A jövõ vezetõi Elder Harold G. Hillam a Hetvenek elnökségébõl Azért imádkozom, hogy ti, fiatalok, kifejlesszétek a tisztelettudás érzését a szent dolgokkal szemben, tiszteljétek az idõsebbeket és álljatok készen a parancsolatok betartására! Azért imádkozom, hogy megtanuljátok megismerni az Üdvözítõt. A múltkori általános konferencia alatt megragadta a figyelmemet egy viszonylag jelentéktelen dolog. Egy nyakkendõ! Egy fiatal fiúkból és lányokból álló kórus éneklése közben a TV egyik kamerája egy fiatal fiúra közelített rá. Õ azt gondolta, hogy magát látja a televízió képernyõjén, de talán nem volt egészen biztos ebben. A következõt tette tehát: majdnem észrevehetetlenül megigazította a nyakkendõjét, ebbõl tudta, hogy igen, valóban õ az! Ez az egyszerû cselekmény gondolatok áradatát indította el bennem. Ezekre a fiatal fiúkra és lányokra tekintve arra gondoltam: ezek a gyerekek hasonló fiúk és lányok millióit képviselik szerte a világon. Vajon milyen lesz ez a nagyszerû egyház, amikor elérik a vezetõi kort, és milyen szerepet játszanak majd annak figyelemreméltó jövõjében? Mely gyerekek töltenek be majd tisztségeket az egyházközségben vagy a cövekben? Lehetséges, hogy a Tizenkettek egy jövõbeli tagja hallgatja a konferenciát vagy ül ma itt? Melyik fiatal fiú elnököl majd egy napon az egyház elnökeként, amikor sokkal több millió tagja lesz annak? Amint elmém tovább szõtte ezeket a gondolatokat, felismertem, hogy még oly sok leckét kell megtanulnotok nektek, fiataloknak. Fel kell majd készülnötök hatalmas felelõsségeitekre egy olyan idõszakban, amikor a világ láthatóan nem fékezi meg a gonoszt, amikor az ellenáll mindannak, ami jó és tisztességes. Sok leckét meg kell még tanulnotok, de hadd mondjak el három olyan leckét, melyek szerintem alapvetõ fontossággal bírnak. Az elsõ létfontosságú lecke az, hogy tisztelettudásra tegyünk szert a szent dolgokkal és az idõsebbekkel szemben. Az Úr tanította Mózest a szent dolgokat és helyeket illetõen. Amikor Mózes az égõ bokor közelébe ment, melyet nem emésztettek fel a lángok, azt parancsolta neki az Úr: „Ne jõjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld” (2 Mózes 3:5). Nekünk is lehetõségünk van arra, hogy szent helyeken álljunk. Tiszteletet kell parancsolniuk a templomoknak, az egyházi épületeknek és az otthonotoknak, mert ezek szentek. Fel kell ismernetek, és értékelnetek kell minden olyan dolgot, melyet szentnek nyilvánított az Úr. Az egyik legjelentõsebb a saját testetek szent mivolta. Pál apostol templomként utalt a testünkre, melyet Istentõl kaptunk (lásd 1 Kor. 6:19). Milyen tragédia az, ha megfosszátok magatokat az élet lehetõségeitõl testetek tudatos elváltoztatása vagy elmétek kábítószerekkel való eltompítása által! Ne használjátok erkölcstelen cselekedetekre a testeteket! Öltöztessétek fel illõen, és hagyjátok magatok mögött a hanyag ruházat õrületét! Amikor bátorságot vesztek az illõ öltözködéshez, és kerülitek a divathóbortokat, rájöttök arra, hogy az önbecsülés az engedelmesség társa, és hogy az Úr segíteni fog nektek. Viselkedésünk és öltözködésünk tükrözi, mennyire becsüljük azt, hogy hol vagyunk és kik vagyunk. Hadd illusztráljam ezt. A misszionáriusi munka egyik természetes velejárója az új megtérteken megfigyelhetõ változás, különös tekintettel a kisfiúkra, a fiatal férfiakra és az apákra. Amikor elmennek az egyházi gyûlésekre, úgy akarnak kinézni, mint a misszionáriusok. Nos, ez sokat elárul nekünk annak fontosságáról, hogy úgy nézzünk ki, mint aki tagja Az Utolsó Napok Szentjei Jézus Krisztus Egyházának. A prófétáknak az õsi szentírásokban és a mai kinyilatkoztatásokban található szavai szintén szentek. Az Úr nekünk adott szavai ezek. Kezeljétek ezeket tisztelettel úgy, hogy jól odafigyeltek, majd hozzájuk igazítjátok az életeteket! Annak a szokásnak a kialakítására biztatlak titeket, fiatalok, hogy mindig tanúsítsatok tiszteletet, udvariasságot és elõzékenységet szüleitek és mások, különösen azok iránt, akik idõsebbek nálatok. Édesapám megtanított arra, hogy az egyházban és azon kívül mindenkinek van egy megszólítása, például úr, asszony, férfitestvér, nõtestvér, püspök, elder vagy elnök, és hogy ezeket tisztelettel kell használni. Amikor hat éves voltam, édesapám megerõsítette ezt a tantételt, amikor elkövettem azt a borzalmas hibát, hogy keresztnevén szólítottam a helyi boltost. Amikor kiléptünk a boltból, édesapám szigorúan megtanított arra, hogy tiszteletlenség volt