„Mert Atyám küldött engem” Elder Loren C. Dunn a hetvenektõl Egy apa akkor viszi sikerre, ha elõlép és felvállalja kötelezettségét, mint apa, mindig szeretve, imádkozva és minden tõle telhetõt megtéve a családjáért, és soha nem adva fel. A múlt héten megfordultam egy forgalmas repülõtéren, ahol a gépeiket elérni rohanó sok ember között megláttam egy apát, aki a fiához letérdelve türelmesen etette egy tölcsér fagylalttal, aminek megfogásához túl kicsi volt a fiú. A kisfiúnak a síruhája miatt volt szüksége segítségre, mely melegen tartotta, ám lehetetlenné tette számára azt, hogy behajlítsa a kezét. Azt gondoltam: milyen nagyszerû apa! Nem szabadna fontosabb szavaknak lenni számunkra az apa és az anya szavaknál, és ma az Apa szóról szeretnék beszélni. Nem csak arról, hogy miként legyünk jó apák. Errõl már sokat írtak és sok jó tanácsot adtak, ezen a konferencián is. Arról az elkötelezettségrõl szeretnék beszélni, hogy jó apák legyünk. Jézus Krisztus evangéliumának története Ádámtól és Évától egészen a mai napig szorosan összefonódik az apával, az anyával és a családdal. Mormon könyve elsõ oldalain a nagy próféta, Nefi, miközben felidézi napjai megpróbáltatásait és áldásait, elõször apjának adózik tisztelettel: „Én, Nefi tekintélyes családból származom, és így atyám általában mindarra megtanított, amit õ tudott. Sok szenvedést láttam napjaimban, de az Úr irántam egész életemben különös jóindulatot tanúsított; igen, sokat megtudtam Isten jóságából és az õ titkaiból, és ezért leírom életem napjainak cselekedeteit.”1 Hasonlóképpen, Enosz is elõször apjának köszönte a neveltetését: „Íme történt, hogy én, Enosz tudtam, hogy atyám igazságos ember volt, mert megtanított az õ nyelvére, és mindig az Úr tanításai és intelmei szerint nevelt - legyen áldott érte Istenem neve.”2 Amikor Joseph Smith próféta elõször részesült Moróni angyal látomásában, azt az utasítást kapta, hogy mondja el ezt apjának, aki aztán megerõsítette, hogy az igaz, és hogy Josephnek követnie kell Moróni útmutatásait. Az Úr még az evangélium visszaállításánál sem választotta el a fiút igazlelkû apjától. Amikor a világ Üdvözítõje 3 Nefi 27. fejezetében meghatározza az evangélium jelentését, egyszerûen annyit mond, hogy azért jött el végrehajtani az üdvözülés tervét és életét adni az egész emberiségért, mert Atyja küldte õt. Olyan erõs volt az Atya és a Fiú közötti szeretet, hogy az Üdvözítõ ezt nevezte meg elsõdleges okként arra, amiért eljött a halandóságba és elszenvedte mindazt, amit a Gecsemáné kertjében és a kereszten szenvedett. Az evangélium azt szándékozik megtanítani nekünk, hogy apákként és anyákként mi a teendõnk, és úgy tûnik, hogy ha a családok épek, akkor tehetünk jó dolgokat és mondhatjuk ezek elsõdleges okának azt, hogy „mert Atyám küldött engem”3 vagy mert egy apa megmutatta nekem az utat. Abban a megtisztelésben volt részem, hogy több mint három évtizeden át az egyház misszionáriusaival dolgozhattam, és tudom, hányan jutnak át missziójuk elsõ bizonytalan percein, óráin és napjain pontosan apjuk vagy anyjuk miatt. Emlékszem egy remek fiatalember tapasztalatára, aki apjához hasonlóan egy farmon élte le életét. Amikor a fiú kikerült a misszióba, minden nagyon furcsa volt: túl sok volt az ember és túl kevés volt a szabad terület. Nagyon haza akart menni. A misszióelnök végül megkérte a fiatal misszionáriust, hogy hívja fel az apját. Az apa türelmesen hallgatott, amikor fia elmondta, mennyire honvágya van, majd olyan szavakat használva szólt hozzá, melyeket fia megértett, és ennek hallatán mosoly lopózott az arcomra. Határozottan, de szeretettel azt mondta: „Fiam, egyszerûen csak nyeregben kell maradnod.” A fiú pontosan tudta, ez mit jelent, és kitart, miközben egyre inkább megérzi