Szövetségben Istennel KATHLEEN H. HUGHES első tanácsos a Segítőegylet Általános Elnökségében Nőtestvériségünkbe minden korosztály és mindenféle háttér beletartozik. Az általunk kötött szövetségek kötnek minket össze. Kedves nőtestvérek! Gyorsan eltelt ez az év. Csodálatos, hogy ismét találkozhatunk Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Segítőegyletének tagjaiként. Bármilyenek is a körülményeink, áldottak vagyunk mi, nők! Megígértük Mennyei Atyánknak, hogy végezni fogjuk az Ő munkáját – és valóban végezzük is! Máriához és Mártához hasonlóan leültünk a Mester lábaihoz, és a „jobb részt”1 választottuk. Krisztust választottuk; a Segítőegyletet választottuk. Mégis elgondolkoztat, hogy vajon mi, nők teljességgel megértjük-e, hogy mit jelent a Segítőegylet. Amikor Joseph Smith először elolvasta az Eliza R. Snow által megfogalmazott alapelveket, azt mondta, hogy ennél jobb dokumentumot nem látott azelőtt, de valami még ennél is jobbat képzelt el. Azt mondta, hogy a papság mintájára a papság alá szervezné a nőket.2 Amikor beindította a gépezetet3, és megalapította „A Nauvoo-i Női Segítőegyletet”, azt mondta, hogy addig a pillanatig az egyház még nem volt teljes mértékben megszervezve4. Testvérek! Fontos, hogy megértsük ezt a kijelentést. A Segítőegyletet Isten alapította meg egy prófétán keresztül, a papsági felhatalmazás ereje által. Létezése az egyház szervezetének elengedhetetlen része. Nők és férfiak egymás mellett állunk a papságban és a Segítőegyletben, miközben azon fáradozunk, hogy családokat vezessünk Krisztushoz. Nekünk, nőknek sohasem szabad azt gondolnunk, hogy kisebb szerepünk van, mint a férfiaknak. Csakúgy, mint ahogy mi, igazlelkű nők, tiszteljük a papságot, szentnek kell tartanunk a mi, nőkként kapott elhívásunkat is. Miközben ezt a képet tanulmányoztam, amin Márta és Mária van az Üdvözítővel, úgy kezdtem gondolni ezekre a nőkre, mint az elődeimre. Azon gondolkoztam, hogy vajon ők is olyan nők voltak-e, akik bővelkedtek „jó cselekedetekben és alamizsnákban”5. Jó azt gondolni, hogy ők és más hithű nők, akik Krisztus tanítványai voltak, esetleg találkozgattak egymással, hogy megismerjék szerepüket a királyság építésében. Hozzánk hasonlóan ők is szövetséges nők voltak. Elhatározták, hogy teljes szívüket adják az Üdvözítőnek. Ugyanígy amikor a Segítőegylet megszerveződött, isteni elhívásunkból, szolgálni akarásunkból, szeretetünkből és az egymás iránti törődésből nőtte ki magát. Csakúgy, mint ahogy a papság szertartásai és irányítása elengedhetetlen az Úr munkájában, ugyanilyen fontos az általunk végzett szolgálat is. Ahhoz, hogy megvalósítsuk ezt a fontos feladatot, azt választjuk, hogy szövetséges nők leszünk, akik szent ígéreteket kötnek az Úrral. Közülünk azok, akik templomi áldásokban részesültünk, megígértük, hogy időnket és tehetségeinket az Úr királyságának felépítésére szenteljük. Ez által a szövetség által számos szerepben szolgálhatjuk az egyházat. Húsz évvel ezelőtt engem hívtak el egyházközségünk Fiatal Nők elnökének. A hajam még barna volt, a testem pedig, mondjuk úgy, hogy edzettebb. Számos évre rá ismét elhívtak ugyanerre a feladatra, csak egy másik egyházközségben. „Újrahasznosítottak”, és ezt izgalmasnak találtam. Ez egy lehetőség volt arra, hogy ismét megígérjem Istennek: kész vagyok szolgálni, bármilyen minőségben legyen is rám szüksége. Ekkor viszont már a hajam színe természetes ezüstre váltott, és elég nehezemre esett álló helyzetből megérinteni a bokámat. De nem éreztem magam túl öregnek ahhoz, hogy ismét áldásokat nyerjek ezeknek a rendkívüli fiatal nőknek az életéből, akik hithűk, ragyogók és szórakoztatók voltak. Szeretném azt hinni, hogy addigra már több bölcsességet tudtam velük megosztani és mélyebb bizonyságomat adhattam az evangéliumról, de akkor is épp annyit tanultam tőlük, mint amennyit ők tőlem. Nőtestvériségünkbe minden korosztály és mindenféle háttér beletartozik. Az általunk kötött szövetségek kötnek minket össze. És ne feledjétek: nem növünk ki ezekből a szövetségekből! Életünk minden területén szolgálhatjuk egymást. Nemrég hallottam egy fiatal édesanyáról, akinek a férje, a püspökség egyik tagja, az emelvényen ült, amíg ő nyughatatlan gyermekeivel foglalatoskodott odalenn. Egy sokkal idősebb nő fogta az egyik kicsit, ölbe vette, és segített elcsendesíteni a gyermeket. Az ilyen egyszerű cselekedetek is részét képezik Isten királysága építésének. Az számít, kik vagyunk mint segítőegyleti nőtestvérek. Akár a Segítőegylet elnökeként, elemis tanítóként vagy a Fiatal Nők