The Christus statueAz Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Keresés | Feedback | Site Map | Help | Országok honlapjai |
Főoldal Broadcast General Conference Archives
Conferences
2000. április
Isten mellett állni

Isten mellett állni

Sharon G. Larsen
második tanácsos a Fiatal Nõk Általános Elnökségében

Mit jelent Isten tanújaként állni? Azt jelenti, hogy nem borulunk le, nem engedünk és nem hagyjuk magunkat rávenni olyan dolog megtételére, mely ellenkezik Isten akaratával.

Sharon G. Larsen

Kedves fiatal nõtestvéreim! Az imént felálltatok és saját hangotok erejével köteleztétek el magatokat Mennyei Atyátok mellett. Mire gondoltatok, míg elmondtátok a Fiatal Nõk alapeszméjét? Mit jelent számotokra az, amit az imént elmondtatok?

Emlékeztek annak a három fiatalembernek a történetére, akik hasonló kötelezettséget vállaltak? Babilonban éltek, ahol az emberek nem követték az Urat. Ezek a fiatalemberek: Sidrák, Misák és Abednégó, életük kockáztatásával álltak Isten tanújaként. Mivel Nabukodonozor király uralma alatt éltek, rendelet követelte meg tõlük azt, hogy egy bizonyos napon, amikor megszólal a zene, az egész királyságban letérdeljen a nép és egy ember 27 méter magas arany állóképének hódoljon, mely a királyt jelképezte. Aki ezt visszautasította, azt tüzes kemencébe vetették. Emberek ezrei lehettek ott Babilóniában azon a napon az ünnepekre és annak alkalmából, hogy tanúi legyenek e látványos aranybálvány felavatásának.

Amikor megszólalt a zene és a hírnök bejelentette, hogy mindenkinek le kell térdelnie, akkor mindenki engedelmeskedett - e bátor zsidók kivételével mindenki. Õk nem voltak hajlandók megsérteni Istenüket. El tudjátok képzelni ezeknek a fiatalembereknek a bátorságát? Nem tántorították el õket a király fenyegetései. Istenükbe vetett hittel álltak ott együtt, és imádkoztak, amint megkötözték és elvitték, hogy elégessék õket. Olyan forró volt a kemence, hogy a férfiak, akik bedobták õket, meghaltak. Nabukodonozor király ott állt a közelben, hogy megnézze e három hûtlen halálát. A lángokra tekintve azt kérdezte tanácsosaitól: „Nem három férfiút veténk-é a tûz közepébe?” Õk megerõsítették, hogy így történt. Hitetlenkedve a látottakon, azt mondta a megdöbbent király: „Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tûz közepében, és [a legmegdöbbentõbb az, hogy] semmi sérelem sincs bennök. A negyediknek ábrázata olyan, mint” Istennek Fiáé (lásd Dán. 3:24-25).

Nabukodonozor ezt követõen felszólította a zsidókat, hogy jöjjenek ki a kemencébõl, és kijelentette róluk, hogy a magasságos Isten szolgái õk. Hozott egy másik rendeletet, mely megvédte Sidrákot, Misákot és Abednégót (lásd Dán. 3:26-30).

Mit jelent Isten tanújaként állni? Azt jelenti, hogy nem borulunk le, nem engedünk és nem hagyjuk magunkat rávenni olyan dolog megtételére, mely ellenkezik Isten akaratával. Azt jelenti, hogy megkockáztatjuk a felszólalást akkor, amikor remegnek a térdeink. Azt jelenti, hogy hallgatunk a Szentlélek csendes, halk szavára, és követjük azt.

Nézzünk meg egy másik hõsi bibliai üzenet idõszerûsített változatát:

Egy lány az ebédlõ felé ment vala az öltözõszekrényétõl, és rablók kezébe esék, akik megfoszták õt az önbizalmától és az önbecsülésétõl, amikor meghalja, hogy kicsúfolják õt és az öltözködését. Elmenének és ott hagyák egyedül és barátok nélkül. Véletlenül arra mene egy lány, aki szép ruhákba vala öltözve, és amikor meglátá õt, elkerülé a folyosó másik oldalán.

Hasonlóképpen egy, a népszerû lányok csoportjából, és amikor odaére, és meglátta õt, szó nélkül elkerülé a másik oldalon.

