Elder Jeffrey R. Holland
a Tizenkét Apostol Kvórumából
„A hívás minden korban - és különösen a mi korunkban - Józsué hívása: ‚Tisztítsátok meg magatokat, mert holnap az Úr csudákat cselekszik köztetek.’”
Testvérek, szeretem és tisztelem Isten papságát, és megtisztelõ számomra, hogy csatlakozhatom azokhoz, akik viselik azt. Az üzenetem ma este mindannyiunkhoz szól, korunktól és szolgálatunk éveinek számától függetlenül, azonban különösen a diakónusokhoz, tanítókhoz, papokhoz az ároni papságban, és a melkisédeki papság fiatal, újonnan elhívott eldereihez szeretnék szólni - hozzátok, a felnövekvõ nemzedékhez, akiknek készen kell állni papságotok használatára, gyakran olyan idõben és oly módon, melyre nem számítottatok.
Ebben a szellemben az én hívásom számotokra ma este némileg hasonlít Józsué hívására, melyet a papságviselõk egy korábbi nemzedékének adott át, fiatal férfiaknak és kevésbé fiataloknak, akiknek csodát kellet véghezvinni a maguk idejében. Azokhoz, akiknek majd egykor az õsi Izrael legijesztõbb feladatát kellett megoldani - visszafoglalni és újra birtokba venni az ígéretük õsi földjét - Józsué így szólt: „Tisztítsátok meg magatokat, mert holnap az Úr csudákat cselekszik köztetek.”1
Hadd osszak meg veletek egy történetet, amely rámutat, hogy milyen hamar és milyen váratlanul eljöhet a holnap, és néha milyen kevés idõ áll rendelkezésetekre, hogy kapkodó, kései készülõdésbe fogjatok.
Egy szerdai délután, 1998. szeptember 30-án, épp múlt héten volt két éve, egy kis focicsapat az Idaho állambeli Inkomban a gyepen volt, a hétközi edzésen. Befejezték a bemelegítést, és elkezdtek gyakorolni pár felállást. Sötét felhõk gyülekeztek, mint ahogy olykor õsszel szoktak, és elkezdett szemerkélni az esõ, ez azonban nem jelentett gondot egy csapat olyan fiúnak, akik szerettek focizni.
Hirtelen, látszólag a semmibõl, egy tökéletesen fülsüketítõ dörgés hasított a levegõbe, elválaszthatatlanul a felvillanó villámlástól, mely megvilágította, szó szerint felvillanyozta az egész jelenetet.
Abban a bizonyos pillanatban az egyik fiatal barátom, A. J. Edwards, akkoriban a McCammon Idaho Cövek Port Neff Egyházközségének diakónusa éppen felkészülten várta a labdát egy passzolás után, hogy minden bizonnyal pontot szerezzen a csapattagok egymás elleni kis harcában. Azonban a villámlás, mely megvilágította az eget s földet, A. J. Edwards-ba csapott, focis fejvédõjének tetejétõl cipõjének talpáig.
A villámlás hatása az összes játékost megdöbbentette, néhányat a földre lökve, egyikõjüktõl idõlegesen elvéve a látását, a többi játékost láthatólag elkábítva és megrázva. Ösztönszerûen elkezdtek a parkkal szomszédos beton épület felé futni. Pár fiú elkezdett sírni. Sokan a térdükre rogytak, és imádkozni kezdtek. Mindezen idõ alatt A. J. Edwards mozdulatlanul feküdt a füvön.
David Johnson testvér, a McCammon Idaho Cövek Rapid Creek Egyházközségébõl a játékoshoz futott. Edzõ- és egyházközségi társához, Rex Shaffer-hez kiáltott: „Nincs pulzusa. Megállt a szíve.” Ez a két férfi - csodás módon mindketten az ilyen vészhelyzetekben képzett emberek - élet-halál harcot kezdett az újraélesztésben.
