The Christus statueThe Church of Jesus Christ of Latter-day Saints Search | Feedback | Site Map | Help | Country Sites |
Főoldal Broadcast General Conference Archives
Conferences
2000. október
Bizonyság

Bizonyság

Elder Loren C. Dunn
a hetvenek nyugalmazott tagja

„Tudom, hogy Isten, a mi Atyánk munkálkodik az ehhez hasonló hatalmas gyülekezetekben, és Isten a legkisebb gyülekezettõl a legnagyobb gyülekezetig mindenhol közremûködik ebben a munkában.”

Elder Loren C. Dunn

Csupán hat nappal ezelõtt, Gordon B. Hinckley elnök, Boyd K. Packer elnök és elder Neil L. Andersen, valamint feleségeik társaságában, felszentelte a Boston Massachusetts Templomot. A felszentelést egy olyan nyitott nap elõzte meg, melynek során több mint 83 ezer ember haladt keresztül a templomon. Több mint 16 ezer ember vett részt a négy felszentelési szertartáson a templomban vagy a közeli cövekközpontokban.

Bár minden templom fontos, és mindegyik ugyanazokat, az örök élethez nélkülözhetetlen szertartásokat biztosítja számunkra, ez a felszentelés sok szempontból történelmi volt. Ez az elsõ templom abban a városban, amelyet úgy ismernek mint a szabadság szülõvárosa az „újvilágban”, illetve úgy mint amelyik város sokaknak otthont adott egyházunk elsõ vezetõi és tagjai közül. Úgy tûnt, a felszentelés jelképezi Amerika nagyszerû örökségének egybeolvadását Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának szent gyökereivel.

Néhányan a jelenlevõk közül valamilyen módon kötõdtek Bostonhoz és a környezõ területhez. Legtöbben azért jöttek el, mert ott élnek, és örömükre szolgált egy templom felszentelése a környezetükben. Mindannyian Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza érdemes tagjaiként voltak jelen, akik polgártársai a szenteknek és cselédei Istennek, ahogyan Hinckley elnök az alapkõletételi ünnepségen fogalmazott, „kik fölépíttettek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkõ maga Jézus Krisztus” (Ef. 2:19-20).

Voltak helyi lakosok, akik közül sokan gyermekeikkel és unokáikkal jöttek: templomi ajánlással bíró érdemes emberek három nemzedéke.

A Kirtland Templom felszentelési imájában Joseph Smith próféta azt kérte az Úrtól, hogy vegye le róluk a korabeli üldöztetések igáját (lásd T&Sz 109:31-33, 47). Annak ellenére, hogy a kihívások nem tûnnek el, látjuk a félreértés és az elõítéletek igájának enyhülését a templomépítés és nyitott napok ezen idõszakában.

A templomban, a pecsételõ szobákban, tükröket találunk, melyek egymással szemben lévõ falakon vannak. Amikor valaki belenéz a tükörbe, úgy látja saját maga tükörképét, mintha nemzedékrõl nemzedékre visszatekintene, majd nemzedékrõl nemzedékre elõre, vég nélkül, mely mindannyiunk örök természetét jelképezi. Talán van még egy oka a tükrök ilyenképpen történõ elhelyezésének. Szól ez mindazokról, akik elõttünk jártak, és mindazokról, akik utánunk jönnek majd.

Joseph próféta szavai jutnak eszembe: „Most pedig, a sok tanúbizonyság után, amit õróla tettek, íme az utolsó, a mi tanúbizonyságunk az, hogy õ él!” (T&Sz 76:22).

Mindazokkal együtt, akik valaha is bizonyságot tettek és ezután bizonyságot tesznek napjaim és korom e munkájáról, én is tanúságot és bizonyságot teszek nektek errõl ma és most. Tudom, hogy van Isten a mennyben, és tudom, hogy Õ él. Tudom, hogy Isten él. Tudom, hogy Õ él. Tudom, hogy Õ él, és tudom, hogy Õ mindannyiunk Atyja. Tudom, hogy Isten, a mi Atyánk munkálkodik az ehhez hasonló hatalmas gyülekezetekben, és Isten a legkisebb gyülekezettõl a legnagyobb gyülekezetig mindenhol közremûködik ebben a munkában. Tudom, hogy Jézus Krisztus a mi Üdvözítõnk és Megváltónk, és hogy Õ vérének ontása, valamint a Gecsemáné kertjében elszenvedett kínok árán fizetett értünk. Tudom, hogy az apostolok és próféták alkotják e munka alapját, kezdve Joseph prófétával, egészen Gordon B. Hinckley elnökig a mai napon. Testvéreim, ez Jézus Krisztus evangéliuma. Ez a munka igaz. Áldjon meg minket az Úr, hogy e szerint éljünk! Jézus Krisztus nevében, ámen.

 
© 2008 Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved.   Rights and use information.  Privacy policy