Evangéliumi tanítás Elder Dallin H. Oaks a Tizenkét Apostol Kvórumából Az evangéliumi tanítás szent elhívásaiban nincs olyan erõfeszítés, ami túl jó lenne az Úr munkájához és az õ gyermekeinek fejlõdéséhez. Egy nemzetközileg ismert szerzõ könyvet írt legnagyszerûbb tanítójáról. Ez a fõiskolai tanár azért gyakorolt olyan nagy hatást tanítványára, mert a tanítvány meg volt gyõzõdve arról, hogy tanára valóban törõdik vele, azt akarja, hogy tanuljon, és azt tegye, ami segít neki rátalálni a boldogságra. A szerzõ ezzel a kérdéssel fejezte be elismerését: „Volt-e már valaha is egy igazi tanítód?” Olyan, aki bár csiszolatlan voltál, mégis értékesnek, drágakõnek tartott, amelyet bölcsességgel csodálatosan fénylõvé lehet csiszolni. Ha elég szerencsés vagy ahhoz, hogy rátalálj az ilyen tanítókhoz vezetõ útra, meg fogod találni a visszafelé vezetõ utat is.”1 I. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában minden egyháztag tanító, vagy az lesz. Alapvetõen mindegyikünk érdeklõdik az evangéliumi tanítás tartalma és hatékonysága iránt. Azt akarjuk, hogy mindenkinek nagyszerû evangéliumi tanítói legyenek, és azt szeretnénk, ha ezek a tanítók mindannyiunknak segítenének megtalálni a visszafelé vezetõ utat, nem csak hozzájuk, de Mennyei Atyánkhoz is. Az evangéliumi tanítással kapcsolatos törõdésünk nem korlátozódik azokra, akiket arra hívtak el, hogy a papsági kvórumokban, az elemiben, a segítõegyletben, a vasárnapi iskolában, a fiatal nõknél vagy más megbízatásoknak megfelelõen tanítsanak. Az Úr nagyszerû megváltás tervében nincsenek fontosabb tanítók azoknál a szülõknél, akik példamutatással és tanáccsal kitartóan tanítják gyermekeiket. Mindegyünk példamutatással tanítja a körülöttünk lévõket. Még a gyermekek is tanítják egymást. Minden misszionárius tanító. És minden vezetõ tanító. Mint ahogy Hinckley elnök tanította sok évvel ezelõtt: „Az egyházban a hatékony tanítás jelenti a vezetés lényegét.”2 Az evangéliumi tanítás egyetemes érvényû és fontos dolog. Valójában „egyikünkön sem nyugodhat nagyobb felelõsség, mint hogy Isten gyermekeinek tanítói vagyunk.”3 Üdvözítõnk hivatása ilyen tanítói hivatás volt. Õ volt a Mester Tanító, és mindegyikünket arra szólít, hogy kövessük Õt ebben a nagyszerû szolgálatban.4 Pár évvel ezelõtt az Elsõ Elnökség arra szólította fel a Tizenkettek Kvórumát, hogy keltse életre a tanítást az egyházban. A Tizenkettek a Hetvenek támogatásával elfogadták ezt a kihívást. Évekig tartó elõkészületek után remek tanítók, tudósok, írók és mások bevonásával az Elsõ Elnökség kiküldött egy levelet, mely elindított egy egyházméretû erõfeszítést, hogy „felpezsdítse és tökéletesítse a tanítást az egyházban”. Ez a levél leszögezi: „E megújult erõfeszítésekkel szándékunkban áll javítani az evangéliumi tanításon az otthonokban és az egyházi gyûléseken, valamint Isten jó szavával táplálni az egyháztagokat.”5 Éppen most jelentettünk meg egy tízoldalas füzetet, Tanítsd jobban az evangéliumot! Útmutató a vezetõknek címmel. Példányokat juttatunk el az egyházban minden egység vezetõjéhez, minden kvórum- és segédszervezeti tisztségviselõhöz. Mint ahogy ez a füzet magyarázza, az „egyházban való evangéliumi tanítás”-sal kapcsolatos törõdésünk éppen úgy kiterjed