Örvendezzetek Sion leányai! Mary Ellen Smooth a Segítõegylet általános elnöke Világszerte nõk rokonszenveznek az egyházzal, amint mi tökéletesebbé tesszük életünket és éljük a nélkülözhetetlen igazságokat, hogy megvilágítsuk mások számára a követendõ utat. Kedves segítõegyletbeli nõvéreim, alázattal állok elõttetek ezen a napon, szívemben oly hálával, mely nem ismer határokat. Kijelentem nektek, hogy az utóbbi hónapokban az Úr Lelke lebegett az egyház szervezetei felett. Éreztük irányító hatását, mialatt igen tehetséges tanácsosaimmal, elhivatott papsági tanácsadóinkkal, tanácstagjainkkal és a támogató munkatársakkal dolgoztam, irányításért imádkozva, amint elõrevisszük ezt a munkát. Szorgalmasan kutattuk és kiértékeltük, hogyan emeljük fel nõtestvéreinket, bárhol is szolgáltok, abban az erõfeszítésben, hogy meghatározzuk, miképp érthetjük meg mindannyian a segítõegylet szervezetének nagyszerû lehetõségeirõl szerzett látomást. Azért imádkozom, hogy a Szent Szellem Lelke megáldjon benneteket, hogy jobban megértsétek, kik vagytok, miért vagytok itt, és jobban megértsétek páratlan ajándékaitokat, miket a segítõegylet szervezetébe hoztok. Remélem, hogy amint azon az iránymutatáson töprengtek, amit ma este az elsõ elnökségtõl és segítõegyletetek általános elnökétõl kaptok, bizonyságot nyertek arról, hogy ez valóban az Úrtól való irányítás. Ez egy óriási pillanat, egy igen nagy jelentõségû pillanat, amint felkészülünk a jövõre. A Zakariás 2:10-11-ben olvassuk: „Örülj és örvendezz Sionnak leánya, mert ímé elmegyek, és közötted lakozom! így szól az Úr. És sok pogány csatlakozik azon a napon az Úrhoz, és népemmé lesznek, és közötted lakozom, és megtudod, hogy a Seregeknek Ura küldött hozzád engem.” Egy világegyház nõvéreiként gyûlünk össze örvendezve azokban az áldásokban, miket az evangélium hoz. Ez valóban annak a napja, hogy felemeljük szívünket. Elõször és mindenek elõtt azért örvendezünk, mert tudjuk, hogy Mennyei Atyánk mindannyiunkat szeret. Örvendünk Jézus Krisztusról és engesztelõ áldozatáról szerzett bizonyságunkban. Örvendezünk az evangélium visszaállításában és a hatalmas munkában, mit Joseph Smith próféta vitt végbe. Örülünk, hogy azon a napon élünk, amikor egy élõ próféta, Gordon B. Hinckley elnök bátran elõreviszi az Úr hatalmas munkáját. Örvendünk az épülõ templomok nagy számában, az új számítógép technológiában, mely segít, hogy megtaláljuk õseinket, és a szolgálat iránti izgalomban. Örvendezünk a misszionáriusok számában, akiket a föld minden tájára elküldtek, hogy összegyûjtsék a tisztaszívûeket. Örülünk személyes életünknek és a lehetõségnek, melyet mind megkaptunk, hogy Isten nagyszerû boldogság tervének részesei legyünk. Örvendezünk a segítõegylet szervezetében, és tudjuk, világszerte nõk rokonszenveznek az egyházzal, amint mi tökéletesebbé tesszük életünket és éljük a nélkülözhetetlen igazságokat, hogy megvilágítsuk mások számára a követendõ utat. Wordsworth szavaival emlékezünk: Születésünk csak álom, s feledés; létünk csillaga, lelkünk, mely velünk kél messzirõl ered, és véget nem mivelünk ér: nem teljesen emléktelen, és nem egészen védtelen jövünk Istenbõl, ki otthonunk, de fénycsóvát vonunk: (Óda: A halhatatlanság sejtelme a kora gyermekkor emlékeibõl) A segítõegylet általános elnökségében tett