Gordon B. Hinckley elnök
Nem tudok jobb választ . . . a szennyes dolgokra, melyekkel fiataljaink szembenéznek, az édesanya tanításánál, melyet szeretettel és félreérthetetlen figyelmeztetéssel ad.
Azzal is megelégednék, ha most befejeznénk a gyûlést. Jó tanításokat kaptunk. Megdicsérem az elnökséget a kiváló gondolatokért. Elmondhatom nektek, hogy aggódtam, imádkoztam és könyörögtem az Úrnak, hogy segítsen nekik a felkészülésük és a beszédük elmondása során. Mindannyian adósaitok vagyunk, Sister Smoot, Sister Jensen, Sister Dew! Nagyszerû munkát végeztetek.
Értékes lehetõségnek tartom azt, hogy szólhatok hozzátok. Nincs más gyülekezet, mely ehhez fogható lenne! Mi a Tabernákulumból szólunk, a Templom térrõl, Salt Lake City-bõl. Ti azonban majdnem mindenhonnan hallgattok minket. Összegyûltetek az Egyesült Államokban és Kanadában, Európa, Mexikó, Közép-Amerika és Dél-Amerika nemzeteiben. Egyként vagytok itt ezen a nagy gyûlésen, legyetek bár Ázsiában, a Csendes-óceán déli részén vagy más, távoli országokban.
Egyféle a szívetek. Azért gyûltetek össze, mert szeretitek az Urat. Van bizonyságotok, és meg vagytok gyõzõdve az Õ élõ valóságáról. Jézus nevében imádkoztok az Atyához. Értitek az ima hatékonyságát. Feleségek vagytok és anyák. Özvegyek vagytok és nagyon nehéz terheket cipelõ egyedülálló anyák. Fiatalasszonyok vagytok, és olyan nõk, akik még nem házasodtak meg. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza asszonyainak hatalmas serege vagytok. Ehhez a hatalmas szervezethez tartoztok, több mint négy millióan. Senki nem képes kiszámítani, milyen hatalmas, jóra szolgáló hatalommá válhattok. Ti vagytok a tûzhely õrzõi. Ti vagytok az otthon gazdaasszonyai. Sister Dew-val együtt megbízlak titeket azzal, hogy húzzátok ki magatokat és legyetek erõsek azon nagyszerû erények megvédésében, melyek társadalmi elõrehaladásunk gerincét képezték. Ha egységesek vagytok, akkor nem ismer határt a hatalmatok. Bármit véghez tudtok vinni, amit szeretnétek. És ó, mennyire nagy szükség van rátok a morzsolódó értékek világában, ahol úgy tûnik, oly nagy hatalommal bír az ellenség.
Nagyon tisztellek és méltányollak titeket, fiatal nõk, akik nemrég jöttetek a Segítõegyletbe. Nagyrészt átvészeltétek a vihart, mely fiatalságotokban tombolt körülöttetek. Tisztán tartottátok magatokat a világ szennyétõl. Mentesek maradtatok a hamislelkûség rontásától és foltjaitól. Ti vagytok az egyház jó, érõ fiatalságának a virágai. Eddig eljutottatok, tisztán, csodálatosan és erényesen. Meleg szívvel mondok dicséretet nektek.
Megdicsérem azokat az egyedülálló nõket is. Sokszor megtapasztaltátok már a magányt. Ismeritek az aggódást, a félelmet és a kétségbeesett vágyakozást. Ám nem engedtétek, hogy ez felülkerekedjen rajtatok. Továbbhaladtatok az életetekkel, jelentõs és csodálatos dolgokat téve meg útközben. Isten áldjon meg benneteket, kedves nõtestvérek és barátok!
Ma este nem szólhatok közvetlenül mindannyiótokhoz. Ennek a hatalmas gyülekezetnek egy részét választottam ki, méghozzá titeket, akik édesanyák vagytok. Ide tartoznak azok is, akik anyák lesznek. Mily csodálatos dolgot tettetek ti mint anyák! Gyermekeket szültetek és gondoztatok. Társai lettetek Mennyei Atyánknak abban, hogy halandó tapasztalatokban részesítse fiait és leányait. Õk az Õ gyermekei és a ti gyermekeitek, test a testetekbõl, akikért egy napon felelõsségre fog vonni titeket. Örültetek miattuk, és sok esetben bánkódtatok is. Olyan boldogságban részesítettek titeket, amire senki más nem képes. Olyan fájdalmat hoztak nektek, amire senki más nem képes.
