Továbbra is boldogan élni Coleen K. Menlove az Elemi általános elnöke Az Üdvözítõ, Jézus Krisztus megmutatta nekünk a boldogsághoz vezetõ utat, és mindent megmondott nekünk, amit meg kell tennünk ahhoz, hogy boldogok legyünk. A gyerekek szeretik a meséket. Gyerekként azonnal vonzódtam azokhoz a mesékhez, melyek az „egyszer volt, hol nem volt” szavakkal kezdõdtek. Ezek a mesék gyakran végzõdtek azzal, hogy „továbbra is boldogan éltek.” Van egy olyan érzésem, hogy nemcsak a gyerekek kíváncsiságát keltik fel ezek a szavak. Mindannyian szeretnénk, ha oly sok boldogság töltené meg életünk „egyszer volt, hol nem volt”-ját, hogy „továbbra is boldogan éljenek” a reményeink és az álmaink. A saját „egyszer volt, hol nem volt”-unkban élünk. Éppen egy halandó próbatételen esünk át most, amikor sorra kerülvén a fölön vagyunk. A halandóság elõtti létben „Istennek minden fiai” örömmel kiáltottak fel (Jób 38:7), amikor elfogadtuk a boldogság nagyszerû, örökkévaló tervét. Boldogan vártuk, hogy a földre jöjjünk, és lehetõségünk legyen a lelki növekedésre. „Az emberek pedig azért vannak, hogy boldogok legyenek” (2 Nefi 2:25). Itt és most van lehetõségünk boldogság elnyerésére, mely a földi életen túl is megmarad; tudnunk kell azonban, hogy mi ez és hol találunk rá. Mormon könyvében Léhi elmagyarázta Jákób fiának, hogy a boldogság az engedelmesség eredménye. Elmondta Jákóbnak, hogy az örök törvényekhez büntetések és boldogságra vezetõ lehetõségek is csatlakoznak. Ha nem engedelmeskedünk Isten törvényeinek, akkor büntetéseket szenvedünk el, ha azonban engedelmeskedünk, akkor boldogságot aratunk (lásd 2 Nefi 2:10). A boldogság létrehozó elemei között van a megbánás, a lelkiismeret furdalás és a bûn távolléte. Joseph Smith próféta azt tanította: „A boldogság létezésünk célja és terve; és az lesz annak vége is, ha az ahhoz vezetõ úton járunk; és ez az erény, a becsületesség, a hithûség, a szentség, és Isten valamennyi parancsolata betartásának az útja” (Teachings of the Prophet Joseph Smith, vál. Joseph Fielding Smith [1976], 255-256). Egy Emily nevû fiatal barátom maga is felfedezte ezt. Emilynek még nem volt bizonysága az evangéliumról, és azt fontolgatta, vajon aktív maradjon-e az egyházban, vagy máshol próbáljon meg boldogságra lelni. Válaszokat keresve kezdte felismerni, hogy körülötte azok a legboldogabb emberek és családok, akik aktívak az egyházban. E felfedezés után eldöntötte, hogy bár még nincs teljes bizonysága az evangélium igaz voltáról, részese szeretne lenni annak, ami segített az embereknek e boldogság elnyerésében. Az evangélium szó azt jelenti: „jó hír”, és amint azt Emily felfedezte, az a jó hír, hogy az evangélium nagyon boldoggá tehet minket. De lehet, hogy azt gondoljátok, hogy még az egyházon belül is vannak olyan emberek, akik nem boldogok, vagy olyanok, akik általában boldogok, de idõnként megtapasztalják a stressz, az aggodalom, a kihívások és a csalódottság idõszakait. Ez is része a boldogság nagyszerû tervének. A halandóság a próbatétel és a megpróbáltatás idõszaka, ami azt jelenti, hogy szükség van idõnként a fájdalom érzésére és az érzelmi kényelmetlenségre. Ha azonban türelmesen bízunk az örök tervben, akkor mindennapos boldogságban lehet részünk, és „továbbra is” boldogságot remélhetünk. Elder Boyd K. Packer elmagyarázta: „Az élet szándékosan jelent kihívást. Szabályszerû némi