The Christus statueAz Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Keresés | Feedback | Site Map | Help | Országok honlapjai |
Főoldal Broadcast General Conference Archives
Conferences
2000. október
A sabbat nap megszentelésének áldásai

A sabbat nap megszentelésének áldásai

Elder H. Aldridge Gillespie
a hetvenekbõl

„Az utolsó napi szenteknek kell elöl járniuk e kijelölt nap minden héten történõ megszentelésében.”

Elder H. Aldridge Gillespie

Közöttetek mindenkinek, hithû vasárnap délutáni szentek, azt mondom: Legyetek bárhol a világban, megdicsérünk titeket azért, hogy tisztelitek a sabbat napját, és jelen vagytok a konferencián ezen a délutánon!

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza eme pompás konferenciájának mind az öt ülésszakán oktatásban, felemelésben és lelki táplálékban részesültünk. Megtanították nekünk, „hogyan kell eljárni [az Úr] törvényei és parancsolatai egyes pontjait illetõen”1, és „megszentel[t minket] az, amit befogad[tunk]”.2

Most itt az ideje a következõnek: „fogadjátok meg, hogy szent életûek lesztek [az Úr elõtt]”.3 Más szavakkal, e konferenciából kiindulva el kell határoznunk néhány konkrét cselekedet megtételét, hogy életünkben végrehajtsuk a szükséges változtatásokat. Ezt a cselekedetet hitnek nevezzük, a változtatásokat pedig bûnbánatnak. Ezt a két tantételt mindig követik az áldások. Ha nem cselekszünk hamar, akkor ítélet alá vonhat minket pontosan az a dolog, ami megszentelhetett volna.

Ma a sabbat napja van. Nem ér véget akkor, amikor elmegyünk errõl az ülésszakról; nem ér véget akkor, ha valaki telefonál vagy kopog az ajtón és játszani, autókázni, meccsre vagy vásárolni hív minket; nem ér véget csak azért, mert üdülni vagyunk, vagy valaki meglátogat minket, legyen az egyháztag vagy nem egyháztag.

Az Úr azt parancsolta: „jöjjetek el a gonoszok közül. Mentsétek meg magatokat. Legyetek tiszták ti, akik az Úr edényeit hordozzátok.”4 E parancsolat kritikus szerepet játszó alkotóeleme az, hogy „megemlékezzél a szombat [sabbat] napról, hogy megszenteljed azt”.5

A sabbat egész nap tart! Egy, „Sion szentjeire különösen vonatkozó”6 kinyilatkoztatásban az Úr kijelenti: a sabbat azért adatott, hogy „tisztábban tarthas[suk magunkat] a világiasságoktól”.7 Olyan nap ez, amikor veszünk az úrvacsorából, amikor „áhítattal hódol[unk] a Legfelségesebbnek”,8 a „böjt és imádság”9 napja, amikor Istennek és embertársainknak felajánljuk idõnket, tehetségeinket és javainkat,10 amikor „bevall[juk] bûnei[nket] testvére[ink] elõtt és az Úr elõtt”.11 Emellett jó nap ez a tizedünk és felajánlásaink fizetésére, olyan nap, melyet az fémjelez, hogy õszintén feláldozzuk világi törekvéseinket és örömeinket. A sabbat szövetség betartásának napja ez12, az „örvendezés és imádság”13 napja, a „vidám szív . . . és mosolygós arc”14 napja.

Ésaiás azt ígérte: „Ha megtartóztatod . . . lábaidat és nem ûzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörûségnek hívod, . . . és megszenteled azt, dolgaidat nem tévén, . . . akkor gyönyörûséged lesz az Úrban”.15

Figyelmünknek nyilvánvalóan az Úr akaratának végzésére kell irányulnia, nem pedig munkánk folytatására, vagy arra, hogy kikapcsolódás vagy lézengés által elégítsük ki testi vágyainkat.

A próféta Spencer W. Kimball azt a tanácsot adta: „A sabbat napja szent nap, melyen értékes és szent dolgokat kell tennünk. A munkától és a kikapcsolódástól való tartózkodás fontos ugyan, de nem elegendõ. A sabbat napja építõ gondolatokat és cselekedeteket vár, és ha valaki csak henyél és semmit nem tesz a sabbat napján, akkor megszegi azt. Betartásához imában hajtjuk meg a térdünk, leckéket készítünk elõ, tanulmányozzuk az evangéliumot, elgondolkozunk, meglátogatjuk a betegeket és a nélkülözõket, alszunk, értékes anyagokat olvasunk, és a nap minden olyan gyûlésére elmegyünk, ahová elvárnak minket. [Ha elmulasztjuk] a megfelelõ dolgok megtételét, az a mulasztás oldalán elkövetett vétek”.16

