A felkészülés ideje Elder Joseph B. Wirthlin A Tizenkét Apostol kvórumából Megpróbáltatásunk napjai meg vannak számlálva, de egyikünk sem ismeri azoknak a napoknak a számát. A felkészülés minden napja értékes. Kedves testvéreim, hálás vagyok, hogy ismét csatlakozhatom hozzátok az Egyház általános konferenciáján. Imádkozom a Szent Szellem vezetéséért. Szeretném veletek átgondolni a halandó élet fontosságát, mint a felkészülés idejét. Ahogy Amulek bizonyságát tette: „Mert az ember ebben az életben készüljön fel az Istennel való találkozásra. Igen, az embernek ebben az életben kell munkáját elvégeznie.”1 Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának tagjaiként különleges tudásunk van lelkünk örökkévaló természetérõl. Tudjuk, hogy volt egy földi élet elõtti létezésünk. Elfogadtuk Mennyei Atyánk nagy, boldogsághoz vezetõ tervét és azt választottuk, hogy követjük Urunkat és Üdvözítõnket, Jézus Krisztust. Az alapelvek, amelyeket magunkévá tettünk és amelyekért küzdöttünk, a következõk voltak: (1) szabad akarat, a képesség, hogy a jót vagy rosszat válasszuk; (2) fejlõdés, képesség a tanulásra és arra, hogy hasonlóvá váljunk Mennyei Atyánkhoz; (3) hit, hit Atyánk tervében és Jézus Krisztus engesztelõ áldozatában, amely lehetõvé teszi számunkra, hogy visszatérjünk Isten jelenlétébe. Ebbõl következõen megengedték nekünk, hogy a halandó életbe lépjünk. A halandó életrõl szólva a Mester ezt mondta: „És azon keresztül vizsgáljuk õket, hogy megtesznek-e mindent, amit az Úr, az Istenük, nekik mindig parancsolni fog.”2 Tudjuk azt, hogy lesz egy földi élet utáni életünk, ami végnélküli és a halandóságbeli gondolatainkkal és tetteinkkel határozzuk meg, hogy az milyen fajta élet lesz. A halandóság nagyon rövid, de mérhetetlenül fontos. Azt tanulhatjuk a szentírásokból, hogy „az Úrnak az útja egy örök körforgás,”3 és Isten „öröktõl fogva örökkévaló és mindent tud.”4 Mi szintén örökkévaló lények vagyunk. Jelenlétünk itt a földön egy szükséges lépés a mi szeretõ Mennyei Atyánk gyermekeinek szánt, boldogsághoz vezetõ tervében. „[Mi] azért va[gyunk], hogy boldogok legy[ünk].”5 Joseph Smith próféta azt tanította, hogy - ”A boldogság létünk célja és elgondolása . . . ha követjük . . . az erkölcs, . . . , a szentség, és Isten minden parancsolatának betartásának ösvényét.”6 Pont most ez a pillanat része a mi örökkévaló fejlõdésünknek, hogy családunkkal együtt visszatérhessünk Mennyei Atyánk jelenlétébe. Gordon B. Hinckley elnök ezt tanította: „Egy csodálatos örökséggel, egy isteni ajándékkal vagyunk itt [ebben az életben]. Mennyire más lenne ez a világ ha minden ember felismerné, hogy minden cselekedetének örökkévaló következményei vannak. Mennyivel kielégítõbbek lennének az éveink, ha . . . felismernénk, minden nappal azt az anyagot formáljuk, amibõl az örökkévalóság készül.”7 Ez a megértés segít nekünk bölcs döntéseket hozni mindennapi életünk sok választásában. Az életet egy örökkévaló látószögbõl nézni segít nekünk a mi korlátolt halandó energiáinkat olyan dolgokra összpontosítani, amelyek a legfontosabbak. Elkerülhetjük, hogy elvesztegetjük az életünket azzal, hogy magunknak „kincseket [gyûjtsünk] a földön, hol a rozsda és a moly megemészti.”8 Gyûjthetünk magunknak kincseket a mennyben és nem cseréljük el a mi örökkévaló szellemi születési jogunkat. Ezek a halandó próbaidõnk napjai. Örökkévaló utunkat egy a pálya körüli háromkörös versenyhez hasonlíthatjuk. Sikeresen befejeztük az elsõ kört és csodálatosan fejlõdtünk. Elkezdtük a második kört. El tudtok képzelni egy világklasszis futót, aki ennél a pontnál megáll a pályán, hogy virágot szedjen vagy egy nyulat kergessen, ami keresztezte az útját? Mégis ez az, amit teszünk, amikor világi célokra pazaroljuk el az idõnket, amelyek nem