A felszentelés napja Thomas S. Monson elnök elsõ tanácsos az Elsõ Elnökségben „Hálánk szimbólumaként, és az Úr iránti szeretetünk kifejezéseképpen, nem szentelhetnénk-e fel újra hasonlóképpen életünket és otthonainkat?” Egy kedvenc himnuszom fejezi ki szívem és lelkem gyengéd érzéseit a felszentelés e csodálatos napján. Úgy gondolom, a szavak a ti érzéseiteket is kifejezésre juttatják: Eme örömteli napon, Urunk, dicsérjük neved; Itt, az imádat szent helyén Hirdetjük dicsõséged! . . . Tisztán száll most a dalunk, Viszi dicséretünk szavát Hozzád, Teremtõ Urunk!1   Charles C. Rich, 1863. április 7-én arról beszélt, hogy szükség van egy tabernákulumra, ahol összegyûlhetnének az emberek. Azt mondta: „Mit mondjak a tabernákulumról? Azonnal látjuk, hogy jelenleg is élvezzük . . . egy ilyen épület áldásait. Ha csak halogatjuk, akkor mikorra épül fel? Amikor ez az épület elkészül, akkor élvezhetjük majd az általa lehetõvé tett áldásokat és elõnyöket. Ugyanez a tantétel alkalmazható minden olyan dologra, melyet kézbe veszünk, és amelyhez közünk van, legyen szó templom építésérõl, tabernákulum építésérõl, fogatok küldésérõl a határvidékre a szegények összegyûjtésére, vagy bármely más, tõlünk megkövetelt munka elvégzésérõl. Semmi megkövetelt dolog nem lesz elvégezve, míg hozzá nem látunk, és magunk nem teszünk valamit. Nincs más nép, melyre támaszkodhatnánk; tehát ránk marad, hogy munkához lássunk és megtegyük a részünket.”2 Munkához láttak! Köszönjük meg Istenünknek nemes prófétánkat, Gordon B. Hinckley elnököt, aki a látnok elõrelátásával felismerte ennek a figyelemreméltó épületnek a szükségességét, és sok más ember segítségével együtt „munkához látott”! Ma elõttünk áll az eredmény, és ma reggel fel fogjuk szentelni. Hálánk szimbólumaként, és az Úr iránti szeretetünk kifejezéseképpen, nem szentelhetnénk-e fel újra hasonlóképpen életünket és otthonainkat? Pál apostol, a korinthusbeliekhez írt levelében, apostoli meglátással egészítette ki az építés iránti elkötelezettségünket, amikor kijelentette: „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?”3 A mai társadalomban feltétlenül szükség van a személyes odaadásra és újbóli elkötelezettségre. Ha csupán sietve is megnézünk néhány újságbeli történetet, az sokat elárul a helyzetünkrõl. Az Associated Press-bõl származik a következõ: „A szólásszabadság nevében a Legfelsõbb Bíróság elutasított egy központi törvényt, mely megvédte volna a gyermekeket a szexre összpontosító kábeltelevíziós csatornáktól.”4 A következõ történet a San Jose Mercury News-ból származik: „Lehet, hogy Németország Európa gazdasági motorja, de vasárnaponként leáll. . . . Ám a világpiac erõi kezdik megzavarni Németország hagyományos nyugalom-napját. Az . . . amerikai stílusú [a hét 7 napján történõ] vásárlással [mely már rendelkezésükre áll], és a világ áruinak 24 órán keresztül, interneten keresztül történõ elérhetõségével az ilyen merev bolti megkötések olyanok, mint ‚az elmúlt évszázad kastélyai’. . . . Berlinnek agresszívabbnak kell lennie ahhoz, hogy felvegye a versenyt a világszínvonalú városokkal. . . . ‚Több pénzt akarunk keresni’”.5 Amikor megnézzük, milyen illúziórombolás borít be ma többszázezreket, saját bõrünkön