Sharon G. Larsen
második tanácsos a Fiatal Nõk Általános Elnökségében
A szabad akarat hatalom ahhoz, hogy saját magunk gondolkodjunk, döntsünk és cselekedjünk. Végtelen lehetõségekkel jár, felelõsség és következmények társulnak hozzá.
Amikor elhagytuk Mennyei Atyánkat és beléptünk ebbe a világba, magunkkal hoztunk egy felbecsülhetetlen, szent, földi létezés elõtti és örökkévaló ajándékot. Ez az az ajándék, a szabad akarat ajándéka, amelyrõl beszélni szeretnék.
A szabad akarat hatalom ahhoz, hogy saját magunk gondolkodjunk, döntsünk és cselekedjünk. Végtelen lehetõségekkel jár, felelõsség és következmények társulnak hozzá. Ez áldás és teher. Elengedhetetlen napjainkban, hogy jól használjuk a szabad akarat ezen ajándékát, mivel a világ történelmében Isten gyermekei még soha nem áldattak meg illetve még soha nem szembesültek ennyire nyíltan ilyen sok választási lehetõséggel.
Évekkel ezelõtt, a kanadai prérin lévõ szülõvárosomban egyszerûbb volt az élet. Telefonszámunk egyjegyû volt - 3. Egyetlen fekete-fehér mozink volt, ami egy nagyobb városból, Cardstonból jött minden szombat este. A posta hétfõn, szerdán és pénteken érkezett - hacsak nem havazott nagyon.
Egy fõút volt. Hárommérföldnyire volt a farmunk, és ugyanazon az úton húszmérföldnyire a Cardston Alberta Templom. Nem volt sok más út vagy hely, ahova mehettünk volna.
Manapság véget nem érõ telefonszámok vannak, mindenféle színes mozik, a nap 24 óráján keresztül E-mail az ujjaink hegyén, és sok út, amely kérlelhetetlenül döntésünkre vár. Környezetünket választások árasztják el. De földi ittlétünk célja soha nem változott.
Az Úr azt mondta Ábrahámnak, hogy azért küldött minket a földre, hogy lássa, megtesszük-e, amire kér minket (lásd Ábr. 3:25). A választás elkerülhetetlenné válik. A világ két szembenálló ereje igyekszik megszerezni elkötelezettségünket. Egyik részrõl ott a Sátán valósága, a másik részrõl pedig az Üdvözítõ hatalmasabb szeretete.
Léhi azt tanítja nekünk, ha nem lenne ellentét, nem lenne sem erényesség, sem gonoszság, sem jó, sem rossz. Nem cselekedhetünk önállóan, ha nincs választás (lásd 2 Ne. 2:11, 16). Ahhoz, hogy Krisztus elkötelezett követõi legyünk, rendelkeznünk kell a lehetõséggel, hogy elutasítsuk Õt. Ezért a Sátánnak megengedték, hogy gyakorolja hatalmát; olykor nehézzé válhat, hogy akaratunkkal meghajoljunk Isten elõtt. Mégis, az önálló cselekvésnek ez a gyakorlata az, amely által fejlõdünk.
C. S. Lewis mondta: „Csak azok tudják, milyen nehéz ez, akik megpróbálnak ellenállni a kísértésnek. . . . Úgy jössz rá, milyen erõs a szél, ha megpróbálsz vele szemben járni, nem pedig úgy, hogy lehasalsz. Az az ember, aki öt perc után enged a kísértésnek, egyszerûen csak nem tudja, milyen lett volna egy órával késõbb.” Lewis így folytatja: „Mivel Krisztus volt az egyetlen ember, aki nem adta meg magát a kísértésnek, õ az egyetlen ember, aki igazán tudja, mit jelent a kísértés” (Mere Christianity [1960], 109-110).
Emlékszem arra, hogy kérdeztem szüleimet, megtehetnék-e bizonyos dolgokat. Válaszuk sosem változott: „Tanítottunk téged. Tudod, mit érzünk ezzel a dologgal kapcsolatban, de neked magadnak kell döntened.” Az önálló döntés azonban következményekkel jár, amelyek nem mindig kedvünkre valók. Következmények nélkül akarjuk a szabadságot. És így, túlságosan gyakran próbálunk meg semleges álláspontra helyezkedni, döntés és elkötelezettség nélkül. Ez az a légkör, amelyben sebezhetõkké válunk a Sátán hatásával szemben.
Aháb király és népe Izráel északi részén a semlegességrõl és a határozatlanságról mesél nekünk. Az Úr keze mozdulatlan maradt, mert a nép nem döntötte el, kit imádjon - Jehovát vagy Baált. Baál a Sátán egy másik neve. Az Úr ezzel a világos üzenettel küldte el Illést, a prófétát: „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek õt; ha pedig Baál, kövessétek azt.” A szentírás ezt mondja: „És nem felelt néki a nép csak egy szót sem” (1 Kir. 18:21). Nem akarták az elkötelezettséggel járó felelõsséget. Emlékeztek a történetre: Illés próbára hívta õket, hogy lássák, ki Isten. Mindegyik imádkozott az õ istenéhez, hogy lássa melyik égeti el az oltáron lévõ felajánlást. Amikor a papok erõsen imádkoztak bálványaikhoz, nem hallgatták meg és nem támogatták õket.