Jõve azonban a folyosón egy fiatal nõ, aki amikor odaér és meglátá õt, könyörületességre indula, és hozzámenvén bekötözé annak sebeit, ezt kérdezvén: Eljössz velem ebédelni? (a szerzõ alakította át az irgalmas szamaritánus történetét; lásd Lukács 10:30-37).

Ha jobban megnézzük ezt az ismerõs példázatot, vajon miért nem állt meg és segített a többi lány? Vajon annyira lefoglalnak minket a saját problémáink, hogy nem vesszük észre a másokét? Vajon alacsonyabb rendûnek ítéljük meg a lányt a társaságban, akinek szüksége van valamire, és azon aggódunk, hogy mit gondolnának a népszerû gyerekek, ha megállnánk és segítenénk? Talán az iskola „álom sráca” vár rátok éppen, hogy a teremhez kísérjen, és õt bizony nem várakoztathatjátok meg?

Akik elmentek a lány mellett, azoknak mind ez a kérdés volt az elméjében: Mi történik velem, ha megállok? A lányban, aki megállt, szintén volt egy kérdés: Mi történik vele, ha nem állok meg? Amikor biztosak vagyunk Mennyei Atyánk végtelen szeretetében, akkor kinyújthatjuk a kezünket mások felé.

Tanúi lehetünk Istennek, ha ismerjük Õt, ha bízunk Benne, és ha biztonságban érezzük magunkat az Õ szeretõ törõdésében. Nincs új vagy könnyû útja egy kapcsolat megérdemlésének. A régi módszer, a kipróbált és mindig igaz módszer mûködik: a szentírások tanulmányozása, az ima, és a tanulmányozás és ima által megismert dolgok szerinti élet. A szentírások olvasása által megtudjátok, mi Mennyei Atyánk akarata a gyermekeit illetõen, és hogyan nyújtja ki szüntelenül a kezét, hogy támogasson, megáldjon és megbocsásson.

Amikor személyes útmutatásért imádkoztok, akkor tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy mi van a szívetekben, de azt akarja, hogy beszéljetek Neki a reményeitekrõl, az álmaitokról és a szükségleteitekrõl. Csak ha bizonyossággal szóltok, és valóban tanúk akartok lenni, akkor tudjátok meg, hogy mi a teendõtök ezzel kapcsolatban. Engedjétek, hogy Isten szóljon hozzátok, és hogy mélyebb jelentéssel bírjon az úrvacsora! Hallgassátok meg ezeket az ismerõs szavakat: „És bizonyságot tegyenek neked arról, Ó Istenünk, Örökkévaló Atyánk, hogy Fiad nevét készek magukra venni, róla mindenkor megemlékezni, és számukra adott parancsolatait betartani” (T&Sz 20:77).

Sok levelet kapunk olyan fiatal nõktõl, akik komolyan megpróbálnak tanúként állni, és azt mondani, amit Õ mondana, és azt tenni, amit Õ tenne.

Cathy egy olyan levelet írt, mely egy Michelle nevû „irgalmas szamaritánus”-ról szólt. Cathy sokkal hosszabb ideig volt a kórházban annál, mint amire számított. Voltak olyan barátok, akik elmaradtak, akiket lefoglalt a saját életük, de Michelle gyakran bejött, vidámságot és mosolyt hozva. A sivár kórházi szobát Mormonad plakátokkal, lufikkal és egyéb kellékekkel díszítette. Egy nap, amikor Cathy különösen szomorú volt, Michelle arra gondolt, hogy behozza a szentírásait. Cathy azt mondta: „Az, hogy behozta a szentírásait és olvasott nekem, arra késztetett, hogy akarjam azt, ami neki megvan. Úgy akartam szeretni a szentírásokat, ahogyan Michelle. Michelle e kedves cselekedete és gondoskodása nélkül nem lenne olyan a bizonyságom, amilyen ma.”

Tanúként állni annyit tesz, mint biztosan tudni, hogy azt akarjátok tenni, ami helyes, nem aggódván a következmények miatt. Megállni annyit tesz, mint szilárdnak és rendíthetetlennek maradni akkor is (és különösen akkor), amikor ti vagytok a legkisebbek vagy a legfiatalabbak, és már csak ti maradtatok állva. Lehet, hogy ti lesztek az eszközei mások fenntartásának. Erõsnek kell lennetek!

