A segítőegylet Boyd K. Packer elnök A Tizenkét Apostol Kvórumának ügyvezetõ elnöke Nõtestvérek, el kell jutnotok a gondolattól, hogy csak részt vesztek a segítõegylet gyûlésein addig az érzésig, hozzá is tartoztok! Célom, minden erõmmel támogatni a segítõegylet fáradozásait - biztatni minden nõt a csatlakozásra és a részvételre, és minden papsági vezetõt, az irányítás minden szintjén, hogy támogassák a segítõegyletet, hogy az virágozzék. A segítõegyletet azok a próféták és apostolok szervezték meg illetve nevezték el, akik isteni sugalmazás alatt cselekedtek. A segítõegylet fényes történelemmel rendelkezik. Mindig bátorítást és ellátást nyújtott a rászorulóknak. A nõtestvér gondos keze olyan gyógyító gyengéd érintést és bátorítást ad, amelyet egy férfikéz, bármennyire is szándékában áll, sosem tud pontosan lemásolni. A segítõegylet arra ösztönzi és tanítja a nõket, hogy miképpen ékesítsék életüket azokkal a dolgokkal, amelyekre a nõknek szükségük van - dolgokkal, amelyek „erényesek, szépek és jónak“1 mondottak. Az Elsõ Elnökség nyomatékosan javasolja a nõknek, hogy vegyenek részt e szervezet munkájában, „mert a segítõegylet munkájában olyan intellektuális, kulturális és lelki értékek találhatók, amelyek semmilyen más szervezetben nincsenek jelen, s amelyek elegendõek tagjai minden átlagos szükségletének kielégítésére.“2 A segítõegylet iránymutatást nyújt az anyáknak leányaik nevelésében, és abban, hogy a férjekben, fiakban, fivérekben udvariasságot, bátorságot, és egyáltalán minden olyan erényt kifejlesszenek, amely nélkülözhetetlen a kiváló férfiak számára. A segítõegylet fellendülése éppen úgy érdeke a férfiaknak és a fiúknak, mint a nõknek és a leányoknak. Néhány évvel ezelõtt Packer nõvér és én az akkor még vasfüggöny mögött lévõ Csehszlovákiában jártunk. Nem volt könnyû vízumot szerezni, s nagy gondot fordítottunk arra, nehogy kockáztassuk egyháztagjaink biztonságát és jólétét, akik nemzedékeken át azért küzdöttek, hogy a kimondhatatlan elnyomás körülményei között életben tartsák hitüket. A legemlékezetesebb gyûlést egy emeleti szobában tartották meg. A redõnyöket lehúzták. Bár este volt, azok, akik jöttek, különbözõ idõpontokban érkeztek, egyik az egyik irányból, másvalaki egy másikból, hogy ne hívják fel magukra a figyelmet. Tizenkét nõtestvér volt jelen. Sion himnuszait énekes könyvekbõl énekeltük - amikben csak szöveg volt kotta nélkül -, amelyeket több, mint ötven évvel azelõtt nyomtattak. A lelkileg élõ leckét egy kézzel írott könyv lapjai alapján tanították áhítatosan. Azt a néhány oldalnyi egyházi irodalmat, amit el tudtunk juttatni hozzájuk, éjszaka legépelték, tizenkét másolatot készítve egyszerre, hogy így olyan széles körben osszanak szét néhány becses oldalt az egyháztagok között, amilyen széles körben csak lehetett. Azt mondtam azoknak a nõvéreknek, hogy õk a földön lévõ legnagyobb, és minden szempontból legnagyszerûbb nõi szervezethez tartoznak. Joseph Smith prófétát idéztem, amikor õ és a testvérek megszervezték a segítõegyletet: „Most a [nõk érdekében] szólok. Megszerveztük ezt a társaságot, mégpedig „a ti természeteteknek megfelelõen. . . . Most olyan helyzetbe kerültetek, amelyben e [veletekszületett] tulajdonságok szerint cselekedhettek. . . . Ha [e] kiváltságokhoz méltóan éltek, az angyalokat nem lehet majd visszatartani attól, hogy társaitok legyenek. . . . Ha ez az egylet az Egyház vezetõin keresztül hallgat a Mindenható tanácsára, hatalmukban lesz rendelkezni a közöttük lévõ királynõkkel.