Elder M. Russell Ballard
a Tizenkét Apostol Kvórumából
„Ha . . . nem tanítjuk készségesen másoknak Jézus Krisztus evangéliumának visszaállítását Joseph Smith prófétán keresztül, akkor ki fogja?”
1839 márciusában Liberty sivár börtönébõl Joseph Smith próféta ezt a tanácsot adta az egyháznak: „sokan vannak még a földön minden vallásban, pártban és közösségben, akiket elvakít azoknak az alattomossága, akik lesben állnak, . . . és sokan csak azért maradnak távol az igazságtól, mert nem tudják, hogy hol találhatják meg azt” (T&Sz 123:12).
Évekkel késõbb a próféta 15 éves unokaöccse, Joseph F. Smith elhívást kapott, hogy missziót szolgáljon Hawaii szigetein. Emlékeztek, hogy mindössze öt éves volt, amikor édesapja, Hyrum mártírhalált halt. Édesanyja, Mary Fielding akkor halt meg, amikor Joseph csak 13 éves volt. Maui szigetére érkezvén az ifjú Joseph súlyosan megbetegedett. Ez és további nehézségek ellenére azt írta elder George Albert Smith-nek: „Készen állok arra, hogy bizonyságomat tegyem . . . bármikor, bárhol, vagy bármilyen körülményben, amelybe kerülök. . . . Készen állok arra, hogy ezért az ügyért, amely mellett elköteleztem magam, elviseljek jót és rosszat” (idézet, Joseph Fielding Smith, szerk., Life of Joseph F. Smith [1938], 176. o.).
Ma fel kell tennünk magunknak ezt a kérdést: Vajon készek vagyunk-e arra, hogy elviseljünk jót és rosszat ezért az ügyért, amely mellett elköteleztük magunkat? Arcunk tükrözi-e a Krisztus evangéliuma szerint való élet örömét, ahogy annak az igaz tanítványok esetében lennie kell? Ha nem értjük meg és nem tanítjuk készségesen másoknak Jézus Krisztus evangéliumának visszaállítását Joseph Smith prófétán keresztül, akkor ki fogja? Nem rakhatjuk az evangélium minden emberhez való eljuttatásának terhét kizárólagosan a teljes idejû misszionáriusok hátára! A családok nem fognak megerõsödni, sem a személyes bizonyságok megszilárdulni; a megtért keresztelések száma nem fog növekedni, sem a kevésbé aktívak nem lesznek visszafogadva addig, amíg mi, az egyház tagjai egyenként és közösen fel nem emelkedünk, elkötelezettséggel és tettekkel, hogy segítsünk Isten királyságának felépítésében.
Kötelességünk abban rejlik, hogy segítséget nyújtsunk másoknak, a Szellem hatalma által, hogy ismerjék és megértsék az evangélium tanait és alapelveit. Mindenkinek el kell jutnia oda, hogy érezze, hogy a visszaállítás tanai igazak és igen értékesek. És mindenkinek, aki elfogadja az üzenetet, törekednie kell arra, hogy az evangélium szerint éljen, azáltal, hogy szent szövetségeket köt és tart meg, és hogy részesül az üdvözülés és a felmagasztosulás minden szertartásában. A megtérésre gyakran úgy gondolunk, mint ami csak az érdeklõdõkre vonatkozik, azonban van néhány egyháztag, aki nem teljesen tért meg, és akinek még meg kell tapasztalnia a nagy szívbéli változást, melyrõl a szentírások beszélnek (lásd Alma 5:12).
Testvérek, az igaz és teljes megtérés az egyház munkájának felgyorsításának kulcsa!
Tudjuk, hogy mind az egyháztagok, mind a nem egyháztagok esetében sokkal valószínûbb a Jézus Krisztus evangéliumához való teljes megtérés, ha készek elvégezni a kísérletet az igével (lásd Alma 32:27). Ez az elmében és a szívben történik, és magában foglalja azt a vágyat, hogy az ember megtudja az igazságot, valamint az arra irányuló hajlandóságot, hogy ezzel a vággyal összhangban cselekedjen. Azok számára, akik érdeklõdnek az egyház iránt, a kísérlet lehet egyszerûen az, hogy beleegyeznek, elolvassák a Mormon könyvét, imádkoznak róla, és igaz szándékkal törekednek arra, hogy megtudják, Joseph Smith vajon az Úr prófétája volt-e.