missziójának szellemét. Tudja, hogy apja nem adja fel a reményt vele kapcsolatban. Számtalan olyan fiatal van, aki apja és anyja jó befolyása miatt nem hagyott ott csapot-papot és ment haza azokban az elsõ napokban, amikor kollégiumba került vagy elõször távol volt otthonról. Amikor David O. McKay elnökkel szemben ülve, mintegy 32 évvel ezelõtt elhívást kaptam erre a feladatkörre, emlékszem, hogy miután megbeszéltük az elvárásokat, azt kérte tõlem, hogy oly módon tegyek eleget ennek az elhívásnak, amire saját apám is büszke lenne. Ez éppen elég kihívást jelentett egy életre szólóan. McKay elnök ismerte apámat, aki 20 éven át volt cövekelnök, és én úgy tekintettem apámra, mint az egyik legnagyszerûbb emberre, akit ismertem. Elõször akkor értettem meg, milyen fontos vagyok apámnak és mennyire valóságos az Üdvözítõ, amikor hallottam értünk imádkozni a családi imában. Nos, vannak kivételek, mint halálesetek és más, nehéz helyzetek, de ma olyan apákra van szükség, akik elkötelezik magukat amellett, hogy apák lesznek, bármibe kerüljön is az - vállaljátok fel ezt a felelõsséget és éljetek e szerint, hogy horgonyai lehessetek mind az utánatok jövõknek! Ha a ti életetekben nem volt elétek állított példa, akkor nézzetek körül, és próbáljátok megalapozni azt; határozzátok el, hogy ha senki más nincs, akkor veletek kezdõdik majd ez a példa! Ha nem minden tökéletes az otthonotokban, akkor kezdjétek el ti! Harold B. Lee elnök volt az, aki azt mondta, hogy a gyermekek szívének atyáikhoz és az atyák szívének gyermekeikhez fordítása nemcsak a halottakért végzett munkával bíz meg minket, hanem az élõkre is vonatkoztatható, és annak fontosságára, hogy ebben az életben épségben megõrizzük ezeket a családi kapcsolatokat.4 Edgar A. Guset versével fejezem be, aki egy általános, mindennapi férfiról, egy apáról és annak családjáról írt. Versének utolsó sora így szól: „Dicsérete - vajon kell-e - mint apa, sikerre vitte”5 Egy apa akkor viszi sikerre, ha elõlép és felvállalja elkötelezettségét, mint apa, mindig szeretve, imádkozva és minden tõle telhetõt megtéve a családjáért, és soha nem adva fel. Ejtsük ki otthonainkban áhítattal Mennyei Atyánk szent nevét! Az apa nevéhez társuljon az a fajta szeretet és bizalom, mely békéhez, reményhez és igazlelkû eltökéltséghez vezet! Ezen a ponton hadd mondjam én is el bizonyságomat ennek a munkának az igaz voltáról, kiegészítve mindazt, ami e nagyszerû konferencia alkalmával elhangzott errõl a szószékrõl. Úgy érzem, mintha ott álltam volna Joseph Smith próféta mellett a szent ligetben, amikor megjelent az Atya és a Fiú; mintha ott ültem volna a szentekkel együtt Kirtlandben, amikor sor került az Úr templomának elfogadására és felszentelésére; mintha Nauvoo-ban részesültem volna a szövetségeimben; mintha ott térdeltem volna a Téli szálláshely temetõjében, egy olyan valaki temetésén, akit szerettünk, mintha én is felemeltem volna a kezemet, támogatva Brigham Young-ot, mint az egyház elnökét, mintha ott álltam volna Brigham testvér mellett azon a napon, amikor megérkezett a völgybe, és letekintett a helyre, melyet már kinyilatkoztatás által látott, és ezért tudta, hogy hol épül majd a templom. Tudom, hogy ez a munka igaz. Tudom, hogy Isten él. Tudom, hogy Õ él. Tudom, hogy Isten él. Tudom, hogy Jézus Krisztus a mi Megváltónk és Üdvözítõnk, hogy Joseph próféta látta azt, amit elmondott, hogy Gordon B. Hinckley-nél vannak ma ennek a nagyszerû munkának a kulcsai, és hogy ez Jézus Krisztus evangéliuma. Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. 1 Ne. 1:1. 2. Enosz 1:1. 3. 3 Ne. 27:13. 4. „Preparing to Meet the Lord,” Improvement Era, 1965. február, 123-a24. 5. „Old Man Green,” Collected Verse of Edgar A. Guest (1934), 560-560. o.