“3 Ott volt a Szellem. A kedves nõvér, aki finoman és áhitattal vezette a gyûlést, õszintén sírt. Elmondtam nekik, hogy hazatértünk után egy segítõegyleti konferencián kell felszólalnom; s megkérdeztem, vihetek-e tõlük üzenetet. Többen vetettek közülük pár sort papírra; mindegyik írás, mindegyik az adni akarás szellemében készült - nem kérve semmit. Sosem fogom elfelejteni, amit az egyik nõvér írt: „Nõtestvérek egy kis köre küldi saját szívét és gondolatát minden nõtestvérnek, és kéri az Urat, segítsen nekünk továbbhaladni.“ Azok a szavak, nõtestvérek egy kis köre, nagy hatással voltak rám. Láthattam õket, amint ott állnak egy körben, túl azon a szobán, és körülfogják a világot. Ugyanabban a látomásban volt részem, amelyben az elõttünk lévõ apostoloknak és prófétáknak. A segítõegylet mostanra már többet jelent egy körnél; ez inkább egy olyan csipkére hasonlít, amely behálózza a földrészeket. A segítõegylet a melkisédeki papság irányítása alatt mûködik, mert „minden más felhatalmazás és hivatal az egyházban ennek a papságnak a függeléke.“4 „A papsági minta alapján” lett megszervezve.5 Ti nõvérek, lehet, meglepetten halljátok, hogy a papsági kvórumokban ritkán - ha egyáltalán - beszélnek a férfiak szükségleteirõl. Mindenesetre, nem elsõsorban azzal foglalkoznak. Az evangéliumról, a papságról és a családról beszélgetnek! Ha követitek a mintát, akkor ti elsõsorban nem a nõk úgynevezett szükségleteivel foglalkoztok majd. Ha számotokra családotok bír elsõbbséggel, és szolgáljátok szervezeteteket, akkor minden igény ki lesz elégítve, minden mulasztás el lesz törölve, minden sérelem orvosolva lesz most vagy az örökkévalóságban. Sok olyan közösség létezik, amely megérdemli, hogy támogassátok. Vannak mások, akik tévednek, mert elpusztítják azokat az értékeket, amelyek nélkülözhetetlenek egy boldog családhoz. Ne hagyjátok, hogy egy másik lobogó alá szervezzenek benneteket, amely valójában nem tudja kielégíteni szükségleteiteket! Ne sodródjatok el attól az iránytól, melyet a segítõegylet általános elnöksége állapított meg! Az õ kifejezett céljuk, hogy segítsenek a nõknek és a családoknak Krisztushoz jönni. Misszióelnökként rész vettem egy missziós segítõegyleti konferencián. A missziós segítõegyleti elnökünk, egy viszonylag új megtért, valamiféle útirány kiigazítást jelentett be. Néhány helyi segítõegylet letért az útról, és ez az asszony felszólította õket, hogy igazodjanak jobban ahhoz az irányhoz, amelyet a segítõegylet általános vezetõsége jelölt ki. Az összegyûltek közül az egyik nõtestvér felállt és dacosan kijelentette, nem hajlandóak a missziós segítõegyleti elnök tanácsát követni, mert szerinte õk kivételt képeznek. A missziós segítõegyleti elnök egy kissé zavartan hozzám fordult segítségért. Nem tudtam, mit tegyek. Nem volt kedvem szembeszállni egy heves asszonnyal. Így aztán intettem a segítõegyleti elnöknek, hogy folytassa. Aztán jött a kinyilatkoztatás! Ez a nagyszerû segítõegyleti elnök, aki kicsi volt, s némiképp fogyatékos is fizikailag, szelíd határozottsággal ezt mondta: „Kedves nõtestvér, elõször nem a kivételekkel szeretnénk foglalkozni. Elõször a szabállyal foglalkozunk, s majd azután figyelünk oda a kivételekre is.” Az iránymódosítást elfogadták. Ennek az asszonynak a tanácsa érvényes a segítõegyletre a papságra és a családokra is. Amikor bejelentesz egy szabályt, és ugyanabba a mondatba belefoglalod a kivételt is, akkor a kivételt fogadják el elõször. A testvérek tudják, hogy õk egy papsági kvórumhoz tartoznak. Ellenben túl sok nõtestvér gondolja úgy, a segítõegylet csupán egy tanóra, amelyen részt kell venni. A segítõegylethez való tartozást minden nõnek ugyanígy kell szívében dédelgetnie, mintsem hogy egy órán