tapasztaljuk meg, mit írt le nekünk egy õsi próféta 3000 évvel ezelõtt: „A ki szereti a pénzt, nem telik be pénzzel, és a ki szereti a sokaságot nem telik be jövedelemmel”.6 A tiszteletben tartott Abraham Lincoln helyénvalóan ábrázolta helyzetünket: „A menny legkiválóbb bõségeiben volt részünk; békében és jólétben õriztettünk meg mindezen éveken át; gyarapodtunk lélekszám, gazdagság és hatalom tekintetében, . . . de elfelejtettük Istent. Elfelejtettük nagylelkû kezét, mely békében megõrzött, megsokasított, gazdaggá tett és megerõsített minket, és hiábavalóan azt képzeljük szívünk csalárdságában, hogy mindezen áldásokat saját, egyfajta felsõbbrendû bölcsességünk és saját erényünk hozta létre. A töretlen sikertõl elbódulva túlságosan önellátóak lettünk annak megérzéséhez, hogy szükség van a megõrzõ és megváltó kegyelemre. Túlságosan büszkék vagyunk ahhoz, hogy imádkozzunk a minket teremtõ Istenhez.”7 Amikor az élet tengere viharos, a bölcs tengerész békés kikötõt keres. A család, amint azt hagyományosan ismerjük, ilyen biztonságos menedék. „Az otthon az igazlelkû élet alapja, és semmi más eszköz nem léphet helyére, vagy töltheti be alapvetõ szerepeit”.8 Igazából az otthon sokkal több egy háznál. A ház gerendából, téglából és kõbõl épül. Az otthon szeretetbõl, áldozathozatalból és tiszteletbõl áll. A ház lehet otthon, az otthon pedig lehet mennyország, ha védelmet nyújt a családnak. Amikor igaz értékek és alapvetõ erények erõsítik a társadalom családjait, akkor a remény legyõzi az elkeseredettséget, és a hit gyõzedelmeskedik a kétely felett. Az ilyen értékek, ha megtanuljuk õket a családunkban és azok szerint élünk, szívesen látott esõvel szolgálnak a kiszáradt léleknek. Megszületik a szeretet, elõtérbe kerül a legjobb önmagunk iránti hûség; és megerõsödnek a jellem, a becsületesség és a jóság erényei. A családnak meg kell õriznie elõkelõ helyét az életvezetésünkben, mert ez az egyetlen lehetséges alap, melyre felelõs emberi lények valaha is ésszerûnek találták társadalmuk felépítését a jövõ tekintetében, és becsben tartott értékeik fenntartását a jelen vonatkozásában. Sok megjelenései formája van a boldog otthonoknak. Egyesekben a szeretet szellemében él együtt apa, anya és a testvérek. Másokban egy- vagy kétgyermekes egyedülálló szülõk vannak, megint más otthonokban pedig csak egy valaki lakik. Vannak viszont jellemzõ vonások, melyek a családtagok számától és személyétõl függetlenül megtalálhatók a boldog otthonban. Ezek az ismertetõjegyek a következõk: Rendszeres ima. A tanulás könyvtára. A szeretet öröksége. Ezen, az amerikai kontinensen, Nefi fivére, Jákób, kijelentette: „Forduljatok Istenhez erõs lélekkel, imádkozzatok hozzá teljes bizalommal”.9 Egy elõkelõ bírát megkérdeztek, hogy mit tehetnénk mi, a világ országainak állampolgárai, a bûnözés és a törvényszegés csökkentése, valamint annak érdekében, hogy békét és elégedettséget hozzunk saját magunk és nemzetünk életébe. Átgondoltan azt válaszolta: „Azt javasolnám, hogy térjünk vissza a családi ima régimódi gyakorlatához”. Az Úr azt tanácsolta azzal kapcsolatban, hogy tegyük a tanulás könyvtárává személyes életünket és az otthonainkat: „A legjobb könyvekben keressétek a bölcsesség