A hit pajzsa James E. Faust elnök második tanácsos az Elsõ Elnökségben A világ történelme során még soha nem volt nagyobb szükség az Istenbe vetett hitre. Szeretett férfi- és nõtestvéreim, történelmi jelentõségû ez a nap. A mai ennek az évszázadnak és évezrednek elsõ általános konferenciája, és az elsõ, amit Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza e nagyszerû, új konferenciaközpontjában tartunk. Csatlakozom hozzátok nagy prófétánk, Gordon B. Hinckley elnök látomása iránti csodálat, tisztelet és megbecsülés kifejezésében. Az õ hite és bátorsága lendítette elõre ezt a nagy vállalkozást. Egy szomorú könnycseppel elhagyjuk szeretett Tabernákulumunkat, az általános konferenciák hagyományos színhelyét. Ahogy Hinckley elnök mondta: „Kinõttük.” Megállunk egy percre, hogy tiszteletünket rójuk le Brigham Young és társai hite, látomása és ihletettsége elõtt, akik felépítették a Tabernákulumot, mely épület valóban figyelemre méltó. Jártam már a Tabernákulum tetõterében, ahol az eredeti nyersbõr szíjak még mindig körülfonják a tetõszerkezet gerendáit. Bár a gerendákat idõközben acéllal erõsítették meg, a hithû pionír szentek kreatív keze munkája még mindig nagy hitük jelképeként áll. Hiszem, hogy a jövõ sok szempontból nagyszerû és csodálatos. Az oktatás és tanulás lehetõségeinek száma emelkedett, és továbbra is drámaian emelkedni fog. Valaki ezt a meghatározást adta: „Az oktatás az, amikor elolvasod az apró betûs részeket. A tapasztalat az, amit akkor szerzel, ha nem olvasod el azokat.”1 Most és a jövõben az információ hatalmas mennyisége válik még elérhetõbbé világszerte elektronikus úton az otthonban, a munkahelyen vagy a helyi könyvtárban. Azonban nagyok lesznek a kihívások és végtelenek a problémák, mivel a tudás ezen áradatával az élet valójában egyre bonyolultabbá válik. Brigham Young azt mondta: „Az egyház kezdetekor azt a kinyilatkoztatást kaptam, hogy az egyház el fog terjedni, virágozni, növekedni és bõvülni fog, valamint hogy annak függvényében, ahogy az evangélium elterjed a föld nemzetei között, Sátán hatalma is növekedni fog.”2 Amint most új korszakba lépünk, csak egy biztos utunk létezik: hittel elõre haladni. A hit lesz az az erõs pajzs, ami megvéd minket Sátán tüzes nyilaitól. A normák nem változhatnak az idõ folyamán, mivel a Jézus Krisztusba vetett hit elengedhetetlen a boldogsághoz és az örök üdvözüléshez. Most fejezõdött be a tudomány és technika terén elért legnagyobb elõrelépés évszázada. Azonban a sötétség szelleme uralkodik napjainkban ugyanúgy, mint évszázadokkal ezelõtt, amikor Jézus Krisztust megfeszítették. Mégis, ahogy Joseph Smith próféta mondta: „Nagy áldások várnak ránk ebben az idõben, és hamarosan ki is áradnak ránk, ha hithûek vagyunk mindenben, mert mi még nagyobb lelki áldásokra vagyunk jogosultak, mint õk, mivel õk Krisztus személyes jelenlétét élvezték, hogy tanítsa õket a megváltás nagy tervére. Mi nem rendelkezünk az Õ személyes jelenlétével, ezért nagyobb hitre van szükségünk.”3 A hit Jézus Krisztus evangéliumának elsõ tantétele, amint azt Joseph Smith leírta: „Hiszünk Istenben, az Örökkévaló Atyában, és az Õ Fiában, Jézus Krisztusban és a Szentlélekben.”4 Ez a hit lesz lelkünk szentélye. A világ történelme során még soha nem volt nagyobb szükség az Istenbe vetett hitre. Bár a tudomány és a technika határtalan lehetõségeket tárnak fel, ugyanakkor nagy veszélyt is jelentenek, mert Sátán ezeket a csodálatos felfedezéseket saját javára fordítja. A földet áthidaló információs szupersztráda telítve van olyan információval, amely igazságáért vagy forrásáért senki nem viseli a