a szülõk otthon történõ mindennapi tanítására, mint a kvórumokban és segédszervezetekben lévõ tanítók munkájára. Ez a fontos erõfeszítés, hogy „felpezsdítsük és tökéletesítsük a tanítást az egyházban”, három összetevõbõl áll. Elõször is, hangsúlyozza a vezetõk alapvetõ felelõsségét, hogy szervezeteikben dolgozzanak az evangéliumi tanítás tökéletesítésén. Azt akarjuk, hogy minden vezetõ buzdítsa és segítse azokat a tanítókat és tanulókat, akik felett elnökölnek. Továbbá, ez az erõfeszítés elindítja a negyedéves tanítói fejlesztõ gyûléseket három különbözõ csoport - gyermekek, fiatalok és felnõttek - számára, hogy „tanítsák és gyarapítsák egymást” (T&Sz 43:8) olyan alapelvek, módszerek és készségek területén, amelyek javítják az evangéliumi tanítást és tanulást. Végül, évente legalább egy alkalommal egy tizenkét órából álló tanfolyam indul az „evangéliumi tanítás”-ról, általában a vasárnapi iskola alatt. A tanfolyam tananyaga a Tanítás, nincs nagyobb elhívás - Forráskalauz az evangélium tanításához címû kiadvány rövidített és javított kiadásából származik. Ehhez a könyvhöz hozzájut az egyház valamennyi egyházközsége és gyülekezete. Újra megjelentettük a Tanítási kalauz címû könyvet otthonok, valamint olyan kisebb és fejlõdõ egységek számára, amelyek nem tudnak elhívni elegendõ tanítót a teljes egyházi programhoz. II. Egyesek talán csodálkoznak, vajon miért teszünk ilyen nagy erõfeszítéseket az evangéliumi tanítás tökéletesítéséért. Azok, akik csodálkoznak, bizonyára kiváló tanítókkal áldottak, és sok ilyen van az egyházban. Mások meg fogják érteni, miért van szükség ilyen erõfeszítésre, és imádkozni fognak ennek sikeréért. Sok éven át vágytam arra, hogy többet tudjak az egyház különbözõ kvórumaiban és segédszervezeteiben való tanítás természetérõl és minõségérõl. Ezt úgy tettem, hogy az egyház különbözõ területein lévõ egyházközségek óráin elõzetes bejelentés nélkül megjelentem. Mostanáig több száz órára látogattam el. Elnézést kérek, ha bármelyik látogatásom félelemmel töltötte el a tanítót. Az volt a benyomásom, hogy csaknem mindegyik tanító, akiket e meglepetésszerû látogatások alkalmával megfigyeltem, méltányolta, hogy van egy látogatójuk, aki azért van ott, hogy tanuljon, és kimutassa megbecsülését erõfeszítésükért és hallgatóik iránti törõdésükért. Amit e látogatások alkalmával láttam, az fõként örvendetes és biztató volt. Láttam ihletett tanítókat, akiknek az evangélium és hallgatóik iránti szeretete olyan nyilvánvaló volt, hogy tanításuk hatása igazán izgalmas volt. Láttam figyelmes és tisztelettudó hallgatókat is, akik fogékonyak voltak az üzenetre, és éheztek a tanulásra. A nagyszerû példák ellenére megfigyeltem - és meg vagyok gyõzõdve arról, hogy az egyház egészére nézve éppen úgy igaz, mint mindannyiunkra külön-külön -, hogy mindig tudnánk jobban csinálni. A fejlõdés kihívása benne rejlik Mennyei Atyánk gyermekei számára készített tervében. A szülõi lét és más evangéliumi tanítás szent elhívásaiban nincs olyan erõfeszítés, ami túl jó lenne az Úr munkájához és gyermekeinek fejlõdéséhez. III. Sok különbözõ módja van a tanításnak, de minden jó tanítás bizonyos alapvetõ elveken nyugszik. Anélkül, hogy az teljesség látszatát kelteném, szeretném