részemrõl ilyen közvetlenül viselkedni egy idõsebb emberrel. Ezt az élményt soha nem felejtettem el, és 60 év után még a boltos nevét sem felejtettem el. Még a keresztnevére is emlékszem! A második létfontosságú lecke a parancsolatok megismerése és tudatos betartása. Mielõtt betarthatnátok a parancsolatokat, meg kell ismernetek azokat. Úgy ismeritek meg a parancsolatokat, hogy tanultok róluk. Ezért olyan fontos a családi est, a vasárnapi órák és a szeminárium. A parancsolatok tudását pedig a szellem adja ima, személyes tanulmányozás és személyes kinyilatkoztatás által. Tisztán kell tartanotok az elméteket, hogy képesek legyetek felismerni a Szellem csendes, suttogó hangját, és reagálhassatok arra! Gondosan válogassátok meg az információkat, melyeket beengedtek az elmétekbe! Kerüljétek a világ zajos összevisszaságát! A televízió, a filmek, és különösen az Internet olyan ablakot nyithatnak, melyen át betekinthettek a világ legtávolabbi zugaiba. Eredményezhetnek ezek olyan információkat, melyek felemelõk, jók és inspirálók. Ha azonban helytelenül használjuk õket, akkor ezek a média-technológiák képesek olyan egészségtelen gondolatokkal megtölteni az elméteket, hogy nem tudjátok meghallani a Szellem gyengéd késztetését. Éljetek úgy minden nap, hogy egy hullámhosszon lehessetek a Szellemmel, akárcsak a kisfiú Sámuel, és az Úrnak válaszolva azt mondhassátok: „Szólj [Uram], mert hallja a te Szolgád!” (1 Sámuel 3:10). A harmadik létfontosságú lecke az, hogy kifejlesszük szeretetünket az Üdvözítõ iránt. Vallási oktatásunk természetes része az, hogy tudtok az Üdvözítõrõl. Az Üdvözítõ megismeréséhez személyes engedelmességre, imára és kinyilatkoztatásra van szükség, valamint arra, hogy közel legyünk a Szellemhez. Egy percig hozzátok, tanítókhoz szeretnék szólni: szülõk, papsági vezetõk, püspökök, cövekelnökök és tanárok az Elemiben, a Fiatal Nõknél, a Fiatal Férfiaknál és a Vasárnapi Iskolában. Az Úr mindenkit arra emlékeztetett, hogy „a lelkek értéke nagy Isten szemében” (T&Sz 18:10). Mindannyian felelõsek vagyunk e csodálatos fiatal férfiak és fiatal nõk tanításáért és vezetéséért, valamint azért, hogy példánk hatással legyen az életükre. Amint azt az ének is mondja: „Honnan tudják majd, ha nem [mondjuk meg] nekik?” És talán még azt is hozzá tehetjük: „Honnan tudják majd, ha nem mutatjuk meg nekik?” (Children’s Songbook, 182-85). Minden vezetõ és tanár, a világ minden részén, felelõs azért, hogy a Szellem által tanítsa az evangéliumot. Az általatok tanított fiúknak és leányoknak lehetõségük van arra, hogy kiváló apák és anyák legyenek, valamint a jövõbeli egyház tiszteletben álló vezetõi. Képzeljétek el mindannyiukat fontos jövõbeni elhívásaikban! Csakugyan, valahol egy tanár egy olyan fiatal fiút tanít, aki egy napon majd ezeken a székeken ül és az Úr prófétájaként szolgál. Mily csodálatos lehetõség áll elõttetek! És most, hozzád szólva, fiatal nyakkendõs barátom, igen, rólad van szó. Rólad, és hozzád hasonlók millióiról, akik - ha alaposan felkészültök - hithû anyák és apák lesznek az egyházban, és az Úr eljövendõ vezetõi. Ti lesztek azok a tanárok és vezetõk, akik tovább folytatják az egyház megalapítását szerte a világon. Talán nem ártana idõnként tükörbe nézni, és emlékeztetni magatokat az elõttetek álló nagyszerû küldetésre, és talán egy kicsit megigazíthatjátok a nyakkendõtöket, hogy emlékeztessétek magatokat fontos küldetésetekre a jövõben. Húzzátok ki magatokat és legyetek nemesek az elhívásaitokban! Azért imádkozom, hogy ti, fiatalok, kifejlesszétek a tisztelettudás érzését a szent dolgokkal szemben, tiszteljétek az idõsebbeket és álljatok készen a parancsolatok betartására! Azért imádkozom, hogy megtanuljátok megismerni az Üdvözítõt, és mindig egyre jobban megértsétek az Õ kiengesztelését. Arra kérem az Urat, hogy egész életetek során segítsen titeket, hogy bizonyságotok egybeolvadhasson a ma élõ próféták és apostolok bizonyságával, akik kijelentették: „Felszentelt apostolaiként bizonyságunkat tesszük, hogy Jézus az Élõ Krisztus, Isten halhatatlan Fia. Õ a nagy Immánuel király, aki ma az Õ Atyjának jobbján áll. Õ a világ világossága, élete és reménysége. Az Õ útja az ösvény, amely ebben az életben boldogsághoz, az elkövetkezendõben pedig örök élethez vezet. Köszönet Istennek az Õ isteni Fia páratlan ajándékáért.” („Az Élõ Krisztus: Az apostolok bizonysága”). Errõl teszek én is bizonyságot, és ezt tanúsítom, Jézus Krisztus nevében, ámen.