szavát; kutassátok a tudást tanulás és hit által is”.10 Az alapvetõ mûvek alkotják a tanulás azon könyvtárát, melyrõl beszélek. Figyelnünk kell arra, hogy ne becsüljük alá a gyerekek képességeit Isten szavának olvasása és megértése terén! Szülõkként nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy esetleg életünk az a könyv a család könyvtárában, melyet legtöbbre értékelnek a gyerekek. Követésre méltó-e példánk? Úgy élünk-e, hogy fiunk vagy lányunk azt mondhatja: „Követni szeretném az édesapámat”, vagy „Olyan szeretnék lenni, mint az édesanyám”? Életünket nem lehet bezárni úgy, mint a könyvtár polcán lévõ könyvet, melynek borítója védi tartalmát. Szülõkként szó szerint nyitott könyv vagyunk otthonunk tanulásának könyvtárában. A következõ: Valóban a szeretet örökségét példázzuk? És otthonaink? Bernadine Healy azt tanácsolta egy diplomaosztói beszédben: „Olyan orvosként, akinek kiváltságában állt megosztani az emberek életének legjelentõsebb pillanatait, beleértve ebbe az utolsó pillanatokat, hadd áruljak el nektek egy titkot. A halállal szembesülõ emberek nem az elnyert diplomákra gondolnak, nem a betöltött posztokra, vagy arra, hogy mennyi vagyont gyûjtöttek össze. Végül igazán csak azt számít, hogy kit szerettetek és ki szeretett titeket. A szeretet e köre minden, és nagyszerû mértéke a leélt életnek. Ez a legnagyobb értékkel bíró ajándék”.11 Urunk és Üdvözítõnk üzenete a szeretet üzenete volt. Megvilágíthatja a felmagasztosuláshoz vezetõ személyes utunkat. Életének vége felé egy apa visszatekintett, vajon hogyan töltötte el életét a földön. Számos tudományos mû ünnepelt, tisztelt szerzõjeként azt mondta: „Bárcsak eggyel kevesebb könyvet írtam volna, és gyakrabban vittem volna horgászni a gyermekeimet!” Az idõ gyorsan telik. Sok szülõ azt mondja, mintha csak tegnap lett volna, hogy megszülettek a gyermekeik. Mostanra ezek a gyerekek felnõttek, talán már saját gyerekeik is vannak. „Hova tûntek el az évek?” - kérdezik. Az elmúlt idõt nem hívhatjuk vissza, nem állíthatjuk meg a jelen idejét, és jelenlegi állapotunkban nem tapasztalhatjuk meg a jövõt. Az idõ ajándék, olyan kincs, melyet nem szabad másnapra eltenni, hanem ma kell bölcsen felhasználni. Kifejlesztettük-e otthonunkban a szeretet szellemét? David O. McKay a következõ megjegyzést tette: „Az igazi mormon otthon olyan, melybe ha Krisztus véletlenül betoppanna, akkor örömmel maradna és pihenne”.12 Mit teszünk annak biztosításáért, hogy otthonunk megfeleljen ennek a leírásnak? Mi magunk eleget teszünk ennek? Az élet ösvényén való utazás során vannak áldozatok. Egyesek eltávoznak az örök élethez vezetõ útjelzésektõl, majd felfedezik, hogy a választott kitérõ végül zsákutcába vezet. A közöny, a gondatlanság, az önzés és a bûn mind magas vámot szednek az emberi életekben. Vannak, akik elmagyarázhatatlan okokból egy másik dobos ütemére menetelnek, és csak késõbb tudják meg, hogy a bánat és a szenvedés Hamelini Patkányfogóját követték. Ma errõl a szószékrõl felhívás hangzik el az emberekhez világszerte: Jöjjetek tévelygõ útjaitokról, fáradt utazók! Jöjjetek Jézus Krisztus evangéliumához! Jöjjetek ahhoz az otthonnak nevezett mennyei kikötõhöz! Itt fel fogjátok fedezni az igazságot. Itt