szolgálat elmúlt két és fél éve alatt ráébredtünk arra, hogy az emberek a világban kíváncsiak a segítõegyletre. Abban az erõfeszítésben, hogy válaszoljunk az egyházon kívülrõl jövõ kérdezõsködésekre, és hogy emlékeztessük magunkat a nõk nagyszerû áldásaira, mi, mint a Segítõegylet általános elnöksége, elõterjesztjük a következõket: Isten szeretett szellemleányai vagyunk, életünknek pedig van értelme, célja és iránya. Minket nõtestvéreket szerte a világon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítõnk és Példaképünk iránti hûségünk egyesít. Olyan hívõ, erényes, széleslátókörû és könyörületes nõk vagyunk, akik: Imádkozáson és szentírás tanulmányozáson keresztül erõsítik Jézus Krisztusról való bizonyságukat. Lelki erõre törekednek a Szentlélek sugallatainak követése által. Elkötelezik magukat a házasságok, családok és az otthonok megerõsítése mellett. Méltóságot találnak az anyaságban és örömöt az asszonyi létben. Örömüket lelik a szolgálatban és a jó cselekedetekben. Szeretik az életet és a tanulást. Kiállnak az igazságért és a tisztességért. Támogatják a papságot, mint Isten földi felhatalmazottjait. Örvendeznek a templomi áldásoknak, megértik isteni sorsukat és felmagasztosulásra törekednek.   Elnökségként örvendünk ebben a kinyilatkoztatásban - amit jóváhagyott és helyeselt az Elsõ Elnökség és a Tizenkettek Kvóruma -, ami világosan kifejti annak a viselkedésnek és cselekvésnek az alapelveit, melyek mindannyiunkat visszavezetnek Mennyei Atyánk jelenlétébe. Amint személyesen alkalmazzuk ezeket a tanításokat, elérjük az élet fáját, ahogy Léhi atya remélte. Az 1 Nefi 8:12-ben olvassuk: „És ahogy a gyümölcsbõl ettem, lelkemet . . . öröm töltötte el, és azt kívántam, hogy bárcsak a családom is ehetne belõle, mert kívánatosabb volt minden más gyümölcsnél.” Mi csakúgy, mint Léhi atya reméljük, hogy amint elõre haladunk az élet ösvényén, eszünk a gyümölcsbõl, amelyre egyéni módón találunk rá Jézus Krisztus evangéliumában, és megtapasztaljuk az örömöt, ami nagyobb hittel, reménnyel és kegyelemmel tölti el lelkünket. Vizsgáljunk meg együtt néhányat ezekbõl a vonásokból, és azt is, hogyan befolyásolhatják életünket! Minket nõtestvéreket szerte a világon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítõnk és Példaképünk iránti hûségünk egyesít. Kijelentjük a világnak, hogy nem véletlenszerûen fogadtuk el Jézus Krisztus evangéliumát; ez igaz! Amikor ez a nagyszerû terv visszatükrözõdik, távlatot ad ennek az életnek. Tudjuk, hogy létezünk, és mindig létezni fogunk. Tudjuk, azért küldtek bennünket a földre, hogy tapasztalatot szerezzünk, és próbára tegyük magunkat. A döntések, amiket hozunk alapvetõek, ha örök életet és üdvösséget kell nyernünk. Tudjuk, hogy ez az állapot fontos, és ennek megértése értelmet, célt és irányt ad életünknek. Végtére is mindannyian meg akarjuk tanulni jól a leckét, és haza akarunk térni szeretõ Mennyei Atyánkhoz. Elfogadjuk az Üdvözítõt Mennyei Atyánk egyszülött fiaként. Tudjuk, hogy rajta keresztül megváltásban lesz részünk és feltámadunk. Ezért “Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk és Krisztusról prédikálunk” (2 Ne. 25:26). Hívõ, erényes, széleslátókörû és könyörületes emberek vagyunk. Ahogy meglátogatunk benneteket a világ különbözõ részein, sok segítõegyletbeli