Miközben a férfiak dolgoztak, A. J. fejét a fiatal hátvéd, a 18 éves Bryce Reynolds tartotta, aki a McCammon Idaho Cövek Mountain View Egyházközségének tagja. Miközben Johnson és Shaffer testvért nézte amint hevesen próbálták az újraélesztést, egy benyomása támadt. Bizonyos vagyok benne, hogy mennybõl jövõ kinyilatkoztatás volt a szó minden értelmében. Élénken emlékezett egy papsági áldásra, melyet a püspök egyszer az õ nagyapjának adott évekkel azelõtt, egy hasonlóan tragikus és életveszélyes baleset után. Most, hogy ezt a fiatal diakónust a karjaiban tartotta, ráébredt, hogy életében elõször hasonlóképpen használnia kell az újonnan adományozott melkisédeki papságát. A 19. születésnapját és közelgõ missziós elhívását várva, az ifjú Bryce Reynolds még csak 39 napja volt felszentelt elder.
Akár hangosan mondta ki a szavakat, akár csak lehelte õket, elder Reynolds ezt mondta: „A. J. Edwards, az Úr Jézus Krisztus nevében és a rám ruházott melkisédeki papság hatalma és felhatalmazása által, megáldalak téged, hogy felépülj. Jézus Krisztus nevében, ámen.” Amint Bryce Reynolds befejezte ezt a rövid, de buzgó áldást, egy 18 éves nyelvén, A. J. Edwards elõször újra lélegzetet vett.
Az egész élmény ezután következõ imáit, csodáit és további papsági áldásait - benne egy rohammentõs utazást Pocatello-ba és egy közel reménytelen repülést a Utah Egyetem Égési sérülések központjába - mindezeket az Edwards család késõbb majd megoszthatja velünk. Itt most elég azt elmondani, hogy egy nagyon egészséges és életerõs A. J. Edwards ma este a közönség soraiban ül, apjával együtt, különleges vendégemként. Emellett nemrégiben beszéltem telefonon elder Bryce Reynolds-szal, aki az elmúlt 17 hónapban eddig hithûen szolgált a Texas Dallas Misszióban. Szeretem ezt a két csodálatos fiatalembert.
Ugyanakkor viszont, fiatal barátaim mind az ároni, mind pedig a melkisédeki papságban, nem minden imára jön válasz ilyen hamar, és nem minden papsági megnyilatkozás érheti el az élet megújulását vagy megmaradását. Idõnként más Isten akarata. Ám fiatalemberek, meg fogjátok tanulni, ha eddig nem történt volna meg, hogy az ijesztõ, sõt veszélyes pillanatokban a hitetek és papságotok a legjobbat követeli majd meg tõletek, a legjobbat, amit a mennybõl segítségül hívhattok. Ti, ároni papsági fiúk, nem fogjátok mindig pontosan úgy használni a papságotokat, mint a felszentelt elderek a melkisédeki papságot, azonban minden papságviselõnek eszköznek kell lenni Isten kezében, s hogy azok legyetek, - ahogy Józsué mondta - meg kell tisztítanotok magatokat. Tettre késznek és érdemesnek kell lennetek.
Ezért mondja az Úr ismételten a szentírásokban: „Legyetek tiszták ti, akik az Úr edényeit hordozzátok.”2 Hadd mondjam el nektek, hogy mit jelent a kifejezés: „az Úr edényeit hordozzátok.” Az õsi idõkben legalább két jelentéssel bírt; mindkettõ a papság munkájára vonatkozott.
