„Jer, kövess engem!” ELDER WILLIAM W. PARMLEY a hetvenektől A felhívás, hogy „jer, kövess engem” és a kérdés, hogy „mit tenne Jézus?”, hatásos útmutatót nyújt ahhoz, hogyan éljünk. Jézus Krisztus tanítványai vagyunk. Nefi szavaival szólva: „Hiszünk Krisztusban (…), Krisztusról beszélünk, Krisztusról jövendölünk.” (2 Nefi 25:24, 26) A hívők számára világszerte a három legerőteljesebb, viselkedésre utaló szó, amit Krisztus közölt, így hangzik: „Jer, kövess engem.” (Lukács 18:22; lásd még Máté 16:24, Márk 1:17, Lukács 9:23.) Amikor egy írástudó megkérdezte, melyik a legfontosabb parancsolat, Jézus így felelt: „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második pedig …: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.” (Márk 12:30–31) E két parancsolat mintáját felhasználva beszélgessünk arról, miként követhetjük Őt a leginkább! Az Üdvözítő példája, miszerint kölcsönös szeretet van közte és az Atya között, mindig is nyilvánvaló volt. Az Üdvözítő gyakori, hosszú és szívbéli imái hatalmas követendő példát állítottak elénk. Az Atya Fiáért érzett szeretete akkor vált igazán nyilvánvalóvá, amikor János megkeresztelte: „És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.” (Máté 3:17) A kettő közti harmónia egyértelművé vált, amikor az Üdvözítő azt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk.” (János 10:30) Megértvén, hogy az Ő és az Atya akarata rövid ideig eltérhet, lásd a Gecsemáné kertjében történteket (lásd Máté 26:39), eszünkbe juttatja, hogy imáink nem mindig vágyaink szerint találnak válaszra. Mindazonáltal az ima a cselekvésnek egy nagy hatással bíró alapelve. Az Üdvözítő azt mondta, hogy akinek van hite és nem kételkedik, akkor „a mit könyörgés[ében] ké[r], mindazt meg is kapj[a], ha hi[sz]” (Máté 21:21–22). Az Üdvözítő iránt érzett szeretetünket cselekvésnek kell kísérnie: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” (János 14:15) Vizsgáljuk meg a második nagy parancsolatot: „Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Máté 22:39), vagy annak magasabb szinten álló párját, amit az apostoloknak tanított: „A mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (János 13:34) Bár csodás módon kifejezi szeretetünket, ha elhívjuk a szomszédunkat ebédre, az Üdvözítő egy sokkal nehezebb példát támasztott elénk, amikor a törvénytudó megkérdezte tőle: „Ki az én felebarátom?” (Lukács 10:29) Ezt követi egy hasonló történet, amikor egy ember Jeruzsálemből Jerikó felé tart, kirabolják, megverik, majd félholtan ott hagyták az útszélen. A lévita és a pap mihelyst megpillantják, átmennek a túloldalra. De egy szamaritánusnak, akit gyűlölnek a zsidók, megesett rajta a szíve és gondozása alá vette. A szamaritánust nem érdekelte, milyen nemzetiségű az az ember, mielőtt megkönyörült volna rajta. Jézus a következő intelemmel fejezte be ezt a hatásos történetet: „Eredj el, és te is a képen cselekedjél.” (Lukács 10:37) Minden nagyvárosban látunk olyanokat, akiket összevertek és az út szélén hagytak – ezek a hajléktalanok, a nyomorgók, az éhesek és a betegek. Vannak, akik szerint ha pénzt adunk nekik, azzal csak támogatjuk drog-és alkoholfüggőségüket, ezáltal pedig lehetővé tesszük számukra, hogy továbbra is ezt az életformát űzzék. Könnyű ítélkezni ezek felett az emberek felett, és Jób barátaihoz hason-lóan könnyebb találgatni, milyen hibákat követtek el életük során, amivel ilyen nagy nyomorúságot hoztak magukra. De mielőtt a lévitához és