táborvezetőjeként szolgálunk, szent, segítőegyleti kötelességeinket látjuk el. Amikor beugrunk egy idősebb szomszédunkhoz, vagy bátorító segítséget nyújtunk egy fiatal édesanyának, vagy még egy családot belefoglalunk az imánkba, akkor éppen szövetségeinknek teszünk eleget. Nemrég elnökségünknek egy egyházi vezetővel volt gyűlése. Megjegyezte, hogy azt szeretné, ha a segítőegyleti és papsági gyűlések olyan helyek lennének, ahol képesek volnánk azt mondani egymásnak: „Testvéreim! Éppen küszködök valamivel. Segítenétek rajtam?” Én voltam már ilyen segítőegyleti gyűlésen. Sohasem fogom elfelejteni azt a vasárnap délelőttöt, amikor bizonyságokat hallgattunk végig, és egy egyedülálló nőtestvér megosztotta velünk, milyen magányos az élete. Becsapták, elvált, és folyamatos anyagi nehézséggel küszködött, miközben egyszerre dolgozott, és kis jövedelméből próbálta felnevelni gyermekeit, most pedig, hogy gyermekei kirepültek, szembe kell néznie a magány fájdalmával. A pillanat édes volt, a Szentlélek erős, és láttam, amint a nőtestvért körülölelték, és azt tették, ami a legjobb: szerették. A segítőegyleti terem szent hely volt aznap. Az volt, ami minden segítőegyleti teremnek lennie kellene minden nőtestvér számára. Olyan fontos, hogy minden nőtestvért bevonjunk! Ne felejtsük el azokat a nőket, akik az Elemiben és a Fiatal Nőknél szolgálnak! Szükségük van a hithű látogató tanítók gondoskodására, valamint jól megtervezett, az otthont, családot és egyént gazdagító gyűlésekre. Köreinkben sokan vannak, akik hozzám hasonlóan korosodnak! A velem egykorú vagy idősebb nőtestvéreknek azt mondom, hogy hagyják magukat „újrahasznosítani”! Az Úrnak szüksége van a szolgálatotokra, és nekünk is szükségünk van rátok. Ismerek egy olyan fiatal nőtestvért, akinek nehézséget okoz a Fiatal Nőktől a Segítőegyletbe való átmenet. Hithű és erős, mégis most még egyedül érzi magát. Hogyan lehetséges ez? Ha igazán testvérek vagyunk, tudnunk kell, mire van a másiknak szüksége. A fiatal felnőtté válásnak természetes lépésnek kellene lennie testvéri támogatás kíséretében, nem valamiféle átmenetnek. Mégis sok fiatal nő néz szembe az ebből adódó problémákkal. Kérlek titeket, hogy keressétek meg őket, szeressétek őket, és hozzátok be őket a nőtestvérek körébe! Nektek viszont, fiatal nőtestvérek, azt tanácsolom, hogy ne gondoljátok, hogy tudjátok, milyen is a Segítőegylet addig, amíg össze nem ismerkedtek a nőtestvérekkel, és meg nem tettétek a ti részeteket abban, hogy megismerjétek őket. A Fiatal Nőktől a Segítőegyletbe való lépés nem az egyik osztályból a másikba történő átmenet. Ez egy lehetőség arra, hogy nagyobb szerepet vállaljatok az Úr szolgálatában és munkája elvégzésében. Nőtestvérek! Nem egy társasági klub vagyunk, bár mély barátságok köttetnek a nőtestvérek között. Nem „öregasszonyok vagyunk, akik vasárnaponként összejönnek” – ahogy azt hallottam egy fiatal nőtől. Erővel rendelkezünk, amikor használjuk azt. Olyan erő ez, amit Isten adott ahhoz, hogy céljait megvalósíthassuk. Mi vagyunk a világ legnagyobb, nőkből álló szervezete. Miközben segítő kart nyújtunk környezetünk felé az Úr által ígért tudás és sugalmazás által, segíthetünk egy olyan világnak, aminek szüksége van az útmutatásunkra. Ez az, amit Joseph Smith próféta elvárt tőlünk, és ez az, amit Gordon B. Hinckley elnök is elvár tőlünk ma. Munkánk kiterjedése félelmetesnek tűnhet, de ahogy a nemrég megkeresztelt unokám is azonnal rávágná: a szövetség egy kétoldalú ígéret. Mindannyian ismerjük azt a szentírásbeli tanítást, miszerint „akinek sok adatott, attól sok követeltetik”6. Ugyanakkor azt se feledjétek, hogy akitől sok követeltetik, annak sok is adatik! Amikor szövetségre lépünk Istennel, és betartjuk azokat, minden dolog lehetséges. Ő megadja nekünk azt, amire szükségünk van az Ő munkájához. Ma este arra kérlek benneteket, kedves nőtestvérek, hogy kötelezzétek el újra magatokat arra, hogy szövetséges nőként hűek maradtok Krisztushoz, és számunkra, az ő lányai javára felállított szervezetéhez! Válasszátok azt a jobb részt! Törekedjetek Krisztus követésére! Válasszátok a Segítőegyletet! Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Lásd Lukács 10:42. 2. Lásd Sarah M. Kimball, „Auto-biography”, Woman’s Exponent, (1883. szeptember 1.), 51. o. 3. George Albert Smith, „Address to the Members of the Relief Society”, Relief Society Magazine, 1945. dec., 717. o. 4. Lásd „Story of the Organization of the Relief Society”, Relief Society Magazine, 1919. márc., 129. o. 5. Ap. csel. 9:36. 6. T&Sz 82:3.