A papság tisztelete H. David Burton püspök elnöklõ püspök A papság nem olyasmi, amit hét közben leveszünk, vasárnap pedig felveszünk. Ez egy 24-7-es kiváltság és áldás - ami azt jelenti, hogy naponta 24 órán és hetente 7 napon át tart. Jó estét, testvérek! Hónapok óta aggódva figyeljük, vajon elkészül-e ez az épület az általános konferenciára. Csoda történt - egy csoda, amely azért következhetett be, mert szakértõk és hétköznapi, egyszerû férfiak és nõk olyan korántsem hétköznapi elszántságot, áldozatot és ihletettséget mutattak, amely messze felülmúlt minden mértéket. Nagyrabecsülésemet fejezem ki tanácsosaimnak, valamint mindazoknak, akik tehetségükkel segítették ezt a munkát. Annak ellenére, hogy sokszor jártam már ebben az épületben az építkezés alatt; mégis bámulatba ejt a mérete és a szépsége, amikor papságviselõkkel tele látom. Nektek, akik figyelemmel kíséritek a nemzetközi futball eseményeit, elmondom, hogy innen, ahol állok, az erkély legutolsó soráig terjedõ távolság mintegy három negyede egy pálya hosszának. A távolság három egymás mögé állított kosárlabda pálya hosszának fele meg, vagy négy teniszpályáénak, hasonló módon felállítva. Egy golfozó valószínûleg a legnagyobb ütõjét venné elõ, ha az erkély utolsó során túl szeretné ütni a labdát; egy világhírû sprinter pedig mintegy kilenc másodperc alatt futná le a távot. Egy olyan szóval élve, amit gyakran hallok, bámulatos! Alkalmanként szeretek sportolni, vagy sporteseményeket nézni. Feleségem azt mondja, hogy az alkalmak közötti idõ igen rövid. Sok sportban, amikor a játékos vagy az edzõ az egyik kezének ujjait kinyújtva, merõlegesen a másik kéz tenyerének közepére helyezi, ez az idõkérés jele. A versenyt egy kis idõre megállítják, amíg az edzõk és a játékosok megbeszélik a taktikát. Az idõkérés kifejezést néhány szülõ is használja, hogy figyelmeztesse gyermekeit arra a helyzetre, amibe akkor kerülnek, ha továbbra is szüleik akarata ellen cselekednek. Az idõkérés lehetõséget ad az embernek, hogy elgondolkodjon a viselkedésén. Ároni papságot viselõ kollégáim, helyezzük magunkat ilyen idõkéréses helyzetbe ma este, hogy megbeszéljünk néhány papsági témát. Néhány héttel ezelõtt beszélgettem a 16 éves lányunokámmal. Megkérdeztem tõle, mit mondana az ároni papságot viselõ fiatal férfiaknak, ha beszélhetne hozzájuk. Azt mondta: „Nagypapa, megkérném õket, hogy mutassanak tiszteletet a papság iránt és legyenek papságviselõk a hét minden napján, ne csak egy napon: vasárnap.” Néhány srác nem mutat kellõ tiszteletet a papság iránt, mert trágár szavakat használnak; néhányan kapcsolatban állnak a pornográfiával; egy páran drogoznak is. Biztos vagyok abban, fiatal testvéreim, hogy egyet értetek velem abban, hogy a trágárság, a pornográfia és a drogok nem lehetnek részei egy papságviselõ életének. A papság nem olyasmi, amit hét közben leveszünk, vasárnap pedig felveszünk. Ez egy 24-7-es kiváltság és áldás - ami azt jelenti, hogy naponta 24 órán és hetente 7 napon át tart. A trágárság és a durvaság hétköznapi lett, és sokan beszédük normális részeként fogadják el. A jó és a rossz iránti érzékeinket eltompította a trágárság és durvaság folyamatos bombázása. Eluralkodik a zenében, az iskolában, a sportban, az áruházakban és a munkahelyeinken. Sok hétköznapi beszélgetést tûzdelnek durva kifejezések és leplezetlen trágárságok, néha a humor jelmezébe bújva. Nemrégiben cipõt próbáltam egy áruházban. Négy