a paphoz hasonlóan elmennénk, gondoljuk végig az Úr intelmét: „Jer, kövess engem.” Ne feledjük, hogy az Üdvözítő „hajléktalan” volt, csak a ruhái voltak, és sokszor éhezett! Ő mit tenne? Ez nem is kérdés. Könyörületet mutatna, és szolgálná őket. Sokféleképp segíthetünk a hajléktalanokon: felajánlhatunk időnkből és javainkból; pénzzel támogathatunk humanitárius szervezeteket, népkonyhákat, vagy olyan szervezeteket, melyek ezekkel a problémákkal foglalkoznak. Mindazonáltal úgy tűnik nekem, hogy könyörületesnek kell lennünk velük szemben. A jólét felállított alapelvei megfelelő útmutatással szolgálnak. Ne feledjétek, hogy a szegények mindig köztünk lesznek (lásd Márk 14:7)! Az Üdvözítő kihangsúlyozta ezt az alapelvet akkor is, amikor az ítélet napjáról és a juhok és a kecskék szétválasztásáról beszélt: „Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel emez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” (Máté 25:37–40) Péter kihangsúlyozta az effajta irgalmasságnak a fontosságát, amikor azt mondta: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez.” (1 Péter 4:8) Mormon hasonló érzelmeket fejezett ki: „Ezért tehát, szeretett testvéreim, ha nincs bennetek jószívűség, akkor semmik vagytok, mert a jószívűség az, ami soha el nem múlik. Törekedjetek hát a jószívűségre, ami a legnagyobb dolog, mert minden egyéb elmúlik – de a jószívűség, az igaz krisztusi szeretet, mindörökké megmarad; és akiben ez az utolsó napon meglesz, annak jó dolga lesz.” (Moróni 7:46–47) Jézus sok olyan személyes tulajdonságról tanított és mutatott példát, amiket figyelembe kell vennünk, amikor megpróbálunk az Ő nyomdokaiban járni. Ide tartozik a szeretet, szerénység, alázat, könyörületesség, igazlelkűség szomjazása, imádságos lelkület, kegyelem és tiszta szív. Soha nem szabad mások felett bíráskodni. Úgy kell bánnunk felebarátainkkal, ahogy mi is szeretnénk, hogy bánjanak velünk. Azt tanította, hogy legyünk a föld sói és a világ világossága. Azt mondta, amit egy ember a szívében gondol, ugyanolyan fontos, mint a kifelé mutatott cselekedetei. Azt parancsolták nekünk, hogy bocsássunk meg mindenkinek, beleértve az adósainkat is, és hogy szeressük az ellenségeinket. Nemcsak békéltetőnek kell lennünk, hanem örvendeznünk kell a megpróbáltatásban is. Azt tanácsolta nekünk, hogy adjunk alamizsnát, és ne mások előtt böjtöljünk és fohászkodjunk. Azt tanította, hogy fordítsuk oda a másik orcánkat is, és menjünk még egy mérföldet. Különösen arra hívta fel a figyelmünket, hogy ne a földön gyűjtsünk kincseket, hanem a mennyben. (Lásd Máté 5–7.) Miközben elgondolkodunk a „jer, kövess engem” kifejezés igazi jelentésén, nyilvánvalóan sokat kell tanulnunk és tennünk, mielőtt teljes mértékben magunkévá tudjuk tenni azt. Érdekes azonban, hogy Jézus Názáretben töltött életének első harminc évében nyilvánvalóan kevés figyelmet szentelt magának annak ellenére, hogy bűntelen életet élt (lásd Máté 13:54–56; Márk 6:2–3). Ez arra kell, hogy sarkalljon minket, hogy jobbak legyünk saját csendes, alázatos módunkon anélkül, hogy csakis magunkra figyelnénk. A felhívás, hogy „jer, kövess engem” és a kérdés, hogy „mit tenne Jézus?”, hatásos útmutatót nyújt ahhoz, hogyan éljünk. Ha több figyelmet szentelünk ezeknek az útmutatóknak, hasonlóbbá válunk Krisztushoz gondolatainkat és cselekedeteinket illetően. Személyes bizonyságot teszek arról, hogy az Üdvözítő, aki a mi példaképünk, él. Jézus Krisztus nevében, ámen.