Az igaz megtérés a Szellem hatalma által érkezik. Amikor a Szellem megérinti a szívet, a szívek megváltoznak. Amikor az egyének - legyenek akár egyháztagok, akár érdeklõdõk - érzik magukban a Szellem munkálkodását, amikor bizonyítékát látják életükben az Úr szeretetének és irgalmának, lelkileg tanulnak és megerõsödnek, és Belé vetett hitük növekszik. Ezek a tapasztalatok a Szellemmel természetesen következnek, amikor valaki kész arra, hogy kísérletet tegyen az igével. Ez az, ahogy elérünk oda, hogy érezzük: az evangélium igaz.
Megtérésünknek és életünkben az evangélium iránt táplált érzéseinknek egyik legjelentõsebb bizonyítéka az a hajlandóságunk, hogy azt megosszuk másokkal, valamint hogy segítsünk a misszionáriusoknak találni valakit, akit taníthatnak. A tartós megtérés valószínûsége nagyban megnövekszik, amikor a nem egyháztagnak van egy barátja vagy rokona, akibõl sugárzik egyháztagságának öröme. Az egyház tagjainak hatása nagyon erõteljes. Szerintem Hinckley elnök azért kért meg minket, hogy gyõzõdjünk meg róla, hogy mindenkinek van egy barátja (lásd „Converts and Young Men,” Ensign, 197. május, 47. o.).
Ez tehát az Úr munkájának felgyorsításában elért sikerünknek egy fontos kulcsa. Az egyház aktív tagjaiként, és különösen papsági és segédszervezeti vezetõkként többet kell tennünk abban, hogy segédkezzünk a megtérés, megtartás és aktivizálás folyamatában. Tudjuk, hogy a hithû tagok szolgálni vágynak, ám néha megfeledkezünk azokról az alapvetõ következményekrõl, melyeket hitünknek és cselekedeteinknek kell eredményeznie Atyánk gyermekeinek az evangélium iránti elkötelezettségének megerõsítése során.
Püspökök, ti jelentitek a kulcsot! Ti határozzátok meg, hogy mit látnak, és felhívjátok egyházközségi tanácsotokat, hogy segítsen nektek az egyház iránt érdeklõdõk és minden egyháztagotok lelki megtérésének megerõsítésében. Biztassátok a tanács tagjait, hogy állandóan gondolkodjanak olyan konkrét dolgokon, amelyeket tehetnek annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak nektek, amint ti segítitek egyházközségetek tagjait és az õ nem egyháztag barátaikat abban, hogy jobban megismerjék és megértsék az evangéliumot! Mit tehetnek, hogy segítsenek nekik érezni azt, hogy ez igaz, és hogy támogassák õket, amint megpróbálnak a tantételek szerint élni? Kérdezzétek meg magatoktól: milyen konkrét dolgokat tehetünk mi, mint papsági és segédszervezeti vezetõk, hogy egy családot vagy egy egyént arra biztassunk, hogy végezze el a kísérletet Isten jó szavával. Mit tehetnek a tanács tagjai vezetõkként és a tanítókként, hogy meggyõzõdjenek arról, hogy minden személy, aki egyházi gyûléseinket látogatja, érzi a Szellemet és lelkileg megerõsödik?
Csak most tanulunk meg a helyes dolgokra összpontosítani a tanácsgyûléseinken, azonban túlságosan gyakran még mindig csak az általánosságokra koncentrálunk. Egy cövekben, ahol nagy sikereket értek el az új megtértek keresztelése és megtartása terén, a teljes idejû misszionáriusokat felkérik, hogy találkozzanak az egyházközségi tanáccsal, és beszéljenek az általuk tanított emberekrõl. A tanács tagjai sugalmazásra törekszenek abban, hogy meghatározzák, mely vezetõk és egyházközségi tagok lehetnek a legjobban a misszionáriusok segítségére az egyes személyekkel és családokkal való barátkozásban és az egyházba való behozásukban.
