A tanítványi mivolt Elder L. Tom Perry a Tizenkét Apostol Kvórumából „Létre kell hoznunk . . . annak meg nem szûnõ és maradandó folyamatát, ami közelebb visz minket az Úrhoz, Üdvözítõnkhöz, hogy az Õ tanítványai közé számlálhassanak minket.” Édesanyám nagy feladatkiosztó volt. Miközben testvéreimmel felnõttünk, minden szombat reggel kaptunk tõle egy takarítási feladatot. Nekünk adott utasításait édesanyjától tanulta: „Mindenképpen végezz alapos tisztítást a sarkokban és a szegélyeknél! Ha valamit kihagytok, akkor az a szoba közepe legyen!” Nagyon jól tudta, hogy ha a sarkokat kitisztítjuk, akkor nem lesz gondja azzal, ami a szoba közepén maradt. Ami a szemnek látható, az soha nem marad majd piszkos. Édesanyám tanácsa sok tekintetben nagy hatással volt rám az évek során. Különösen jól alkalmazható ez a tanács a lelki takarítás terén. Életünk azon területei, melyek mások szeme elõtt vannak, általában maguktól elintézõdnek, mert szeretnénk a lehetõ legjobb benyomást tenni. Életünk rejtett sarkaiban vannak viszont azok a dolgok, melyekrõl csak mi tudunk, és ezek tekintetében különösen gondosnak kell lennünk, amikor meggyõzõdünk arról, hogy tiszták vagyunk. Életünk egyik ilyen sarka az a különös figyelem, amit a gondolatok területének szentelünk. Folyamatosan figyelnünk kell azokra a tétlen idõszakokra, amikor elménknek megengedjük, hogy olyan területre tévedjen, melyet kerülni kell. A Példabeszédekben azt olvassuk: Amint a szívében gondolkozik, olyan õ (lásd Péld. 23:7). Júdás pedig azt írta: „A gonosz álomba merülõk a testet megfertõztetik” (Júdás 1:8). Gondolataink menthetetlenül formálják az életünket. James Allen a következõképpen fejezte ki ezt As a Man Thinketh (Amint az ember gondolkodik) címû könyvében: Ahogyan a növény is magból bújik elõ, és anélkül nem létezhetne, az ember minden cselekedete is rejtett gondolat-magvakból bújik elõ, és azok nélkül nem kerülhet elõ. Ez azokra is éppen úgy vonatkozik, melyeket „spontán” és „elõre meg nem fontolt” cselekedeteknek nevezünk, mint amiket tudatosan viszünk véghez. . . . A gondolat fegyverraktárában kovácsolja a fegyvereket, melyekkel elpusztítja magát; és olyan eszközöket is megmunkál, melyekkel az öröm, az erõ és a béke mennyei palotáit építi magának . . . E két véglet között a jellem minden fokozata megtalálható, és ezek alkotója és mestere az ember . . . Az ember a gondolat mestere, a jellem , az állapot, a környezet és a rendeltetés létrehozója és megformálója (As a Man Thinketh [1983], 7-10. o.). Aztán Mr. Allen a következõkkel egészítette ki ezt: „Ha valaki szélsõségesen megváltoztatja a gondolatait, akkor meg fog lepõdni azon, milyen gyors változásokat eszközöl az élete fizikai körülményeiben. Az emberek úgy képzelik, hogy bár a gondolat titokban tartható, de ez nem így van; gyorsan szokássá kristályosodik, és a szokás körülményekké szilárdul (As a Man Thinketh, 33-34. o.). Az egyik olyan sarok, melynek tisztán tartásán bizony szorgalmasan kell igyekeznünk, a gondolataink. A mintakép az, hogy gondolataink mindig lelki dolgokra összpontosítsanak. Egy másik olyan sarok, ahol hanyagság miatt összegyûlhet a por, az irányítás, melyet a családunknak adunk. Kimball elnök a következõ szavakkal világított rá aggodalmára: Sikerünket egyénileg és egyházként nagy mértékben az határozza majd meg, hogy mennyire összpontosítunk hûségesen az evangélium szerinti életre otthon. Csak ha világosan látjuk minden egyén feladatköreit, valamint a családok és az otthonok szerepét, akkor tudjuk megfelelõ mértékben megérteni azt, hogy a papsági kvórumok és a segédszervezetek még az egyházközségekben és a cövekekben is elsõsorban csak azért vannak, hogy segítsenek az egyháztagoknak az evangélium szerint élni otthon. Akkor érthetjük meg azt, hogy az emberek fontosabbak a programoknál, és hogy az egyházi programoknak mindig is támogatniuk kell az evangéliumközpontú családi tevékenységeket, nem pedig csökkenteni azok értékét. . . . Mindenkinek együtt kell dolgozni ahhoz, hogy az otthon olyan hely legyen, ahol szeretünk lenni, ahol figyelünk és tanulunk, ahol a család minden tagja kölcsönös szeretetre, támogatásra, értékelésre és biztatásra lel. „Megismétlem, hogy sikerünk egyénileg és egyházként nagymértékben azon [múlik majd], hogy mennyire összpontosítunk hûségesen az evangélium szerinti életre otthon („Living the Gospel in the Home”, Ensign. 