Saját, személyes bizonyságod Elder Angel Abrea a hetvenektõl A Szentléleknek hatalmában áll fényt és megértést hozni az életünkbe, de meg kell fizetnünk annak árát, hogy megkeressük és elnyerjük az Õ társaságát. Szeretnék egy képzeletbeli beszélgetést folytatni a papságviselõkkel a személyes bizonyságról. Úgy gondolom, hogy ez a kötetlen forma segíteni fog nekem üzenetem átadásában. Beszélgetésünk során unokáim neveit használom majd; arra kérlek titeket, képzeljétek el, hogy ezek a ti neveitek, és közvetlenül és egyénenként szólok hozzátok, fiatal férfiak. Kedves Jánosom, amikor kisfiú voltál, bizonyságot tettél és azt mondtad: Tudom, hogy az evangélium igaz. Tudom, hogy Jézus Krisztus Isten Fia. Tudom, hogy Joseph Smith igaz próféta volt. Tudtad ezeket a dolgokat, mert ezt mondták neked mások. Mivel bíztál a szüleidben, a püspöködben és másokban, soha nem kérdõjelezted meg ezt a tudást. De most, hogy már függetlenebb a gondolkozásod, az értelmed és eme csodálatos élet-adta különbözõ változókról alkotott felfogásod, gyakran felismered, hogy nem minden embernek van birtokában ugyanaz a bizonyság, vagy „az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad” (Fillippibeliekhez 4:7). Talán te, László, már azt is felismerted, hogy vannak cinikus felnõttek, akik nem beszélnek neked a kiengesztelés, a feltámadás és az örök élet csodálatos fogalmáról. Ehelyett azt mondják neked: „együnk, igyunk, szórakozzunk, mert holnap úgyis meghalunk” (2Nefi 28:7). Másokon azt látod, hogy tapogatóznak és fogódzkodót keresnek, olyan válaszok után kutatva, melyekre nem találnak rá. Ennek ellenére azonban megpróbálják eléd tárni azt a tudást, amivel nem rendelkeznek. Megint mások azt mondják majd: Hát, talán igazak ezek a dolgok, talán nem. A legjobb az, ha saját belátásunk szerint éljük az életünket, aztán majd ha van élet ezután, akkor meglátjuk, hogy mi történik. Nos, András, értem, milyen gondolatok és érzések vannak az elmédben és a szívedben. Értem, hogy e különbözõ üzenetek hallatán felteszed magadnak a kérdést, hogy kinek van igaza, és kinek nincs. Biztos vagyok benne, hogy sok kérdés merül fel benned. Az az igazság, hogy nem leszel elítélve tûnõdésed és kérdezõsködésed miatt, ha õszintén törekszel arra, hogy válaszra találj. Azért kaptuk az elménket, hogy használjuk. A személyes imádkozásra, tanulmányozásra és engedelmességre alapozott hit tartósabb, javadalmazóbb és egészen biztosan megalapozottabb a vak hitnél. És te, Pál, emlékszel arra, hogy azt mondta az Üdvözítõ: „Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába. A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában”? (Máté 18:3-4). Javunkra válik, ha megmarad bennünk a gyermek alázatossága és taníthatósága, de arról is meg kell gyõzõdnünk, hogy folyamatosan fejlõdünk és tanulunk, és nem elégszünk meg az evangélium gyermeki, behatárolt ismeretével vagy megértésével. Emlékezz rá, Pál, mit mondott a nevedet viselõ apostol a korinthusbelieknek: „Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek legyetek” (1 Kor. 14:20). És most, kedves Robi, azt kérdezed magadtól: Ha így van, akkor magamnak kell elindulni és megkeresni a választ? Lehet valakinek ilyen bizonysága? Avagy keveseknek adott ajándék ez? Akik azt mondják, hogy tudják, valójában csak azt gondolják, hogy tudják, vagy pszichológiai trükk