felelõsséget. A bûnözés sokkal kifinomultabbá és az élet kockázatosabbá vált. A háborúkban az öldöklés sokkal hatékonyabbá vált. Hatalmas kihívások állnak elõttünk, hacsak nem növekszik megfelelõ arányban a hit, az ítélõképesség, a becsületesség, az illendõség, az önuralom és a jellem hatalma, hogy kiegyenlítse a világi tudás eme elterjedését. Erkölcsi elõrehaladás nélkül, amelyet az Istenbe vetett hit ösztönöz, az erkölcstelenség minden formájában elburjánzik, és megfojtja a jóságot és az emberi illendõséget. Az emberiség nem lesz képes teljesen kifejezésre juttatni az emberi lélek lehetséges nemességét, ha csak nem erõsödik meg az Istenbe vetett hit. A mi idõnkben az a hit, hogy a tudomány és a technika képes az emberiség minden problémáját megoldani, külön vallássá fejlõdött. Kétségbe esnék, ha azt kellene gondolnom, hogy az örökkévaló üdvözülés tudományos, technikai vagy világi tudáson múlna, elkülönülve az igazlelkûségtõl és Isten szavától. Isten szava, amint azt évszázadokon át prófétái hirdették, nem igazol semmilyen más következtetést. Sokan azt hiszik, hogy az élet kérdéseire adott átfogó válaszok a kémcsövekben, a laboratóriumokban, az egyenletekben és a távcsövekben találhatóak. A tudomány e vallása kifelejti a végsõ választ a mindent felölelõ kérdésre: „Miért?” Az ok és az okozat ismerete lenyûgözõ, ám nem ad magyarázatot arra, miért vagyunk itt, honnan jöttünk és hová tartunk. Ahogy Albert Einstein mondta: „Soha nem fogom elhinni, hogy Isten dobókockázik a világgal.”5 Harold B. Lee elnök egyszer azt mondta: „Nem számít, milyen elõrehaladás következik be a tudomány terén, az ember mindig alá lesz rendelve az isteni gondviselés akaratának és útmutatásának. Az ember még soha nem fedezett fel olyasmit, amit Isten már nem tudott volna.”6 Nem hiszem azt, hogy a tudás e nagy kiáradása a véletlen mûve lett volna. Mindez a világi tudás nem egyszerûen a férfiak és a nõk kreatív elméjének a szüleménye. Az emberiség hosszú ideje van a földön. A századok során a tudás csigatempóban érkezett. Hiszem azt, hogy azzal, hogy Isten, az Atya és Fia, az Úr Jézus Krisztus 1820-ban megjelent Joseph Smithnek, a mennyek megnyíltak, nem csak az e sáfárságban kinyilatkoztatott nagy szellemi tudás, hanem a világi tudás elõtt is. „Az antropológusok arról számolnak be, hogy évezredekig az áltagos emberi lény arra számíthatott, hogy 25-30 éves koráig él.”7 De a 19. század második felétõl a várható élettartam világszerte 64 évre emelkedett.8 Kr. e. 4000-tõl Kr. u. 1-ig évente 39 új elgondolás született, beleértve a tevékenységek könnyebbé tételére irányuló tudományos találmányokat és felfedezéseket, szemben a 19. század évente 3840 új ötletével, míg ma átlagosan 110000 születik évente.9 Most jön a kihívás, hogy megelõzzük azt, hogy a tudományos, technikai és intellektuális dolgok elnyomják az életünkben lévõ szellemi felvilágosodást. Ahogy egyszer valaki mondta: „Országunk legkevésbé kifejlesztett forrása a hit; a legnagyobb kihasználatlan erõ pedig az ima.”10 A technológia segítségünkre lehet az egymással és a világgal való kommunikációban, de nem az Istennel történõ kommunikációban. Figyelmeztetõ hangot kívánok hallatni ehhez a néphez. Ünnepélyesen kijelentem, hogy a hitnek e szellemi királysága elõre fog haladni, személyünkkel vagy anélkül. Nincs szentségtelen kéz, amely megállíthatná az egyház növekedését, vagy megakadályozhatná küldetésének betöltését. Bármelyikünk hátra maradhat akkor, ha enged a világiasság és az anyagiasság csábító hangjainak. Hogy erõsítsük a hitünket, mindannyiunknak alázatosnak és könyörületesnek, kedvesnek és