Szeretett prófétánk, Gordon B. Hinckley azt ígérte: „Ha bármilyen kétely van bennetek a sabbat nap megtartásában rejlõ bölcsesség és isteni eredet kapcsán, . . . akkor maradjatok otthon, gyûjtsétek magatok köré a családotokat, tanítsátok nekik az evangéliumot, élvezzétek egymás társaságát a sabbat napján, gyertek el a gyûléseitekre, vegyetek részt azokon! Akkor megtudjátok, hogy a sabbat tantétele igaz tantétel, mely nagy áldásokat hoz magával.”17

Jézus azt tanította: „A szombat lõn az emberért”.18 Ez mit jelent? Azt jelenti: ahhoz, hogy valaki elnyerje az evangélium által megígért örömet és áldásokat, ezen a napon fel kell áldoznia a világot, ahol csak lehetséges félre kell tennie a munkáját, és be kell tartania a sabbat napjának örök szövetségét. Az Úr azt parancsolta: „Megtartsák tehát Izráel fiai (ide tartozik minden utolsó napi szent) a szombatot, . . . nemzetségrõl nemzetségre, örök szövetségül. Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez.”19

A föld népei között az utolsó napi szenteknek kell elöl járniuk e kijelölt nap minden héten történõ megszentelésében. „Ha a ti igazságotok [igazlelkûségetek] nem több az írástudók és a farizeusok igazságánál - mondta az Úr, - semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába.”20

„A sabbat nap megtartása [máig] a legnagyobb feladatok egyike marad, mely elválasztja az igazlelkûeket a világi emberektõl és a gonoszoktól” - mondta elder Bruce R. McConkie.21

Olyan csodálatosak a szentírásokban az Úr azoknak tett ígéretei, akik betartják a sabbat napját, hogy az ember felteszi a kérdést: Miért dobna el magától valaki is ilyen áldásokat a világ giccses, múló örömei miatt? Hallgassátok meg ismét Jehova szavait, amint azok Sinai hegyérõl elhangzottak: „Az én szombatjaimat megtartsátok, és az én szenthelyemet tiszteljétek. Én vagyok az Úr.

Ha az én rendeléseim szerint jártok, és az én parancsolataimat megtartjátok, és azokat megcselekszitek,

Esõt adok néktek idejében, és a föld megadja az õ termését . . .

“. . . És elégségig ehetitek kenyereteket, és bátorságosan lakhattok a ti földeteken.

Mert békességet adok azon a földön, . . . és fegyver sem megy át a ti földeteken. . . .

És hozzátok fordulok, és megszaporítlak titeket . . . és szövetségemet megerõsítem veletek . . .

És az én hajlékomat [vagyis a templomomat] közétek helyezem. . . .

És közöttetek járok, és a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek”.22

Szeretem a sabbat napját! Számtalan tekintetben megáldotta a családomat. Személyes élmények szülte tanúbizonyságot teszek arról, hogy az Úr parancsolatai „igazak és hívek”.23

Tudom, hogy boldogabbak lesztek, nagyobb békét élveztek majd, és örömmel telik meg az életetek, amint tanúi lesztek azon csodáknak, melyeket minden olyan egyén és család megkap, aki vállalja eme örök szövetség betartásának áldozatát.

Szeretem Urunkat és Üdvözítõnket. Tudom, hogy Õ él, hogy ez az Õ egyháza és királysága a földön. Tudom, hogy Õ egyszerre igazságos és irgalmas Isten, aki egy kedves és szeretõ Atya gyengédségével szereti gyermekeit. Viszonzásul ajánljunk fel áldozatot Urunknak igazlelkûségben, méghozzá „a megtört szív és a töredelmes szellem áldozatát”!24 Ezért imádkozom Jézus Krisztus nevében, ámen.

JEGYZETEK

1. T&Sz 43:8.
2. T&Sz 43:9.
3. T&Sz 43:9.
4. T&Sz 38:42.
5. 2 Móz. 20:8.
6. T&Sz 59: fejléc.
7. T&Sz 59:9.
8. T&Sz 59:10.
9. T&Sz 59:14.
10. T&Sz 59:12 azt mondja, ajánld fel „szent fogadalmaidat”, mely az idõ, a tehetségek és a javak felajánlását jelenti.
11. T&Sz 59:12.
12. T&Sz 59:12.
13. T&Sz 59:14.
14. T&Sz 59:15.
15. Ésaiás 58:13-14.
16. The Miracle of Forgiveness (1969), 96-97. o.
17. Teachings of Gordon B. Hinckley (1997), 559. o.
18. Márk 2:27.
19. 2 Móz. 31:16-17.
20. Máté 5:20.
21. Mormon Doctrine, 2. kiad. [1966], 658. o.
22. 3 Móz. 26:2-12.
23. T&Sz 71:11.
24. T&Sz 59:8.

 
© 2009 Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved.   Rights and use information.  Adatok bizalmas kezelésének irányelve