Elder Robert D. Hales
a Tizenkét Apostol Kvórumából
„Keresztelõnk és konfirmációnk jelenti az Õ királyságába vezetõ kaput. Amikor belépünk, szövetségben ígérjük, hogy az Õ királyságából valók leszünk - örökre!”
Miután felépültem három komoly mûtét után, melyek megakadályoztak abban, hogy az elmúlt két általános konferencián beszéljek, mily öröm itt állni ma, ebben a csodálatos Konferenciaközpontban, hogy tanítsak és bizonyságot tegyek azoknak, akik hallani szeretnék az Úr szavát!
Az elmúlt két év során az Úrban bíztam, hogy a halandóságról szóló leckéket tanít nekem a fizikai fájdalom, a lelki kín és az elmélkedés idõszakaiban. Megtanultam, hogy az állandó, intenzív fájdalom nagy megszentelõ és tisztító hatással bír, amely alázatossá tesz minket, és közelebb visz Isten Szelleméhez. Ha figyelünk és engedelmeskedünk, akkor az Õ Szelleme irányít minket, és az Õ akarata szerint cselekedhetünk mindennapos tevékenységeink során.
Voltak olyan idõszakok, amikor feltettem imáimban néhány konkrét kérdést, például: „Mit szeretnél, mit tanuljak ezekbõl a tapasztalatokból?”
Amint életem e kritikus idõszakában a szentírásokat tanulmányoztam, a fátyol elvékonyodott, és válaszokat kaptam azon emberek életébõl, akik sokkal nagyobb megpróbáltatásokat éltek át.
„Fiam, béke legyen lelkedben! Gyötrelmed és szenvedésed csak egy pillanat rövid lesz.
És azután, ha hûségesen kitartasz, Isten felemel a magasságba” (T&Sz 121:7-8).
A depresszió sötét perceit gyorsan elûzte az evangélium világossága, amint a Szellem békét és vigaszt hozott, annak bizonyságával együtt, hogy minden rendben lesz.
Néhány alkalommal elmondtam az Úrnak, hogy már bizonyára megtanultam a szükséges leckéket, és nincs szükség arra, hogy még több szenvedésen menjek keresztül. Az ilyen esdeklések hatástalannak tûntek, mert világossá vált számomra az, hogy a próbatétel e megtisztító folyamatát az Úr idejében és az Úr módján kell kibírni. A „legyen meg a te akaratod” (Máté 26:42) tanítása egy dolog. Megint másik e szerint élni. Azt is megtanultam, hogy nem maradok magamra, amikor szembenézek ezekkel a próbatételekkel és csapásokkal, hanem õrangyalok lesznek mellettem. Orvosok, ápolók, és mindenekelõtt kedves társam, Mary személyében voltak olyanok, akik nagyon hasonlítottak az angyalokhoz. Idõnként pedig, amikor az Úr úgy kívánta, mennyei seregek látogatása vigasztalt, ami vigaszt és örök megerõsítést hozott nekem a szükség idején.
Bár személyes szenvedésem nem hasonlítható az Üdvözítõ kínjaihoz a Gecsemáné kertjében, jobban megértettem kiengesztelését és szenvedését. Gyötrõdése idején arra kérte Atyját: „Ha lehetséges, múljék el tõlem e pohár; mindazonáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te” (Máté 26:39). Atyja a mennyben egy angyalt küldött, hogy támogassa és vigasztalja Õt, amikor arra szüksége van (lásd Lukács 22:43).
Jézus úgy döntött, hogy nem távozik ebbõl a világból, míg mindvégig ki nem tartott, és véghez nem vitte a küldetést, melyet az emberiségért végre kellett hajtania. A Kálvária keresztjén Jézus ezzel az egyszerû megállapítással ajánlotta Atyjának a szellemét: „Elvégeztetett” (János 19:30). Miután mindvégig kitartott, megszabadult a halandóságtól.
Nekünk is mindvégig ki kell tartanunk. A Mormon könyve azt tanítja: „Ha az ember nem követi az élõ Isten Fiának a példáját, és nem tart ki mindvégig, akkor nem üdvözülhet” (2 Nefi 31:16).
Az elmúlt két év tapasztalatai megerõsítették a szellememet, és bátorságot adtak nekem, hogy még merészebben bizonyságot tegyek a világnak szívem mély érzéseirõl. Azzal az elhatározással állok ma elõttetek, hogy a régi prófétákhoz hasonlóan tanítsak nektek evangéliumi tantételeket - emberektõl való félelem nélkül, világos beszéddel szólva, egyszerû evangéliumi igazságokat tanítva.
