Elder Henry B. Eyring
A Tizenkét Apostol Kvórumából
Az Üdvözítõ éreztetni fogja veletek a szeretetet, melyet azokért érez, akiket szolgáltok. Az elhívás arra szólít fel, hogy váljatok olyanná, mint Õ.
Az elmúlt évben százezreket kereszteltek meg és konfirmáltak az egyház tagjaivá. Mindannyian megkapták egy szolgálatra szólító elhívás lehetõségét. Ennek az élménynek nekik is és az egyház számára is jövõ-formáló hatása van. Sokan emlékszünk még arra, amikor elõször mondtunk beszédet, elõször vezettünk le gyûlést, vagy kopogtattunk be hivatalos látogatóként egy otthon ajtaján. Már ennek gondolatára is erõsebben ver a szívem.
Az új egyháztagok talán csak pár nappal vagy héttel azt megelõzõen keresztelkedtek meg, hogy elhívták volna õket a szolgálatra. Néhányan közülük nem is láttak senkit olyan szolgálatot végezni, mely most az õ feladatuk lett. Mivel nincs hivatásos papságunk, a szolgálatra szólító elhívás többekhez is eljut, nem csak új egyháztagokhoz. Az elmúlt év során becsléseink szerint majdnem kétmillió utolsó napi szent kapott vagy új elhívást, hogy pásztorok legyenek, vagy kaptak új nyájat, melyet õrizzenek. Az elhívottaknak majdnem a fele a fiatalok közül került ki, némelyek még csak 12 vagy 13 évesek. Több mint 30 000 misszionáriust hívtak és választottak el ebben az idõben. Legtöbben közülük még nincsenek 20 évesek. Rövid képzést követõen, kis tapasztalattal indultak el.
Aki ismeri a világban lévõ szervezeteket, az esetleg kudarcot jövendöl egy gyorsan növekvõ egyháznak, mely oly sok kezdõ, nem hivatásos tagra támaszkodik. Még az elhívottak is tarthattak valamennyire ettõl. Mégis, amint a hit szemével, annak valóságában látják a kihívást, önbizalom váltja fel a félelmet, mivel Istenhez fordulnak.
Üzenetem elsõ része azoknak szól, akik nemrég kaptak elhívást az egyházban történõ szolgálatra, a második rész azoknak, akik elhívták õket, a harmadik pedig azoknak, akiket szolgálni fognak.
Elõször az újonnan elhívottakhoz szólok: Az önbizalom annak függvénye, hogy saját valóságában lássátok az elhívást. Nem emberi lénytõl származik a szolgálatra szólító elhívás! Isten bízta rátok. A szolgálat pedig nem csak egy feladat elvégzésébõl áll. Bármi legyen az elnevezése, minden elhívás lehetõség és kötelezettség arra, hogy õrizzük és erõsítsük Mennyei Atyánk gyermekeit. Az Üdvözítõnek az a mûve, hogy véghezvigye a halhatatlanságukat és az örök életüket (lásd Mózes 1:39). Elhívott minket mások szolgálatára, hogy az övékével együtt a saját hitünket is megerõsíthessük. Tudja, hogy Õt szolgálva megismerjük Õt.
Egy inspirált próféta úgy tekintett a szolgálatra, mint valami olyan dologra, mely által megtudhatjuk, mi az Úr akarata. Azt írta: „Mert hogyan ismerné meg az ember az olyan gazdát, akit nem szolgált, aki idegen neki, és aki szíve gondolataitól és szándékaitól távol áll?” (Móziás 5:13).
Mivel Jézus Krisztus hívott el titeket az Õ szolgálatára, nagy önbizalommal haladhattok elõre! Elõször is, tudhatjátok, hogy Õ ismer titeket és azt, hogy képesek vagytok a fejlõdésre. Felkészített benneteket. Az elhívások erõfeszítést igényelnek, gyakran már kezdetben, végzésük során pedig mindig, de Õ megadja nektek a Szentlelket, hogy társatok legyen. A Szentlélek meg fogja mondani nektek, hogy mit tegyetek, amikor saját képességeitek és erõfeszítéseitek nem bizonyulnak elégnek (lásd János 14:26). A Szentlélek arra fog késztetni, hogy meggyõzõdéssel tegyetek tanúbizonyságot. Az Üdvözítõ éreztetni fogja veletek a szeretetet, melyet azokért érez, akiket szolgáltok. Az elhívás arra szólít fel, hogy váljatok olyanná, mint Õ (lásd 3 Nefi 27:27).