nõtestvérrel találkozunk, akik szorosan fogják a vasrudat. Van hitünk, amikor az élet viharai jönnek, és azt választjuk, hogy tiszták és igazak maradunk, amikor kísértések támadnak. Azt látjuk, a kegyelem forrása ered minden egyes szívbõl, amint egy nõvér az „igaz krisztusi szeretetet” (Moró. 7:47) kutatja. Elkötelezzük magukat a házasságok, családok és az otthonok megerõsítése mellett, és méltóságot találunk az anyaságban és örömöt az asszonyi létben. Megértjük, hogy az otthon Isten által teremtett alapegység szolgálatunkhoz és tanulásunkhoz. Ennek megértésébõl ered a kötelezettség, hogy idõnket elsõdlegesen a családdal töltsük és nézzünk magunkba, hogy megállapítsuk, miképp legyünk jobb társak. Ebbõl a felismerésbõl áradnak a cselekedetek, hogy kedvesek, szeretõk és megbocsátóak legyünk házastársunkkal szemben. Látunk nõtestvéreket, akik igazán vágynak arra, hogy gyermekeik is egyenek az evangélium gyümölcsébõl azáltal, hogy misszióba mennek, házasságot kötnek a templomban, ezért tartalmas családi estekkel, családi szentírás-tanulmányozással, imával töltik idejüket, és személyesen is rendszeresen látogatják a templomot. A nyilatkozat állandóan emlékeztetni fog, hogy legfontosabb felelõsségeinkre koncentráljunk. De nem csak azok lehetnek anyák, akik életet adnak. Joseph F. Smith elnök 13 évesen árva lett. Késõbb a Hawaii-szigetekre küldték misszióba. Molokai szigetén belázasodott, és három hónapig súlyos beteg volt. Egy csodálatos hawaii nõvér hazavitte, és olyan szeretettel viselte gondját, mintha saját fia lett volna. Sok évvel késõbb Smith elnök az egyház elnökeként látogatott el a szigetekre. Charles Nibley gyengéd érzékenységgel írta le az élményt: „Gyönyörû látvány volt a szeretet, a könnyfakasztó ragaszkodás, amit ezek az emberek éreztek iránta. Felfigyeltem egy szegény, öreg, vak asszonyra, akit bevezettek mintegy kilencven év terhe alatt tántorogva. Néhány elsõ osztályú banánt tartott kezében. Ez volt mindene - felajánlása. Szólongatta: ,Josepa, Josepa.’ Smith elnök, ahogy meglátta õt, azonnal rohant hozzá, karjaiba zárta, megölelte, megcsókolta, . . . s fejét cirógatva mondogatta: ,Mama, Mama, én drága, öreg Mamám!’ És arcán patakzó könnyekkel hozzám fordult, és azt mondta: ,Charlie, õ ápolt, amikor még fiú voltam, beteg, egyedül, gondoskodó kezek nélkül. Befogadott és anyám volt’” (Teachings of Presidents of the Church: Joseph F. Smith [1998.], xvi, 192). Mind kinyújthatjuk karunkat szeretettel mások felé, megajándékozhatjuk õket részvéttel és gyengédséggel, ami csak egy asszony szívébõl áradhat. Örömünket leljük a szolgálatban és a jó cselekedetekben. Néhány héttel ezelõtt egy torná- dó söpört végig Salt Lake Cityn, pusztulást és rombolást hagyva maga mögött. A következõ reggelen egy cövek segítõegyleti elnöke, akinek otthona tekintélyes kárt szenvedett, készített egy beszámolót, mely információt nyújtott papsági vezetõinek a jövõbeli látogatásokra vonatkozóan. A mûveltség egy másik módja annak, ahogy másokat támogathatunk és megváltoztathatjuk mások életét örökre. Egy tanácsos az iskolát követõen kapta ezt a látomást. Elhívta két barátját, és együtt vettek részt órákon, hogy megtanulják, hogyan tanítsanak angolt második nyelvként. Most angolt tanítanak egy csodálatos, 13 fõs koszovói családnak. A