Fodrok Virginia U. Jensen elsõ tanácsos a Segítõegylet Általános Elnökségében Az igazlelkû nõk tettei továbbfodrozódnak, át az idõn és a téren, nemzedékeken át. Családunk szerette a kirándulásokat, melyeket a hegyekbe tettünk, amikor még kicsik voltak a gyerekeink. A csodálatos Jackson-tó partján állva, melynek tükörfelületén méltóságteljes hegycsúcsok tükrözõdtek, versenyeztünk, kavicsokkal kacsázva a sima víz tükrén. Amikor a kavicsok elsüllyedtek, figyeltük, amint a kis fodrok egészen addig haladnak tovább a vízen át, ameddig csak ellátunk. Még annak a kõnek a legkisebb fodrai is, amelyet a legkisebb gyermekünk dobott be tovább, tovább haladtak. A Jackson-tó egyre táguló köreihez hasonlóan, melyet kavicsaink idéztek elõ, az igazlelkû nõk tettei is továbbfodrozódnak, át az idõn és a téren, nemzedékeken át. Ezek az igazlelkû tettek abból erednek, hogy megértjük Jézus Krisztus isteni küldetését, ismerjük az evangéliumi tervet, engedelmeskedünk az örök parancsolatoknak, és munkálkodunk itt, Isten földi királyságában. Hadd mondjak példát arra, ahogyan ez a fodrozódás elkezdõdik és továbbhalad, amint egy igazlelkû utolsó napi szent nõ azon tudása szerint cselekszik, hogy Jézus a Krisztus és sor került az evangélium visszaállítására. 1841-ben Dan Jones, egy walesi bevándorló volt az egyik legkisebb olyan jegyzett hajó kapitánya, mely embereket és árút szállított a Mississippi-folyó felsõ részén. Nem véletlen szememben az, hogy ennek a hajónak Fodor volt a neve. Utasai között ott voltak az ismeretlen „új” egyház, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai. Útjai során Dan Jones kezdett kritikákat hallani ezekrõl a „mormonokról”. Mivel már sokukat szállította, beszélgetett velük és megfigyelte a viselkedésüket. Úgy találta, jó emberek: kedvesek, becsületesek és keményen dolgoznak. Az ezekrõl az emberekrõl hallott negatív megjegyzések és írások nem egyeztek azzal, amit velük való kapcsolata során megtapasztalt. „Miután gondosan megvizsgáltam a vádakat - írta késõbb - nyilvánvaló lett számomra az, hogy lehetetlen ezek igaz volta, mert vagy . . . eltúlozták a dolgokat, vagy . . . meghazudtolták magukat” (idézet, Ronald D. Dennis, “Dan Jones, Welshman,” Ensign, 1987. április, 50. o.). Egy figyelemreméltó esemény gondos megfigyelõbõl az egyház tevékeny érdeklõdõjévé változtatta Dan Jonest. Azt írta: „Teljesen véletlenül kezeimbe került . . . egy levél, melyet [Emma Smith] írt. . . . Soha nem felejtem el azokat az érzéseket, . . . melyeket a levél kiváltott bennem. Világossá vált elõttem, hogy [õ] nemcsak hitt az Újszövetségben, akárcsak én - aki az apostoli hitet vallottam -, örvendezvén megpróbáltatásai közepette, hogy érdemes mindezek elszenvedésére . . . Jézus és az evangélium tanúbizonyság végett, hanem jobb tanácsokat, több bölcsességet és sokkal . . . jóságosabb szellemet tükrözött, mint amit azelõtt valaha is olvastam!” (Ensign, 1987. április, 50, 52. o.). Emma szavainak és példájának inspirációja folytán Dan Jones igyekezett még többet megtudni errõl az egyházról. 