Feltehetitek a kérdést: „Ha ilyen megvilágításban tekintek elhívásomra, az hogyan tesz engem magabiztosabbá a sikert illetõen?” A válasz az, hogy ha ilyen magasztos módon tekintetek rá, akkor valószínûbb, hogy segítségért fordultok az egyetlen olyan forráshoz, mely soha nem hagy cserben.
Nemrégen láttam egy fiatalembert, akin majdnem teljesen erõt vett egy új elhívás. Az Úr arra késztette szolgáját, hogy cövekelnöknek hívja el õt. A fiatalember soha nem volt még püspök. Soha nem szolgált még cövekelnökségben. A cövekben sok érettebb és tapasztaltabb férfi volt nála.
Alázatossá tette, amikor meghallotta az elhívást. Felesége könnyeken át kérdezte az Úr szolgájától, aki elhívta a férjét: „Biztos ebben?” A férj csendesen válaszolt, hogy szolgál. Felesége bólintással jelezte támogatását, míg könnyek áztatták az arcát. Amint azt ti is tettétek volna tán, beszélni szeretett volna édesapjával, aki messze volt. Aznap délután felhívta édesapját a telefonon. Apja egész életében tehenész volt. Úgy nevelte férfivá a fiút, hogy teheneket fejt, és hagyta, hogy a fia megfigyelje, amint leáll beszélgetni a szomszédokkal, hogy megnézze, jól vannak-e. Másnap reggel, cövekelnökként mondott elsõ beszédében így idézte fel atyjával folytatott beszélgetését:
„Sokan tudják közületek, akik ismernek, hogy szûkszavú ember vagyok. Bizonyára édesapámtól örököltem ezt. Amikor tegnap felhívtam, hogy tudassam vele cövekelnöki elhívásomat, csak annyit mondott erre: Hát, jó lesz, ha sokat imádkozol! Ezt tanácsolta nekem. Vajon adhatott volna jobb tanácsot?”
Apja aligha tehetett volna ennél jobbat. És beláthatjátok, miért. Az Úr az egyetlen reménysége, ha sikert akar elérni. A segítség legnagyobb része a Szentlélek szolgálatán keresztül érkezik. Az Úr szolgái e nélkül nem járhatnak sikerrel. Csak akkor lehet társunk a Szentlélek, ha könyörgünk érte, és ha érdemesek vagyunk rá. Mindkettõ sok imádkozást igényel, azt, hogy Mennyei Atyánkba, az Õ Szeretett Fiába és a Szentlélekbe vetett valóságos hittel imádkozzunk (lásd T&Sz 90:24; Hittételek 1:1).
Ahhoz, hogy velünk legyen a Szentlélek, meg kell tisztulnunk a bûntõl (lásd T&Sz 50:29). Ez csak úgy válik valóra, ha hiszünk annyira Jézus Krisztusban, hogy bûnbánatot tartsunk és kiérdemeljük a megbocsátást (lásd T&Sz 3:20). Ezt követõen pedig távol kell maradnunk a bûntõl. Ehhez imára van szükség, gyakori és buzgó imára (lásd 3 Nefi 18:18).
A „Jó lesz, ha sokat imádkozol” az Úr minden szolgájának jó tanács, legyenek újak vagy tapasztaltak. Ezt teszik az Õ bölcs szolgái. Imádkoznak.
Jézus Krisztus tanítványai észrevették Rajta ezt, míg a földön élt. Isten Fia volt. Õ volt Jehova. Mégis elég gyakran imádkozott Mennyei Atyjához ahhoz, hogy tanítványai felismerjék: tudniuk kell, hogyan imádkozzanak, ha a szolgái akarnak lenni. Megkérték tehát, hogy tanítsa õket. Emlékeztek a feljegyzésre:
„És lõn, mikor [Jézus] imádkozék egy helyen, minekutána elvégezte, monda néki egy az õ tanítványai közül: Uram, taníts minket imádkozni, miképen János is tanította az õ tanítványait.
Monda pedig nékik: Mikor imádkoztok, ezt mondjátok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved. Jõjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod, miképen a mennyben, azonképen e földön is. . . .
És bocsásd meg nékünk a mi bûneinket; mert mi is megbocsátunk mindeneknek, a kik nékünk adósok. És nem vígy minket kisértetbe; de szabadíts meg minket a gonosztól” (Lukács 11:1-2, 4; lásd még Máté 6:9-13).