való részvételként élje meg ezt. Nõtestvérek, fokozatosan el kell jutnotok attól a gondolattól, hogy csak részt vesztek a segítõegylet gyûlésein addig az érzésig, hogy hozzátartoztok a segítõegylethez! Akármekkora papsági erõt és felhatalmazást birtokolhatnak is a férfiak - akármekkora bölcsességet és tapasztalatot gyûjthetnek is össze - a család biztonsága, a tantétel, a szertartások, a szövetségek sértetlensége és valójában az Egyház jövõje ugyanolyan mértékben függ a nõktõl. Az otthon és a család védelme nagymértékben megerõsödik, amikor a feleség, az anya és a leánygyermekek a segítõegylethez tartoznak. Egyik férfi sem nyeri el a papság teljességét, ha nincs egy asszony az oldalán. Mert nincs férfi - mondta a próféta - aki az Úr Templomán kívül elnyerhetné a papság teljességét.6 És õ (a nõ) ott van mellette azon a szent helyen. Mindenben részesül, amiben a féfri. A férfi és a nõ külön-külön vesznek részt az endóvment által felölelt szertartásokban. De a férfi felesége nélkül sosem juthat fel a legmagasztosabb szertartásokig - az összepecsételõ szertartásokig. Egyik férfi sem érheti el a derék apaság mennyei, felemelõ állapotát, hacsak nem felesége ajándékaként. Otthon és az Egyházban a nõtestvéreket saját természetükért kell tisztelni. Legyetek óvatosak, nehogy tudatlanul olyan hatásokat és tevékenységeket támogassatok, amelyek igyekeznek eltörölni azokat a férfias és nõies különbségeket, amelyeket a természet hozott létre. Egy férfi, egy apa nagyrészt meg tudja tenni azt, amit asszonyi munkának tekintenek. S ugyanígy egy feleség, egy anya szükség idején sokat tud, a legtöbb olyan dolgot meg tudja tenni, amit rendszerint a férfi feladatának tekintenek, s mindezt anélkül, hogy veszélyeztetnék különbözõ szerepeiket. Mégis, a vezetõknek és különösképpen a szülõknek fel kell ismerniük, hogy van különbség a férfi és a nõi természet között, s hogy ez nélkülözhetetlen az otthon és a család megalapozásához. Bármi, ami megzavarja, gyengítí vagy megpróbálja eltörölni ezt a különbséget, kikezdi a családot és csökkenti minden érintett boldogságának a valószínûségét. Van különbség abban, ahogy a papság otthon és az Egyházban mûködik. Az Egyházban a szolgálatot elhívás alapján végezzük. Az otthoni szolgálatunk saját választásunkon múlik. Az egyházi elhívás általában átmeneti jellegû, s ezért eljön az idõ, amikor felmentenek alóla. Választásunkon alapuló helyünk az otthonban és a családban örökre szól és még azon túl is. Az Egyházban a felhatalmazásnak meghatározott rendje van. Ott szolgálunk, ahová azok hívnak el minket, akik elnökölnek felettünk. Otthon a férj és a feleség egyenlõ társakként együtt húzzák az igát, együtt hoznak döntéseket és mindig együtt dolgoznak. Míg a férj, az apa felelõssége, hogy tiszteletre méltó és ihletett vezetést biztosítson, addig felesége helye nem mögötte, vagy elõtte, hanem mellette van. A segítõegylet, a fiatal nõk és az elemi vezetõi mind tagjai az egyházközségi és cövek-tanácsoknak, és létezik köztük egy egység, amely a segítõegyletben való tagságukból származik. Amilyen mértékben a vezetõk figyelmen kívül hagyják e nõtestvérek hozzájárulását és hatását a tanításokban és otthon, olyan mértékben korlátozódik és gyengül maga a papsági munka. Sem a papsági kvórumként mûködõ testvéreknek, sem ezeknek, a tanácskozásokon ülésezõ nõvéreknek nem szabad megfeledkezniük - még egy percre sem - arról, hogy milyen szerepet tölt be az otthon. A rosszul mûködõ családok növekvõ számából adódó szükségletek kielégítése érdekében az Egyház hatást fejt ki, és tevékenységeket biztosít azért, hogy pótolja azt, ami