A Sátán szalonkás zsákja Richard C. Edgley püspök elsõ tanácsos az Elnöklõ Püspökségben “A Sátánra, minden hazugság atyjára, . . . avagy egy szeretõ Mennyei Atyára hallgatunk, aki minden igazság és boldogság forrása?” Amikor fiatalemberként éppen csak befejeztem elsõ egyetemi évemet, és pénzt kellett keresnem, mert misszióba szerettem volna menni, azzal töltöttem a nyarat, hogy az új Jackson-tó szálláson dolgoztam a Wyoming állambeli Jackson Hole-ban. Sok fõiskolás korú fiatal jött el, hogy ezen az eredeti, csodaszép környéken dolgozzanak. Közöttük volt Jill, egy fiatal nõ a Kalifornia állambeli San Francisco-ból. Úgy gondolván, hogy egy nagyvárosból érkezõ fiatal nõ valószínûleg egy kicsit naiv új környezete vonatkozásában, néhány barátommal együtt kötelességünknek éreztük azt, hogy megtanítsuk neki az igazi nyugat mikéntjeit. Úgy döntöttünk, hogy szalonka vadászatra visszük. Elmondom közületek azoknak, akik esetleg nem ismerik a szalonka vadászatot, hogy ez egy ügyes vicc, mivel a szalonka nem létezik, legalábbis nem az Egyesült Államok nyugati részén. A szalonka vadászat kellékei a bot és a zsák. A „vadásznak” elmondják, hogy menjen át a bokrok között, a bottal ütögetve a bokrokat, miközben éles, nevetséges hangon hívja a szalonkát. A nem létezõ szalonkákat így kell becsalogatni a zsákba. Odaadtuk Jillnek a zsákját és a botját, majd a domb másik oldalán kijelöltünk neki egy területet. Az volt a tervünk, hogy körülbelül 15 perc múlva visszatérünk a kiindulási helyre, amikor is feltehetõen megszámoljuk a szalonkáinkat. Amikor Jill a megbeszélt idõben nem tért vissza, kárörvendve élveztük, milyen komolyan veszi a vadászatát. Úgy 30 perc elmúltával úgy éreztük, itt az ideje, hogy megmentsük, elmagyarázzuk a viccet, nevessünk egy jót, és mindannyian elmenjünk vacsorázni. Nyilvánvalóvá vált azonban, hogy sokkal komolyabban vette a szalonka vadászatot, mint ahogy azt mi elképzeltük, mert nem találtunk rá a kijelölt területen. Alapos kutatás után, amikor még mindig semmilyen nyom nem utalt rá, elkezdtünk befelé haladni az erdõben, éles hangon szólítva õt, de mindhiába. Azt remélve, hogy talán visszament a szobájába, visszatértünk, és megkértünk néhány fiatal nõt, hogy keressék meg ott, de ez sem járt eredménnyel. Most már sötétedett, és egyre jobban aggódtunk. A fiúk lakosztályából minden elérhetõ fiatalember segítségét igénybe vettük, és zseblámpákkal folytattuk a keresést az erdõ mélyén. Mélyen az éjszaka sötétjében - félve, aggódva és kiabálástól rekedten - úgy döntöttünk, itt az ideje, hogy jelentsük nevetséges tettünket a park õreinek. Míg a szobák elõtt állva megpróbáltuk eldönteni, melyik bátor léleknek áll majd kiváltságában jelenteni az eltûnését, Jill egyszer csak megjelent - nem a szobájából, hanem egy barátjának a szobájából jött ki, akivel együtt vacsorázott (és akinek véletlenül nem szóltunk), és ahol kellemes estét töltöttek el a barátaikkal. Közelünkbe érve kifejezõ szavakkal a következõket mondta: „Hát ti, srácok, szerettek szalonka vadászokat vadászni?” Nos, ennyit a nagyvárosi naivról, és ennyit az igazi nyugat mikéntjeirõl! A vicc rajtunk sült el, és én soha többé nem vágytam több szalonka vadászatra. Van azonban egy másik „szalonka vadászat”, mely körülöttünk zajlik, és lehetünk naiv áldozatok. Ez nem ügyes vicc, és nem jó nevetéssel, illetve kis meghitt baráti légkörrel zárul majd. Sátán a nagy megtévesztõ és hazug, aki minden jónak ellensége, beleértve ebbe a mi boldogságunkat és a jólétünket. Nagy vágya az, hogy meghiúsítsa Mennyei Atyánk boldogságunkra vonatkozó tervét, és „olyan szerencsétlenné” tegyen minket, „mint amilyen õ maga” (2 Nefi 2:27). Mivel õ a megtévesztések igazi szerzõje és elkövetõje, valójában arra hív minket, hogy csatlakozzunk hozzá a szalonka vadászatában, hogy izgalommal, szórakozással, népszerûséggel és az úgynevezett „jó élettel” töltsük meg a zsákjainkat. Ígérete azonban éppen olyan illúzió, mint a nem létezõ szalonka. Amit valójában ajánl, az a hazugságok, a nyomorúság, a lelki lealacsonyodás és az önértékelés elvesztése. Amikor a Sátán elküld minket, hogy töltsük meg a zsákjainkat, azzal kínálja portékáját: „Együnk, igyunk, szórakozzunk, mert holnap úgyis meghalunk” (2 Nefi 28:7). Hívása tûnhet csábítónak és meggyõzõnek. Nefi a következõképpen jellemzi eladási módszereit: lecsendesít, hízeleg és biztonságba ringat, amikor kijelenti, hogy „rendben van minden” (2 Nefi 28:21-22). Többek között Sátán