Nagyon ritkán használjuk ugyanezeket a szavakat, amikor imádkozunk. Ám ennek az imának a szavai tökéletesen összefoglalják, hogy miért könyörög az Úr szolgája, hogy kiérdemelje az Üdvözítõ azoknak tett ígéretét, akiket elhív: „És ahol befogadnak benneteket, veletek leszek én is ott, mert elõttetek fogok járni. Ott leszek a jobbotokon és a balotokon és Szellemem szívetekben lesz. Angyalaim pedig körülvesznek benneteket, és erõt adnak nektek” (T&Sz 84:88).
Gondoljatok erre az imára a szolgálat normájaként! Az ima Mennyei Atyánk iránti tisztelettel kezdõdik. Ezt követõen az Úr a királyságról és annak eljövetelérõl beszél. A szolga, akinek bizonysága van arról, hogy ez Jézus Krisztus igaz egyháza, örömet érez annak elõrehaladása miatt, és arra vágyik, hogy mindenét odaadva segítse annak felépítését.
Maga az Üdvözítõ mutatott példát az ima következõ szavai által lefektetett normát illetõen: „Legyen meg a te akaratod, miképen a mennyben, azonképen e földön is” (Lukács 11:2). Ezt imádkozta az engesztelõ áldozat tetõfokán, melyet az egész emberiségért és az egész világért hozott (lásd Máté 26:42). A hithû szolga azért imádkozik, hogy még a látszólag legkisebb feladatot is úgy végezze el, ahogyan azt Isten szeretné. Mindent megváltoztat az, ha inkább az Õ sikeréért dolgozunk és imádkozunk, nem a sajátunkért.
Az Üdvözítõ ezt követõen felállította nekünk a személyes tisztaság normáját: „És bocsásd meg nékünk a mi bûneinket; mert mi is megbocsátunk mindeneknek, a kik nékünk adósok. És nem vígy minket kisértetbe; de szabadíts meg minket a gonosztól” (Lukács 11:4). Az erõsítés, mellyel azoknak kell szolgálnunk, akik felett õrködünk, az Üdvözítõtõl származik. Bocsássunk meg, és õk is bocsássanak meg ahhoz, hogy Õ megbocsásson nekünk (lásd Máté 6:14). Csak az Õ védelmével és az Õ kiengesztelése által lehetõvé tett szívbéli változással remélhetjük azt, hogy tiszták maradunk, és remélhetik õk is, hogy tiszták maradnak. Szükségünk van erre a szívbéli változásra, hogy állandóan velünk legyen a Szentlélek. Egy ilyen ajándék talán túlságosan magasztosnak és távolinak tûnik számunkra és azoknak, akiket szolgálunk. Az Úr prófétája azonban, akit Sámuelnek hívtak, elhívott és felkent egy Saul nevû fiatalembert. Ezen a napon Sámuel azt ígérte Saulnak: „Akkor az Úrnak Lelke reád fog szállani, és velök együtt prófétálni fogsz, és más emberré leszesz” (1 Sámuel 10:6).
Ez az ígéret beteljesedett, és nem is sok év, hónap vagy nap múlva. Figyeljetek a beszámolóra Sámuel elsõ könyvében, a tizedik fejezetben:
„És lõn, hogy a mint hátra fordult, hogy Sámueltõl eltávozzék, elváltoztatá Isten az õ szívét, és azon a napon beteljesedének mind azok a jelek.
És mikor elmenének ama hegyre, ímé a prófétáknak serege vele szembe jöve, és az Istennek lelke õ reá szálla, és prófétála õ közötök.”
Lehet önbizalmatok, ha az Urat szolgáljátok. Az Üdvözítõ segíteni fog nektek annak megtételében, amire elhívott titeket, legyen az valamilyen feladat az egyházban, vagy örök szülõi elhívás. Imádkozhattok a feladat elvégzéséhez szükséges segítségért, és tudhatjátok, hogy megkapjátok azt.
