„Velünk mi a helyzet?” Elder M. Russell Ballard A Tizenkét Apostol Kvórumából A mindannyiunk által megtehetõ legfontosabb dolog az, hogy megvizsgáljuk saját elkötelezettségünket és odaadásunkat Jézus Krisztus vonatkozásában. Csodálatos, testvéreim, az Úr Jézus Krisztus nevében találkozni ebben a figyelemre méltó, új Konferenciaközpontban az új évezred hajnalán. Száz évvel ezelõtt Lorenzo Snow állt a Tabernákulumban, hogy megnyissa az egyház 70. éves konferenciáját. Ez volt az 1900-as évek elsõ konferenciája, és egy olyan idõszak végén jött el, mely nagy próbatételt és sok nehézséget okozott az egyháznak. Az egyháztagok száma akkoriban egyre közelített a 300 000-hez, akiknek többsége Utah államban élt. 1900. április 6-án, pénteken, azt mondta Snow elnök: „Az Úr rendkívül felvirágoztatott minket, és nagy dolgokat teszünk jelenleg. . . . Most, a hetvenegyedik évünkhöz közelítve, elvárja tõlünk az Úr, hogy tegyünk valamit - valami olyat, ami bámulatba ejti a nemzeteket, mint ahogy már eddigi tetteink is bámulatba ejtették õket.” Ezt követõen Snow elnök feltette a következõ elgondolkodtató kérdést: „Nos, utolsó napi szentek - mondta - velünk mi a helyzet? Megkaptuk az evangéliumot. Megkaptuk Isten királyságát, mely meg lett alapítva a földön. Voltak gondjaink; volt részünk üldöztetésben. Kiûztek Ohio államból; kiûztek Missouri államból; kiûztek Nauvoo városából; és egyszer egy idõre ebbõl a csodálatos városból is kiûztek minket. Sokan vesztették el dollárok ezreit; otthonaikat és mindenüket, és voltak a testvérek között olyanok, akik meghalni látták a feleségeiket és a gyermekeiket az átélt nehézségek miatt. . . . Az emberek megdöbbenve tekintenek arra, hogy az utolsó napi szentek készen állnak ezen dolgok elviselésére. Miért tesszük ezt? . . . Miért vagyunk képesek arra, hogy ezeket az üldöztetéseket átélve mégis örvendezzünk?” Snow elnök ezt a választ adta: „Azért, mert kinyilatkoztatásokat kaptunk a Mindenhatótól, mert õ szólt a hozzánk a lelkünkben és adta meg nekünk a Szentlelket. . . . Ez az egyház meg fog maradni, mert szilárd alapon áll. Nem embertõl való; nem az Újszövetség vagy az Ószövetség tanulmányozásából ered; nem olyan tanulás eredménye, melyben egyetemeken vagy papneveldékben részesülünk, hanem közvetlenül az Úrtól érkezett. Az Úr mutatta meg nekünk, a világosság Szent Szelleme tantételének kinyilatkoztatása által, és mindenki befogadhatja ezt a szellemet” (Conference Report, Lorenzo Snow, 1900. április, 2-3. o.). Jót tenne nekünk, testvéreim, ha ma is alaposan megfontolnánk ugyanezt a kérdést: „Velünk mi a helyzet?” Eltelt egy évszázad; mostanra az egyház 171. évében járunk. A világméretû egyháztagság már a 11 millióhoz közelít. Tagjaink elismert vezetõk majdnem minden foglalkozás területén, majdnem minden országban. Növekszik az egyház; példátlan ütemben épülnek a templomok. Tovább halad elõre a misszionáriusi munka. Majdnem minden nemzetben rendszeresen tartanak egyházi gyûléseket. Mégis, ahogyan azt jelezték a prófétáink, „elvárja tõlünk az Úr, hogy tegyünk valamit.” De mit? Mire kell egyénileg is odafigyelnünk? Amikor a szentírások olvasása és átgondolása során komolyan megfontolom, milyen tanácsot adott az Úr az Õ követõinek az idõ minden sáfárságában, akkor úgy tûnik nekem, hogy az a legfontosabb dolog, amit mindannyian megtehetünk, hogy megvizsgáljuk, mennyire köteleztük el magunkat az Úr Jézus Krisztus mellett. Komolyan óvakodnunk kell a lelki fásultságtól, és azon kell igyekeznünk, hogy teljes mértékben megtartsuk szeretõ hûségünket az Úr iránt. Bár igaz, hogy egyházszerte hatalmas léptekkel haladunk elõre, nyomasztó az elõttünk álló feladat nagysága. Egyszerû szavakkal élve, szolgálnunk kell Mennyei Atyánk minden gyermekének, a fátyol mindkét oldalán. E tekintetben éppen csak hozzákezdtünk elhívásunk teljesítéséhez. A valóságos tanítványi mivolt tehát mindenféle önelégültséget kizár. Az Úr elvárja tõlünk, hogy vigyük tovább az egyházat, és gyorsítsuk fel lépteink ütemét, Dániel prófétai látomásának szó szerinti beteljesítése felé, melyben „egy kõ leszakada kéz érintése