Ennek szellemében arról szeretnék beszélni, ahogyan a keresztelés szertartása és a Szentlélek ajándékának elnyerése kivesz minket ebbõl a világból, és Isten királyságába visz bennünket.
Van egy ismert kifejezés: E világban lenni, de nem e világból (lásd János 17:11, 14-17). Halandó létezésünkre szükség van ahhoz, hogy eleget tegyünk az üdvözülés tervének. E világban kell tehát élnünk, ám ellen kell állnunk a mindig elõttünk lévõ világi befolyásoknak.
Jézus azt tanította: „Az én országom nem e világból való” (János 18:36). Ezek a szavak arra indítottak, hogy mélyebben belegondoljak az Õ királyságába. Arra jutottam, hogy amikor egy megfelelõ papsági felhatalmazással bíró egyén alámerítéssel megkeresztel minket, és mi úgy döntünk, hogy követjük az Üdvözítõt, akkor az Õ királyságában és az Õ királyságából valók vagyunk.
Isten királyságában lenni annyit tesz, hogy megszívleljük az Üdvözítõ intését: „Kövessetek engem!” (2 Nefi 31:10). Nefi azt tanította, hogy Mennyei Atyánk parancsolatainak betartása által követjük Jézust: „De követhetjük-e Jézust, szeretett testvéreim, ha nem akarjuk az Atya parancsolatait betartani?” (2 Nefi 31:10).
Kereszteléskor szövetséget kötünk Mennyei Atyánkkal, hogy készen állunk belépni a királyságába és attól az idõtõl kezdve betartani a parancsolatait, annak ellenére is, hogy még mindig a világban élünk. A Mormon könyve emlékeztet minket, hogy keresztelésünk olyan szövetség, mely szerint „mindenkor mindenben és mindenütt, bárhol legyetek is életetek végéig [készek vagytok] Istenrõl [és az Õ királyságáról] bizonyságot tenni, hogy Isten megváltson benneteket és az elsõ feltámadás részesei legyetek és örök életet nyerjetek” (Móziás 18:9; dõlt betûs kiemelés).
Ha megértjük keresztelési szövetségünket és a Szentlélek ajándékát, az megváltoztatja az életünket és megalapozza teljes elkötelezettségünket Isten királysága mellett. Amikor kísértések érnek, de figyelünk, a Szentlélek emlékeztet minket arra, hogy megígértük: emlékezni fogunk az Üdvözítõre és betartjuk Isten parancsolatait.
Brigham Young elnök azt mondta: „Minden utolsó napi szent belép az új és örökkévaló szövetségbe, amikor belép ebbe az egyházba. Szövetséget kötnek, hogy nem támogatják, tartják fenn vagy biztatják többé az ördög királyságát és ennek a világnak a királyságait. Belépnek az új és örökkévaló szövetségbe, hogy Isten királyságát támogassák, és nem más királyságot. A legkomolyabb fogadalmat teszik a mennyek és a föld színe elõtt . . . , hogy az igazságot és az igazlelkûséget fogják támogatni a gonoszsággal és a hamissággal szemben, és Isten királyságát fogják felépíteni, nem ennek a világnak a királyságait” (Az egyház elnökeinek tanításai: Brigham Young [1977], 62-63. o.).
Annyira fontos belépni Isten királyságába, hogy Jézus is megkeresztelkedett, megmutatván nekünk „hogy milyen egyenes az ösvény, és milyen szûk az a kapu, amelyen be kell lép[nünk]” (2 Nefi 31:9). „Õ szent, és mégis megalázkodik testben az Atya elõtt, hogy példát mutasson az embereknek, és bizonyságot tesz az Atyának arról, hogy parancsolatainak megtartása által engedelmeskedik neki” (2 Nefi 31:7).
Halandó anyától születvén, Jézus megkeresztelkedett, hogy eleget tegyen Atyja parancsolatának, mely szerint Isten fiainak és leányainak meg kell keresztelkedniük. Mindannyiunk számára példát mutatott arról, hogyan legyünk alázatosak Mennyei Atyánk elõtt. Mindannyiunkat szívesen látnak a keresztelõ vizében. Megkeresztelkedett, hogy tanúságot tegyen Atyjának arról, hogy parancsolatai betartása terén engedelmes lesz. Megkeresztelkedett, hogy megmutassa nekünk, hogy el kell nyernünk a Szentlélek ajándékát (lásd 2 Nefi 31:4-9).
Jézus példáját követve mi is megmutatjuk, hogy bûnbánatot tartunk és engedelmesek leszünk Mennyei Atyánk parancsolatainak betartása terén. Töredelmes szívvel és bûnbánó szellemmel megalázkodunk, amint felismerjük bûneinket, és bûnbocsánatot keresünk a vétkeinkre (lásd 3 Nefi 9:20). Szövetséget kötünk, hogy készen állunk magunkra venni Jézus Krisztus nevét, és Õrá mindenkor emlékezni.