Általában figyelemreméltó teljesítményt nyújtottatok a felnevelésük terén. Sokszor elmondtam már, hogy szerintem ez a fiatalok legjobb nemzedéke, melyet valaha is ismert ez az egyház. Iskolázottabbak, motiváltabbak, ismerik a szentírásokat, a Bölcsesség szava szerint élnek, fizetik a tizedüket, imádkoznak. Megpróbálják azt tenni, ami helyes. Élénkek és tehetségesek, tiszták és frissek, vonzóak és okosak. Nagyon nagy számban vannak. Többen mennek közülük misszióba, mint eddig valaha. Többen kötnek házasságot a templomban. Tudják, mirõl szól az evangélium, és megpróbálnak aszerint élni, az Úrra tekintve útmutatásért és segítségért.
Sajnálattal mondom el viszont azt, hogy fiataljaink közül nagyon sokan beesnek a résekbe. Egyik bolondság kipróbálását követi a másik, és úgy látszik, addig soha nem elégednek meg, míg olyan verembe nem kerülnek, ahonnan nem tudják kiszabadítani magukat. Néhányan a mieink közül is ott vannak ezek között, és ti, édesanyák vagytok azok, akik az ebbõl származó bánat terhét viselik. A ti fiaitok és leányaitok õk. Ma este tehát, annak reményében, hogy segíthetek, kérést intézek hozzátok.
Egyes esetekben lehet, hogy már túl késõ, de a legtöbb esetben még mindig van lehetõségetek az útmutatásra és a meggyõzésre, a szeretettel történõ tanításra és arra, hogy olyan ösvényen vezessétek õket, melyek gyümölcsözõek és eredményesek, el azoktól a zsákutcába torkolló helyzetektõl, melyek semmi jót nem eredményeznek.
Nincs semmi ezen a világon, ami becsesebb lenne a gyermekeiteknél. Amikor megöregedtek, megõszül a hajatok és megfárad a testetek, amikor szívesen ültök be egy hintaszékbe, és gondolkoztok el életetek dolgain, semmi nem lesz fontosabb annál a kérdésnél, hogy milyen emberekké váltak a gyermekeitek. Nem az jár majd az eszetekben, hogy mennyi pénzt kerestetek. Nem az jár majd az eszetekben, hogy milyen autóitok voltak. Nem a nagy ház, melyben éltek. Az elméteken átfutó ijesztõ kérdés újra és újra az lesz: Mennyire teljesítettek jól a gyermekeim?
Ha a válasz az, hogy jól végzik a dolgukat, akkor teljes lesz a boldogságotok. Ha kevésbé végzik jól a dolgukat, akkor semmi más elégedettség nem egyenlítheti ki a veszteségeteket.
Így hát kérést intézek hozzátok ma este, kedves nõtestvéreim. Üljetek le, és csendben számoljátok meg tartozásaitokat és hiteleteket édesanyaként betöltött szerepetekben! Még nem túl késõ. Ha minden más kudarcot vall, ott van az ima, és az Úr megígért segítsége, hogy mellettetek lesz a próbatételeitekben. De ne késlekedjetek! Kezdjetek hozzá most, akár hat, akár 16 éves a gyermeketek!
Elmondták nekem, hogy nemrég tartottak itt, a környéken egy gyûlést, mely 10 000 fiatalt vonzott. Biztos vagyok benne, hogy e fiatalok némelyike a mieink közül került ki.
A beszámolók szerint ezen este szórakoztatásának eseményei buják voltak és gonoszak. Utálatosak és lealacsonyítók. Az élet legocsmányabb aspektusait képviselték. Nem volt bennük szépség. Csak rondaság és romlottság. Züllöttség volt, annak legrosszabb formájában.