Éles ellentétben ezzel, az igaz és élõ Isten egy magányos prófétája nemcsak meghallgatásra talált, hanem meg is erõsíttetett erõfeszítéseiben. Amikor Illés kérte Istent, az Úr tüze ereszkedett alá, és felemésztett mindent - az áldozatot, a fát, a követ, a port - és felnyalta a vizet az árokból. Ezt követõen az emberek így szóltak: „Az Úr az Isten” (1 Kir. 18:39), aztán a szentírások elbeszélik, hogy megölték Baál papjait. Azon a napon nem volt egyetlen élõ hitetlen sem Izráel északi részén! A döntés nem okozna dilemmát, ha a jó olyan gyorsan és látványosan nyerné el jutalmát, mint ahogy az Illéssel történt, s a bûn azonnali halált jelentene. De ez nem olyan egyszerû, amikor az a feladatunk, hogy erõsítsük a hitünket.
Hitünket és elkötelezettségünket teszik próbára, amikor a világ olyan kísértõ és csábító lehetõségeket kínál, amelyek elfordítják arcunkat az Úr birodalmáról. Egyesek szeretnének abban az örökkévaló városban élni, mégis tartanak egy „nyaralót” Babilonban. Ha nem vagyunk tudatosak és megfontoltak Isten birodalmának választásában, valójában hátrafelé fogunk menni, miközben Isten királysága „határozottan, nagyszerûen és függetlenül” elõre halad (Joseph Smith, „The Wentworth Letter”, Encyclopedia of Mormonism, Daniel H. Ludlow kiadásában, 5 kötet [1992], 4:1754). Az életünket irányító út kiválasztása meg fogja határozni áldásainkat vagy terheinket. Az Úr arra biztat minket, hogy vessük terheinket Rá, és õ megerõsít minket (lásd Zsoltárok 55:22), míg Mormon így figyelmeztet: „az ördög nem segíti fiait” (Alma 30:60).
Egy fiatalember, akit teljes szívbõl szeretek, ezt mondta nekem: „Senki sem mondhatja meg nekem, mit tegyek. Én felelek a saját életemért.” Õ tévesen azt gondolja, ahhoz, hogy független és szabad legyen, szembe kell szállnia Isten akaratával. Akkor honnét való az õ ereje?
James E. Talmage testvér mondja Jézusról: Õ „teljesen olyan volt, amilyennek egy fiúnak lennie kell, mert fejlõdését nem hátráltatta a bûn terhelõ súlya; Õ szerette az igazságot és engedelmeskedett neki, ezért volt szabad” (Jesus the Christ [1979], 112).
A helyes döntések szabaddá tesznek és megáldanak minket, még akkor is, ha a választás jelentéktelennek tûnik életünkben. Egy barát azt gondolta, hogy az Úr túlságosan is része az õ életének. Ezt mondta: „Nem tudom elfogadni az egyházban mindazt a korlátot, amely megmondja nekem, hogy ezt meg kell tennem, azt pedig nem tehetem meg.” Barátom nem látta, hogy azok a korlátok bizonyítékai Atyánk éber törõdésének.
Nem hihetetlen? Hatmilliárd ember él ezen a földön, és a Mennyei Atya törõdik azzal, hogy mit nézek szórakozásképpen, és törõdik azzal, hogy mit eszem és mit iszom. Törõdik azzal, hogyan öltözködöm, hogyan keresem és költöm el a pénzem. Törõdik azzal, mit teszek és mit nem. A Mennyei Atya törõdik az én boldogságommal.
Atyánk törõdése olyan sokféle módon nyilvánul meg, nekünk csak figyelnünk kell, és aszerint élni. Valaki ezt mondta: „Ha nem választjuk Isten birodalmát [elõször], akkor a végén nem számít majd, mit választottunk helyette” (William Law, XVIII. századi lelkész).
Mivel célunk itt a földön nem változott, és soha nem is fog, Atyánk kitartóan és rendszeresen további ajándékokkal lát el minket, hogy biztonságossá tegye világunkat, és megerõsítsen minket szabad akaratunk bölcs használatában. Gondolkodjunk el az ima ajándékáról - amely lehetõségeket kínál arra, hogy meghallgassanak és megértsenek minket! Gondoljunk a Szentlélek ajándékára, ami szintén megmutatja nekünk mindazokat a dolgokat, amiket meg kell tennünk (lásd 2 Ne. 32:5)! Gondoljunk a szent szövetségekre, amelyeket megkötöttünk, a szentírásokra, a papságra és a pátriárkális áldásokra! Gondoljunk az engesztelõ áldozat legnagyszerûbb ajándékára, és az úrvacsorában való emlékeztetõre, amely szeretettel, reménnyel és kegyelemmel takar be minket! Ezek az ajándékok segítenek nekünk abban, hogy bölcsen használjuk szabad akaratunkat, és visszatérjünk mennyei otthonunkba, ahol [olyan dolgok vannak] „a miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az õt szeretõknek” (1 Kor. 2:9).
Napjainkban sok út van, de szülõvárosomhoz hasonlóan csak egy fõút létezik, az ami egyenes és keskeny.
Elismerve arra való hajlandóságunkat, hogy idegen utakon kóboroljunk (lásd 1 Ne. 8:32), e himnuszon keresztül könyörgünk az Úrhoz:
Hajlok arra, hogy elkószáljak, érzem ezt, Uram,
Hajlok arra, hogy elhagyjam az Istent, kit szeretek;
Itt a szívem, Ó vedd és pecsételd le;
Pecsételd le fent, királyi palotádban.
(„Come, Thou Fount of Every Blessing”, Hymns [1948], 70)
Nefi imájával fejezem be, aki értetek és értem szól: „Ó, Uram, ne zárd be elõttem igazságodnak kapuit, hogy az alázat völgyének ösvényén járhassak és mindig az egyenes úton maradhassak” (2 Ne. 4:32). Jézus Krisztus nevében, ámen.
Previous
