Tiszta tanúbizonyság Elder Joseph B. Wirthlin a Tizenkét Apostol Kvórumából „Jézus Krisztus nevének különleges tanújaként az egész világ elõtt, megígérem nektek, hogy ha keresitek az Urat, akkor meg fogjátok találni Õt. Kérjetek, és adatik nektek!” Ismét összegyûlünk ebben a csodálatos Konferenciaközpontban, és sok más helyen szerte a világon. E konferencia alatt az Úr sok szolgájának a tanúbizonyságát hallottuk és fogjuk hallani. A tanúbizonyságot illetõen azt írta a zsoltáríró: „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket; az Úrnak bizonyságtétele biztos”.1 Az utolsó napi szentek számára a tanúbizonyság „Isten valóságának, igaz voltának és jóságának, Jézus Krisztus tanításainak és kiengesztelésének, valamint az utolsó napi próféták isteni elhívásának a bizonyossága. . . . Olyan tudás ez, melyet a Szentlélek által tett isteni, személyes megerõsítés támaszt alá”.2 Az ünnepélyes tanúbizonyságok kifejezésre juttatása már régóta fontos Isten gyermekeinek a földön. Az egyéni tanúbizonyságok már elsõ napjaitól fogva megerõsítették ezt az egyházat. 1836 áprilisának egyik estéjén például elder Parley P. Pratt korán nyugovóra tért, nyomasztó aggodalmaktól nehéz szívvel. Nem tudta, hogyan tesz majd eleget pénzügyi kötelezettségeinek. Felesége súlyos beteg volt, idõs édes- anyja pedig odaköltözött hozzájuk. Egy évvel korábban házukat, amelynek építése folyamatban volt, felemésztette a tûz. Míg gondolataiba merült, kopogtak az ajtón. Elder Heber C. Kimball lépett be, és a prófétálás szellemével eltelve elmondta elder Pratt-nek, hogy Kanadába, Torontóba kell utaznia, ahol „rá fog találni egy olyan népre, mely készen áll az evangélium teljességére”, és hogy „sokan jutnak majd el az igazság megismeréséhez”.3 Aggodalmai ellenére elder Pratt útnak indult. Amikor Torontóba ért, elõször úgy tûnt, senkit nem érdekel a mondanivalója. John Taylor, egy korábbi metodista pap is azok között volt, akikkel találkozott. John udvariasan, de hûvösen fogadta elder Pratt-et. John Taylor kiforgatott szóbeszédeket hallott az új szektáról, „arany bibliájukról”, és olyan történetekrõl, melyben angyalok jelentek meg a „New York ligeteiben nevelkedett, tanulatlan fiatalnak”4. Bölcs emberként John Taylor egész életében az igazság után kutatott. Meghallgatta elder Pratt mondandóját. Az amerikai idegen többek között megígérte, hogy aki tanulmányozza az evangéliumot, az a Szentlélek hatása által maga is megtudhatja annak igaz voltát. Egy ponton John Taylor megkérdezte: „Mit ért a Szentlélek alatt? . . . [Vajon] egyfajta tudást ad azokról a tantételekrõl, melyekben maguk hisznek?” Az apostol így válaszolt: „Igen, . . . és amennyiben ez nem így van, akkor csaló vagyok”.5 Ennek hallatán John Taylor a következõ szavakkal fogadta el a kihívást: „Ha úgy találom, hogy az Ön vallása igaz, akkor elfogadom azt, a következményektõl függetlenül; ha azonban hamis, akkor leleplezem azt”.6 Nem csak a kihívást fogadta el, hanem „az evangélium iránti engedelmesség által ezt a Szellemet is befogadta”.7 Nem sokkal késõbb maga is megtudta azt, amit azóta emberek milliói tudtak meg: hogy Jézus Krisztus evangéliuma visszaállíttatott a földre. Végül ez a férfi, aki egész életét az igazság keresésének szentelte, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának harmadik elnöke lett. Idõvel sok minden megváltozott a világban. Egy dolog azonban mindig ugyanaz marad: az ígéret, melyet elder Parley P. Pratt 164 évvel ezelõtt tett John Taylornak, ma is éppen olyan érvényes, mint akkor. A Szentlélek meg fogja erõsíteni Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának az igazságait. A logikus gondolkodás is megerõsíti, hogy egy szeretõ Mennyei Atya nem hagyja