1978. május, 101. o.). Nektek azt az általános tanácsot adom, hogy létre kell hoznunk módszereket, melyek segítenek a lelki takarításban, el kell indítanunk annak meg nem szûnõ és maradandó folyamatát, ami közelebb visz minket az Úrhoz, Üdvözítõnkhöz, hogy az Õ tanítványai közé számlálhassanak minket. Halandó próbatételünk központi célja az, hogy felkészüljünk az Istennel való találkozásra, és örököljük azokat az áldásokat, melyeket érdemes gyermekeinek ígért. Az Üdvözítõ földi szolgálata során felállította a mintát, és arra biztatta az Õt követõket, hogy legyenek a tanítványai. A következõket írta valaki a tanítványi mivoltról: „A tanítvány szó a latinból származik, és tanulót [jelent]. Krisztus tanítványa az, aki azt tanulja, hogyan legyen Krisztushoz hasonló, aki megtanul úgy gondolkozni, érezni és cselekedni, [ahogyan] õ. Az ember által ismert életformák közül az követeli a legtöbbet, ha igaz tanítványok akarunk lenni, ha eleget akarunk tenni a tanulás e feladatának. Egyetlen más tudományág sem hasonlít ehhez . . . sem követelmények, sem jutalmak tekintetében. Ez magában foglalja az egyén teljes átalakulását, a természetes ember állapotából a szent állapotába, aki szereti az Urat és teljes szívével, hatalmával, elméjével és erejével szolgál (Chauncey C. Riddle, „Becoming a Disciple”, Ensign, 1974. szeptember, 81. o.). Az Üdvözítõ utasításokat adott a tanítványi mivoltot illetõen azoknak, akik követni akarták Õt, amikor azt mondta: „Ha valaki utánam jön, akkor tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét és kövessen engem! És most, ha az ember felveszi keresztjét, akkor minden istentelenségtõl és minden világi vágyakozástól megtagadja magát, és betartja a parancsolataimat” (Máté 16:24, JSF a d lábjegyzetben). „Életetek megmentése végett ne szegjétek meg a parancsolataimat; mert aki ezen a világon meg akarja menteni az életét, az eljövendõ világban elveszíti azt. És aki ebben a világban énérettem elveszíti életét, az eljövendõ világban megtalálja azt. Hagyjátok tehát ott a világot, és mentsétek meg a lelketeket!” (JSF Máté 16:27-29). Amikor a szellem legyõzi a testet, a test szolgává válik, nem mesterré. Amikor kitisztítottuk a világiasság sarkait, és készen állunk engedelmeskedni az Úrnak, akkor leszünk képesek szavának elnyerésére és parancsolatai betartására. Drámai változás áll be az egyének életében akkor, amikor elkötelezik magukat amellett, hogy az Úr tanítványaivá lesznek. Az egyik legelevenebb példa, mely a szentírásokból eszembe jut, az ifjú Alma megtérése, és az, amilyen változás az ábrázatán is meglátszódott, amikor az Úr tanítványává lett. Emlékezzetek rá, hogy Almát és Móziás fiait a hitetlenek közé számlálták. Alma a szavak embere volt, aki nagyon jól tudott hízelegni a népnek. Mindenféle gonoszság megtételére vette rá az embereket. Nagy akadálya lett az egyház fejlõdésének, meglopta az emberek szívét, és nagy széthúzásokat idézett elõ közöttük. Apjának alázatos könyörgése folytán azonban megjelent nekik egy angyal, amint éppen rosszban sántikáltak. Alma annyira megdöbbent, hogy a földre rogyott, az angyal pedig azt parancsolta neki: „Alma, kelj fel, állj talpra! Miért üldözöd Isten egyházát? Megmondta az Úr: Ez az én egyházam, én állítom fel, és egyedül népem bûnbeesése döntheti meg, semmi más” (Móziás 27:13). Annyira gyenge volt, hogy nem tudta felemelni a végtagjait, és vinni kellett. Emellett meg is némult. Bevitték az apja elé. Édesapja örvendezett, és megkérte a népet, hogy imádkozzanak a fiáért. „És történt, hogy miután két nap és két éjjel böjtöltek és