1843-ban megkeresztelkedett a Mississippi-folyóban, és õ lett az egyik legnagyobb hatással bíró misszionárius az egyház történelmében, ezreket vezetve el az evangéliumhoz szülõföldjén, Walesben. Emma Smith hatása nagyon is szó szerint tovább fodrozódik a nemzedékeken át. Ki a megmondhatója, hányan hallgatják ezt a gyûlést ebben az órában azok közül, akiknek Dan Jones leszármazottainak ezrei mutatták meg az evangéliumot? Mindannyian cselekedhetünk úgy, hogy az olyan hatékonyan fodrozódjon tovább, át az életen, ahogyan Emma Smith szavai hatással voltak Dan Jones szívére. Mindannyian csak egy-egy személy vagyunk, de én emlékszem, milyen köröket indított el akár egy apró kavics is a hatalmas Jackson-tavon. Szívleljük meg a szentírások biztatását: „Ne fáradjatok tehát bele a jó cselekedetekbe, mert ti egy nagy mûvet alapoztok meg, és kicsikbõl lesznek a nagy dolgok” (T&Sz 64:33). A legfontosabb helyen, otthon tanulhatjuk meg leginkább azt, hogy „kicsikbõl lesznek a nagy dolgok”, mert az otthoni élet olyan kis dolgok sorozata, melyek együtt örök családot teremtenek. Mivel annyira fontos erõs kapcsolatot kialakítani az Úrral és egymással, vagy mivel ritkán kap köszönetet a tanítás, a biztatás és a vezetés, könnyû másra figyelni, és még el is keseredni. Az ellenség szeretne összezavarni minket, és elvonni a figyelmünket attól, ami a leginkább számít. Ám mi áldottak vagyunk, mert tudjuk, hogy a hit és a család számít leginkább. Azok a nõk érintették meg a szívemet és motiváltak engem a jobb életre, akik az Urat és a családjukat tették az elsõ helyre. Jó szellemük azt teszi szívemmel, amit Emma Smith szavai tettek Dan Jones-szal, és Krisztushoz hívnak, aki kijelentette: „Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen” (Jel. 21:6). Az erény és a hatalom megtalálható a mindennapos, hétköznapi munkában, annak minden feladatában, hogy törõdünk a családunkkal és rendszeresen szolgáljuk a többieket. Az elõkelõ nem egyenlõ a legfontosabb helyen állóval, és a világtól kapott fizetés nem érhet fel azzal, amit Mennyei Atyánk ad, aki tudja, milyen fontos, hogy a nõ elkötelezze magát a lelkek megmentése mellett. Amikor azokra a nõkre gondolunk, akiknek igazlelkû példája továbbfodrozódott az örökkévalóságon át, említsük meg Máriát, a „drága választott edényt” (Alma 7:10)! Amikor egy angyal egy addig még soha nem hallott, szent bejelentést tett, nyájasan alávetette magát az Úr akaratának: „Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint” (Lukács 1:38). Hite, engedelmessége és alázatossága minden nõnek normát állít. Bár Mária elhívása különleges volt, minden nõ „kiveheti részét ebbõl a fajta szépségbõl. Olyan nõk õk, akik igyekeznek kegyet találni Isten elõtt. . . . Alázatosak, és az erény és az erkölcsösség életét élik. . . . Hisz a szívük és felmagasztalják az Urat. . . . Örvendeznek az Üdvözítõben, és . . . felismerik ajándékait, kegyelmeit” (S. Michael Wilcox, Daughters of God: Scriptural Portraits [1998], 179. o.). Ezek a leírások illenek rátok, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza hithû segítõegyleti nõtestvéreire. Ti vagytok azok a nõk, akiknek mindennapi tettein túlcsordul a csillapító tudás, melyet oly hatásosan fogalmazott meg Ésaiás: „Isten az én szabadítóm; . . . Jehova, az Úr, az én erõm és énekem; . . . Örvendezve fogok vizet meríteni a szabadulás forrásából” (2 Nefi 22:2-3). Isten ügyének - minden lélek megváltásának - szüksége van az erõtökre, az idõtökre és a tehetségeitekre otthon és a közösségetekben! Hithû tetteitek és szavaitok nagymértékben hozzájárulnak ennek, Isten földi királyságának a felépítéséhez. Elder Bruce R. McConkie emlékeztet minket, milyen kritikus volt mindig is a szerepünk: „Ezt tudjuk: Krisztus a Teremtõ, az Atya irányítása alatt; Mihály az õ társa, felügyelte a teremtõ munka nagy részét, és velük együtt, amint azt Ábrahám is látta, sokan ott voltak a nemesek és nagyok közül. Juthatunk-e más következtetésre, mint arra, hogy Mária, Éva, Sária és a hithû nõtestvérek egész serege közöttük volt? Bizonyára már akkor is szorgalmasan