fiatalember nézegette az úgynevezett misszionárius cipõket. Egyértelmû volt, hogy legalább ketten közülük megkapták missziós elhívásukat, és azért jöttek, hogy a misszionáriusi szolgálatnak megfelelõ cipõt vegyenek. Meglepett a durva szóáradat, amelybe néhány trágárság is vegyült, és ami úgy tûnt, teljesen megszokott módon hagyja el ajkaikat. Amikor észrevették, hogy valaki van a közelben, hallottam, ahogy az egyikük azt mondta: „Hé fiúk, jobb lenne, ha rendesen beszélnénk” - miközben felém intett a fejével. Hinckley elnök azt mondta: „A beszélgetés a baráti társadalmi kapcsolattartás alapja. Lehet vidám. Lehet könnyed. Lehet õszinte. Lehet vicces. De ha valaki Krisztusban õszintén hisz, akkor sohasem lehet durva, közönséges vagy mocskos.” (Teachings of Gordon B. Hinckley, [1997] 494. old.) A trágárság és a papság nem fér össze. A trágárság a misszionáriusi szolgálattal sem fér össze. Ha a durva és trágár kifejezések részei beszédünknek, akkor ki kell azokat irtani a szótárunkból. A beszéd ablak a lelkünkre. Az idõkérés alatt beszéljünk a pornográfiáról. Az utóbbi néhány évben a pornográfia futótûzként terjedt szét. Naponta ki vagyunk téve neki. A pornográfia olyan függést okoz, mint sok anyag, amit még álmunkban sem vennénk magunkhoz. A pornográfia következményei katasztrofálisak. Sose felejtsétek el, a Sátán nem akarja, hogy boldogok vagy sikeresek legyünk ároni papsági szolgálatunkban. Ne hibázzatok, nyomorulttá akar tenni bennünket. Az a célja, hogy fogságba ejtse a szívünket azzal, hogy olyan szörnyû dolgokra csábít bennünket, mint a pornográfia. Tartsuk távol magunktól! Fegyelmeznünk kell magunkat, hogy elkerüljük a könyveket, újságokat, zenét, képeket, videókat, DVD-ket, mozifilmeket, Internetes oldalakat, televízió programokat - mindent, ami pornográfiát vagy érzéki anyagokat tartalmaz! A pornográfia és a papság nem fér össze. Tiszteljétek a papságot; tartsatok állandó idõkérést minden pornográfiával kapcsolatos hatás ellen! Hinckley elnök emlékeztetett minket, hogy „a modernkori drog-csapás megfertõzte a világot. . . . A legtöbb esetben nyomorúsággal, fájdalommal és megbánással teli hosszú idõszakot hoz. A régi csapásoktól eltérõen - amelyekre nem volt ismert védekezés - a védekezés egyértelmû és viszonylag egyszerû a tiltott drogok esetében. Abban rejlik, hogy nem szabad hozzájuk nyúlni.” („The Scourge of Illicit Drugs,” Speaking Out on Moral Issues [1992], 127. o.) Nem kockáztatnánk az életünket azzal, hogy mérges kígyóval játszunk. A drogok éppen olyan veszélyesek, mint a hüllõ halálos mérge. Amikor a fiunk nemrégiben hazatért az egyik fiát a konyhaasztalnál ülve találta, könyöke az asztalon, álla a kezében. A másik fiú bús képpel ült a nappaliban és az ablakon át bámult kifelé. Az anyjuk sehol se volt. A fiunk megkérdezte a fiúkat, hol lehet. A fürdõszobára mutattak. Csendesen kopogott az ajtón, majd megkérdezte: „Ott vagy, drágám?” Azt válaszolta: „Idõt kértem magamnak.” Alkalmanként a felnõtteknek is kell idõkérés. Melkisédeki papságviselõk, kérlek, csatlakozzatok hozzánk az idõkérésben! Az élet mindennapos harcaiban könnyen elveszíthetjük papságviselõi és apai szolgálatunk céljait. Ha nem vagyunk óvatosak, a munkánk, kedvtelésünk, kikapcsolódásunk, még akár az egyházi szolgálatunk is rossz hatással lehet a férjként és apaként ránk háruló kötelességekre. Howard W. Hunter elnöknek csupán egyetlen alkalma volt arra, hogy az általános