Az elsõ azon különbözõ templomi tartozékok visszaszerzésére és Jeruzsálembe vitelére vonatkozik, melyeket Nabukodonozor király vitt Babilonba. Ezen dolgoknak a szállítás során történõ fizikai kezelését illetõen az Úr a templomhoz tartozó bármely dolog szentségére figyelmeztette azokat a korábbi testvéreket. Ezért miközben hazájukba szállították ezeket a különbözõ fazekakat, lapátokat, csészéket és egyéb edényeket, nekik maguknak is olyan tisztáknak kellett lenni, mint az eszközöknek, melyeket vittek.3
A második jelentés az elsõhöz kapcsolódik. Hasonló edényeket és kellékeket használtak az otthonok rituális megtisztításához is. Pál apostol, fiatal barátjának, Timótheusnak írva ezekrõl, ezt mondta: „Nagy házban pedig . . . arany- és ezüst edények vannak . . . fából és cserépbõl valók is” - a mosás és tisztítás eme eszközei általánosak voltak az Üdvözítõ idejében. Pál továbbá ezt mondja: „Ha tehát valaki . . . ezektõl [az érdemtelenségektõl] tisztán tartja, tisztességre való edény lesz . . . megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas. Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld - mondja Pál, - . . . hanem kövessed az igazságot . . . segítségül hív[d] az Urat tiszta szívbõl.”4
Mindkét bibliai beszámolóban az üzenet az, hogy a papság viselõiként nem csak kezelnünk kell Isten erejének edényeit és jelképeit - gondoljunk például az úrvacsora elõkészítésére, megáldására és kiosztására - hanem magunknak is megszentelt edénynek kell lennünk. Egyébként az miatt, amit tennünk kell, s még inkább az miatt, aminek lennünk kell, a próféták és apostolok azt mondják nekünk, hogy kerüljük „az ifjúkori kívánságokat”, és az „Urat hívj[uk] segítségül tiszta szívbõl”. Azt mondják nekünk, hogy legyünk tiszták.
Nos, olyan korban élünk, amikor ez a tisztaságot egyre nehezebb megõrizni. A modern technológia segítségével már legkisebb öcsétek és húgotok is gyakorlatilag bejárhatja a világot, mielõtt elég idõs lenne ahhoz, hogy biztonságosan átbiciklizzen az utcán. Ami az én generációm nagy részének a moziba járás, tv nézés, vagy újságolvasás gondtalan perceit jelentette, mostanra - a videók, az internet és a személyi számítógépek további terjedésével - szórakozássá váltak, telve valós erkölcsi veszélyekkel. A szórakozás szót dõlt betûvel írtam. Tudtátok, hogy a szórakozás szó eredeti latin jelentése ez volt: „az elme eltérítése, a megtévesztés szándékával”? Sajnos a „szórakozás” napjainkban nagyon hasonló jelentéssel kezd megtelni a legfõbb megtévesztõ kezében.
Mostanában olvastam egy könyvet, amiben a szerzõ ezt mondta: „A szabadidõnk, még a játékaink is, komoly gondot jelentenek. [Ez azért van, mert] nincs semleges föld a világegyetemben: minden négyzetcentiméterre, minden tizedmásodpercre jogot formál Isten, és hasonló igénnyel él Sátán is.”5 Én ezt teljesen igaznak hiszem, és egyetlen területen sincs döntõbb és feltûnõbb igény, mint amelyet a fiatalok elméjéért és erkölcseiért, személyes tisztaságáért folytatnak.
Testvérek, hangom ma este részben arra figyelmeztet, hogy ez csak egyre rosszabb lesz. Úgy látszik, az engedékenység ajtaja, az érzékiség, a kendõzetlenség és a trágárság ajtaja csak egy irányba nyílik. Egyre tágabbra nyílik; úgy tûnik, soha nem csukódik vissza. Az egyének választhatják azt, hogy becsukják, de bizonyos - történelmi tapasztalatok alapján - hogy a közkedv és a közpolitika nem fogja becsukni. Nem, a földi birodalomban az egyetlen valódi uralom, amivel rendelkezhettek, az az önuralom.