Püspökök, közületek néhányan úgy érzik, részesnek kell lennetek mindenben, amit tanácstagjaitok tesznek. Ez hiba, mert ha ezt teszitek, soha nem fogjátok tudni teljes erejükben kihasználni azokat az erõteljes forrásokat, amelyeket az Úr nektek adott. Két héttel ezelõtt az általános segítõegyleti gyûlésen Sister Sheri Dew azt mondta, hiszi, hogy a nõtestvérek „az Úr titkos fegyverei”. Szerintem igaza van. Nõi vezetõink olyan lelki érzékenységgel rendelkeznek, amely arra ösztönzi õket, hogy tudják, hogyan közelítsék meg és táplálják a legjobban azokat, akiket a misszionáriusok tanítanak. A legjobb helye annak, hogy megkezdjük teljes mértékben kiaknázni nõtestvéreink tehetségeit és bölcsességét az egyház kialakított tanácsszervezetén keresztül van. Szabadok vagytok azon a téren, hogy rugalmasan alkalmazzátok az egyházközségi tanácsot.
Csak tavaly volt az, hogy Hinckley elnök ezt mondta az egyház püspökeinek: „Nem kötnek benneteket merev szabályok. Korlátlan rugalmassággal rendelkeztek. Jogotok van arra, hogy választ kapjatok imáitokra, hogy sugalmazást és kinyilatkoztatást kapjatok az Úrtól” („Találjátok meg a bárányokat, és tápláljátok a juhokat”, Liahona, 1999. július, 124. o.). Talán néhány esetben a havonta csak egyszer tartott tanácsgyûlés nem lesz elegendõ ahhoz, hogy a szolgálatban gondjaitokra bízott egyháztagok és nem egyháztagok lelki megtérésére összpontosítsatok. Szabadok vagytok abban a tekintetben, hogy olyan gyakran tanácskozzatok, amilyen gyakran azt szükségesnek vélitek.
Nemrégiben egy cövekelnök kedves történetet osztott meg, amely a tanácsrendszer hatalmát példázza az egyház felépítésének tekintetében. Azt mondta, hogy mind a Segítõegylet, mind a papság dolgozott egy, a cövekükben élõ családdal, de a szülõkkel nem sikerült elõrelépniük. Az elemis vezetõk találták meg a választ. A szülõk engedélyezték, hogy kislányuk eljárjon az Elemibe. Egyetlen kikötésük az volt, hogy eléggé kell akarnia elmenni ahhoz, hogy azt egyedül megtegye. Nem vihették el autóval. Mivel a városnak egy rosszabb környékén kellett átmennie, az egyházközségi tanács megbizonyosodott arról, hogy mindig lesz valaki, aki autóval kíséri, míg õ egy öreg biciklin megy a gyülekezeti házba. A nyári forróságon, esõn, sõt havazáson keresztül a kislány kitartott amellett, hogy elmegy istentiszteletre. Egy fiatalember, aki egy havas reggelen a családjával együtt a kislány kíséretére volt kijelölve, annyira meghatódott, amint figyelte ennek a kicsi lánykának az elkötelezettségét, aki a hóban és a hidegben pedálozott, hogy elhatározta egy teljes idejû misszió szolgálatát, és ezt az élményt életének fordulópontjaként emlegette. Karácsonyra az egyházközségbõl egy család egy új, 10 sebességes biciklit adott ennek a hithû kislánynak. Ez annyira megérintette a szülõk szívét, hogy õk is elkezdtek járni az egyházba. 1999 májusában ez a kislány megkeresztelkedett. Ami még különlegesebbé tette keresztelõjét az volt, hogy a szertartást az egyházközség legújabb papja végezte - a kislány újra aktív édesapja!
