A papság és az otthon Elder D. Lee Tobler a hetvenek közül Van egy út minden egyházkerület számára, hogy a tanácsokon keresztül elérjen kezük [a papság nélküli] családokhoz, és megnyissák számukra az utat a templom felé. Szeretett ároni- és melkisédeki papságot viselõ testvéreim! Különleges áldás számomra, hogy annál az emelvénynél állhatok, ahol Isten prófétái és apostolai, valamint becsületes, tehetséges férfiak és nõk tanították az egyháztagokat, és adtak nekik tanácsokat sok évtizeden keresztül. Szeretném, ha ma este a bátorítás hangját vinném el a papsági vezetõkhöz, különösen a cövek- és egyházkerületi tanácsosokhoz, hogy így felkeltsem a figyelmüket azok iránt az egyházi családok iránt, amelyeknek eddig még nem adatott meg a melkisédeki papság ajándéka otthonaikban. Ezek olyan családok, ahol az apa még nem kapta meg a papságot, amely oly nagy mértékben szükséges ahhoz, hogy megáldja és irányítsa családját. Az evangélium teljessége, különösen a templomi áldások nem csak ezen családok saját erõfeszítéseire várnak, hanem azoknak az egyháztagoknak a szeretõ erõfeszítéseire is, akik már értik, hogy mit jelentenek a templomi szertartások a család számára. Kisgyermekként olyan otthonban nõttünk fel, ahol világosan érthetõ volt, hogy a papság épp oly elengedhetetlen az élethez, mint a víz, amelyet iszunk, szomjúságunk eloltásához. Édesanyám saját családjában élte át azt az örömöt, hogy az õ nagy családja teljesen aktívvá vált az egyházban, majd azután egy családként mentek el a Salt Lake Templomba. Shoell nagyapám 47 évesen kapta meg a papságot, az összes velejáró áldással együtt. A teljes idejû missziója végéhez közeledve anya egy különleges papsági áldásra vágyott: azt kérte, hogy találjon egy érdemes, papságot viselõ személyt, aki nemcsak a férje lesz, hanem érdemes, papságot viselõ édesapja is lesz gyermekeinek. A papsági áldás után számára is és számunkra is mind beteljesedtek ezek az igaz vágyak egy dél-nevadai család képében. Már a kezdetektõl fogva a papságra és a visszaállított evangélium szertartásaira alapozott család voltunk. Ennek köszönhetõen gyermekekként nem csak közvetlen családunkban tapasztaltuk meg a teljes és tökéletes létet, hanem édesanyánk és édesapánk tágabb értelemben vett családjában is. Már jó korán tanultunk a papság gyógyító erejérõl, amikor apa hol egyedül, hol pedig az egyházkerületbõl való férfiak segítségével gyakorolta ezt a papságot otthonunkban. Az 1930-as években a kis pionír nevadai városban nem volt orvos. A legközelebbi orvos Las Vegasban vagy St. George-ban volt. Ha baleset történt, vagy valaki beteg volt, az elsõ gondolatunk az volt, hogy az illetõ kapjon egy áldást, segítségül hívva a papsági erõt. Emlékszem, anya idõrõl idõre azt mondta: „Itt Bunkerville-ben nincsenek orvosaink, de van papságunk, amely megáld bennünket, és ez bõven elég.” És hatalmasak voltak azok az áldások, amelyek lecsendesítettek és megnyugtattak fiatalt és idõset egyaránt. Amikor a papság jelen volt, soha nem voltunk erõtlenek. Mindig hálás voltam azért, hogy olyan korán tudatosult bennem Isten papságának ereje otthonunkban. Otthonaink manapság olyan példa nélkül álló kihívásokkal szembesülnek, amelyek elpusztítják a család egységét, elûzik az otthonokból a béke érzését és a jövõbe vetett bizalmat. A gonosz erõk az erkölcstelen életmóddal, a becstelenséggel és a kábítószer rabságával hivalkodva olyannak tûnnek, mintha erõsítenének. Ezek az erkölcsi kérdések és kihívások biztosan nem fognak eltûnni. Azt is tapasztalhatjuk, hogy a mindennapi élettel kapcsolatos