meghatározni és megmagyarázni az evangéliumi tanítás hat alapelvét. Az elsõ a szeretet. Ennek két megnyilvánulása van. Amikor tanítani hívnak el minket, azért kell elfogadnunk az elhívást és tanítanunk, mert szeretjük Istent, az Örökkévaló Atyát, és az Õ Fiát, Jézus Krisztust. Ezen kívül, egy evangéliumi tanítónak mindig a hallgatók iránti szeretettel kell tanítania. Arra tanítanak minket, hogy szívünk „teljes erejével” imádkozzunk és telve legyünk „ezzel a szeretettel” (Mor. 7:48). Isten szeretete és az õ gyermekeinek a szeretete a legfõbb ok a szolgálatra. Akik szeretetbõl tanítanak, azok számára, akiket szolgálnak az Õ kezében lévõ eszközökként naggyá lesznek. Második, egy evangéliumi tanító, az általunk szolgált Mesterhez hasonlóan teljes mértékben azokra összpontosít, akiket éppen tanít. Teljesen a nyáj szükségleteire - a hallgatók javára - koncentrál. Egy evangéliumi tanító nem magára összpontosít. Az, aki megérti ezt az elvet, nem úgy fog tekinteni elhívására, mint „egy lecke leadására vagy elmondására”, mert az a meghatározás a tanító és nem pedig a hallgató nézõpontjából szemlélei a tanítást. A hallgatók szükségleteire összpontosítva egy evangéliumi tanító sosem fogja elhomályosítani a Mester nézõpontját azzal, hogy az útba áll, vagy hogy saját magának illetve érdekeinek elõtérbe helyezésével árnyékot vet az órára. Ez azt jelenti, hogy az evangéliumi tanítónak sosem szabad belemerülnie a papi furfangokba, melynek során „valaki prédikálás közben saját magát állítja a világ elé világosságul, azért, hogy haszna és dicsõsége legyen belõle” (2 Ne. 26:29). Egy evangéliumi tanító nem azért prédikál, hogy „népszerûvé váljon” (Alma 1:3) vagy „pénzt és hírnevet szerezzen” (Alma 1:16). Követi a csodálatos Mormon könyve példáját, amelyben „a prédikátor nem volt több mint a hallgató és a tanító sem volt több mint a tanuló” (Alma 1:26). Mindketten mindig a Mesterre tekintenek. Harmadik, az evangélium kiváló tanítója az elõírt tananyagból tanít, a legnagyobb hangsúlyt fektetve Jézus Krisztus evangéliuma tanának, alapelveinek és szövetségeinek tanítására. Ez a parancsolat újkori kinyilatkoztatásban adatott, amikor az Úr így szólt: „az egyház . . . tanítói az evangéliumomnak a Bibliában és a Mormon könyvében foglalt alapelveit tanítsák, mert ezek tartalmazzák evangéliumom teljességét. És ismerjék és tartsák be az egyház szövetségeit és elõírásait, amelyekrõl a Szellem utasítása szerint tanítanak” (T&Sz 42:12-13). Azok a tanítók, akiknek megparancsolták, hogy „[az] evangélium alapelveit” és „[Isten] országának tanait” (T&Sz 88:77) tanítsák, s általában véve meghatározott szabályok és alkalmazási területek tanításával haladjanak elõre. Például, ne tanítsanak egyetlen szabályt sem azért, hogy maghatározzák, mi a teljes tized, és ne nyújtsanak egy felsorolást sem arról, mit szabad és mit nem a sabbath napjának megszentelése érdekében. Egyszer egy tanító azt a tantételt és a hozzá kapcsolódó elveket tanította a szentírásokból és az élõ prófétáktól, melyek meghatározott alkalmazásai illetve szabályai általában véve az egyének és a családok felelõsségét képezik. A jól tanított tantételek erõteljesebben befolyásolják a viselkedést, mint a szabályok. Amikor evangéliumi