Élõ próféták, látnokok és kinyilatkoztatók Elder Dennis B. Neuenschwander a Hetvenek Elnökségébõl „Egyre növekvõ szakadék van a világ normái és az evangélium, valamint Isten királysága normái között, . . . az élõ próféták mindig is Isten normáit fogják tanítani.” Testvéreim, ma este szeretnék elmesélni egy élményt, mely nagy jelentõséggel bír számomra. 1986. április 6-án, az általános konferencia vasárnap délutáni ülésén ünnepélyes nagygyûlésre került sor, abból a célból, hogy támogassuk Ezra Taft Bensont mint prófétát, látnokot és kinyilatkoztatót, és mint az egyház 13. elnökét. Az egyház minden tagját megkérték, hogy a Tabernákulumban, illetve TV vagy rádió közvetítése által vegyenek részt ezen. Családommal közösen elfogadtuk a meghívást, hogy részt vegyünk ezen az otthonunkban. Egyik, missziót szolgáló fiunk kivételével mindenki jelen volt: egy fõpap, egy pap, egy diakónus, egy 11 éves fiunk, valamint feleségem, LeAnn. Utasítás szerint és sorban mindegyikünk, aki viselte a papságot, majd családként együtt felálltunk, hogy támogassuk Benson elnököt. Miért hív el az Úr prófétákat, látnokokat és kinyilatkoztatókat? És hogyan támogatjuk õket? A próféták, látnokok és kinyilatkoztatók - akik mind apostoli felhatalmazással bírnak - elsõsorban azért felelõsek, hogy az egész világban biztos tanúságot tegyenek Jézus Krisztus nevérõl. Ez az alapvetõ fontosságú elhívás, hogy nevének különleges tanúi legyenek, mindig is ugyanaz volt, amikor csak apostolok voltak a földön. Ez a tanúbizonyság, melyet kinyilatkoztatás által a Szentlélek tesz, ez állt az újszövetségi egyház középpontjában, és ez áll a mai egyház középpontjában is. Pünkösd napján Péter tiszta tanúbizonyságot tett arról, hogy a názáreti Jézus „megragadván, . . . keresztfára feszítve megöletett”, majd „a halál fájdalmait megoldván” feltámadt, aminek õk, az apostolok, mind tanúi voltak.1 Olyan erõs volt ez a bizonyság Jézus Krisztusról, melyet egy élõ apostol mondott el, hogy megváltoztak a szívek és mintegy 3000 ember megkeresztelkedett, bûneik bocsánatáért. Azt olvassuk, hogy ezek az új megtértek „foglalatosak valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben”.2 Ez a beszámoló az Apostolok cselekedeteinek könyvében mély lelki értelmet ad Pál szavainak, melyeket késõbb az efézusbelieknek írt, hogy az evangéliumot befogadók Isten háza népévé válnak, és „fölépíttettek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkõ maga Jézus Krisztus”.3 A visszaállítás e sáfárságában Joseph Smith próféta azt tanította, hogy „vallásunk alapvetõ tantételei az apostolok és próféták bizonysága Jézus Krisztusról, hogy Õ meghalt, eltemették, majd a harmadik napon feltámadt és felszállt a mennybe; és minden egyéb dolog, ami a vallásunkkal kapcsolatos, csak függeléke ennek.”4 Eleget téve ennek az Istentõl kapott feladatnak, hogy az egész világnak biztos tanúságot tegyenek Jézus Krisztus nevérõl, napjaink élõ apostolai elmondták a bizonyságukat. „Az Élõ Krisztus” kiáltványban kijelentik papsága és egyháza visszaállításának tényét, bizonyságot tesznek az Õ második eljövetelérõl, és „felszentelt apostolaiként bizonyság[ot tesznek arról], hogy Jézus az Élõ Krisztus, Isten halhatatlan Fia”.5 Az õsi és a mai apostolok is tanúbizonyságot tesznek Jézus Krisztus nevérõl, mert „nincs semmi más név, vagy út, vagy mód, amely által az emberek fiai üdvözülhetnének, egyedül csak Krisztusnak, a Mindenható Úrnak nevében és az õ neve által”.6 Másodszor, a próféták, látnokok és kinyilatkoztatók világosan tanítják Isten szavát, hogy az minden gyermekének javára szolgáljon, és áldottak legyenek azáltal, hogy engedelmeskednek a tanításaiknak. Hinckley elnök azt írta Joseph Fielding Smith-rõl, hogy „egyenesen beszélt, kétértelmûség nélkül. Ez a próféta küldetése.”7 A próféta-tanítók jelenlétének szükségessége, akik ismerik Isten kinyilatkoztatott szavát, és akik közvetlenül, magyarázkodás nélkül mondják azt, ma éppen olyan fontos, mint mindig. Az egymással harcoló elképzelések, változó értékek és önzõ hatalomvágy zavaros világában jól tesszük, ha figyelmesen tanulmányozzuk a Filep és a szerecsenországi ember közötti párbeszédet. Amint ez az ember éppen a szentírásokat olvassa, Filep odaszalad hozzá, és megkérdezi: „Vajjon érted-é, a mit olvasol? Õ pedig monda: Mimódon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem?”8 Az Úr népének azt tanította Alma: „Szeretném, ha csak azokban bíznátok, vagyis csak azokat tennétek meg tanítóitoknak és pásztoraitoknak, akik istenhívõk, akik az õ útjain járnak és parancsolatait