idõleges kihívások fokozódnak. Mindannyian jól felismertük, hogy a munkahelyek korántsem olyan biztosak már, mint a korábbi években, minthogy a vállalatok és más társaságok világszerte beolvadnak és megerõsödnek, hogy versenyképesebbek legyenek. A családi gazdaság egyre inkább a világpiacnak és az általános gazdasági helyzetnek van alárendelve, a korábbi évek helyi vagy nemzeti feltételeivel szemben. A világban gyorsan változó helyzetek gyakorlatilag minden foglalkozás esetében a családokat fenyegetik. A nyugtalanság érzését keltik a szülõkben és a gyermekekben. Ezekkel a helyzetekkel - az erkölcsi értékek állandó romlását is beleértve - a legjobban a családon belül lehet foglalkozni. Ez akkor valósul meg, amikor a becsületesség erõi otthon az apa érdemes papsági vezetése alatt összpontosulnak, egyenlõ arányban megosztva a munkát egy jó és igaz anyával. Az Elsõ Elnökség 1999. február 11-én kelt levelében, amely a világszerte élõ egyháztagokhoz szólt, újra felhívta az apákat és anyákat, hogy tegyék meg a legnagyobb erõfeszítéseket annak érdekében, hogy gyermekeiket az evangélium alapelveire tanítsák, és abban neveljék fel õket. Továbbá azt tanácsolták, hogy az otthon az igaz élet alapja, és semmi más eszköz nem léphet a helyébe vagy töltheti be alapvetõ szerepét. Ha a papság alapjai - amelyek által leküzdhetjük ezeket a kihívásokat - helyet kapnak a családban, mint ahogy fiatal koromban otthonomban, akkor nem fogunk félni a végeredménytõl a jövõben. Megsérülhetünk és kimerülhetünk, de az eredmény a legmagasabb örökkévaló érték lesz. Azok a családok, amelyek a papságot tisztelik és gyakorolják, képesek lesznek kiállni a jelenlegi nyomásokat, és örökkévaló családok lesznek. És ebben a folyamatban a családok egyes tagjai is tökéletesek lesznek, és fel lesznek készülve a hithûek jutalmára. Minden egyházkerületben és gyülekezetben sok papság nélküli család van. Ezekben a családokban vannak olyan férjek és apák, akik egyszerûen csak támogató hívásra várnak, hogy felkészülhessenek a melkisédeki papság viselésére. Feleségeik imádkoznak, és várnak azokra a kinyújtott karokra. Olyan férfiak õk, akik tanításaink és gondoskodásunk által képesek lehetnek a papság viselésére. Olyan apák lehetnek, akik kinyilatkoztatást és útmutatást adnak családjuknak. Olyan apák lehetnek, akik áldásokat adnak saját gyermekeiknek; akik megkeresztelik és konfirmálják õket. A férj és a feleség elmegy majd a templomba, és el fogják vinni a templomba gyermekeiket, hogy összepecsételjék õket a földi életre és a teljes örökkévalóságra. Fel fogják szentelni majd fiaikat a papságba, és meg fogják áldani fiaikat, leányaikat betegségben és egészségben. A legtöbben közülük már jól gondoskodnak családjukról világi értelemben. Most azt kell megtanulniuk, hogyan gondoskodjanak családjukról örökkévaló szellemi értelemben. Van egy út minden egyházkerület számára, hogy a tanácsokon keresztül elérjen kezük ezekhez a férfiakhoz, nõkhöz és családaikhoz, és megnyissák számukra az utat a templom felé. Milyen más módon részesülhetnénk, vagy részesülhetnének õk a felmagasztosulásban, vagy miként teljesítenénk másként az elõttünk álló kihívásokat? Hadd forduljak egy különleges kéréssel a püspökökhöz és gyülekezeti elnökökhöz, a melkisédeki papsági kvórumokhoz, az egyházkerületi és gyülekezeti tanácsokhoz: helyezzék elõtérbe ezeknek a családoknak a segítését imádságosan és figyelmesen. Az egyház akkor éri el teljesítménye csúcsát, amikor ezek a családok biztosan a papság palástja alá kerülnek. Jézus Krisztus nevében, ámen.