Püspökök, ahhoz, hogy elérjétek mindazt, amit az Elsõ Elnökség és a Tizenkettek Kvóruma kér, egyházközségi tanácsotoknak ki kell fejlesztenie ezt a látásmódot, és szorosabban kell együtt dolgoznotok Isten nagy munkájának végzésében, hogy létrehozhassa minden gyermekének halhatatlanságát és örök életét. Képzeljétek el azt a hatalmat, ami abból eredhetne, ha az egyház minden tagja kinyújtaná kezét azért, hogy segítsen minden egyháztagnak és érdeklõdõnek abban, hogy élvezhessék a Szellem társaságát! Mindannyian dolgozzunk keményebben, hogy meggyõzõdjünk arról, a Szellem jelen van minden gyûlésünkön, hogy mélyebb lelki megtérést eredményezhessen. Ez különösen azt követeli az egyházközségi tanácsoktól, hogy segítsenek a püspökségeknek az úrvacsorai gyûléseken tanúsított tisztelettudás növelésében, valamint Jézus Krisztus evangéliumának jobb tanításában minden egyházi gyûlésünkön.
Mindannyiunknak állandóan az Üdvözítõre kell gondolnunk, hogy Õ az életét adta értünk. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy elutasítást, megaláztatást, kimondhatatlan szenvedést és végül halált szenvedett el annak érdekében, hogy megmentsen a bûntõl titeket, engem és az egész világot. Eléállhat-e bármelyikünk is egy eljövendõ napon és mondhatjuk-e azt, hogy azért nem osztottuk meg az evangéliumot másokkal és azért nem segítettünk másoknak a misszionáriusokhoz jönni, mert túl elfoglaltak vagy túl félénkek voltunk, vagy bármilyen más indok miatt?
Ez Isten munkája. Azt akarja, hogy dolgozzunk Vele és Szeretett Fiával azon, hogy az evangélium eljusson minden egyes gyermeke életébe. Az Úr azt ígérte nekünk, hogy örömünk nagy lesz ha csak egy lelket is vezetünk Õhozzá (lásd T&Sz 18:15-16). Gyakoroljunk nagyobb hitet és dolgozzunk együtt, egyháztagok és misszionáriusok, hogy még több lelket vezessünk Õhozzá! Az egyházban minden család foglalja napi családi imájába azt az Úrhoz szóló kérelmet, hogy Õ járjon családotok tagjai elõtt, és segítsen nekik abban, hogy találjanak valakit, aki felkészült Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma üzenetének befogadására.
Most van itt az idõ, hogy az egyház tagjai bátrabban nyújtsák kezüket mások felé, segítvén nekik abban, hogy megtudják: az egyház igaz. Most van itt az idõ, hogy cselekedeteinkkel megtartsuk azt, amit Gordon B. Hinckley elnök kér tõlünk.
Lucifer közönséges, visszataszító, erõszakos és lealacsonyító szennyet áraszt azzal a céllal, hogy elpusztítsa Atyánk gyermekeinek lelki érzékenységét. Igazán háborúban állunk azokkal, akik csúfot ûznek Istenbõl és kerülik az igazságot, így hát tartsuk meg szövetségeinket és szívleljük meg a szolgálatra hívó hangot! Állítsuk csatasorba az Úr minden tartalékát, beleértve saját bizonyságaink erejét! Hallassuk azokat sokkal több emberrel! Legyen szívünkben Joseph F. Smith elnök szelleme! Mondjuk ezt: „Készen állok arra, hogy bizonyságomat tegyem . . . bármikor, bárhol, vagy bármilyen körülményben, amelybe kerülök.” Ennek megtételében segítségünkre lesz, ha gyakran elolvassuk Joseph Smith próféta saját történetét, majd megosztjuk másokkal azt a biztos tudásunkat, hogy Jézus Krisztus örökkévaló evangéliumának teljessége újra visszaállíttatott a földre. Elõre kell haladnunk azzal az ígérettel, hogy a Szellem meg fog minket áldani, hogy tudjuk, mit tegyünk és mit mondjunk, amint azokat segítjük, akik az igazság megismerésére törekszenek. Haladjunk elõre még több hittel, soha nem feledvén azt, hogy az Úr segíteni fog nekünk, amikor erõteljes imáinkban Hozzá fordulunk. Mennyei Atyánk él, és minden egyes gyermekét szereti. Az Úr Jézus Krisztus él. A legfontosabb munka, amelyet végezhetünk az, hogy segítünk Isten gyermekeinek abban, hogy teljes megértéssel rendelkezzenek Jézus Krisztus visszaállított evangéliumáról. Errõl tudom, hogy igaz, és errõl teszem bizonyságomat, Jézus Krisztus nevében, ámen.
Previous