tantételt vagy elveket tanítunk, kiérdemelhetjük a Szellem tanúságtételét és útmutatását, hogy az megerõsítse tanításunkat, és számíthatunk arra, hogy hallgatóink hittel keresik ugyanannak a Szellemnek az útmutatását azon tanítások saját életükben való alkalmazása során. Az egyház melkisédeki papsági kvórumaiban és segítõegyleteiben minden hónap második és harmadik vasárnapján a téma Az egyház elnökeinek tanításai. Az elmúlt két évben Brigham Young elnök tanításait tanulmányoztuk. Az elkövetkezendõ két évben Joseph F. Smith tanításai kerülnek sorra. E tanításokat tartalmazó könyvek - amelyet egy állandó személyes könyvtári forrásként az egyház minden felnõtt tagja megkap - tantételt és alapelveket foglalnak magukba. Ezek táplálóak és napjaink szükségleteit tekintve lényegesek, nagyszerûek a tanításhoz és a beszélgetéshez. Amint ellátogattam a kvórumokba és a segítõegyletekbe, általában véve örömmel töltött el, és nagy hatással volt rám az, ahogyan Az egyház elnökeinek tanításai-t elõadták és fogadták. Néha azonban megfigyeltem olyan tanítókat, akik a kiválasztott fejezetnek nem szenteltek többet egy alkalmi megjegyzésnél, aztán a tanító választása szerint más anyagokról tartottak órát illetve kezdeményeztek beszélgetést. Ez nem elfogadható. Egy evangéliumi tanítót nem arra hívtak el, hogy megválassza a lecke témáját, hanem arra, hogy az elõírtakat tanítsa, azt vitassa meg. Az evangéliumi tanítóknak szigorúan tartózkodniuk kell a népszerû témáktól, a személyes elméletektõl és a vitatott témáktól. Az Úr kinyilatkoztatásai és az Õ szolgáinak útmutatásai világosak ebben a kérdésben. Mindig tekintettel kell lennünk Spencer W. Kimball elnök nagyszerû tanítására, miszerint az evangéliumi tanító egy „vendég”: „Tekintélyelvû hivatal adatott neki, és egy jóváhagyó pecsét, és azok, akiket tanít feltételezik, hogy õ a megfelelõ rend szerint lett kiválasztva és támogatva, õ képviseli az egyházat és azokat a dolgokat, amelyeket tanít, az egyház jóváhagyta. Nem számít, milyen csiszolt elme, vagy hogy mit gondol, hány új igazságra talált rá, nincs joga túllépni az egyház programján.”6 Negyedik, egy evangéliumi tanító szorgalmasan készül és arra törekszik, hogy a leghatékonyabb eszközöket használja fel az elõírt lecke elõadásában. Az új tanfolyam, melynek címe „Az evangélium tanítása”, és az új „Tanártovábbképzõ gyûlések” nyilvánvalóan azt a célt szolgálják, hogy segítsenek a tanítónak ebben az erõfeszítésben. Az evangéliumi tanítás ötödik alapvetõ elve, amelyet ki szeretnék hangsúlyozni, az Úrnak a már korábban idézett parancsolata, miszerint az evangéliumi tanítónak az evangélium alapelveit kell tanítani „a Szellem utasítása szerint . . . ha azonban nem kapjá[to]k meg a Szellemet, akkor nem taníthattok” (T&Sz 42:12-14). Az evangéliumi tanító kiváltsága és kötelessége, hogy törekedjen a tanítványságnak arra a szintjére, amelyen tanításait a Szellem fogja irányítani és jóváhagyni, semmint hogy azokat szigorúan a személyes kényelem vagy felkészültség alapján válassza ki és rendezze el. Az Utasítások egyházi kézikönyvében található „Evangéliumi tanítás és vezetés” csodálatos alapelvei a következõket foglalják magukba: „A tanítóknak és az osztály tagjainak egész órán