Ezek a fiatalok 35-50 dollárt fizettek belépti díjként. Sok esetben ezt a pénzt a szüleik adták nekik. Szerte a világon történnek hasonló dolgok. Fiaitok és leányaitok közül néhányan lehetõvé teszik az ilyen szenny terjesztõinek, hogy virágozzon gonosz vállalkozásuk.
Múlt vasárnap a Deseret News részletesen beszámolt a földalatti kábítószeres összejövetelekrõl, melyek „Rave” néven futnak. Vasárnap reggel 3:00-tól 7:30-ig tartanak. Itt a tizenéves éveik végén, huszonéves éveik elején járó fiatal férfiak és nõk úgynevezett zene metál-ritmusára táncolnak, mely erõsítõk tömegeibõl zúdul rájuk. „Egyesek élénk színû gyöngyöket viselnek, mások izzó botokkal hadonásznak. Néhányuknak cumi van a szájában, megint mások pedig festett álarcokat viselnek” (Deseret News, 2000. szeptember 17., B1. o.).
A kábítószert tablettánként 20-25 dollárért kapják meg a vevõk az azokat árulóktól.
Nem tudok jobb választ ezekre a szennyes dolgokra, melyekkel fiataljaink szembenéznek, az édesanya tanításánál, melyet szeretettel és félreérthetetlen figyelmeztetéssel ad. Igen, lesznek kudarcok is. Lesznek szívszaggató csalódások. Lesznek rideg és reménytelen tragédiák. De nagyon sok esetben, ha a folyamat korán elkezdõdik, és tovább halad, akkor siker, boldogság, szeretet és nagy hála lesz az eredménye. Nem megoldás az, ha munkába rohanás elõtt kinyitjátok a pénztárcátokat, és pénzt adtok a fiatoknak vagy leányotoknak. Ez csak még gonoszabb szokásokhoz vezethet.
A régi példabeszéd azt mondja: „Tanítsd a gyermeket az õ útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól” (Péld. 22:6).
Egy másik bölcs mondás így hangzik: „Amerre az ágat hajlítják, arra hajlamos nõni a fa” (Alexander Pope, Moral Essays, vol. 2 of The Works of Alexander Pope, Esq., “Epistle I: To Sir Richard Temple, Lord Cobham” [1776], 119. o.; 150. sor).
Tanítsátok gyermekeiteket, amikor még nagyon fiatalok és kicsik, és soha ne hagyjátok ezt abba! Amíg otthonotokban élnek, legyenek õk a legfontosabbak! Hadd javasoljak ma este jó néhány dolgot, amire megtaníthatjátok õket. A felsorolás nem teljes. Más dolgokkal is kiegészíthetitek.
Tanítsátok meg nekik, hogy keressenek jó barátokat! Lesznek barátaik, jók vagy rosszak. Ezek a barátok nagy hatással lesznek az életükre. Fontos a mindenki iránt tanúsított tolerancia érzésének táplálása, de még ennél is fontosabb az, hogy hasonló barátokat gyûjtsenek maguk köré, akik a bennük rejtõzõ legjobbat hozzák ki belõlük. Különben megfertõzhetik õket társaik szokásai.
Soha nem felejtem el a történetet, melyet elder Robert Harbetson mondott ennek a Tabernákulumnak a szószékérõl. Egy indián fiúról beszélt, aki megmászott egy magas hegyet. Hideg volt odafent. Lábainál volt egy kígyó, egy csörgõkígyó. A kígyó fázott, és arra kérte a fiatalembert, hogy vegye fel õt, és vigye le oda, ahol melegebb van.
Az indián fiú meghallgatta a kígyó csábítását. Engedett neki. Karjaiba vette és ingével betakarta. Levitte a hegyrõl, oda, ahol meleg volt. Gyengéden a fûre helyezte. Amikor a kígyó meleget érzett, felemelte fejét, és méregfogaival megmarta a fiút.
A fiú átkot szórt a kígyóra, amikért kedvességére adott válaszként megmarta õt. A kígyó azt felelte: „Tudtad, mi vagyok, amikor felvettél” („Restoration of the Aaronic Priesthood,” Ensign, 1989. július, 77. o.).
Figyelmeztessétek gyermekeiteket azok méregfogaira, akik ráveszik õket bizonyos dolgokra, könnyû beszéddel elcsábítják, majd bántják és talán el is pusztítják õket!
