetett tizedet. Elment, hogy beszéljen a gyülekezeti elnökkel. Az elnök megértette a helyzetüket, mégis arra kérte Johnt, imádkozzon és böjtöljön, hogy módot találjon a tizedfizetésre. John, feleségével, Alice-szel böjtölt és imádkozott, majd arra jutottak, hogy az egyedüli értéktárgyuk Alice jegygyűrűje – egy gyönyörű gyűrű, amit John a jobb időkben vett. Nagy fájdalommal bár, de elhatározták, hogy elviszik a gyűrűt egy zálogházba, ahol kiderül, annyit ér, hogy befizethetik belőle tizedüket és néhány rendezetlen számlájukat is. Azután vasárnap John elment a gyülekezeti elnökhöz, és befizette a tizedét. Az elnöki irodából kilépve összefutott a misszióelnökkel, akinek feltűnt szemsérülése. Orth testvér fia, aki most püspökként szolgál Adelaide-ben, később így írt: „A [misszióelnök] szemorvos volt, hiszen gyakran így is hívták: Doktor Rees elnök. Beszélt apával, majd megvizsgálta, és tanáccsal látta el, hogyan javíthatná a látását. Apa követte a tanácsát, … és idővel látása visszatért: bal szeme 15%-ban, jobb szeme 95%-ban megjavult. Szemüveggel újra látott.”4 Szeme világának helyreállásával John soha többé nem volt munka nélkül. Kiváltotta a gyűrűt, ami ma családi ereklye, és egész életében teljes tizedet fizetett. Az Úr ismerte John Orth-ot, és tudta, ki segíthet rajta. „Doktor Rees elnök” az anyai nagyapám, aki valószínűleg soha nem is sejtette, milyen csoda történt azon a napon. Nemzedékek lettek áldottak azért, mert egy család úgy döntött, befizeti tizedét a nehézségek ellenére is – aztán találkoztak egy olyan férfival, aki „véletlenül épp arra járt”, és aki „véletlenül épp” szemorvos volt, aki hatalmas változást tudott előidézni életükben. Míg néhányan esetleg azt gondolják, ezek csupán véletlenek, én bizonyos vagyok abban, hogy még egy veréb sem hullhat alá az Úr tudta nélkül.5 Családunknak csak két évvel ezelőtt lett tudomása erről a történetről, ám azt mindig tudtuk nagyapáról, hogy szerette az Urat, és egész életében Őt szolgálta. És az Úrról is tudjuk azt, hogy Ő tudja, kik vagyunk és hol vagyunk, és tudja, kinek van szüksége a mi segítségünkre. Hallottam közületek sokakat, akik ismeritek és szeretitek az Urat, azt mondani egy-egy fiatalnak, aki keresi a helyes utat: „Isten szeret téged! Azt szeretné, ha sikeres lennél. Legnagyobb vágya az, hogy megáldjon téged.” Hallottalak titeket tanúságot tenni a gyászoló barátnak: „Tudom, hogy van élet ez után. Tudom, hogy gyermeked él, és van mód arra, hogy újra lásd őt és újra vele legyél!” Láttam sokatokat így szólni egy-egy csüggedő fiatal anyához: „Hadd segítsek! Tudom, hogy amit te teszel, az a legfontosabb munka az egész világon.” Láttam, hogy azok, akiket megérintetek, nemcsak a ti szereteteteket ismerik fel, hanem az Úr szeretetét és hatalmát is érzik, amint a Szentlélek tanúságot tesz nekik arról, hogy amit mondotok, igaz. „Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől?” Pállal együtt én is „meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet”, sem megpróbáltatások, sem semmilyen más körülmény „nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől”.6 Az Üdvözítő mindannyiunkért életét adta. Ő ismeri örömünket és bánatunkat. Ismeri az én nevemet és a ti neveteket. Amikor a kereszteléskor szövetséget kötünk vele, megígérjük, hogy betartjuk parancsolatait, mindig emlékezünk Őrá, és magunkra vesszük a nevét. Életünk végén az Ő nevén szeretnénk szólíttatni, hiszen „nincs semmi más név, vagy út, vagy mód, amely által az emberek fiai üdvözülhetnének, egyedül csak Krisztusnak, a Mindenható Úrnak nevében és az ő neve által”7. Tanúságomat teszem arról, hogy Ő él, szeret minket, és mindannyiunkat név szerint magához hív. Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. János 10:14. 2. János 10:3. 3. Lásd Malakiás 3:10. 4. Levél J. Orth-tól, 2001. december 13. 5. Lásd Máté 10:29. 6. Lásd Rómabeliek 8:35–39. 7. Móziás 3:17.