nélkül, . . . nagy heggyé lõn, és betölté az egész földet” (Dániel 2:34-35). Ennek hatékonyabb végrehajtásához mindannyiunknak követni kell Nefi tanácsát: „Ezen a Krisztusi úton haladjatok hát tovább, higgyetek tökéletes bizalommal, szeressétek az Istent és szeressetek minden embert. [Mert] ha így, Krisztus szavára támaszkodva törekedtek elõre, és mindvégig kitartotok, örök életet nyertek - mondja az Atya” (2 Nefi 31:20). A szentlélek ereje tölti el a szívünket és az elménket, ha az Üdvözítõhöz fordulunk válaszokért az élet számtalan kihívására. Fontos tehát, testvéreim, magunknak tudni azt, hogy Jézus a Krisztus, és hogy Õ Joseph Smith próféta által visszaállította a földre az Õ örök evangéliumát. Az Õ szolgálatában elõre haladva a lelki élmények növelni fogják a hitünket, és nagy örömre lelünk. Hitünk szilárd alapjává válik az, hogy megértjük a visszaállított alapvetõ tanokat és örök igazságokat. És amint felfedezzük magunknak ezeket az igaz tanokat, felismerjük annak hatalmas szükségét is, hogy tudásunkat és hitünket másokkal is megosszuk, miközben megtartjuk barátságukat és jóakaratukat. Bár örülnünk kell annak, ha mindenkinek, aki meghallgatja üzenetünket, bizonyságot tehetünk Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának igaz voltáról, vannak olyan esetek is, amikor csak annak elérésében reménykedhetünk, hogy a nem egyháztagokat hozzásegítjük alapvetõ hitelveink jobb megértéséhez. Sok olyan ember van, aki csak keveset tud rólunk, aki kíváncsi, és akinek kérdései vannak, de akik még nem állnak készen életmódjuk megváltoztatására vagy örök kötelezettségek vállalására. Fel kell készülnünk arra, hogy oly módon tanítsuk õket, amit értenek és értékelnek, még akkor is, ha még nem állnak készen arra, hogy reagáljanak a lelki késztetésekre és elfogadják életükben az evangéliumot. Példának okáért, azt tapasztaltam, hogy amikor a Szellem irányítja az egyháztagokat és a misszionáriusokat, akkor könnyen terelõdnek nem egyháztagokkal és ismerõsökkel folytatott beszélgetéseink Isten Atyai és az emberek testvéri mivoltának témájára. Mindannyian - fajtól, bõrszíntõl vagy hitvallástól függetlenül - Mennyei Atyánk családjába tartozunk. A legtöbb ember hisz ebben. Eme alapvetõ igazság megértésének és ismeretének arra kell ösztönöznie minket, hogy Isten minden gyermekét testvéreinkként szeressük, és elmagyarázzuk nekik, hogy a halandóság elõtt mindannyian Mennyei Atyánk szellemgyermekeiként éltünk. Ott ismertük meg és fogadtuk el nekünk készített tervét, és azért jöttünk le a földre, hogy halandó testet kapjunk és próbára tétessünk. Mélyen gyökerezõ tiszteletünket az emberiség iránt csak fokozza az, hogy megértjük, milyen kapcsolatban álltunk egymással a halandóság elõtti életünkben. Ennek megértése aztán lehetõvé teszi azt, hogy békésen elmagyarázzuk hitünket Jézus Krisztushoz fûzõ örök kapcsolatunkról, valamint elkötelezettségünket Mellette. Reményünk és hitünk annak mélyen szántó megértésében gyökerezik, hogy Õ ma él, és továbbra is vezeti és irányítja egyházát és népét. Örvendezünk az élõ Krisztus ismeretében, és tiszteletteljesen elismerjük a csodákat, melyeket ma is tesz azok életében, akik hisznek Benne. Õ a feje az egyháznak, mely az Õ nevét viseli. Õ a mi Üdvözítõnk és Megváltónk. Általa hódolunk Mennyei Atyánknak, és Általa imádkozunk Hozzá. Rendkívül hálásak vagyunk azért az alapvetõ és csodálatos hatalomért, melyet kiengesztelése gyakorol mindannyiunk életére. Mivel szeretjük az Urat, lelkileg fogékonyaknak kell lennünk azokra a pillanatokra, amikor megoszthatjuk másokkal az evangélium erõteljes és fontos igazságait. Ami viszont talán még ennél is fontosabb, mindig törekednünk kell saját magunk megtisztítására és olyan méltó életvitelre, hogy mindenbõl, amit mondunk és teszünk, Krisztus világossága sugározzon. Mindennapos életünk legyen állandó tanúja Krisztusba vetett hitünknek! Pál apostol szavaival: „Légy példa a hívõknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban” (1 Timóteus 4:12). Amint megértjük ezeket a fontos tantételeket, magyarázhatunk és kitágíthatjuk Atyánk