konferencia papsági gyûlésén beszéljen, amíg az egyház elnöke volt. Ezen alkalommal, 1994. októberében, Hunter elnök a következõ címet adta a beszédének: „Igaz férjnek és apának lenni”. Ebben a remek beszédben számos normát és elvárást vázolt fel mindannyiunk számára, akik a melkisédeki papságot viseljük. Figyelmetekbe ajánlom az egész beszédet. Ma este csak két dolgot említek meg. Hunter elnök azt mondta: „Az olyan férfi, aki a papságot viseli, úgy tekint a családra mint Isten rendelésére. Vezetõi mivoltotok a családban a legfontosabb és legszentebb felelõsségetek. A család a legfontosabb egység a földi életben és az örökkévalóságban, és mint ilyen, minden érdek felett áll az életben.” (Conference Report, 1994. október, 68; vagy Ensign, 1994. november, 50). Harold B. Lee elnök mondta, hogy „az Úr munkájának legfontosabb része, amelyet ti és én valaha is végezni fogunk, az a saját otthonaink falain belül található.” (Stand Ye in Holy Places [1974], 255.o.) Õszintén át kell kutatnunk a lelkünk mélységeit. Megteszünk mindent, amit csak kell, hogy evangéliumi tanítást és irányítást adjunk a családunknak, vagy másokra hagyjuk ezt a feladatot? A vezetés a családban gyakran megkívánja, hogy átrendezzük az értékrendünket annak érdekében, hogy biztosítsuk a szükséges idõt. A megfelelõ mennyiségû és minõségû idõ létfontosságú. Hunter elnök arra is emlékeztetett minket, hogy: „az a férfi, aki Isten papságát viseli, az egyházban való részvétel felé irányítja családját, hogy megismerjék az evangéliumot, és a szövetségek és szertartások védelme alatt legyenek.” (General Conference Report, 1994. október, 69; vagy Ensign, 1994. november, 51). Ahhoz, hogy eleget tegyünk ennek, biztosnak kell lennünk abban, hogy a személyes életünk rendben van. A képmutatás sohasem mûködött, ma sem fog. Az élen kell járnunk az igazlelkûségben, és arra kell bátorítanunk a családunkat, hogy kövessék példánkat. Járjunk élen a családi estén! Járjunk élen szentírások tanulmányozásában! Adjunk papsági áldásokat! Járjunk élen a személyes és a családi imákban! Monson elnök mondta, hogy „emlékezzünk arra, hogy egy férfi akkor áll a legmagasabban, amikor térdel.” (Conference Report, 1964. április, 130. o.) Az idõkérés általában egy kis bíztatással zárul. Testvérek, képesek vagyunk felülkerekedni, és végül megnyerni a versenyt. Képesek vagyunk arra, hogy tiszteljük és megbecsüljük a papságot heti hét napon és napi 24 órában. Képesek vagyunk arra, hogy számûzzük a trágárságot, a pornográfiát és a drogokat az életünkbõl, éppen úgy mint a többi káros és tisztátalan tevékenységet. Képesek vagyunk arra, hogy megadjuk a családunknak azt a papsági vezetést és szellemi irányítást, amit igényelnek. Képesek vagyunk minderre és még sokkal többre is, ha hajlandóak vagyunk közel kerülni az Üdvözítõhöz, megbecsülni a szent papságot, amit viselünk, és hûnek lenni a megkötött szövetségeinkhez. Bizonyságomat teszem, testvérek, hogy az Úr ügyében munkálkodunk. Õ a mi Üdvözítõnk. Õ a mi Megváltónk. Kiengesztelt a bûneinkért. Õ a Közbenjárónk az Atyánál. Õ él. Feltétel nélkül szeret bennünket. Az Õ papságát viseljük. Szeretem Hinckley elnököt, a tanácsosait, valamint a Tizenketteket és általános felhatalmazott társaimat, és bizonyságot teszek a jóságukról, nagyságukról, és felhatalmazásukról. Szeretlek benneteket, papságviselõ társaim, és imádkozom a sikerünkért. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.