Szerintetek miként lesztek tanúk? Mi a tervetek? Abrey a kijelölt „imamondó” a kosárlabdacsapatáért. Jenellének volt bátorsága elmenni egy összejövetelrõl, ahol otromba filmeket vetítettek. Marcie megszabadult az erkölcstelen ruháitól.

A tanúságtétel azt jelenti, hogy viselkedésünkkel megmutatjuk, hogy miben hiszünk, és ez kezdõdhet a saját családunkban. Milyen vidáman járulunk hozzá családunk jólétéhez? Mennyire dolgozunk meg azért, hogy sikeresek legyünk a tanulmányainkban? Mennyire vagyunk hithûek, amikor válaszolunk egy elhívásra? Mennyire vagyunk hajlandóak megbocsátani valakinek, aki megbántott minket?

Az Elsõ Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma bátran kijelentette, hogy hol áll. Tanúbizonyságukat az Élõ Krisztusról mindannyiuk aláírása érvényesíti, amit az egész világ láthat, és tudhatja, hogy mi a meggyõzõdésük.

Nektek is lehet önbizalmatok, és lehettek erõsek Isten tanúiként. Éljetek Jézus Krisztus evangéliumának normái szerint! Ne kössetek kompromisszumot! Nem szabad kompromisszumot kötnötök!

Figyeljetek oda azokra körülöttetek, akikbõl bátorságot és erõt meríthettek! Szüleim bizonysága egész életemben erõt adott nekem. Végrendeletük és bizonyságuk elsõ sora leírja, mit hagytak gyermekeikre haláluk után: „Itt hagyjuk nektek, gyermekeink, bizonyságunkat arról, hogy Isten él, és hogy Jézus Krisztus is él, az Egyszülött a testben.”

Az Úrba vetett hitükrõl való bizonyság foglalta el végrendeletük elsõ oldalának legnagyobb részét, majd egy egyszerû mondat következett: „Osszátok meg az anyagi javakat, és ami nem kell nektek, azt adjátok oda valakinek, akinek szüksége van arra, vagy vigyétek ki a szeméttelepre!” Nem volt sok felosztanivaló, de bizonyságuk kincse valóban gazdaggá tett minket!

Anyu és apu a legdrágább kincsüket adták nekünk - bizonyságukat Jézus Krisztus evangéliumáról, mely ezekkel a szavakkal ért véget: „Alázatosan azért imádkozunk, hogy mindig nyitva legyen a szívetek, és mindig legyenek bennetek gyengéd érzések e nagyszerû igazságokkal szemben.”

Mindennapi életetek milyensége, kimondott és ki nem mondott szavaitok, az általatok megsegített emberek, a ruhák, amiket viseltek, a szórakozást illetõ döntéseitek mind megmutatják az erõtöket és a bátorságotokat. Ez pedig önbizalmat ad ahhoz, hogy kinyújtsátok a kezeteket.

Nem áll hatalmatokban szivárványok vagy vízesések, naplementék vagy rózsák létrehozása, de hatalmatokban áll az, hogy szavaitokkal, mosolyaitokkal és õszinte törõdésetekkel megáldjátok az embereket. Gondoljatok bele: megvan bennetek annak hatalma, hogy minden nap jobbá tegyétek valaki számára a világot! Ilyenkor Isten tanújaként álltok.

Teljes valómmal tudom, hogy senki nincs a földi életben vagy az örökkévalóságban, aki elfoglalhatná helyeteket Mennyei Atyátok szívében. Bízhattok Benne és számíthattok Rá. Nem lehet olyan tettetek a múltban, most vagy a jövõben, mely elválasztana titeket az Õ szeretetétõl (lásd Róm. 8:35, 38-39). Soha nem hagy cserben, és soha nem hagy egyedül benneteket. És hálával az Õ hatalmáért, békéjéért és öröméért, ellenálltok a világ kísértéseinek és csábításainak, és alázatosan azt mondjátok: „Mennyei Atyám segítségével mindig, mindenben és mindenhol az Õ tanújaként fogok állni.” Jézus Krisztus nevében, ámen.

 
© 2009 Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved.   Rights and use information.  Adatok bizalmas kezelésének irányelve