imádkoztak, Alma tagjai erõre kaptak, felállt és beszélni kezdett hozzájuk és megnyugtatta õket, mondván: Megbántam bûneimet, és megváltott az Úr. Újjászülettem a Szentlélek által„ (Móziás 27:23-24). Ezt követõen felidézi, milyen nagy megpróbáltatásokon és szenvedéseken ment keresztül, amikor felismerte, hogy ki van zárva Isten királyságából. És visszaemlékezik apja tanításaira, és az Úrhoz fohászkodott, hogy megtartassék. Most drámai változást látunk, amint Megváltónk tanítványává válik. „Történt pedig, hogy attól az idõtõl fogva Alma és azok, akik Almával voltak, amikor az angyal megjelent nekik, tanítani kezdték a népet. Mindenfelé jártak az egész országban, és hirdették mindazt, amit láttak és hallottak. Tanították Isten igéjét, és sok megpróbáltatást szenvedtek el” (Móziás 27:32). Családom pionír történelme sok beszámolót tartalmaz nemes lelkekrõl, akik az igazi tanítványi mivolt jellemvonásait tükrözték. Gyermekeim dédapja Jézus Krisztus bátor tanítványa volt. Családjának tagjai gazdag földbirtokosok voltak Dániában. A kedvenc fiúként úgy látszott, õ örökli majd apja földjét. Beleszeretett egy csodaszép fiatal nõbe, aki nem volt olyan elõkelõ társadalmi rangon, mint a családja. Arra biztatták, hogy ne folytassa ezt a kapcsolatot. Nem hajlott családja tanácsának a követésére, és egyszer, amikor látogatóban járt a hölgynél, felfedezte, hogy a hölgy egész családja csatlakozott az egyházhoz. Nem volt hajlandó meghallgatni, milyen tant tett magáévá a család, és erélyesen megmondta neki, hogy választania kell közötte és az egyház között. A hölgy bátran kijelentette, hogy nem mond le vallásáról. Az erélyes kijelentés hallatán úgy döntött, meghallgatja a tanításokat, melyek oly fontosak a lány számára. Nem sokkal késõbb megérintette lelkét a Szellem, és õ is megtért az evangéliumhoz. Amikor azonban szüleivel közölte, hogy csatlakozni kíván az egyházhoz, és el szeretné venni ezt a fiatal nõt, azok megharagudtak rá, és arra kényszerítették, hogy válasszon családja és gazdagságuk, valamint az egyház között. Otthagyta a kényelmet, melyet egész életében ismert, csatlakozott az egyházhoz és feleségül vette a lányt. Azonnal hozzákezdtek az elõkészületekhez, hogy Dániát elhagyva Sionba menjenek. Családjának támogatása hiányában keményen kellett dolgoznia minden olyan munkahelyen, melyet csak talált, hogy pénzt gyûjtsön az új földre történõ utazáshoz. Egy éves kemény munka után elég pénzt gyûjtött a hajójegyükre. Amint indulni készültek, felkereste õket a gyülekezeti elnökük, és azt mondta, hogy van egy család, amely több dologban szenved szükséget, mint õ és a felesége. Megkérte õt, adja oda az összegyûjtött pénzt a szûkölködõ családnak, hogy azok Sionba mehessenek. A tanítványi mivolt áldozatot követel. Megtakarított pénzüket odaadták a szükséget látó családnak, majd elkezdõdött még egy, kemény munkával eltelõ év, hogy összegyûjtsék utazásuk pénzügyi fedezetét. Végül megérkeztek Sionba, de nem elõbb annál, mint hogy az igazi tanítványi mivolt még sok áldozatát meghozták volna. A gazdag fiatalember a tanítványi mivolt egyik legnehezebb próbáját kapta, amikor azt mondták neki: „Eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek, . . . és jer, kövess engem” (Lukács 18:22). Sokunk számára éppen ilyen kihívást jelent annak próbája, hogy hagyjuk magunk mögött rossz szokásainkat és világi gondolatainkat, hogy ne kerüljünk konfliktusba, és ne kössünk kompromisszumot az Úr szolgálata iránti odaadásunk terén. Krisztus igazi tanítványaiként életünk tükrözze az Õ példáját! Vegyük magunkra az Õ nevét, és álljunk mindig és mindenhol az Õ tanúiként (lásd Móziás 18:9)! Ami még ennél is több, áldjon meg minket Isten, hogy õszintén igyekezzünk elvégezni lelki takarításunkat, hogy férjünk hozzá a sarkokhoz, és tisztítsuk ki mindazon dolgokat, melyek megakadályozzák, hogy az Úr szolgáiként elõre haladhassunk annak szolgálatában, aki a mi Királyunk és Üdvözítõnk, ezért imádkozom alázatosan az Õ szent nevében, ámen.