gyermekeinek tudását azzal, hogy elmondjuk nekik, hogyan alapította és szervezte meg Jézus személyesen egyházát az idõk derekán úgy, hogy „adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére” (Efézusbeliekhez 4:11-12). Innen segíthetünk barátainknak és szomszédainknak az aposztázia, vagyis az eredeti, az Úr egyházától történõ eltávolodás megértésében, melyet megjövendöltek azok, akik segédkeztek az egyház eredeti megalapításánál. Pál azt írta a thessalonikabeli keresztényeknek, akik türelmetlenül várták az Üdvözítõ második eljövetelét, hogy „nem jön el az addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás” (2 Thessalonikabeliekhez 2:3). Timóteust arra is figyelmeztette, hogy „lesz idõ, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem . . . az igazságtól elfordítják az õ fülöket.” (2 Timóteushoz 4:3-4). Péter pedig feltételezte az eltávolodást, amikor „a felüdülés idei”-rõl beszélt, mielõtt Isten újra elküldené Jézus Krisztust, „a ki néktek elõre hirdettetett. Kit az égnek kell magába fogadnia mind az idõkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, a mikrõl szólott az Isten minden õ szent prófétájának szája által eleirõl fogva” (Ap. Csel 3:19-21). Látjátok, milyen természetesen és könnyedén vezet el a visszaállítás egyik tantétele a következõhöz? Péter próféciája majdnem könyörög azért, hogy megbeszéljük az evangélium Joseph Smith általi, ezekben az utolsó napokban történõ visszaállítását. Ez viszont párbeszédet igényel Mormon könyvének Isten ajándéka és hatalma általi elõkerülésérõl, valamint a szent papság visszaállításáról. Innen természetes, hogy beszélünk a folyamatos kinyilatkoztatás tantételérõl, valamint az egyház szervezetérõl, annak tanairól és programjairól. Testvéreim! Elvárja tõlünk az Úr, hogy tegyünk valamit. Úgy gondolom, elvárja tõlünk, hogy növeljük a saját hitünket, rázzuk le a fásultság minden lehetséges érzését, és a Szentlélek ereje által erõsítsük meg újra elkötelezettségünket, és fokozzuk az Úrnak nyújtott szolgálatunkat. Akkor, ha fel akarunk világosítani valakit az egyházról, jó és hithû életünk nagyítóként szolgálhat, melyen át a többiek megvizsgálhatják az evangélium szerinti élet hatásait. Jó példánk világossága mellett a Szellem képes fokozni mindazon emberek egyházról és annak küldetésérõl alkotott tudását, akivel kapcsolatba kerülünk. Nem kell mentegetõzni a hitelveink miatt, és attól sem kell visszakoznunk, amit igaznak tudunk. Megoszthatjuk azt a szeretõ megértés szellemében - bátran és magabiztosan, egyedül Isten dicsõségét tartva szem elõtt - anélkül, hogy kényszerítenénk a hallgatóságunkat, vagy úgy éreznénk, hogy nem teszünk eleget a kötelességünknek, ha nem fogadják el haladéktalanul azt, amiben hiszünk. Amikor velünk van a Szentlélek, akkor képesek vagyunk egyszerû dolgok megtételére, melyek segítenek, hogy az egyház kevésbé aktív tagjai, és a nem a mi hitünkön lévõk is jobban megértsék az evangéliumot az életükben. Ennek megtételéhez nincs szükség új programra. Nincs szükségünk kézikönyvre, elhívásra vagy képzést nyújtó gyûlésre. Csak jó egyháztagokra van szükségünk, akik megtanulnak a Szentlélek erejére támaszkodni, és ezzel a hatalommal nyújtva ki kezüket, hatást gyakorolnak Atyánk gyermekeinek életére. Nem nyújthatunk annál nagyobb szolgálatot, minthogy megosztjuk személyes bizonyságunkat azokkal, akik nem értik még Jézus Krisztus visszaállított evangéliumát. Tehát, testvéreim, „Velünk mi a helyzet?” Készen állunk valaminek az elvégzésére? Vajon el tudjuk határozni ma mindannyian azt, hogy a Szentlélek irányításának keresése által fokozzuk saját lelki felkészültségünk szintjét, és hogy aztán az õ hatalmával oldalunkon Atyánk még több gyermekét megáldjuk annak megértésével és tudásával, hogy az egyház igaz? Bizonyságot teszek arról, hogy az Üdvözítõ él, és õ mindannyiunkat meg fog áldani, ha minden tõlünk telhetõt megteszünk egyháza eme nagyszerû munkájának elõremozdításáért. Határozzuk el mindannyian, hogy valamivel többet teszünk meg, amint ebbe az új évezredbe érünk, ezért imádkozom alázatosan, Jézus Krisztus nevében, ámen.