gyõzte meg õket? Válaszul a kérdésedre, illetve hogy jobban rávilágítsak ezekre a dolgokra, hadd mondjam el neked, hogy Elder John A. Widtsoe azt mondta, az evangélium bizonyságával igazán rendelkezõk „a legmagasabb formájú tudással rendelkeznek. Ez kinyilatkoztatásként érkezik, amikor valaki megismeri az igazságot és engedelmeskedik annak. . . . Ez valójában az ember legfontosabb tulajdona” („What Does It Mean to Have a Testimony?” Improvement Era, 1945. május, 273; dõlt betûs kiemelés). Látod, hogy a bizonyság a legmagasabb formájú tudásként határozható meg, valamint „az ember legfontosabb tulajdona”-ként, és hogy a Tanok és szövetségekben olyan tudásként utal erre az Üdvözítõ, mint ami „szívedben fog lakozni”? (T&Sz 8:2). Talán ezt a te korodban még nehéz megérteni, de bizonyságunk olyan valami, amit a következõ életbe is magunkkal viszünk. Földi javainkat mind magunk mögött hagyjuk, de ez a tudás, ez a belsõ meggyõzõdés, velünk marad. Gondolj csak Joseph Smith-re: akik életét vették, azok nem tudták elvenni tõle legfontosabb tulajdonát, a bizonyságát. Joseph próféta a halál fátyolán át az örökkévalóságba magával vitte ezt a megfizethetetlen tulajdont, ahol az Úr trónust ígért neki Atyjának országában (lásd T&Sz 132:49). Ugyanakkor ez a bizonyság, azzal a névvel és hírnévvel együtt, „amelyet megsemmisíteni nem lehet” (T&Sz 135:3), itt marad velünk. Halljuk Isten prófétája tanúbizonyságának visszhangját, „hogy [Krisztus] él! Mert láttuk õt az Atya jobbján, és hallottuk a hangot, amely tanúsította, hogy õ az Atya Egyszülöttje” (T&Sz 76:22-23). Kedves Máté, most, hogy már látod a bizonyság örök távlatát, folytathatjuk annak megmutatásával a beszélgetésünket, hogy neked is lehet saját bizonyságod, ha megteszed az annak elnyeréséhez szükséges dolgokat. Az egyik - lázadó testvérei miatt - nehéz idõszakban, a hithû és elkötelezett Nefi a következõkre emlékeztette õket, melyek elvezetnek a bizonyság elnyeréséhez. Az Úr kijelentette: „Ha nem keményítitek meg szíveteket, hanem hittel kértek engem, és ha hiszitek, hogy választ kaptok és parancsolataimat hûségesen betartjátok, akkor mindez megvilágosodik elõttetek” (1 Nefi 15:11). Most nézzük át a Nefi által felvázolt lépéseket! Elõször is, ne keményítsd meg a szívedet! Törekedj arra, hogy tudj! Más szavakkal, legyen benned egyfajta intenzív, mindent felemésztõ vágy, mely a tudásra irányul. Adj helyet a magnak, hogy el lehessen ültetni a szívedben! És ha ezt megteszed, tudod mi az ígéret? Alma azt mondja nekünk: „Aki nem keményíti meg szívét, az . . . Istennek minden titkát megismerheti” (Alma 12:10). Másodszor, hittel kérj! A szentírások tanulmányozása közben észrevetted már, hogy hányszor társul a „ha hiszitek, hogy választ kaptok” kifejezés az imára és kérdezésre szólító parancsolathoz? Hitet kell gyakorolnunk annak folyamán, hogy tudást kérünk - hinnünk kell, mielõtt kapnánk. Beszélgetésünk e pontjának szemléltetéséhez jó példát nyújt Alma, amikor elmagyarázza, hogyan nyerte el bizonyságát: „Íme, sok napon át böjtöltem és imádkoztam, hogy ezeket megtudhassam. És meg is tudtam, hogy mindez igaz, mert az Úristen az õ Szent Lelke által kinyilatkoztatta nekem; a kijelentés lelke az tehát, ami énbennem van” (Alma 5:46). Harmadszor, tartsd be a parancsolatokat! Úgy gondolom, Mormon könyvének szavai rámutatnak az