„A kapu pedig, amelyen be kell lépnetek, a bûnbánat, és a vízzel való keresztség; és majd azután jön bûneiteknek a tûzzel és a Szentlélek által való eltörlése.
„Akkor jártok tehát majd az örök élethez vezetõ szoros és keskeny ösvényen” (2 Nefi 31:17-18).
Ezt az ígéretet kaptuk akkor, amikor keresztelés által beléptünk a királyságba, és amikor kezeket helyeztek a fejünkre, ránk ruházták a Szentlélek ajándékát, és Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjává konfirmáltak minket - ami azt jelenti, hogy „polgártársai [vagyunk] a szenteknek”, Isten háza népében (lásd Ef. 2:19), és „új életben” kell járnunk (lásd Róm. 6:4).
Nem vehetjük könnyedén a nekünk adott arra vonatkozó törvényt, hogy tanítsuk meg gyermekeinknek a következõ tanokat: bûnbánat; Krisztusba, az élõ Isten Fiába vetett hit; keresztelés és a Szentlélek kézrátétel által kapott ajándéka, amikor nyolc évesek, ami a felelõssé válás Isten által meghatározott kora. Jobb munkát kell végeznünk annak terén, hogy gyermekeinknek és unokáinknak megtanítsuk, mit is jelent Isten királyságába lépni, mert felelõsségre fognak vonni minket ennek tekintetében. Az egyház sok tagja nem teljesen érti, mi történt, amikor bementek a keresztelõvízbe. Nagyon fontos megértenünk a bûnök bocsánatának csodálatos ajándékát, de itt még sokkal többrõl is szó van. Értitek, és értik a gyermekeitek, hogy amikor megkeresztelkednek, akkor örökre megváltoznak? Az egyház felnõtt megtértjei gyakran jobban megértik ezt a fajta átalakulást, mert õk érzik a különbséget, amikor a világból kijõve Isten királyságába lépnek.
Amikor megkeresztelkedünk, magunkra vesszük Jézus Krisztus szent nevét. Nevének magunkra vétele az egyik legjelentõsebb élmény, melyben az élet során részünk lesz. Mégis, idõnként úgy éljük meg ezt, hogy nem értjük meg teljesen.
Gyermekeink közül - közülünk - hányan értik meg valójában azt, hogy amikor megkeresztelkedünk, nem csak Krisztus nevét vesszük magunkra, hanem az engedelmesség törvényét is?
Az úrvacsorai gyûlésen minden héten - amikor megújítjuk a keresztelési szövetségünket - megígérjük, hogy emlékezni fogunk Üdvözítõnk engesztelõ áldozatára. Megígérjük, hogy azt tesszük, amit az Üdvözítõ tett: engedelmeskedünk az Atyának és mindig betartjuk a parancsolatait. Az áldás, amit viszonzásként kapunk, az, hogy mindig velünk lesz az Õ Szelleme.
A Szentlélek ajándéka, melyet konfirmálásunkkor kapunk, képessé tesz minket arra, hogy különbséget tegyünk Isten királysága adakozó módszerei és a világ követelõ módszerei között. A Szentlélek megadja nekünk az ahhoz szükséges erõt és bátorságot, hogy Isten királyságának módszerei szerint éljük az életünket, és a forrását képezi bizonyságunknak az Atyáról és a Fiúról. Ha engedelmeskedünk Mennyei Atyánk akaratának, akkor a Szentlélek e megfizethetetlen ajándéka állandóan velünk lesz.
Állandó társként szükségünk van a Szentlélekre, hogy segítsen nekünk jobb döntéseket hozni, azon választások során, melyekkel nap mint nap szembenézünk. A fiatal férfiakat és nõket kimondottan bombázzák a világ mocskos dolgai. A Szellem társasága erõt ad nekik a gonosznak való ellenállás terén -, és ha szükséges, akkor a bûnbánat és a szoros és keskeny ösvényre történõ visszatérésben. Egyikünk sincs beoltva az ellenség kísértései ellen. Mindannyiunknak szüksége van erõsítésre, mely a Szentlelken keresztül áll rendelkezésre. Az anyák és az apák imádságos lélekkel kérjék az Atyát, hogy küldje el a Szent Szellemet, hogy lakjon felszentelt otthonaikban! A Szentlélek ajándéka segít a család tagjainak bölcs döntések meghozatalában - olyan döntésekében, melyek segítenek nekik családjaikkal együtt visszatérni Atyjukhoz a mennyben, valamint az Õ Fiához, Jézus Krisztushoz, hogy örökre Velük éljenek.
