Az evangélium megosztása Elder Robert C. Oaks a hetvenekbõl „Az üzenet fontosságát, a szellem által felajánlott segítséget, a misszionáriusok számát és az aratásra készen álló mezõ méretét véve, messze nem elég évente 300 000 új megtért.” Lelkesítõ számomra látni, amint a próféta ideáll ehhez a szószékhez, és hallani kijelentését: látja, amint az Úr munkája elõre gördül, hogy az egész földet betöltse, akár a kéz érintése nélkül leszakadó kõ, melyet Dániel a látomásában látott (lásd Dániel 2:34-35). Ezt a munkát az Úr Szelleme hajtja elõre, valamint az embernek adott papsági felhatalmazás mûködése. Ám a misszionáriusi munka kerekein halad, melyet azok végeznek, akik válaszoltak az Úr hívására: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek” (Márk 16:15). Jézus Krisztus evangéliuma, annak minden tisztaságával, szépségével és egyszerûségével, visszaállíttatott a földre ezekben az utolsó napokban, e sáfárság nagyszerû prófétája, Joseph Smith által. Mi akik, megízleltük az evangélium édes gyümölcseit, a hit, a remény és a béke kútjaként, az öröm forrásaként ismerjük azt. Valóban ritka ékszer ez, melyet kincsként kell õriznünk, és ritka ékszer, melyet meg kell osztanunk. A megosztás folyamatában 60 000 teljes idejû misszionárius vesz részt. Erõfeszítéseik, a cövekmisszionáriusok és az egyháztagok erõfeszítéseivel társulva az elmúlt évben mintegy 300 000 új megtértet eredményeztek. Ám ez nem elég. Az üzenet fontosságát, a Szellem által felajánlott segítséget, a misszionáriusok számát és az aratásra készen álló mezõ méretét véve, messze nem elég évente 300 000 új megtért. Igazság szerint az elmúlt évben Hinckley elnök azt a kihívást állította az egyháztagok elé, hogy jelentõsen növeljék a megtértek számát. Még nem tértünk rá erre a próféta által megmutatott ösvényre. Ezt teszik a próféták: segítenek nekünk új hegycsúcsok megmászásában. David O. McKay elnök azt a tanácsot adta: „Minden egyháztag misszionárius”1; Kimball elnök: „Nyújtsátok meg lépéseiteket”2 és „most tegyétek meg ezt”3; Benson elnök: „árasszátok el a földet a Mormon könyvével”4; most pedig Hinckley elnök: Növeljétek a megtértek számát, és tartsátok meg õket! Szükségünk van ennél konkrétabb utasításokra? Tekintsük át azt a négy lépésbõl álló utasítást, amit az egyháztagok által végzett misszionáriusi munkát illetõen kaptunk: 1. Imádságos lélekkel nevezd meg azon barátaidat és szomszédaidat, akik leginkább fogékonyak lennének az evangélium üzenetére! 2. A megnevezett egyéneket mutasd be a misszionáriusoknak! 3. Vegyél részt az evangélium tanításában, lehetõleg otthonodban kerüljön sor erre! 4. Vond be barátaidat, és minden új egyháztagot az egyházba azáltal, hogy figyelmes vagy és segítõkész! Ezen egyszerû, tömörített folyamat által igenis növelhetjük a megtértek számát, és ami még ennél is fontosabb, segíthetünk az új megtérteknek abban, hogy teljes mértékben részévé váljanak a közösségnek. Az egyháztagok fokozott bevonása az egyetlen módja annak, hogy növeljük a jelenlegi megtérési arányt. Mindezt már sokszor hallottuk. Miért nem végezzük jobban dolgunkat az ajánlások adása terén? Nem lustaságról van szó, mert az utolsó napi szentek nem lusta emberek. Szerintem a visszautasítástól való félelem, a barátság megsértésének félelme a legáltalánosabb dolog, ami korlátozza az evangélium megosztását. De vajon helytállóak ezek a félelmek? Amikor egy barátnak meghívást továbbítasz, hogy találkozzon a misszionáriusokkal, akkor olyan valaminek a megosztását ajánlod fel, ami nagyon értékes és becses. Vajon sértõ ez? Sister Oaks és én nem így tapasztaltuk. Hanem inkább azt vettük észre, hogy amikor felajánljuk az evangélium megosztásának lehetõségét, még akkor is megerõsödnek a barátságok, ha a barátok nem fogadják be