mûveltség áldás mind a tanítóknak, mind a diákoknak. Kiállunk az igazságért és a tisztességért. Felemeljük hangunkat, hogy megállítsuk a szenny és romlás hömpölygõ áradatát, ami társadalmunk pestise. A nõtestvérek, akik megkülönböztetik a jót a rossztól, szilárdan állnak az Úr oldalán, olyan döntéseket hoznak, melyek elkülönítik õket a világ maradékától, amint gondosan felügyelik a család szokásait a televíziós programokat illetõen, szerényen öltözködnek és tartózkodnak azoktól a filmektõl, melyek dicsoítik az erõszakot és az erkölcstelen viselkedést. Támogatjuk a papságot, mint Isten földi felhatalmazottjait. Látjuk a nõtestvéreket ebben a nagyszerû egyházban, akik felismerik a visszaállított papság áldásait. Örvendünk, amint minden egyes kisbabát megáldanak, minden gyermeket megkeresztelnek, amint részesülünk az úrvacsorában, egyházi elhívásokat kapunk és figyeljük férjünket, ahogy atyai áldást ad. Hálásak vagyunk a papsági áldásokért, melyek megvilágítják utunkat, s iránymutatást és reményt adnak nekünk. Örvendünk azokban, akik érdemesen viselik a papságot, és támogatjuk õket. Örvendezünk a templomi áldásoknak, megértjük isteni sorsunkat és felmagasztosulásra törekszünk. Látjuk a nõtestvéreket, akik élvezik a templom áldásait - nõvéreket, akik arra törekednek, hogy szövetségeket kössenek és megtartsák azokat, elvégezzék a munkát halott rokonaikért, s eközben észreveszik, hogy terheik megkönnyebbednek, és erejük, hogy ellenálljanak a kísértéseknek, megnõ; Isten leányait, akik megértik isteni rendeltetésüket és lehetõségeiket, s a gyengeségek leküzdésére koncentrálnak. Tanúsítjuk, hogy mindannyiunknak alapvetõ szerepünk van - akár egy szent misszió - amit Sion leányaiként el kell végeznünk. Ez egy új nap, egy új korszak hajnala. Ez a mi idõnk és a mi rendeltetésünk, hogy örvendjünk, amint megtöltjük a világot nagyobb jósággal és kedvességgel, nagyobb szeretettel és könyörülettel, nagyobb rokonszenvvel és empátiával, mint ami valaha is ismert volt korábban. Ez az az idõ, amikor felajánljuk magunkat a Mesternek, és megengedjük neki, hogy termékeny földre vezessen bennünket, ahol gazdaggá tehetünk egy világot, mely sötétséggel és nyomorúsággal teli. Mindannyiunknak, nem számít kik vagyunk, mindegy hol szolgálunk, fel kell támadni és meg kell ragadnunk minden adandó alkalmat. Követnünk kell az Úr és szolgái tanácsait, s otthonainkat az imádság házává kell tennünk, szilárd és biztonságos menedékhellyé. El tudjuk és kell mélyítenünk hitünket azáltal, hogy megnöveljük engedelmességünket és áldozatunkat. Ebben a személyes folyamatban csoda történik. A segítõegylet növekedni kezd és kinyújtja kezét a szükséget látó milliók felé. Ez addig folytatódik, míg egy olyan szervezetté válik, mely enyhülést és megelégedést hoz. Ez egyszerre csak egy nõtestvérrel történik. Egyesülünk becsületességünkben, és valóban együtt eszünk az élet fájának gyümölcsébõl. Munkánk gyümölcsei meggyógyíthatják a világot, és, nõvérek, közben mi is meggyógyulhatunk! Az alázatos imám, hogy mind úgy hagyjuk el ezt a gyûlést, hogy eltökéljük, életünket Krisztusnak szenteljük. Megígérem, hogy amint így tesztek, minden okotok meglesz az örömre, mert az Úr „köztetek fog lakozni” (lásd Zak. 2:11). Errõl teszem bizonyságom Jézus Krisztus nevében, ámen.