A szentírások megerõsítik, hogy az igazán megtértek többet tesznek annál, hogy egyszerûen hátat fordítanak a világ csábításainak. Szeretik Istent és az embertársaikat. Elméjük és szívük az Üdvözítõ engesztelõ áldozatára összpontosít. Megtérésük percétõl kezdve Enosz, az ifjabb Alma, Pál és mások is teljes szívükkel azon feladat felé fordultak, hogy magukat és embertársaikat Istenhez vezessék. A világi hatalom és a javak elvesztették korábbi jelentõségüket. Móziás fiai visszautasítottak egy földi királyságot, és életüket kockáztatták másokért. Ezeket a hithû fiakat annak reménye hajtotta, hogy talán segíthetnek akárcsak egy lélek megmentésében is - ezáltal nyerve maguknak és testvéreiknek helyet Isten örök királyságában.
Ha úgy döntünk, hogy az Õ királyságában leszünk, elválasztjuk - de nem szigeteljük el - magunkat a világtól. Ruházatunk szerény lesz, gondolataink tiszták, beszédünk szeplõtelen. Felemelõ mozifilmeket és tévémûsorokat nézünk, olyan zenét hallgatunk, olyan könyveket, folyóiratokat és újságokat olvasunk. Olyan barátokat választunk, akik örök céljaink elérésére biztatnak, és kedvesen bánunk másokkal. Kizárjuk az erkölcstelenség, a szerencsejáték, a dohány, az alkohol és a kábítószerek hangjait. Vasárnapi tevékenységeink Isten arra vonatkozó parancsolatát tükrözik, hogy emlékezzünk a sabbat napjára, és tartsuk szentnek azt. Követjük Jézus Krisztus példáját abban, ahogyan másokkal bánunk. Úgy élünk, hogy érdemesek legyünk belépni az Úr házába.
Példái leszünk „a hívõknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban” (1 Tim. 4:12).
Hatalmas változás megy végbe a szívünkben, úgyhogy „már nem akarunk semmi rosszat tenni, hanem mindig csak jót cselekedni”. Betartjuk Istennel kötött szövetségünket, mely szerint „egész életünkben mindent megteszünk, amit kíván tõlünk, és engedelmeskedünk parancsolatainak” (Móziás 5:2, 5).
Megmutatjuk, hogy szeretnénk „az õ népének neveztetni, és készek [vagyunk] egymás terheit viselni és egymáson könnyíteni,
a gyászolókkal gyászolni, . . . a vigasztalásra szorulóknak vigasztalást nyújtani” (Móziás 18:8-9).
Minden szülõt arra biztatok, hogy készítse fel gyermekeit, a misszionáriusokat pedig arra, hogy készítsék fel megtértjeiket a keresztelés szent szertartására! Tanítsátok meg ennek jelentõségét oly módon, hogy keresztelõjük egész életükre bevésõdjön lelki emlékezetükbe! Vigyétek el õket hetente az úrvacsorai gyûlésre, hogy az úrvacsora szertartása által megújítsák a keresztelési szövetségeiket! Legyetek jó példák, melyet követhetnek! Tanítsátok meg nekik, hogy keresztelõjük és a Szentlélek ajándéka miatt meg kell változnia annak, ahogyan a világ dolgaira tekintenek! Hatalmas változásnak kell végbemennie a szívükben és az elméjükben, hogy képesek lehessenek elfordulni a világ kísértéseitõl, és attól az idõtõl kezdve szívükkel, lelkükkel, elméjükkel és erejükkel (lásd T&Sz 4:2) arra összpontosítani, hogy polgárok legyenek Isten királyságában.
Hálás vagyok keresztelésemért és konfirmációmért Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában. Hálás vagyok azért a lelki erõért és útmutatásért, melyet a Szentlélek ajándéka nyújtott nekem az életem során. Hálás vagyok azokért a jó szülõkért és tanárokért, akik megértették velem a keresztelés jelentõségét, és ezért ennek az alkalomnak az emléke és érzései tartós hatást gyakoroltak rám egész életem során.
Tanúbizonyságot teszek az ezekben az utolsó napokban visszaállított evangélium isteni voltáról. Tanúbizonyságot teszek Jézus Krisztus kiengesztelésérõl, valamint a papság és evangéliumi szertartásai hatékonyságáról és hatalmáról. Azért imádkozom, hogy királyságának tagjaiként mindannyian megértsük, hogy keresztelõnk és konfirmációnk a kapu az Õ királyságába. Amikor belépünk, szövetségben ígérjük, hogy az Õ királyságából valók leszünk - örökre! Jézus Krisztus nevében, ámen.
Previous