megismeritek az Istenség valóságát, az üdvözülés tervének vigaszát, a házassági szövetség szentségét, a személyes ima hatalmát! Gyertek haza! Sokan emlékszünk fiatalkorunkból egy nagyon fiatal fiú történetére, akit elraboltak szüleitõl és otthonától, és egy messzi faluba vittek. Ilyen körülmények között serdült férfivá a kisfiú úgy, hogy nem ismerte tulajdonképpeni szüleit vagy földi otthonát. Hol van az otthona? Hol találhatna rá az édesanyjára és az édesapjára? Ó, bárcsak legalább a nevükre emlékezne, akkor nem lenne reménytelen a feladata. Kétségbeesetten igyekezett visszaemlékezni akár csak egy pillanatra is a gyermekkorából. Bevillanó inspirációként visszaemlékezett egy harang hangjára, mely a falusi templom tornyának tetejérõl harangozta el köszöntõjét minden sabbat reggelén. Faluról falura vándorolt a fiatalember, mindig keresve az ismerõs harang játékát. Egyes harangok hasonlóan szóltak, mások teljesen különböztek az emlékezetében tartott hangtól. Végre a fáradt fiatalember egy vasárnap reggelen ott állt egy hétköznapi kisváros temploma elõtt. Figyelmesen hallgatta, amint a harang elkezdte játékát. A hang ismerõs volt. Nem hasonlított az általa hallott többihez, csak ahhoz a haranghoz, mely gyermekkora napjainak emlékében játszott. Igen, ugyanaz a harang volt! Csengése igaz volt. Könnyek töltötték meg a szemeit. Szíve boldogságban örvendezett. Hála borította el a lelkét. A fiatalember térdre borult, felnézett a harangtoronyra - méghozzá a mennyország felé -, és a hála imájában azt suttogta: „Hála Istennek! Itthon vagyok.” Akár az emlékezetben élõ harang játéka, úgy hangzik Jézus Krisztus evangéliumának igazsága annak a lelkének, aki õszintén keres. Sokan közületek nagy utat tettek meg annak keresése során, ami igaznak hangzik. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza õszinte kérést intéz hozzátok. Nyissátok ki ajtótokat a misszionáriusok elõtt! Nyissátok ki elméteket Isten szava elõtt! Nyissátok ki a szíveteket - méghozzá lelketek valóját - annak a kis, halk hangnak a hangja elõtt, mely bizonyságot tesz az igazságról. Ésaiás ígérete szerint: „Füleid meghallják a kiáltó szót . . . : ez az út, ezen járjatok”13 Akkor a fiúhoz hasonlóan, akirõl meséltem, ti is azt mondjátok Isteneteknek és az én Istenemnek, meghajtott térden: „Otthon vagyok”. Legyen része mindannyiunknak ebben az áldásban, ezért imádkozom, Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Leroy J. Robertson (1896-1971), „On This Day of Joy and Gladness,” Hymns, 64. sz. 2. Deseret News Weekly, 1863. május 20., 369. o. 3. 1 Kor. 3:16. 4. Richard Carelli, “High Court Kills Limits on TV Sex,” Salt Lake Tribune, 2000. május 23., A1. o. 5. Daniel Rubin, „Global Economy Erodes Ban on Sunday Shopping,” Salt Lake Tribune, 2000. május 23., A1. o. 6. Préd. 5:10. 7. James D. Richardson, A Compilation of the Messages and Papers of the Presidents, 10 kötet. (1897), 5:3366. o. 8. Idézet, Conference Report, 1962. október, 72. o. 9. Jákób 3:1. 10. T&Sz 88:118. 11. „On Light and Worth: Lessons from Medicine,” diploma-kiosztási beszéd, Vassar College, 1994. május 29., 10. o., Special Collections. 12. in Conference Report, 1947. október, 120. o. 13. Ésaiás 30:21.