Tanítsátok meg nekik, hogy értékeljék az iskolázottságot! „Isten dicsõsége az intelligencia, vagy más szóval: a világosság és az igazság” (T&Sz 93:36).
Rajta nyugszik ennek az egyháznak a népén az Úr megbízása, hogy tegyünk szert tanulásra! Most és az elkövetkezendõ évek során is meg fogja áldani ez az életüket.
Érdeklõdéssel néztem valamelyik este a tévében egy közép-nyugati család történetét. A család az apából, az anyából, három fiúból és egy leányból állt.
Az apa és az anya, amikor összeházasodtak, eldöntötték, hogy minden tõlük telhetõt megtesznek azért, hogy gyermekeiket a lehetõ legjobb oktatásban részesítsék.
Szerény otthonban laktak. Szerény életet éltek. Ám tudással táplálták a gyermekeiket. A gyerekek mindegyike figyelemreméltóan teljesített. Mindegyik jó képzést kapott. Egyikük egy egyetem elnöke lett, a többiek pedig nagy üzleti intézmények vezetõi, minden tekintetben sikeres személyek.
Tanítsátok meg nekik, hogy tiszteljék a testüket! A fiatalok között egyre szélesebb körben elterjed testük tetoválásának és kilyukasztásának gyakorlata. El fog jönni az idõ, amikor megbánják ezt, de akkor már túl késõ lesz. A szentírások egyértelmûen kijelentik:
„Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?
Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti” (1 Kor. 3:16-17).
Szomorú és sajnálatos az, hogy néhány fiatal férfi és nõ tetoválja a testét. Minek az elnyerésében reménykednek e fájdalmas folyamat kapcsán? Van valami „erényes, szép, jónak mondott vagy dicséretre méltó” (Hittételek 1:13) abban, hogy illetlenül úgynevezett mûvészetet itatnak a bõrükbe, melyet egész életen át viselniük kell, az öreg korig és halálig? Tanácsolni kell nekik ennek kerülését! Figyelmeztetni kell õket, hogy óvakodjanak ettõl! El fog jönni az idõ, amikor megbánják, de csakis egy másik drága és fájdalmas folyamat árán szabadulhatnak meg ostobaságuk állandó emlékeztetõjétõl.
Kijelentem, hogy csúnya, mégis általános jelenség fiatal férfiakat fülbevalók számára kifúrt füllel látni, nemcsak egy, de több pár fülbevaló számára is.
Nem tisztelik a megjelenésüket. Azt gondolják, okos vagy vonzó dolog ily módon ékesíteni magukat?
Kijelentem, hogy ez nem dísz. Csúnyává teszi azt, ami valamikor vonzó volt. Nem csak a füleiket lyukasztják ki, hanem a test más részeit, még a nyelvet is. Ez képtelenség.
Mi - az Elsõ Elnökség és a Tizenkettek Tanácsa - a következõ álláspontot foglaltuk el, idézem: „Az egyház ellenzi a tetoválást. Ellenzi emellett a test nem orvosi célból történõ kilyukasztását, bár nem foglal állást, amikor a nõk fülének egy pár fülbevaló számára történõ kilyukasztásáról van szó.”
Tanítsátok meg fiaitoknak és leányaitoknak, hogy kerüljék a kábítószereket, akár a járványt! Ezeknek a bódító szereknek a használata el fogja pusztítani õket. Nem bántalmazhatják ily módon a testüket, és nem fejleszthetnek ki magukban rosszindulatú és szolgaságba döntõ étvágyat anélkül, hogy mérhetetlen kárt tennének. Az egyik szokás kiváltja a másikat, míg az áldozat oly sok esetben a teljes magatehetetlenség állapotába süllyed, minden önuralmat elveszít, és olyan pontot ér el, ahol a szokás hatalma megdönthetetlen.
Nemrég egy tévémûsor jelezte, hogy a kábítószerezõ fiatalok 20 százalékának szüleik mutatták meg azt. Mi van az emberekkel? A kábítószerek használata zsákutcává válik. Sehova nem vezet, csak az önuralom elvesztéséhez, az önbecsülés elvesztéséhez és az önpusztításhoz. Tanítsátok meg gyermekeiteknek, hogy kerüljék ezeket, akár egy undorító járványt! Fejlesszétek ki bennük az ilyen dolgok teljes mértékû utálatát!