áldásokra, melyeket akkor kaphatunk meg, ha bõvelkedünk a jó cselekedetekben. Benjámin király azt mondta népének: „Ha mindezt hiszitek, akkor tegyétek is meg” (Móziás 4:10). Ammon, a nagyszerû misszionárius, pedig azt mondta: „Mert csak annak, aki bûneit megbánja és hitét gyakorolja és jót cselekszik és szünet nélkül imádkozik, csak annak adatik meg, hogy megismerhesse Isten titkait” (Alma 26:22). Nos, Károly, megvizsgáltuk a különbözõ lépéseket, melyeket követnünk kell, amikor bizonyságot keresünk. De ott van még a rendelkezésre álló legnagyobb segítség, mely megerõsítést és abszolút bizonyosságot ad, és ha érdemesen élsz, az feljogosít téged a Szentlélek társaságának elnyerésére. Emlékezz Móroni könyvében az ígéretre: „És a Szentlélek ereje által mindenrõl megtudhatjátok az igazat.” (Moróni 10:5). Figyeld meg, hogy azt mondtam: hogy elnyerd a Szentlélek társaságát. A Szentléleknek hatalmában áll fényt és megértést hozni az életünkbe, de meg kell fizetnünk annak árát, hogy megkeressük és elnyerjük az Õ társaságát. Elder Marion G. Romney azt írta egyszer: „A Szentléleknek az a küldetése, hogy kinyilatkoztassa a menny igazságait azoknak, akik kiérdemlik azokat. Ha akarjuk, mindannyian kiérdemelhetjük ezt. Nem szabad azonban elfelejtenünk azt, hogy õ nem marad meg szentségtelen környezetben. Isten társaságához van hozzászokva, mert az Atya és a Fiú segítõtársa õ. Amikor elnyerjük a Szentlélek ajándékát, nekünk parancsolják meg, hogy fogadjuk be õt; nem neki parancsolják meg azt, hogy jöjjön el hozzánk. Ha azonban teljes szívünkkel valóban keressük õt, akkor eljön hozzánk és életünk minden válságos pillanatában útmutatást ad a döntéseink hozatalában” („Revelation in Our Personal Affairs,” Relief Society Magazine, Oct 1955, 647). Azért kapjuk meg a Szentlelket, hogy bizonyságot tegyen az Atyáról és a Fiúról; hogy Jézus Krisztus a mi Megváltónk; hogy van egy próféta a földön, aki elnököl az Üdvözítõ nevét viselõ igaz egyház, méghozzá Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza felett; és hogy Isten minden mûve és ígérete be fog teljesedni az Õ idejében és az Õ módján. És most, legfiatalabb unokám, Tibi, befejezhetjük azzal ezt a beszélgetést, hogy mi is az a bizonyság. A legjobban talán úgy lehetne meghatározni, ha megnéznénk, mit képvisel életünkben a bizonyság. Azt, hogy kijelentjük: „Megyek és megteszem, amit az Úr parancsolt, mert tudom” (1 Nefi 3:7), majd e szerint cselekszünk. Azt, hogy békében van részünk, mely annak tudatából ered, hogy minden lehetséges dolgot megtettünk, hogy minden tehetségünket teljes mértékben kihasználtuk. Azt, hogy követjük az Úr Józsuénak adott parancsolatát: „Légy bátor és erõs; ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz” (Józsué 1:9). Azt, hogy „a megpróbáltatásokban türelmes légy” (T&Sz 31:9). Azt, hogy soha nem adjuk fel, hanem kiállunk, példát mutatva a többieknek. Azt, hogy „mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tõletek a bennetek levõ reménységrõl, szelídséggel és félelemmel” (1 Péter 3:15). Azt, hogy kijelentjük nemzedékének: „Jézus Krisztus . . . Isten Fia, . . . a menny és a föld Atyja, . . . a mindenektõl fogva mindenek Teremtõje” (Móziás 3:8). Igen, ezek és még sok más jellemzõ és cselekedet mintázzák a bizonyságot. És ez az én bizonyságom nektek, Jézus Krisztus nevében, ámen.