visznek közelebb minket az örök élethez, Isten ajándékai közül a legnagyobb ajándékhoz9 vezetõ harmadik körhöz. Úgy az ó- mint az újvilági szolgálata alatt az Üdvözítõ ezt parancsolta: ”Legyetek tehát tökéletesek.”10 Egy lábjegyzet megmagyarázza, hogy a görög szó, amit az angol Bibliában tökéletesnek fordítottak „teljeset, készet, teljesen kifejlõdöttet” jelent. Mennyei Atyánk azt akarja, hogy ezt a halandó próbaidõt arra használjuk, hogy „teljesen kifejlesszük” magunkat, hogy a legtöbbet hozzuk ki tehetségeinkbõl és képességeinkbõl. Ha így teszünk, amikor eljön az utolsó ítélet megtapasztaljuk annak örömét, hogy „teljes” és „kész” fiakként és lányokként állhatunk Mennyei Atyánk elõtt, akiket az engedelmesség csiszolt és akik érdemesek arra az örökségre, amit Õ a hithûeknek ígért. Az Üdvözítõ példát mutatott nekünk és azt parancsolja, hogy: „a cselekedeteket, amiket láttuk Õt cselekedni nekünk is azokat kell cselekednünk.”11 Mindig lenyûgözött Moróni végsõ tanácsa földi szolgálata végén: „Jöjjetek Krisztushoz, legyetek benne tökéletesek, vessetek el magatoktól minden istentelenséget.”12 Alma elmagyarázta követõinek, a keresztelkedés megköveteli, hogy másokat szolgáljunk, hogy „egymás terheit viseljük, . . . a gyászolókkal gyászoljunk . . . , . . . a vígasztalásra szorulóknak vígasztalást nyújtsunk és mindenkor . . . Istenrõl bizonyságot tegyünk.”13 Nem tudjuk egyedül kimunkálni az üdvösségünket. Nem térhetünk vissza Mennyei Atyánk jelenlétébe anélkül, hogy segítenénk testvéreinknek. Ha egyszer megértjük, hogy szó szerint mind testvérek vagyunk Isten családjában, elkötelezettséget kell is éreznünk egymás jólétéért és ki kell mutatnunk szeretetünket a kedvesség és figyelmesség cselekedeteivel. A jószívûségnek, „az igaz krisztusi szeretetnek”14 kell mozgatnia minket Mennyei Atyánk minden gyermekével való kapcsolatunkban. Ahogy fejlõdünk és hasonlóbbá válunk az Üdvözítõhöz, megerõsíthetünk minden csoportot, akikkel kapcsolatban vagyunk, beleértve a családot és a barátokat is. Az Úr a szentek ilyen közösségeibe helyez minket, ahol tanulhatunk és használhatjuk az evangéliumi elveket a mindennapi életünkben. Ezek a csoportok egyszerre iskolák, a bizonyítás helyei, és laboratóriumok, ahol egyszerre tanulunk és cselekszünk, ahogy gyakoroljuk az evangélium szerinti életet. A korinthusbeliekhez írva Pál szót emelt az Egyházon belüli egységért és azért, hogy az egyháztagok egymást szolgálják, „hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind.”15 Csak annyira vagyunk erõsek, mint Krisztus testének, vagy egyházának, bármely tagja. Mindent, amit csak tudunk, meg kell tennünk azért, hogy minden egyháztagnak segítsünk felismerni isteni képességeit, mint akik „örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak.”16 A másoknak adott szolgálatunkban szükséges, hogy emlékezzünk Hinckley elnök tanácsára, hogy nyújtsuk ki a barátság kezét és osszuk meg szeretetünket azokkal a százezrekkel, akik évente megtértként csatlakoznak az Egyházhoz. Az Úr legnagyobb eszköze arra, hogy melegen fogadják az új megtérteket és a ” helyes úton tartsák õket”17 az a szeretet, amelyet mindannyian felajánlunk azzal, hogy idõt szakítunk arra, hogy bemutatkozzunk az új egyháztagoknak, megtanuljuk a nevüket, meghallgassuk õket és valamit megtudjunk róluk. Egy új Egyházhoz csatlakozni és új életet kezdeni sohasem egyszerû és néha ijesztõ. Mindannyiunknak olyan barátnak kell lennünk, akire minden új egyháztagnak szüksége van, hogy aktív és hithû maradjon az egyházban. Ahogy a barátságok épülnek az új egyháztagok „immár nem . . . jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek.”18 Amikor az emberek megkeresztelkednek „nevüket felírták” és hozzáadják az egyháztagsági feljegyzéseihez, „hogy számontartsák [és] Isten jó szavával táplálják [õket].”19 Arra a csodálatos változásra utalva, ami az új egyháztagok életében történik, amikor helyesen táplálják õket Isten jó szavával, Elder John A. Widstoe észrevette: „Nagyon hétköznapi átlagos emberek, akik elfogadják az evangéliumot egy alázatos mormon misszionárius ajkairól, anynyira megváltoznak az evangélium felvilágosító igazságaitól, hogy már nem ugyanazok az emberek.”20 Ahogy a halandóságon keresztül fejlõdünk hibákat követhetünk el és letévedhetünk az útról. Ha folytatjuk a hibáinkat, egyre távolabb kerülünk onnan, ahol lennünk kellene. Az életünket egy ûrhajó repüléséhez hasonlíthatjuk. Amikor beindítják a motorjait, repülését pontosan figyelik. Azonnal kijavítanak bármilyen eltérést az elõre kijelölt útvonaltól. Egy fok törtrészének megfelelõ eltérés a pályától sok-sok mérföldre vinné az eredeti céltól, ha nem korrigálnák. Minél jobban elhalasztják a korrigálást, annál nagyobb lesz a szükséges igazítás. El tudjátok képzelni, milyen messzire kerülhetünk az utunktól pályaigazítás nélkül? Az Úr prófétákat, szentírásokat, szülõket, és egyéb bölcs vezetõket adott nekünk, hogy megtanítsák az utat, amit követnünk kell. Segíthetnek nekünk megfigyelni fejlõdésünket és kijavítani az irányt amerre haladunk, ha szükséges, hasonlóan ahhoz, ahogy a nyomkövetõ állomások figyelik egy mûhold mozgását és a jó úton tartják. A mi utunk a földön annyira fontos! Azok a döntések határozzák meg, amiket naponta hozunk. Nem választhatjuk el a mostani gondolatainkat és tetteinket a jövõre gyakorolt hatásuktól. Megkérdezhetjük magunktól, kiérdemeljük-e Atyánk tervének áldásait azzal, ahogy most élünk. Megpróbáltatásunk napjai meg vannak számlálva, de egyikünk sem ismeri azoknak a napoknak a számát. A felkészülés minden napja értékes. Az amerikai dél-nyugaton figyeltem a navaho asszonyok ügyes kezeit, ahogy bonyolult mintákat szõnek gyönyörû szõnyegekbe. Kiválasztják és elõkészítik a színes fonál minden egyes szálát és pontosan a megfelelõ helyre illesztik be. A különbözõ színeket úgy szövik mûvészien az egész anyagba, hogy olyan szõnyegeket hozzanak létre, amelyek végül azonosak a készítõik elõre elkészített terveivel. Hasonlóan ehhez az életünk anyagába szõjük azokat a mintákat, amelyeket kész munkánkként mutatunk majd be. Halandó életünk minden nappal szövõdik, ahogy hozzáadjuk cselekedeteinket valami bonyolultan gyönyörûhöz, a Mester Tervezõ tervét követve. Amikor rosszul választunk, akkor a lelkünk szövetében egy hibával kell élnünk, vagy vissza kell fordítanunk lépéseinket bûnbánaton keresztül és el kell távolítanunk a hibás fonalat, amit beleszõttünk a jellemünkbe, és ki kell cserélnünk arra a finomabb fonalra, amit a Teremtõnk nekünk szánt. Életünk kárpitját most mintázzák. Az Úr a halandóságunk elõtti életünkre úgy utalt, mint az elsõ helyre, és azt ígérte mindannyiunknak: „és aki elsõ helyét megtartja, az magasabbra kerül; aki azonban elsõ állapotát nem tartja meg, ne legyen része dicsõségben ugyanabban a birodalomban azokkal együtt, akik megtartották elsõ helyüket; aki pedig második helyét is megtartja, annak sokszoros dicsõségben legyen része örökkön-örökké.”21 A halasztgatás és a habozás hátráltathatja erõfeszítéseinket, hogy a halandóság utáni életre felkészüljünk. Joseph Fielding Smith elnök ezt mondta: „A halasztgatás az evangéliumi elvek értelmezésében az örök élet elrablója - ami élet az Atya és a Fiú jelenlétében.”22 A Mormon könyvében olvashatjuk Amulek kérését: „Ne halogassátok végsõkig bûnbánatotok napját, mert testeteket az örökkévalóságban is ugyanaz a lélek fogja uralni, amelyik földi életetekbõl való távozásotokkor uralta.”23 Elmondták: „Az élet egy olyan értékes ajándék, hogy meg kell védeni a szükségtelen elpocsékolástól. Minden