Most azokhoz szólnék egy szót, akik ezeket az elhívásokat adták az egyházban. Amikor ezt tettétek, az Úr bizalmát közvetítettétek. De Õ belétek is bizalmat helyezett. Éppen úgy, ahogyan azok az egyháztagok elhívást kaptak a mások feletti õrködésre és a megerõsítésükre, ti is felelõsek vagytok azért, hogy õrködjetek felettük és erõsítsétek õket. Ha kiadtátok az elhívást és nem gondoskodtatok képzésrõl, vagy nem gyõzõdtetek meg arról, hogy elegendõ a képzés, akkor cserben hagytátok õket és az Urat. Még a képzéssel együtt is elég nehéz lesz nekik az út. Ezt jól tudjátok, ezért oda kell figyelnetek arra, hogy mikor van szükségük az erõsítésre. Pontosan annyi segítséget kell adnotok nekik, hogy megerõsítsétek az abba vetett hitüket, hogy az Úr vigyáz rájuk és az általuk szolgált emberekre, és hogy bizalommal fordulhatnak Hozzá. Ennek megtételéhez magatoknak is sokat kell imádkoznotok, útmutatásért és értük.
Végül azokhoz szólnék közöttünk egy szót, akiket ezek az újonnan elhívottak szolgálnak. Ugyanaz a lehetõség és ugyanaz a kötelesség áll elõttünk, mint elõttük. Az a feladatunk, hogy õrizzünk és erõsítsünk. És majdnem mindannyiunknak számtalan lehetõsége van erre. Minden olyan gyûlésen, osztályban és tevékenységen, amelyen részt vesztek, lesz valaki, aki olyan valamit tesz, mely a képességei határán van, vagy talán egy kicsit meg is haladja azt. Sokan közülünk a világban tanult viselkedésmintákat utánozzuk ezekben a helyzetekben, és nagyon gyorsan észrevesszük az alacsonyabb szintû szolgálatvégzést. Könnyû azt gondolni: Az Úr igaz egyházában magasabbnak kellene lennie a teljesítménynormának.
Több módon lehet segíteni az Úrnak ennek a normaszintnek az emelésében. Az egyik az, hogy nemtetszésünket fejezzük ki vagy mutatjuk. Nekem viszont javamra vált már egy másik mód, a jobb módszer. Éreztem már beszéd vagy tanítás, illetve gyûlés vezetése közben, hogy nem végzem valami jól a dolgom. A legtöbben tudják, hogy mikor teljesítenek rosszul. Éreztem már beszéd vagy tanítás, illetve gyûlés vezetése közben, hogy nem végzem valami jól a dolgom, és a hallgatóságra néztem, és észrevettem valakit, aki nyilvánvalóan nem figyelt rám, és be volt csukva a szeme. Megtanultam, hogy ne idegesítsem fel magam. Aztán kinyitotta a szemét, és félreérthetetlen biztatással rám mosolygott. Olyan pillantás volt ez, mely tisztán, mintha szólt volna hozzám, azt mondta: Tudom, hogy az Úr segíteni fog neked és felemel téged. Imádkozom érted. Voltam olyan helyzetekben, amikor sok engem hallgató ember tette ezt. És felemeltettem általam ismert képességeim fölé, vagy legalábbis magasabbra annál, amire szerintem képes voltam. Szolgálhattok ily módon, ha láttok valakit, akinek nehézséget okoz a szolgálata. Sok imába kerül majd, de õrködhettek és erõsíthettek, még akkor is, ha jelenleg csak arra van elhívásotok az egyházban, hogy Jézus Krisztus követõi legyetek, és az egyetlen eszközötök az ima, a mosoly és a biztatás.
Csoda történik az egyházban. Látom, amint visszamegyek országokba, ahol nemrég voltam. Az egyháztagok és a vezetõk változnak. Alma ígérete szerint gyarapodott a lelkük, megvilágosodott az értelmük, és kitágult az elméjük (lásd Alma 32:28, 34). Szolgálták egymást az Úr, Jézus Krisztusba vetett hittel. Buzgó imára történõ válaszként elküldte hozzájuk a Szentlelket, hogy társuk legyen. Õrködésük, bizonyságtételük, szeretetük és segítségnyújtásuk lehetõvé tette az Úr számára azt, hogy Isten alázatos fiainak és leányainak a szívében és képességeiben véghezvigye a fejlõdés csodáját.
Tudom, hogy az Atyaisten él. Hallja és megválaszolja az imáinkat. Bizonyságot teszek arról, hogy szeretett Fia, Jézus Krisztus hívta el Gordon B. Hinckley-t arra, hogy prófétája és elnöke legyen. Bizonyságomat teszem arról, hogy felhatalmazott szolgáin keresztül a Mester hív el minket, és õ támogat, illetve változtat meg minket az Õ szolgálata során, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.
Previous