nagylelkûnek kell lennünk a szegények és a szûkölködõk iránt. A hit tovább erõsödik a szellemiség napi dózisai által, amelyek akkor érkeznek, amikor imában letérdelünk. Velünk, egyénekkel kezdõdik, és kiterjed családjainkra, akiket igazlelkûségben meg kell erõsíteni. Az õszinteség, az illendõség, a becsületesség és az erkölcsösség mind szükséges összetevõje hitünknek, és ezek szentélyt fognak biztosítani lelkünk számára. Az Atyaistenbe, Fiába, Jézus Krisztusba és a Szentlélekbe vetett egyszerû hit olyan, mint egy hatalmas elemújratöltõ az életünkben mûködve. Elder Charles W. Penrose szavai szerint: „Néhányan nem hisznek el semmit, amit nem tudnak felfogni emberi értelmükkel, vagy nem látnak természetes szemükkel. Ám áldott a hit férfija, áldott a hit asszonya! Mert hit által olyan dolgokba pillanthatnak be, amelyeket a természetes szem nem vesz észre. Kitárhatják karjukat a halhatatlanság régióiba, megérthetik az örökkévaló valóságokat és felfoghatják Isten dolgait.”11 Ez azért van így, mert a hit által természetes ajándékaink és teljesítõképességünk további nyomatékot nyer. A hit felfokozza és felnagyítja ajándékainkat és képességeinket. Nincs nagyobb forrása a tudásnak, mint az Istenségtõl eredõ sugalmazás, akik rendelkeznek minden megértéssel és tudással arról, ami volt, most van és lesz a jövõben. Haun malmánál egy hõsies pionír asszony, Amanda Smith hit által tudta meg, hogyan tegyen meg valamit, ami meghaladta képességeit és korának tudományos ismereteit. 1838 azon szörnyû napján, amint abbamaradt a lövöldözés és elment a csõcselék, odafordult a malomhoz, és látta legidõsebb fiát, Willardot, hétéves öccsét, Almát hozva a karjaiban. Az anya felkiáltott: „Jaj nekem, az én Almám halott!” „Nem, Anyám,” - mondta Willard. „Azt hiszem, Alma nem halt meg. De apa és Sardius testvér [halott]!” De nem volt idõ a könnyekre. Alma egész csípõcsontja át volt lõve. Amanda késõbb így emlékezett vissza: „Hús, csípõcsont, ízület és minden ki volt szakítva. . . . . . A kis Almát lefektettük egy ágyra a sátrunkban, és megvizsgáltam a sebet. Kísérteties látvány volt. Nem tudtam, mit tegyek. . . . Azonban ott voltam, azon a hosszú, szörnyû éjen, halottaimmal és sebesültjeimmel, és senkink nem volt, aki orvosunk és segítségünk lehetett volna, csakis Isten. ‚Ó, Mennyei Atyám,’ - zokogtam - ’mit tegyek? Te látod az én szegény sebesült fiamat és ismered tapasztalatlanságomat. Ó, Mennyei Atyám, mutasd meg, mit tegyek!’ És akkor útmutatást kaptam, mintha egy hang beszélt volna hozzám. . . . Tüzünk még mindig parázslott. . . . . . Azt az útmutatást kaptam, hogy vegyek . . . hamut, és készítsek belõle szappant, és egy ezzel átitatott rongyot tegyek a sebbe. . . . . . Újra és újra átitattam a rongyot és betettem a lyukba . . . , és minden alkalommal összezúzott húsdarabok és csontszilánkok jöttek ki a ronggyal; a seb pedig olyan fehér lett, mint a csirkehús. Miután megtettem, amire utasítást kaptam, ismét imádkoztam az Úrhoz, és újra olyan világos útmutatást kaptam, mintha csak egy orvos állt volna mellettem és szólt volna hozzám. Állt a közelben egy szilfa. Ebbõl kellett . . . borogatást készítenem, és ezt be kellett öntenem a sebbe. . . . Elkészült a borogatás, és a sebet, amelynek a befedéséhez egy teljes negyed méternyi anyagra volt szükség, . . . megfelelõen bekötöztük. . . . Elvittem a sérült fiút egy házba . . . és bekötöztem a csípõjét; az Úr irányított, mint azelõtt. Emlékezetembe idézõdött, hogy férjem ládájában volt egy üveg balzsam. Ezt beöntöttem a sebbe, nagyban csillapítván Alma fájdalmát. - Alma, gyermekem, - mondtam - hiszed-e, hogy