magára gyermekeit úgy, hogy nem ad nekik lehetõséget arra, hogy halljanak Róla. A visszaállítás egyik legnagyszerûbb üzenete az, hogy a mennyek ablakai nyitva vannak. Akik az igazság megismerésére törekednek, azok a Szellem kinyilatkoztatásai által maguk is megtudhatják azokat. Áldottak vagyunk, hogy olyan korban élhetünk, amikor apostolok és próféták járnak a földön, akik ünnepélyes és biztos tanúbizonyságot tesznek arról, hogy Jézus Krisztus Isten Fia. Sok egyháztag - több millió együttes erejével - egészíti ki hangjával az egyre növekvõ kórust, mely tanúbizonyságot tesz arról, hogy Isten újra szólt az emberhez. Joseph F. Smith elnök kijelentette: „Minden embernek tudnia kell, hogy az evangélium igaz, mivel ez minden olyan ember kiváltsága, aki megkeresztelkedik és részesül a Szentlélek ajándékában. . . . Tudom, hogy az evangélium igaz, és hogy Isten az Õ népével van; és ha teljesítem a kötelességemet és betartom az Õ parancsolatait, akkor szétoszlanak majd a felhõk és eltûnik a köd”.8 Hogyan tesz szert valaki személyes bizonyságra? Tanulmányozzátok Moróni szavait! Õ több mint 1500 évvel ezelõtt élt. Ez a próféta végignézte, amint népét a polgárháború kiirtotta és teljesen tönkretette. Nemzete romokban, barátai és szerettei halottak, saját apját - a nagyszerû tábornokot és igazlelkû embert - megölték. Ez a nagyszerû próféta, Moróni, mindent elvesztvén, amit szeretett, egyedül volt. Népének egyetlen megmaradt tagjaként magányos tanúja volt annak a pusztulásnak és szívfájdalomnak, mely a gyûlöletbõl és a rombolásból ered. Becses volt kevés, hátralevõ ideje, és a hely a lemezeken, melyekre utolsókként csak kevés szót írhatott. Saját népe elpusztult: Moróni a mi napjainkra írt. Nekünk mondta el értékes búcsúzó szavait - utolsó, tanácsadó szavait. „Íme, arra szeretnélek kérni benneteket, - írta - hogy amikor ezeket olvassátok, . . . jusson eszetekbe, hogy milyen kegyelmes volt az Úr az emberek fiaihoz. . . . Gondolkozzatok majd el ezeken. Amikor tehát ezeket megkapjátok, arra kérlek benneteket, hogy kérdezzétek meg Krisztus nevében Istent, az Örökkévaló Atyát, hogy mindez igaz-e. És ha ti azt akkor komolyan, Krisztusba vetett hittel, igaz szándékkal kérdezitek, a Szentlélek ereje által ki fogja nektek nyilvánítani e felõl az igazságot.”9 Bárcsak minden fül hallhatná Moróninak, ennek a kimagasló egyéniségnek, Isten alázatos szolgájának az utolsó tanúbizonyságát! Szeretnétek tudni, a szentírások igazak-e? Szeretnétek ledönteni az akadályokat, melyek elválasztják a halandókat az örök igazságoktól? Szeretnétek tudni - valóban tudni - az igazságot? Akkor kövessétek Moróni tanácsát, és biztosan rá fogtok találni arra, amit kerestek! Legyetek õszinték! Tanuljatok! Elmélkedjetek! Imádkozzatok õszintén, hittel! Ha megteszitek ezeket a dolgokat, akkor ti is odaállhattok majd azon milliók mellé, akik tanúbizonyságot tesznek arról, hogy Isten ismét szól az emberekhez a földön. Az evangélium igaz voltának tanúbizonysága nem mindenkihez ugyanúgy érkezik el. Egyesek páratlan, életet változtató élményként élik meg. Mások lassan, majdnem észrevétlenül nyernek bizonyságot, míg egy napon egyszerûen csak tudják. Tanulmányozzátok David O. McKay elnök szavait, aki elmondja, hogyan térdelt le fiatalkorában és „imádkozott buzgón és õszintén, egy fiatal fiú teljes hitével” azért, hogy „Isten kijelentse [neki] a Joseph Smith-nek adott kinyilatkoztatása igaz voltát”! McKay elnök elmondta, hogy amikor térdeirõl felállt, be kellett vallania: „Semmilyen lelki megnyilatkozásban nem volt részem. Ha õszinte vagyok magamhoz, azt kell mondanom, hogy ugyanaz . . . a fiú vagyok, aki imádkozás elõtt voltam”. Nem tudom, milyen érzések voltak ekkor az ifjú