át keresniük kell a Szellemet. Egy ember taníthat mély igazságokat, és az osztály tagjai izgalmas beszélgetésekben vehetnek részt, de ha a Szellem nincs jelen, akkor ezek a dolgok nem gyakorolnak erõteljes hatást a lélekre. . . . Amikor jelen van a Szellem az evangéliumi tanításban, akkor ,a Szentlélek ereje’ elviszi az üzenetet az ember gyermekeinek szívébe” (2 Ne. 33:1).7 Hinckley elnök állapította meg a Szellemmel való tanításról szóló parancsolat következményét, amikor kibocsátotta ezt a fontos felhívást: „Rá kell . . . vennünk a tanítóinkat, hogy szívükbõl tanítsanak, mintsem könyveikbõl, hogy fejezzék ki szeretetüket az Úr és e becses munka iránt, és ez valahogyan majd lángra lobbantja azok szívét, akiket tanítanak.”8 Ez a mi célunk -, hogy azok szívében, akiket tanítunk, lángra lobbantsuk az Isten iránti szeretetet és a Jézus Krisztus evangéliuma iránti elkötelezettséget. Ez vezet el a hatodik és egyben az utolsó elvhez, amirõl beszélni fogok. Az evangéliumi tanító törõdik tanításának eredményeivel, és az ilyen tanító a tanítás és a bizonyságtétel sikerét azon méri le, hogy milyen hatást tett a tanulók életére.9 Az evangéliumi tanító sosem elégedik meg csupán egy üzenet átadásával vagy egy beszéd elmondásával. Egy kiváló evangéliumi tanító segédkezni akar az Úr munkájában, hogy örök életet hozzon az Õ gyermekeinek. Harold B. Lee elnök mondta: „Az evangéliumi tanító elhívása az egyik legnemesebb dolog a világon. A jó tanító teljesen megváltoztatja a dolgokat azt sugallva a fiúknak, leányoknak, férfiaknak és nõknek, hogy változtassák meg életüket, és töltsék be magasztos sorsukat. A tanító fontosságát gyönyörûen jellemezte Daniel Webster, amikor ezt mondta: ,Ha márvánnyal dolgozunk, az elenyészik; ha rezet munkálunk meg, az idõ megsemmisíti azt; de ha halandó lelkekkel dolgozunk, ha elvekkel, igaz istenfélelemmel és minden felebarátunk iránti szeretettel itatjuk át õket, akkor azokra a táblákra valami olyat vésünk, ami beragyogja majd az egész örökkévalóságot.’”10 Bizonyságomat teszem arról, hogy ez Isten munkája, és hogy mi az õ szolgái vagyunk Jézus Krisztus evangéliuma, minden idõk legnagyszerûbb üzenete tanításának szent felelõsségével. Több olyan tanítóra van szükség, aki érdemes erre az üzenetre. Azért imádkozom, hogy mi mindannyian kiváló evangéliumi tanítók legyünk, Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Mitch Albom: Tuesdays with Morrie [1997], 192. o. 2. „How to Be a Teacher When Your Roll As a Leader Requires You to Teach” az általános felhatalmazottak papsági testületi gyûlése, 1969. február 5.; lásd még Jeffrey R. Holland: A Teacher Come From God címû írásában, Ensign, 1998. május, 26. o. 3. David O. McKay: Gospel Ideals [1953], 175. o. 4. Lásd, Boyd K. Packer: Teach Ye Diligently (1975). 5. Elsõ elnökségi levél 1999. szeptember 15. 6. The Teachings of Spencer W. Kimball, Edward L. Kimball kiadásában (1982), 533. 7. Utasítások egyházi kézikönyve 2. kötet: Papsági és segédszervezeti vezetõk (1998.) 300. o. 8. Teachings of Gordon B. Hinckley, (1997) 619-620. o. 9. Lásd Henry B. Eyring: The Power of Teaching Doctrine, Liahona, 1999. július, 85. o. 10. The Teachings of Harold B. Lee, Clyde J. Williams kiadásában (1996), 461. o.