az Úr alkotta a csípõdet? - Igen, Anya. - Nos, az Úr képes valami mást alkotni ott a csípõd helyén, nem hiszed, Alma? - Gondolod, hogy az Úr képes erre, Anya? - kérdezte a gyermek, a maga egyszerûségében. - Igen, fiam, - válaszoltam. - Megmutatta nekem egy látomásban. Majd kényelmesen hasára fektettem és azt mondtam - Most csak feküdj így, és ne mozogj, és az Úr alkot neked egy másik csípõt. Így Alma a hasán feküdt öt héten át, amíg teljesen fel nem épült - egy rugalmas porc nõtt a hiányzó ízület és tok helyére, amely elõtt az orvosok a mai napig értetlenül állnak. . . . Már majdnem negyven éve volt, de Alma életében soha a legkisebb mértékben sem volt mozgáskorlátozott, és nagyon hosszú ideig az evangélium misszionáriusaként utazott, és õ Isten hatalmának élõ csodája.12 A kezelés az akkori kor számára szokatlan volt, ma pedig teljességgel ismeretlen, de amikor végtelen nyomorúsággal találkozunk, mint akkor Smith nõtestvér, gyakorolnunk kell egyszerû hitünket, és hallgatnunk kell a Szellemre, ahogy õ tette. Hitünk gyakorlása erõssé teszi azt. Alma tanítása szerint: „Ha . . . megpróbálnátok hinni, . . . míg végül is legalább szavaim egy részét befogadnátok. . . . Jó magnak kellett lennie, . . . mert lelkemet gyarapítja. Igen, kezdi megvilágosítani elmémet . . . . . . És akkor nem fogja-e ez hiteteket is gyarapítani?”13 Az igazlelkûség a hit társa. Az erõs hitet a parancsolatok betartása által érdemeljük ki. Ez segít nekünk abban, Pál szavaival élve, hogy felöltözzük Isten minden fegyverét.14 Van néhány örök érvényû dolog, amin hitünknek nyugodnia kell. Ezek alapvetõ, örökkévaló igazságok. A következõk: 1. Jézus, az Atya Fia, a Krisztus, és Õ a világ Üdvözítõje és Megváltója; 2. Joseph Smith volt az eszköz, amely által az evangélium a maga teljességében és egészében visszaállíttatott napjainkban; 3. Mormon könyve Isten szava és, amint azt Joseph Smith próféta mondta, ez vallásunk záróköve, valamint egy másik bizonyság Jézusról, a Krisztusról és az emberiség Megváltójáról. 4. Gordon B. Hinckley, mint az egyház minden korábbi elnöke is, rendelkezik mindazokkal a kulcsokkal és felhatalmazással, amely Joseph Smith által lett visszaállítva. Ez Isten munkája. Hiszem és tanúságomat teszem, amint Pál mondta, hogy ha „eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Õ megismerésének egységére,”15 nagy reménységgel és bizonyossággal haladhatunk elõre a jövõbe. Erõ adatik nekünk, hogy legyõzzünk minden megpróbáltatást. Örvendezni fogunk áldásainkban és békét találunk lelkünkben. Hogy megtehessük ezt, alázatosan imádkozom, Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Pete Seeger. 2. Discourses of Brigham Young, vál. John A. Widtsoe (1954), 72. 3. Teachings of the Prophet Joseph Smith, vál. Joseph Fielding Smith (1976), 90. 4. Lásd Hittételek 1:1. 5. John Bartlett, szerk., Familiar Quotations, 14. kiadás (1968), 950. o. 6. „Be Ye Not Deceived”, Brigham Young University Speeches of the Year (1965. május 4.), 6. 7. Stephen Moore, „Great American Century Is Just Beginning,” Arizona Republic, 2000. január 9. 8. New York Times 2000 Almanac (1999), 484. 9. Lásd Charles I. Jones, “Was an Industrial Revolution Inevitable? Economic Growth over the Very Long Run,” working paper 7375, National Bureau of Economic Research, Cambridge, Mass., 1999, 32. 10. Roger W. Babson, Religion and Business (1921), 80. 11. Deseret News Semi-Weekly, 1880. szeptember 14, 1. 12. „Amanda Smith,” Andrew Jenson, szerk., Historical Record, 9 kötet. (1882-90), 5:84-86; módosított bekezdések és tagolás. 13. Alma 32:27-29. 14. Ef. 6:11. 15. Ef. 4:13.