dolgoztak a nõtestvérek, és hõsiesen harcoltak a mennyei háborúban, akárcsak a férfitestvérek. És ma is, a halandóságban hasonlóképpen szilárdan állnak az igazság és az igazlelkûség ügyében” (Woman [1979], 59. o.). Az elõttünk élõ „nemes és nagyszerû” nõkhöz hasonlóan mi sem lehetünk mindennapi nõk. Nem lehetünk olyan nõk, akik túlságosan is hasonlítanak a világ leányaihoz. Mentegetõzés nélkül fel kell szólalnunk az igazlelkûségért. Máriához, Évához és Sáriához és Emmához hasonlóan mi is különlegesek vagyunk. Fodrokat kell küldenünk és meg kell osztanunk a vizet. Örök örökségünk birtokában nem szabad elfelejtenünk, milyen hatékonyan fodrozhatnak át a körülöttünk lévõk szívén és otthonán egyszerû, igazlelkû tetteink. Nagy lehetõség áll elõttünk arra, hogy sok jó dolgot tegyünk, és ami még ennél is fontosabb, mi tudjuk, hol és hogyan merítsünk vizet „a szabadulás forrásából”. Barátom, Tammy, akkor maradt el az egyháztól, amikor még csak 15 éves volt. Egy sarokra Tammy-tõl lakott egy fiatal férfi, aki tizenévesen szintén úgy döntött, hogy nem akar része lenni az egyháznak. Mindketten olyan szokásokat alakítottak ki, melyek még messzebbre vitték õket az egyházi aktivitástól. Végül összeházasodtak és kezdtek családot alapítani. Tammy nagyon szerette férjét és két leányukat, de mélyen a szívében ott szunnyadt a vágy, hogy visszatérjen ahhoz az életmódhoz, amit gyermekként ismert. Halványan emlékezett rá, hogy érezte Mennyei Atyánk Szellemét és befolyását, és Õ hiányzott neki. Mivel vonakodott megosztani férjével ezeket a gondolatokat, félve attól, hogy õ nem helyeselné ezeket, rejtve tartotta érzéseit. Vissza akart jönni, de nem tudta, hogy kezdjen hozzá ehhez. Hallgassuk meg saját szavait, amikor elmondja két csodálatos látogató tanító fodrozó hatását, akik merítettek „a szabadulás forrásából”, és megosztották azt Tammy-vel. [video bejátszás Tammy Claytonról] Máig hálás vagyok a látogató tanítóimért, mert szerettek és nem ítéltek el engem. Igazán éreztették velem, hogy fontos vagyok, és helyem van az egyházban. Eljöttek hozzánk, leültek és beszélgettünk. Egy idõ után megkérdezték, szeretnék-e meghallgatni egy leckét, és minden héten hagytak nálam egy üzenetet. És amikor havonta meglátogattak, éreztették velem, hogy igazán számítok, hogy valóban törõdnek velem, és igazán szeretnek és értékelnek engem. Látogatásaik nyomán úgy döntöttem, itt az ideje, hogy visszatérjek az egyházba. Szerintem csak az volt a baj, hogy nem tudtam, hogyan is térjek vissza, de amikor eljöttek és kinyújtották felém a kezüket, megnyitották elõttem a visszatérés útját. Fel kell ismernünk, hogy az Úr szeret minket, függetlenül attól, hogy kik vagyunk, és a látogató tanítóim segítettek nekem ennek meglátásában. Mostanra férjemet és engem egymáshoz pecsételtek a templomban. Hálásak vagyunk a hithû látogató tanítókért. Igen, nõtestvérek, az igazlelkû nõk tettei továbbfodrozódnak, át az idõn és a téren, nemzedékeken át. Bizonyára nincs tartósabb fodrozódás annál, mint amikor egy családot az örökkévalóságra egymáshoz pecsételnek a templomban. Legyünk hasonlóak az elõttünk élt hithû nõtestvérekhez! Igyunk bõven, merítsünk „vizet . . . a szabadulás forrásából”! Isten él. Az Õ Fia, Jézus Krisztus, lehetõséget ad nekünk arra, hogy visszatérvén Vele éljünk. Az igaz evangélium ismét visszaállíttatott a földre. Van ma egy élõ prófétánk, Gordon B. Hinckley elnök, aki által Mennyei Atyánk irányítja a népét. Igazlelkû tetteink fodraival segítsünk mindenkinek ezen igazságok megismerésében, Jézus Krisztus nevében, ámen!