aggodalom, lehangoltság, csalódottság, és még kudarc is. Tanítsuk meg az egyháztagoknak, hogy ha idõnként van egy igazán keserves napjuk, vagy sorban jó sok ilyen, akkor álljanak rendületlenül és nézzenek szembe ezekkel. Majd kialakulnak a dolgok. Nagy célja van a küszködésnek életünkben” („That All May Be Edified” [1982], 94). Boldogságkeresésünk története oly módon van megírva, hogy ha folyamatosan bízunk Istenben és a kihívást jelentõ idõszakokban is követjük a parancsolatait, akkor még ezek az idõszakok is közelebb visznek minket a boldogsághoz, amit keresünk. Az Üdvözítõ azt mondta: „E világon nyomorúságotok lészen; de bízzatok: én [le]gyõztem a világot” (János 16:33). Az Üdvözítõ, Jézus Krisztus megmutatta nekünk a boldogsághoz vezetõ utat, és mindent megmondott nekünk, amit meg kell tennünk ahhoz, hogy boldogok legyünk. Az Üdvözítõ tanításainak tanulmányozásakor, és amikor ezáltal megértjük létünk célját, érezzük és kifejezzük, hogy boldogok vagyunk. A Tanok és szövetségekben azt mondta az Úr, hogy „vidám szívvel és mosolygós arccal” hódoljunk Neki (T&Sz 59:15). Gyorsabb és biztosabb úton járhatunk a „továbbra is” boldogsághoz, ha olyan szokásokra és magatartásmódokra teszünk szert, melyek boldogságra bíztatnak. Prófétánk, Gordon B. Hinckley elnök az örvendõ szív igazi megtestesítõje. Azt írta: „Optimista vagyok! . . . Az a kérésem, hogy hagyjuk abba a viharok keresését és élvezzük teljesebb mértékben a napsütést! Azt javaslom, hogy az életen át hangsúlyozzuk a pozitívat.” (Standing for Something [2000], 101. o.). A gyerekek általában jó példái a „vidám szív és mosolygós arc” magatartásformájának. Van bennük egyfajta boldogság és optimizmus, mely arra készteti a többieket, hogy velük örvendezzenek. Férjem és én negyedik születésnapjára ebédelni vittük az unokánkat. Ebéd után bekötöttük õt a hátsó ülésen, hogy hazavigyük. Az elsõ ülésen elkezdtük megbeszélni a nap tennivalóit, ám meghallottuk, hogy ez a négyéves magában beszél. Egyre csak azt ismételgette: „Olyan szerencsés fiú vagyok. Olyan szerencsés fiú vagyok.” Örömét fejezte ki mindazoknak, akik hajlandók voltak meghallgatni õt. Ezektõl a kicsinyektõl megtanulhatjuk, mily egyszerû lehet az öröm. Szeretnék elmondani néhány olyan, elemis gyerekektõl származó megjegyzést, melyek megtanítják nekünk, hogy mi az a boldogság, és hol találhatunk rá. Egy gyermek megfigyelte: „A boldogság úgy néz ki, mint a mosoly, amit az emberek szemében látsz, és ez által tudod: igazán boldogok.” Ez a gyermek tudja, hogy a boldogság olyan egyszerû, mint egy mosoly. Nemrég megálltam egy boltnál, hogy gyorsan vegyek néhány dolgot a vacsorához. A sarkon befordulva egy idõsebb úriemberrel találtam szembe magam. Mosolyogtam, mivel megkönnyebbültem, hogy nem ütköztünk össze. Visszamosolygott és azt mondta: Köszönöm a mosolyt. Szükségem volt rá. Nekem is szükségem volt az õ mosolyára. Mosolyogjatok - ez megváltoztatja a dolgok menetét, ami titeket és másokat illet. Vajon milyen lenne az élet, ha nem mosolyoghatnánk és nem láthatnánk mosolyokat? A boldogság nemcsak egyszerû, de itt van, hogy mindennap megtapasztalhassuk. Mindenfelé körülvesz minket a boldogság. Akár rögtön is itt teremhet. Voltak olyan gyerekek, akik azt mondták: A boldogság egy nagy szó, melyet virágok vesznek körül. Egy másik gyerek azt mondta, úgy néz ki, mint „egy szivárvány”. „Úgy néz ki, mint a nap.” Nem szabad