Testvérek, ha gondjaitok vannak az önuralommal azzal kapcsolatban, amit néztek és hallgattok, amit mondtok vagy tesztek, kérlek benneteket, imádkozzatok Mennyei Atyátokhoz segítségért! Imádkozzatok Hozzá, ahogy Enosz is tette, aki lelkében nagyon vívódott Isten elõtt.6 Birkózzatok, mint Jákób az angyallal, nem hagyván hogy távozzon, míg áldás nem jön.7 Beszéljetek édesanyátokkal és édesapátokkal! Beszéljetek a püspökötökkel! A lehetõ legjobb segítséget keressétek a benneteket körülvevõ jó emberektõl! Mindenképpen kerüljétek azokat, akik kísértésbe visznek titeket, gyengítik akaratotokat vagy állandósítják a problémát! Ha ma este valaki nem érzi magát teljesen érdemesnek, érdemessé válhat a bûnbánat és az Úr Jézus Krisztus engesztelése által. Az Üdvözítõ sírt, vérzett és meghalt értetek. Mindent megadott a boldogságotokhoz és az üdvözülésetekhez. Biztosan nem fogja visszatartani tõletek a segítséget!
Utána segíteni tudtok majd másoknak, akikhez elküldenek titeket most és a jövõben, Isten papságának viselõiként. Akkor, misszionáriusként, az lehettek, amit az Úr egyszer úgy jellemzett, hogy „orvosa . . . az egyháznak.”8
Fiatal férfiak, szeretünk benneteket. Aggódunk értetek, és minden módon, ahogy csak tudunk, segíteni akarunk nektek. Majdnem 200 évvel ezelõtt William Wordsworth azt írta, hogy „túlságosan bennünk van a világ”. Ma ugyan mit szólna ahhoz, ahogyan ezek a dolgok befurakodnak a lelketekbe és érzékenységetekbe? Ezen elõttetek álló problémákról szólva, figyelemmel kísérjük, amint fiatal férfiak sokasága hithûen éli az evangéliumot, és eltökélten áll az Úr elõtt. Biztos vagyok, hogy ebbe a sokaságba tartozik azoknak a nagy többsége, akik ma este itt ülnek. De a keveseknek adott figyelmeztetések fontos emlékeztetõk a hithûeknek is.
A második világháború legnehezebb és legelkeserítõbb napjaiban Winston Churchill azt mondta Anglia népének: „Minden ember életében . . . bekövetkezik annak különleges pillanata, amikor képletesen megérintik a vállát, és lehetõséget adnak neki egy olyan, különleges dolog megtételére, ami csak neki való és csak az õ tehetségeihez illik. Milyen tragédia az, ha ez a pillanat felkészületlenül vagy alkalmatlannak találja õt arra a munkára, ami a legjobb óráját jelenthetné.”
Egy, még ennél is komolyabb lelki csatában, testvéreim, eljöhet majd a nap - sõt, tulajdonképpen biztos vagyok, hogy el fog jönni - amikor egy váratlan helyzetben vagy az égetõ szükség idején, hogy úgy mondjam, be fog csapni a villám, és a ti kezetekben lesz a jövõ. Legyetek készek, amikor az a nap eljön! Legyetek erõsek! Mindig legyetek tiszták! Tiszteljétek és tartsátok becsben a papságot, melyet viseltek, ma este és mindörökké! Bizonyságom teszem errõl a munkáról, a hatalomról, amit annak irányítása céljából kaptunk, és annak szükségérõl, hogy érdemesen kell benne szolgálnunk. Testvérek, bizonyságot teszek arról, hogy a hívás minden korban - és különösen a mi korunkban - Józsué hívása: „Tisztítsátok meg magatokat, mert holnap az Úr csudákat cselekszik köztetek”. Jézus Krisztus nevében, ámen.
JEGYZETEK
1. Józsué 3:5.
2. Ésaiás 52:11; lásd még 3 Nefi 20:41; T&Sz 38:42; 133:5.
3. Lásd 2 Kir. 25:14-15; Ezsdrás 1:5-11.
4. 2 Tim. 2:20-22; dõlt betûs kiemelés.
5. C. S. Lewis, Christian Reflections, szerk. Walter Hooper (1967), 33. o.
6. Lásd Enosz 1:2-10.
7. Lásd 1 Mózes 32:24-26
8. T&Sz 31:10.
Previous