betartják. . . . . . . És csak azokat szentelte fel, akik igaz emberek voltak. Így azok õrködtek népük felett és becsületességre nevelték õket”.9 Ezek a szavak pontosan leírják azokat a prófétákat, látnokokat és kinyilatkoztatókat, akik ezt az egyházat vezetik. Tisztán, felhatalmazással és értve szólják Isten szavait. Harmadszor, nem csak prófétaként és kinyilatkoztatókét támogatunk 15 embert, hanem látnokként is. Nem sok szó esik arról, hogy látnokok vannak közöttünk, de az a képesség, hogy a jelenen túl látnak, hatalmat és felhatalmazást kölcsönöz apostoli tanúbizonyságuknak és tanításaiknak. Két olyan szentírásra utalok, melyek errõl a fontos és különleges elhívásról szólnak. Ammon arra tanítja Limhi királyt a Mormon könyvében, hogy „a látnokok ismerhetik a múltat és a jövõt is, és általuk [lesz kinyilatkoztatva minden dolog] . . . és általuk válnak ismertté [azok a dolgok, melyek egyébként ismeretlenek maradnának]”10 Az Igazgyöngyben elolvassuk, amint az Úr utasítást ad Énóknak, hogy kenje be agyaggal a szemét, majd mossa le, hogy láthasson. Énók így tett. „És . . . látott olyan dolgokat is, amelyek földi szemmel nem láthatók; és ettõl kezdve azt mondták az országban: Látnokot küldött az Úr a népének.”11 Nagyon egyszerû választ adok arra a kérdésre, hogy mit hoznak tudomásunkra mai látnokaink, ami egyébként nem derülne ki, és mit látnak, ami a fizikai szem számára láthatatlan. Hallgassátok meg, gondoljátok át, és imádságos lélekkel fontoljátok meg, hogy mit tanítanak, és mit csinálnak! Ha így tesztek, fel fog tûnni egy séma, mely sokat elárul, és ebben rejlik a válasz erre a kérdésre. Most visszatérek családom élményéhez az ünnepélyes nagygyûlést illetõen. A szavazás befejeztével Hinckley elnök, aki a gyûlést vezette, azt mondta: „Köszönöm, testvéreim, támogató szavazataitokat. Úgy érezzük, hogy nem csak kezetekkel, hanem szívetekkel, hitetekkel és imáitokkal is támogattatok minket, melyekre sürgõsen szükségünk van, és azért imádkozunk, hogy továbbra is ezt tegyétek.”12 Testvérek, a próféták, látnokok és kinyilatkoztatók támogatása nemcsak a felemelt kézben rejlik, hanem inkább bátorságunkban, bizonyságunkban és hitünkben annak tekintetében, hogy meghallgassuk, megszívleljük és kövessük õket. Ám felteszem magamnak a kérdést, ha ez ilyen világos, akkor miért annyira nehéz? Erre sok válasz adható, de szerintem valójában csak egy van. A nehézség nagy része visszavezethetõ az iránti vágyunkra, hogy inkább a világ szemében szeretnénk elfogadhatóak lenni, mintsem Isten szemében. Az élõ próféta tanításai gyakran szembeszállnak a világ divathullámaival. Utolsó napi szentekként és Isten papságának a viselõiként meg kell értenünk, hogy egyre növekvõ szakadék van a világ normái és az evangélium, valamint Isten királysága normái között, és hogy az élõ próféták mindig is Isten normáit fogják tanítani. Bármennyire is szeretnénk, ha az evangélium az összeegyeztethetõ lenne a világgal, ez nem így van - soha nem is volt, és soha nem is lesz így. Mai világunk oly nagy része élvhajhászatra, azonnali haszonszerzésre és kielégülésre, valamint mindenáron történõ társadalmi elismerésre épül. Az evangélium és Isten királysága sokkal több ennél. Isten többek között a türelem, a hosszútûrés, a kitartás, a kedvesség és a testvéri szeretet jellemvonásait jutalmazza, melyek közül egyik sem rövidtávú, és nem lehet egy pillanat alatt szert tenni ezekre. Testvéreim, semmivel sem jobb az, ha vannak közöttünk élõ próféták, látnokok és kinyilatkoztatók, és nem hallgatjuk meg õket, annál, ha egyáltalán nincsenek. Jákób próféta azt remélte, hogy az igazlelkû emberek által oly sok nehézség árán lemezekre írt szavakat hálás szívvel fogadják majd gyermekeik, és hogy „örömmel, nem pedig szomorúsággal”13 tanulnak azokból. Legyünk elég bölcsek ahhoz, hogy mi is így viszonyuljunk napjaink élõ prófétáinak, látnokainak és kinyilatkoztatóinak a szavaihoz! Tanúbizonyságot teszek Jézus Krisztus kiengesztelésének üdvözítõ hatalmáról. Tanúbizonyságot teszek az élõ apostolokról, prófétákról, látnokokról és kinyilatkoztatókról. Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Ap. Csel 2:23-24; lásd még 32. v. 2. Ap. Csel. 2:42. 3. Ef. 2:20. 4. Teachings of the Prophet Joseph Smith, vál. Joseph Fielding Smith (1976), 121. o. 5. „Az élõ Krisztus - Az apostolok bizonysága”, Liahona, 2000. április, 3. o. 6. Móziás 3:17. 7. Teachings of Gordon B. Hinckley (1997), 525. o. 8. Ap. Csel. 8:30-31. 9. Móziás 23:14, 17-18. 10. Móziás 8:17. 11. Mózes 6:36; lásd még 35. v. 12. Ensign, 1986. május, 75. o. 13. Jákób 4:3.