nap nem csak egy másik nap, hanem inkább hasonló egy hulló vízcsepphez, egy arany pillanathoz az élet körforgásában, hozzátévén egyre gazdagodó medencéjéhez.”24 A határozatlanság megmerevíthet vagy megbéníthat minket, gátolva a halandóság alatti felkészülésünket. Olyanokká válhatunk, mint az emberek Ninivében, akiket az Úr így ír le Jónásnak: emberek, „a kik nem tudnak különbséget tenni jobb- és bal kezük között.”25 Jakab apostol észrevette, hogy „a kétszívû [ . . . ] minden útjában állhatatlan ember.”26 Egy régi svájci mondás ezekkel a szavakkal írja le a határozatlanságot: Egy lábbal bent egy lábbal kint, Nem lehetsz bent, Nem lehetsz kint- Nem meleg, nem hideg, Nem szögletes, nem kerek, Szegényebb a szegénynél És mindig megkötött. Mert egy ilyen ember Nem tudja sosem Hol kezdjen Vagy hova menjen.27 Nem lehetünk kétarcúak a férjünkkel vagy feleségünkkel, szüleinkkel vagy gyermekeinkkel való kapcsolatainkban. Fogjuk élvezni a gyermekeinket, amikor egy kicsit idõsebbek és mi már nem vagyunk annyira elfoglaltak? Mi történik az értékes barátságokkal, amelyek elhalványulnak, azok miatt a gondos hosszú levelek miatt, amelyeket meg akarunk írni, de soha nem fejezzük be õket és nem küldjük el? Hûek vagyunk-e a rendszeres Templom látogatásban? Gondoljunk a könyvekre, amelyeket el fogunk olvasni, a kedvességnek azokra a benyomásaira, melyek alapján cselekedni fogunk, és a jó célokra, amelyeket támogatni fogunk! Telepakoljuk-e zsákjainkat azokkal a holmikkal, amiket a legértékesebbnek tartunk az életben, de soha nem indulunk el a kirándulásra? Soha nem jön el a holnap? Határozzuk el, hogy elkezdünk ma élni - nem holnap, hanem ma - még ebben az órában, amíg még van idõnk! Tudjuk, hogy a halál egy szükséges továbblépés. Elõbb vagy utóbb elérkezik mindannyiunkhoz. A halandó testünk visszatér a földbe és a szellemünk visszatér a szellemvilágba. Az Üdvözítõ engesztelõ áldozata által mindnyájan fel fogunk támadni. Mindannyian ott fogunk állni a nagy Jehova ítélõszéke elõtt és megkapjuk jutalmunkat aszerint, ahogy a halandóságban cselekedtünk. Ha minden földi döntést ezzel az ítélettel az eszünkben hozunk, halandó megpróbáltatásunkat bölcsen fogjuk felhasználni és napjai békességet hoznak ezen a földön és örök életet a túlvilágon. Bizonyságomat teszem, hogy ezek a tanok igazak. Megtudhatjátok az evangéliumi igazságot a lelketekhez suttogó Szellem megerõsítése által. Az Úr azt mondta: „Ha valaki cselekedni akarja az õ akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentõl van-é, vagy én magamtól szólok?”28 Az Üdvözítõ él és mindannyiunkat szeret. Ezt teljes szívemmel tudom. Egy szeretõ Mennyei Atya gyermekei vagyunk, aki prófétát támasztott, Joseph Smith-t, hogy visszaállítsa az evangélium teljességét. Mennyei Atyánk szintén megáldott minket egy élõ prófétával a mi napjainkban, hogy visszavezessen minket az Õ szeretõ karjaiba. Gordon B. Hinckley elnök az a próféta. Errõl bizonyságomat teszem Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK: 1. Alma 34:32 2. Ábrahám 3:25 3. 1Nefi 10:19 4. Moróni 7:22 5. ld. 2Nefi 2:25 6. History of the Church 5:134-135 7. Teachings of Gordon B. Hinckley, 174. o. 8. Máté 6:19 9. T&Sz 14:7 10. Máté 5:48, 3Nefi 12:48 11. ld. János 14:15 12. Moróni 10:32 13. Móziás 18:10 14. Moróni 7:47 15. 1 Kor. 12:12-27 16. Róm. 8:17 17. Moróni 6:4 18. Ef. 2:19 19. Moróni 6:4 20. Konferencia beszámoló 1952. április 34. o. 21. Ábrahám 3:26 22. Smith, Elder Joseph Fielding, The Way to Perfection Genealogical Society of Utah, 1946. 23. Alma 34:33-34 24. Parmley, Dr. Thomas J. Idézve: Church News, „Alumni 95, Returned to High School”, 1993. június 12. 25. Jónás 4:11 26. Jakab 1:8 27. Elder Hans b. Ringger idézte 1990-ben áprilisi konferencia 28. János 7:14-17