David szívében, de biztos vagyok benne, hogy csalódott volt - talán kiábrándult is azért, hogy nem részesült abban a lelki élményben, amit egykor remélt. Ám ez nem szegte kedvét annyira, hogy ne keresse tovább ezt a tudást. Kapott ugyan választ az imáira, de csak évekkel késõbb, amikor misszionáriusként szolgált. Miért késett ennyire a válasz az imájára? McKay elnök úgy gondolja, hogy ezt a lelki megnyilvánulást „a kötelesség végzésének természetes következményeként” kapta meg.10 Az Üdvözítõ hasonló tantételt tanított. Amikor megkérdõjelezték üzenetének igaz voltát, kijelentette: „Ha valaki cselek[szi] . . . [Isten] akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentõl van-é, vagy én magamtól szólok”.11 Ne keseredjetek el, ha az imátokra adott válasz nem érkezik meg rögtön! Tanuljatok, elmélkedjetek, imádkozzatok õszintén és hittel, és éljetek a parancsolatok szerint! „Ne vitatkozzatok tehát, amiért nem láthatjátok azokat, - tanította Moróni - mert addig úgysem kaptok bizonyságot, amíg hitetek ki nem állja a próbát”.12 Emlékszem, amint gyermekként hallgattam a felnõttek bizonyságát az egyházközségemben. Ezek a bizonyságok a szívembe hatoltak, és inspirálták a lelkemet. Ahova csak megyek a világon, - nyelvtõl és kultúrától függetlenül - mindig örömmel hallgatom a szentek bizonyságait. Nemrég levelet kaptam az unokánktól, aki misszionárius. Azt írta, hogy azok az egyháztagok „akik olvassák a szentírásokat és imádkoznak, készségesebbek az evangélium megosztása terén”.13 Úgy gondolom, igaza van. Minél többet tanulmányozzuk a szentírásokat, és minél többet imádkozunk, annál valószínûbb az, hogy lelkesen meg tudjuk osztani másokkal az evangéliumról alkotott bizonyságunkat. Ne felejtsétek el, hogy az egyháztagokat, akik bizonyságot kapnak az evangéliumról, szövetség kötelezi, hogy „mindenkor mindenben és mindenütt” Isten tanújaként álljanak.14 Nyilvánvaló, hogy szent kötelességünk ajánlásokat szerezni a misszionáriusaink részére. A tanúk különleges tudással rendelkeznek, és bizonyságot tehetnek arról, amit „láttak és hallottak és amit erõsen hisznek”.15 Egyszerû, világos, konkrét kijelentéseket teszünk, melyek szerint biztosan tudjuk, hogy az evangélium igaz, mert „Isten Szent Lelke” tudatta velünk.16 Ilyen bizonyságot téve, a Szentlélek hatalma által szólva, miénk annak ígérete, hogy „kiárad . . . a Szentlélek, és mindenrõl, amit mond[unk], bizonyságot tesz”.17 Személyesen is áldottak leszünk, amikor így tanúskodunk. Boyd K. Packer elnök azt mondta: „A bizonyság annak megosztásában rejlik. A lelki tudás keresésében valahol ott van ‚a hit ugrása’, ahogyan azt a filozófusok nevezik. Az a pillanat ez, amikor eljutottatok a világosság széléhez, és a sötétségbe lépve felfedezitek, hogy az út meg van világítva elõttetek, mindig csak egy-két lépésnyire”.18 Ilyen lépés a sötétségbe az, ha határozottan és magabiztosan, nyilvánosan megvalljátok hiteteket. Nagy hatással van ez saját meggyõzõdésetek megerõsítésére. A bizonyságtevés elmélyíti lelketekben a hiteteket, és buzgóbban hisztek, mint azelõtt. Az Úr azt mondta azoknak, akik hûségesen bizonyságot tesznek: „Áldottak vagytok, mert tanúbizonyságotok feljegyeztetett az égben, hogy ott láthassák az angyalok; és örvendezhessenek nektek, és bûneitek megbocsáttatnak”.19 Én megpróbáltam követni ezt a tanácsot, mely bizonyságtételre biztat. Elmondhatom nektek, hogyan szereztem bizonyságot ennek a nagyszerû utolsó napi munkának az igazságáról és isteni természetérõl? Attól tartok, élményem nem valami drámai. Nem mennyei hozsannák, vagy mennydörgéssel és kiáltásokkal teli történet. Nem villámlással, tûzzel vagy árvízzel tarkított történet ez. Ám mindig is tudatában voltam Isten