az evangélium üzenetét. Képzeljétek el, hogy meghívnak titeket reggelire egy barátotok házába. Az asztalon láttok egy nagy kancsó, frissen csavart narancslét, amibõl házigazdátok megtölti a poharát. Nektek azonban nem kínál belõle. Végül megkérdezitek: „Kaphatnék egy pohár narancslevet?” Azt feleli: „Ó, bocsánat. Attól féltem, nem szereted a narancslevet, és nem akartalak megsérteni azzal, hogy olyasmit kínálok neked, amibõl nem kérsz”. Nos, ez abszurdnak hangzik, ne nem nagyon különbözik attól, ahogyan vonakodunk felkínálni valamit, ami sokkal édesebb a narancslénél. Gyakran aggódom azon, mit mondok majd bizonyos barátaimnak vonakodásomról akkor, amikor a fátyol mögött találkozom velük. A Dél-Afrikából származó elder Christoffel Goldentõl hallott történet felélesztette aggodalmaimat. Nemrégen jelen volt a zambiai Lusaka-ban, ahol új megtértek gyûlésén vett részt. Egy jól beszélõ, jólöltözött idegen, a Mormon könyvével kezében besétált. Elmondta, hogy már sokszor ment el a kápolna mellett, és kíváncsi volt, milyen egyház gyûlésezik itt, és milyen tanokat tanítanak. A gyûlés végén ez az úriember felállt, levegõbe emelte a Mormon könyve példányát, és megkérdezte: „Miért rejtitek el ezt a könyvet Lusaka népe elõl? Miért tartjátok titokban?” E történet hallatán összerezzentem, hogy egy napon talán azt kérdezi tõlem egy barátom: „Miért tartottad titokban ezt a Mormon könyvét, annak igazat és üdvösséget hozó üzenetével?” Válaszom: „Attól féltem, hogy tönkreteheti a barátságunkat” nem lesz valami kielégítõ, sem nekem, sem barátomnak. Testvérek, azért imádkozom, hogy magunk mögött hagyhassuk a félelmeinket és a vonakodásunkat, és ne tartsuk többé titokban a nagy kincset, ami a miénk! Még egy utolsó gondolat a misszionáriusi munka tekintetében: A Délkelet-Afrikában töltött rövid idõ alatt lenyûgözött az a figyelemreméltó szolgálat, melyet az idõsebb házaspár misszionáriusok nyújtottak. Naponta jelentõs mértékben hozzájárultak az egyháztagok megerõsítéséhez, és ahhoz, hogy örök útján továbbgördítsék azt a bizonyos kéz nélkül levált követ. Az igazlelkûség mily hatalmas csapatát alkotják, amint csatlakoznak a fiatalabb misszionáriusokhoz és a helyi egyháztagokhoz. Legyen szó vezetõképzési, térítõ, templomi, emberbaráti, jóléti, vagy egyházi oktatási szolgálatról, ezeknek a tapasztalt, bizonyságtevõ lelkeknek a hozzájárulása mértéken felüli. És kivétel nélkül azt látom, hogy nagy egyéni megelégedettséget merítenek a szolgálatukból. Ha nyugdíjasok vagytok, vagy nyugdíjba vonulhattok, és azon gondolkoztok, milyen hasznos dolgokhoz kezdhettek életetek hátralevõ részében, akkor vegyétek fel a kapcsolatot a püspökötökkel! Hadd mutassa meg nektek a misszionáriusi lehetõségek izgalmas listáját! Fogjátok ma kézen a párotokat, és derítsétek ki, egyetértetek-e abban, hogy minden érintett számára - beleértve ebbe az unokáitokat is - az a legjobb, ha elfogadtok egy feladatot, melynek során misszionáriusokként szolgáljátok az Urat! Ez az Õ munkája, és Õ hív minket, hogy csatlakozzunk Hozzá abban. Tanúbizonyságot teszek arról, hogy Isten, ami Örökkévaló Atyánk, és az Õ egyszülött Fia, Jézus Krisztus, él. Krisztus eljött a földre, és eleget tett elhívásának az egész emberiség Megváltójaként. Tanúbizonyságot teszek arról, hogy evangéliuma annak teljességében visszaállíttatott, és hogy van egy élõ próféta, Gordon B. Hinckley, aki ezt a munkát az Atya és a Fiú irányítása alatt irányítja. És ezt teszem Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. in Conference Report, 1959. április, 122. o. 2. „The True Way of Life and Salvation,” Ensign, 1978. május, 4. o. 3. „Always a Convert Church,” Ensign, 1975. szeptember, 3. o. 4. „Flooding the Earth with the Book of Mormon,” Ensign, 1988. november, 5. o.