szeretné, ha beraknánk a zsákunkba az erkölcstelenséget annak minden formájában, melyhez hozzá tartozik a pornográfia, a beszéd, öltözködés és viselkedés. Az ilyen gonosz cselekedetek azonban maguk után vonnak érzelmi levertséget, a lelkiség, az önbecsülés, és a misszió vagy a templomi házasság lehetõségének elvesztését, idõnként talán még egy nem kívánt terhességet is. A Sátán szeretne szolgává tenni minket azáltal, hogy kábítószereket, alkoholt, dohányt és egyéb szokásformáló viselkedéseket tetet be a zsákunkba. A Sátán azt fogja mondani nekünk, hogy mindezeket megtehetjük, és hogy „mindenki ezt teszi”. Azt mondja nekünk, hogy ezek népszerûséghez és elfogadottsághoz vezetnek. A Sátán hazugságai lehetnek nagyon csábítóak is, különösen az élet azon idõszakában, amikor a fiatalok elfogadottságra és népszerûségre áhítoznak. Vannak azonban bizonyos jelzések, melyek útba igazítanak minket annak tekintetében, hogy milyen dolgokat ne tegyünk a zsákjainkba. Azért ismeritek fel ezeket a jelzéseket, mert általánosak és ismerõsek. Olyan jelzések, mint: „Mindenki ezt teszi.” „Senki nem fogja megtudni.” „Igazán senkinek sem árt.” „Ez az egy nem fog megártani.” „És akkor mi van?” „Késõbb még bûnbánatot tarthatsz, és elmehetsz misszióba, illetve házasodhatsz a templomban.” „Krisztus minden bûnödért kiengesztelt; meg fog bocsátani neked.” Amikor nyíltan kimondják mások ezeket a kimagyarázásokat, vagy a kísértõ súgja azokat, akkor ez figyelmeztetés számotokra. Ne figyeljetek oda! Ne kísérletezgessetek! Egyszerûen ne tegyétek meg! Isten, a mi szeretõ Atyánk, minden igazság forrása, figyelmeztetett minket a Sátán megtévesztéseire. Figyeljetek ide, mit mondott az Úr prófétáin keresztül: Pál arra tanította a korinthusbeli szenteket: „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti” (1 Korinthusbeliek 3:16-17). Jákób arra figyelmeztette a régi idõk nefitáit: „De jaj, jaj tinektek, akiknek szíve nem szeplõtlen, akik tisztátalanul álltok Isten elõtt” (Jákób 3:3). Alma a nemi erkölcstelenséget illetõen figyelmeztette tévelygõ fiát, Koriántont: „Nem tudod te, fiam, hogy milyen gyalázatos dolog ez az Úr szemében?” (Alma 39:5.) Aztán még ezt mondta Koriántonnak: „a gonoszság még sohasem volt boldogság” (Alma 41:10). És hogy ne gondoljuk, hogy ezek a figyelmeztetések csak a bibliai idõkre vonatkoztak, hallgassátok meg, mit mondott mai prófétánk, Gordon B. Hinckley elnök:„Az úgynevezett ‚új erkölcsiség’ dacára, az erkölcsi normák sokat emlegetett változásainak dacára nincs, ami megfelelõen helyettesítené az erényt. Isten normáit megkérdõjelezhetik szerte a világon, de Isten nem törölte el parancsolatait” („Mit tanítanak a próféták az erkölcsi tisztaságról és a hûségrõl”, Liahona, 1999. október, 26. o., dõlt betûs kiemelés). Feltesszük tehát magunknak a kérdést: Kinek hiszünk, amikor boldogságot és jólétet keresünk? A Sátánnak, minden hazugság és megtévesztés szerzõjének, akinek csak az a célja, hogy elpusztítson minket? Avagy egy szeretõ Mennyei Atyának, aki minden igazság és boldogság forrása, és akinek egyetlen célja az, hogy örök szeretetével és örömével jutalmazzon minket? Elõfordulhat, hogy szerény körülmények között éltünk, hogy nem jártunk sokat iskolába, és még az is lehet, hogy nem tartjuk lenyûgözõnek azt, amit a világban elértünk. A Sátán megtévesztései miatt idõnként érezhetjük úgy, hogy nem vagyunk fontosak, nem vagyunk jelentõsek, és nem vagyunk képesek bizonyos dolgok megtételére. Soha ne felejtsük el azonban azt, hogy mi vagyunk azok, akiket kiválasztottak Isten papságának a viselésére, hogy mi vagyunk az Õ elhívottjai, felszentelt képviselõi, és ez tesz minket valakivé! Az Õ papsága révén hatalmat kaptunk. Királyi a származásunk. És hatalmunkban áll különbséget tenni a Sátán szalonkái és Isten boldogságra vonatkozó, igaz tantételei között. Mivel tudjuk, hogy kik vagyunk, és mert ránk ruházták a Szent Szellemet, és felhatalmaztak az Õ papságával, hatalmunkban áll egyszerûen azt mondani: „Nem! Nem, Sátán, én nem leszek áldozata a te megtévesztõ, rosszindulatú és gyakran halálos kimenetelû szalonka vadászatodnak!” Bizonyságot teszek arról, hogy „a gonoszság még sohasem volt boldogság” (Alma 41:10), és a gonoszság soha nem is lesz boldogság. Továbbá bizonyságot teszek arról, hogy boldogságunk és önbecsülésünk csak úgy válhat valóra, ha Annak tantételei szerint élünk, aki a boldogság tervét kidolgozta. Errõl teszek bizonyságot, Jézus Krisztus nevében, ámen.