valóságának és jóságának. Úgy tûnik, mintha már legkorábbi emlékképeimben is ott lenne e nagyszerû munka biztos és maradandó tanúbizonysága. Idõnként akkor érkezik ez a bizonyosság, amikor szolgáival találkozva érezzük az Üdvözítõ szeretetét. Emlékszem, amikor még csak öt éves voltam, és családom egy új egyházközségbe költözött. Azon az elsõ vasárnapon Charles E. Forsberg püspök, aki Svédországban született, odajött hozzám és nevemen szólított. Akkor tudtam. A gazdasági világválság hûvös és szürke napjaiból emlékszem az Üdvözítõ egy csodálatos szolgájára, akinek C. Perry Erickson volt a neve. Erickson testvér, az építési vállalkozó, nehezen talált munkát. Elszigetelõdhetett volna az emberektõl. Válhatott volna keserûvé és dühössé. Feladhatta volna. Ehelyett, amikor 12 éves voltam, õ volt a cserkészvezetõm. Megszámlálhatatlan órát töltött azzal, hogy segítsen nekem és a korombelieknek a tanulásban, a fejlõdésben, és abban, hogy minden nehézséget önbizalommal telten, optimistán közelítsünk meg. C. Perry Erickson cserkészei közül kivétel nélkül mindenki Sas díjat kapott. Akkor tudtam. Igen, a papsági vezetõk és a hithû egyházközségi tagok tanúbizonyságai segítettek nekem abban, hogy tudjam. Emlékszem édesanyám és édesapám szavaira. Emlékszem, hogyan fejezték ki hitüket és szeretetüket Mennyei Atyánk iránt. Akkor tudtam. Tudatában voltam az Üdvözítõ könyörületességének, amikor édesapám kérésére, aki az egyházközség püspöke volt, ételt és ruhát vittem az egyházközség özvegyeinek és szegényeinek. Tudtam, amikor ifjú apaként feleségem és én magunk köré gyûjtöttük a gyermekeinket, és hálánkat fejeztük ki Mennyei Atyánknak rengeteg áldásunkért. Tudtam múlt áprilisban, amikor hallottam errõl a szószékrõl prófétánk, Gordon B. Hinckley elnök szavait, aki barátjának, példaadójának, vezetõjének, Üdvözítõjének és Királyának nevezte Jézust. Hinckley elnök azt mondta: „Azzal, hogy életét adta fájdalomban és kimondhatatlan szenvedésben, lehajolt hozzám, hogy kiemeljen engem és mindannyiunkat, Isten minden fiát és lányát a halált követõ örök sötétség szakadékából. Gondoskodott valami jobbról - egy fénnyel és megértéssel, növekedéssel és szépséggel teli világról”.20 Most szeretném saját tanúbizonyságomat tenni arról, hogy tudom: Joseph Smith látta, amit állított, hogy a mennyek megnyíltak és az Atyaisten, valamint az Õ Fia, Jézus Krisztus megjelentek egy New York ligeteiben nevelkedett, tanulatlan ifjúnak. Jézus Krisztus nevének különleges tanújaként az egész világ elõtt, megígérem nektek, hogy ha keresitek az Urat, akkor meg fogjátok találni Õt. Kérjetek, és adatik nektek! Azért imádkozom, hogy így tegyetek, és tanúbizonyságot teszek mindenkinek a földön, hogy Urunk és Üdvözítõnk evangéliuma visszaállíttatott az embereknek! Barátom, példaadóm, Üdvözítõm és Királyom, Jézus a Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Zsoltárok 19:7. 2. Daniel H. Ludlow, szerk., Encyclopedia of Mormonism, 5 kötet, (1992), 4:1470. o. 3. Parley P. Pratt, Autobiography of Parley P. Pratt (1985), 110. o. 4. B. H. Roberts, The Life of John Taylor (1963), 34. o. 5. Deseret News Semi-Weekly, 1882. április 18. 6. The Life of John Taylor, 38. o. 7. Deseret News Semi-Weekly, 1882. április 18. 8. Joseph F. Smith, Gospel Doctrine, 13. kiad. (1963), 43. o. 9. Moróni 10:3-4. 10. Cherished Experiences from the Writings of President David O. McKay, szerk. Clare Middlemiss (1955), 16. o. 11. János 7:17; dõlt betûs kiemelés. 12. Éther 12:6. 13. Levél elder Andrew Cannontól, 2000. augusztus 30. 14. Móziás 18:9. 15. T&Sz 52:36. 16. Alma 5:46. 17. T&Sz 100:8. 18. „That All May Be Edified“ [1982], 340. o. 19. T&Sz 62:3. 20. „Bizonyságom”, Liahona, 2000. július, 85. o.