ezekbõl az otthonokból hiányzik. A papsági, a segítõ vezetõknek, és különösen a szülõknek ihletett bölcsességgel kell élniük ahhoz, hogy biztosak lehessenek benne, ezek a tevékenységek sem a vezetõk, sem pedig az egyháztagok számára nem igényelnek túl sok idõt vagy pénzt. Ha ezek a tevékenységek túl megterhelõek, akkor idõbõl és pénzbõl is keveset hagynak és így megnehezítik a figyelmes szülõk számára, hogy hatással legyenek saját gyermekeikre. Körültekintõen erõsítsétek és támogassátok a családot, semhogy pótoljátok azt! Olyan idõszakokban, amikor a szülõk úgy érzik, nem jutnak lélegzethez és nem tudnak mindent megcsinálni, bölcs és ihletett döntéseket kell hozniuk arra vonatkozóan, az otthonon kívüli mindenféle tevékenységbõl mennyi az, ami leginkább megfelel saját családjuknak. Ez az a téma, amellyel kapcsolatban a tanácsülésen összegyûlt papsági vezetõknek körültekintõen oda kell figyelniük a nõtestvérek, az anyák felszólalásaira. Az erõs segítõegyletek erõteljes védõ és gyógyító hatással vannak az anyákra és a leánygyermekekre, az egyedülálló szülõkre, az egyedüálló nõtestvérekre, az idõsödõkre, a gyengékre. Ti nõtestvérek, akik az elemi iskolába vagy a fiatal nõkhöz lettetek szolgálatra elhívva, kimaradtok a segítõegyleti órákból, de igazából nem maradtok ki a segítõegyletbõl; hozzátartoztok. Sok testvér szolgálja az ároni papságot, s marad le saját kvóruma gyûléseirõl. Ne érezzétek úgy, hogy megtagadtak tõletek valamit; sose panaszkodjatok e miatt az önzetlen szolgálat miatt! Láttuk, ahogy gyermekeink, s most látjuk, ahogy unokáink munkába vagy iskolába indulnak olyan helyekre, amelyek távol vannak a családtól. Egy vagy két gyermekkel, s gyakorlatilag minden vagyon nélkül indulnak el, hogy otthont alapítsanak. Milyen vigasztaló tudni, nem számít merre mennek, egy egyházi család várja õket. Attól a naptól, hogy megérkeznek, a fiú egy papsági kvórumhoz, a lány pedig a segítõegylethez fog tartozni. És a lány ott rátalál egy nagymamára - valakire, akit édesanyja helyett felhívhat, amikor fõztje nem sikerül, vagy ha meg akarja kérdezni, mibõl lehet megtudni, hogy egy nyugtalan gyermek valóban beteg-e. Rá fog találni a pótnagymamák biztos és bölcs kezére. Tõlük vigasztaló szót fog kapni, amikor a honvágy fájdalmas kórja túl sokáig tart. A fiatal család biztonságra fog lelni - a férj a kvórumban - a nõtestvér a segítõegyletben; mindkettõ tökéletes célja, hogy örökké védelmet nyújtson a családnak. Ezeket a sorokat éneklik a segítõegyletben: Nõvérekként Sionban együtt dolgozunk majd; Dolgainkra Isten áldását kérjük. Elszánt igyekezettel építjük fel országát; Vigasztaljuk a megfáradtakat és erõsítjük a gyengéket. Angyalok küldetését kapták a nõk; S nõvérekként állítjuk, ez ajándék nekünk: Megtenni bármit, ami nemes és emberi, Vigasztalni és áldani az emberiség nevében. Mily nagy a mi célunk, s küldetésünk, Ha betöltjük azt szellemben és tettben. Ó, semmi más, csak a Szellem pompás tanítása Adhat nekünk bölcsességet ahhoz, hogy valóban sikert érjünk el.7 Ott fejezem be, ahol elkezdtem - célom, hogy támogassam a segítõegyletet, hogy bizonyságot tegyek arról, Jézus a Krisztus és ez a szervezet ihleten keresztül lett megszervezve, és áldást kérek azokra a nõtestvérekre, akik részt vesznek e szervezet munkájában. Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Hittételek 1:13. 2. A Centenary of Relief Society, (1942), 7. 3. History of the Church, 4:607, 605. 4. T&Sz 107:5. 5. Kimball, Sarah M. „Autobiography,” Woman’s Exponent 1883. szept., 51. 6. Lásd T&Sz 131:1-3. 7. „Emily H. Woodmansee, „As Sisters in Zion,” Hymns 309. sz.