elfelejtenünk, hogy az élet kihívásainak ellenére most van itt az ideje annak, hogy boldogok legyünk. Néhány hónappal ezelõtt lehetõségem nyílt egy reggeli sétára, négy unokámmal egy hegyi ösvényen. Mindannyian hoztunk egy zsákot, hogy kincseket gyûjthessünk a természetben. Amint gyûjteményünkbe illõ darabokat kerestünk, sok színt, formát és anyagot felfedeztünk a levelekben és a kövekben. Nehéz volt választani. Hamarosan észrevettem, hogy kezdenek megtelni a gyerekek zsákjai. A gyerekek által kiválasztott minden levél különleges volt, de mivel késõ õszre járt az idõ, a levelek legtöbbjén sötét foltok voltak, és voltak hiányos, elhalványult vagy színét vesztett részeik. Emiatt vonakodtam attól, hogy a zsákomba rakjam õket. Egy olyan levelet kerestem, mely a legélénkebb színeket mutatja, és nincsenek hibái. Ha nem tökéletes, nem õrzöm kincsként. Ez viszont azt jelentette, hogy nem sok minden volt a zsákomban. Késõbb, erre az élményre gondolván, felismertem, hogy sok olyan örömtõl és boldogságtól fosztottam meg magamat, ami az enyém lehetett volna. Nem értékeltem a tárgyak egyediségét, mert olyan valamit kerestem, amit tökéletesnek tartottam. Unokáim bölcsebbek voltak nálam. Megízlelték a levelek furcsa formájának és foltjainak örömét. Kacagtak és élvezték a haldokló, törékeny levelek ropogását, és gyönyörködtek a halvány, fakó színekben. Boldog kincsekkel töltötték meg a zsákjukat, amit hazavittek. Elõfordulhat, hogy nem látjuk meg és nem élvezzük a mindennapok egyedi boldogságát és szépségét, ha annyira arra összpontosítunk, amit akarunk, és nem arra, amit az Úr tervezett el nekünk. A boldogság Jézus Krisztus evangéliumának az ismerete. Egy gyerek azt mondta: „A boldogság békésnek látszik, mint Jézus és Mennyei Atyánk.” Nemrég részt vettem egy elemis gyûlésen, és ölemben tartottam egy 14 hónapos gyermeket, aki felnézvén meglátta az Üdvözítõ képét a falon. Kis arca ragyogott, amint újonnan szerzett beszédkészségével azt mondta: Jézus. Talán ez a kicsiny gyermek megérti az Üdvözítõ ismeretének örömét. Krisztus tiszta szeretetének ismerete és érzése az, ami rendkívüli örömet hoz a lelkünkbe. Annak tudata, hogy bocsánatot nyerhetünk a hibáinkra. Az Üdvözítõ kiengesztelésén át - aki eleget tett az igazság követelményeinek, és irgalmat ajánl nekünk - van lehetõség reményre és örömre. Az Üdvözítõhöz közelítve megszabadulunk a kételyektõl és a zavarodottságtól. Elder Richard G. Scott azt mondta: „Örömötök az életben Mennyei Atyánkba és az Õ szent Fiába vetett bizalmatoktól függ, valamint meggyõzõdésetektõl, hogy az õ boldogságra irányuló tervük valóban örömben részesíthet titeket” („Finding Joy in Life,” Ensign, 1996. május, 24. o.). Az Üdvözítõ által megtalálhatjuk az Istenhez visszavezetõ utat. Békességre és boldogságra lelhetünk ebben az életben, és örök örömre az elkövetkezendõ világban. Ez a gondolat már önmagában is megmelengeti a szívemet és mosolyra késztet. Amint megértjük a boldogság nagyszerû tervét, vidám szívet és mosolygós arcot sugárzunk majd, melyet az egész világ láthat. Megmutatjuk, hogy tudjuk: Jézus Krisztus evangéliuma egyszerû, mindig jelenlévõ forrását képezi az igaz boldogságnak ma, és továbbra is az örökkévalóságban. Az biztosítja a „továbbra is boldogan éltek” megvalósulását, ha Jézus Krisztus evangéliuma szerint élünk. Errõl teszem a bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.