Tanítsátok meg nekik, hogy legyenek tisztességesek! A világ börtönei tele vannak olyan emberekkel, akik apró, becstelen cselekedetekkel kezdték gonosz tevékenységeiket. A kis hazugság gyakran nagyobb hazugsághoz vezet. A kis lopás gyakran nagyobb lopáshoz vezet. Az egyén hamarosan olyan hálót szõ, melybõl nem képes kiszabadulni. A börtönbe vezetõ széles út egy kis, csábító ösvénnyel kezdõdik.
Tanítsátok meg nekik, hogy legyenek erkölcsösek! Tanítsátok meg a fiatal férfiaknak a fiatal nõk tiszteletét, akik Isten leányai, és valami nagyon becses és csodálatos dolgot kaptak! Tanítsátok meg leányaitoknak, hogy tiszteljék a fiatal férfiakat, a papságot viselõ fiúkat, azokat a fiúkat, akiknek felül kell emelkedniük a világ ízléstelen gonoszságain, és meg is teszik ezt!
Tanítsátok imádkozni õket! Egyikünk sem elég bölcs ahhoz, hogy egyedül boldoguljon. Szükségünk van a Mindenható segítségére, bölcsességére, útmutatására, azon döntések meghozatalában, melyek oly nagyon fontosak az életünkben. Semmi nem helyettesíti az imát. Nincs nagyszerûbb támasz.
Kedves édesanyák, az általam említett dolgok természetesen nem újak. Olyan régiek, akár Ádám és Éva. De ok-okozat tekintetében olyan biztosak, mint a reggel felkelõ nap. A felsorolás pedig nem teljes.
Az elkerülendõ dolgok összessége mellett találhatunk sok örömet és jókedvet. Nagyon boldogok lehetünk a jó barátokkal. Nem kell álszemérmesnek lenniük. Érezhetik jól magukat, és megmutatták, hogy ezt meg is teszik.
Isten áldjon meg benneteket, kedves barátok! Ne cseréljétek el édesanyaként kapott születési elõjogotokat valami múló értékû csecsebecsére! Elsõsorban az otthonotokkal törõdjetek! A rohanó napok napfelkeltéihez és naplementéihez hasonlóan hamar felnõ a karjaitokban tartott csecsemõ! Remélem, hogy amikor ez megtörténik, akkor nem úgy kiáltotok fel, mint Lear király: „Mennyivel élesebb a kígyó fogánál az, ha hálátlan a gyermekünk!” (King Lear, I, iv, 312. o.). Azt remélem, inkább minden okotok meglesz arra, hogy büszkék legyetek a gyermekeitekre, hogy szeressétek õket, hogy higgyetek bennük, hogy lássátok õket igazlelkûségben és erényesen felnõni az Úr elõtt, hogy lássátok õket a társadalom hasznos és eredményes tagjává válni. Ha mindamellett, amit megtettetek, idõnként kudarcot vallotok, még mindig elmondhatjátok: „Legalább megtettem minden tõlem telhetõt. Legjobb tudásom szerint mindent megpróbáltam. Semminek nem engedtem meg, hogy útjába álljon anyai szerepemnek.” Ilyen körülmények között kevés lesz a kudarc.
Ha azt gondoljátok, hogy teljes mértékben rátok helyezem ezt a felelõsséget, elmondhatom nektek, hogy ezekrõl a dolgokról az apáknak is beszélni szeretnék majd, két hét múlva, az általános papsági gyûlésen.
Pihenjenek meg rajtatok a menny áldásai, kedves nõtestvéreim! Ne cseréljétek el futó értékû jelen dologra fiaitok és leányaitok, a fiúk és a leányok, a fiatal férfiak és nõk által képviselt nagyobb jót, akiknek felneveléséért menthetetlenül felelõsek vagytok.
Szentelje meg öregkorotokat gyermekeitek erényes élete! Mondjátok el hálával, amint azt János is tette: „Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak” (3 János 1:4)! Ezért imádkozom, nagyon õszintén, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.
Previous