„Mint a megöntözött kert” Elder Jeffrey R. Holland a Tizenkét Apostol Kvórumából „Úgy fizessük a tizedet és a felajánlásokat, hogy az kifejezze személyes szeretetünket egy nagylelkû és irgalmas Mennyei Atya felé.” Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza biztosan és határozottan terjed el a világon. Dániel így írta ezt le: „a hegyrõl kõ szakad vala le kéz érintése nélkül”.1Ésaiás így fejezte ki, amit elõre látott: egy nagyszerû munka és csoda.2Ez valóban egy csoda! Jézus Krisztus evangéliumának visszaállítása tele van mindenféle csodákkal, kinyilatkoztatásokkal és megnyilatkozásokkal. Ezek közül sok a mi idõnkben érkezett el. 17 éves voltam, mielõtt Észak-Amerikán kívül Sionnak bárhol cöveke lett volna. Ma már jóval több, mint ezer cövek van távoli kontinenseken és a tenger szigetein. Ma 125 mûködõ vagy bejelentett templomunk van, aminek több, mint a fele (64) az Egyesült Államokon kívül van. És ismét: majdnem csak 16 éves voltam, mielõtt lett volna akár egy templom is az USA és Kanada államain, illetve tartományain kívül! Megéltük, hogy láthatjuk a kinyilatkoztatást, miszerint a papság kiterjed minden arra érdemes, megfelelõ korú férfira. Ez egy olyan áldás, amely a világ sok részén felgyorsítja a munkát. Megértük, hogy szentírásainkat közel 100 nyelven teljes egészében vagy részben kinyomtatva láthatjuk. Megértük, amire oly sokáig vártunk, hogy különbözõ nemzetiségû, nagyszerû férfiak lehetnek a hetvenek kvórumaiban, másfelõl pedig szolgálnak szerte a világon. Nemrég, Gordon B. Hinckley bejelentette az Állandó Oktatási Alapot, amely idõvel sokakat képes megáldani akár a föld legtávolabbi helyein is. És így tovább folytatódik az egyház nemzetközivé válása. Egy rövid összefoglalót adok egy másik csodáról, ha úgy tetszik, egy másik kinyilatkoztatásról, amelyet sok egyháztag figyelmen kívül hagy. Egyrészrõl nem akarták nyilvánosság elé tárni. Arról a határozatról beszélek, amelyet nem sokkal több, mint egy évtizede hoztak a testvérek, hogy ne gyûjtsenek tovább pénzt, illetve ne hozzanak létre semmilyen olyan alapot, amely kötelezettséget ró hazájukban vagy külföldön a helybéli egyháztagokra. Mivelhogy ezt a határozatot az erõs nemzetközi növekedés közepette hozták, amirõl épp az imént beszéltem, hogy lehetett ezt véghezvinni anyagilag? Hogy tudtunk egyre távolabbi helyekre eljutni épp akkor, amikor tovább már nem kértünk anyagi támogatást az emberektõl? Logikusan gondolkozva épp az ellenkezõjét kellett volna ebben a helyzetben cselekedni. Hogyan csináltuk? Elmondom, hogy történt - az elnöklõ testvérek teljes szívbõl jövõ hitével, hogy az Úr a tizedre és felajánlásokra vonatkozó alapelvét még az új egyháztagok is tisztelni fogják, és hogy az ehhez az isteni alapelvhez való hûségük át fog minket segíteni mindenen. Nem voltam a Tizenkettek Kvórumának tagja, amikor ezt a fontos döntést hozták, de el tudom képzelni az ezzel kapcsolatos megbeszéléseket, és a hitet, aminek jelen kellett lennie az egyház elnöklõ tanácsain. Mi lenne, ha az egyház nem gyûjtene további alapokat, és a szentek nem fizetnék a tizedet és felajánlásokat? Amennyire én tudom, ez a gondolat soha nem merült fel komolyan. A testvérek hittel törtek elõre - Istenbe, a kinyilatkoztatott alapelvbe és a belénk vetett hittel. Soha nem tekintettek hátra. Ez egy hatalmas (bár szinte észrevehetetlen) nap volt Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza fejlõdésében. De hogy mi is tiszteljük ezt a határozatot, személy szerint nekünk is fejlõdnünk kell az egyházban. Hadd mondjak el tehát öt okot, hogy miért kell mindannyiunknak - gazdagnak vagy szegénynek, régi vagy új egyháztagnak - egyaránt hithûen fizetni a tizedet és a felajánlásokat. Elõször is tegyétek meg gyermekeitek és unokáitok, a felnövekvõ nemzedék érdekében, akik, ha nem figyelünk oda, úgy nõnek fel az egyházban, hogy fogalmuk sem lesz arról, hogyan lettek templomaik, kápolnájuk, szemináriumaik és közös tevékenységeik! Tanítsátok meg gyermekeiteknek, hogy az egyház sok áldása azért van, mert ti és õk fizetik az egyháznak a tizedet és a felajánlásokat! Tanítsátok meg nekik, hogy ezek az áldások szó szerint nem jönnének semmilyen más módon! Aztán vigyétek el magatokkal gyermekeiteket a tizedinterjúra, csakúgy, mint ahogy Howard W. Hunter elnök unokáját vitte az édesapja évekkel ezelõtt. Akkor a püspök örömét fejezte ki, hogy az ifjú Hunter testvér teljes tizedet akar fizetni. Miközben átvette a pénzt, megkérdezte a fiút, hiszi-e hogy az evangélium igaz. Ahogy ez a hétéves fiú átadta a 14 centbõl álló teljes tizedét, azt mondta, úgy gondolja, hogy az evangélium igaz, de „az is biztos, hogy sokba kerül”.3Nos, az biztos, hogy az épületeknek, a programoknak és az oktatási anyagoknak mind vannak járulékos költségei. Fontos, hogy gyermekeink fiatalon megtanulják ezt a leckét. Másodszor, fizessétek a tizedet, hogy joggal részesüljetek azokban az áldásokban, melyet azoknak ígértek, akik így tesznek. „És ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bõségesen”.4Miután Mary Fielding Smith elvesztette férjét a nauvoo-i mártíromságban, öt apátlan gyermekkel indult el nyugatra, és bár szegény volt, továbbra is fizette a tizedet. Amikor egyik nap valaki a tizedhivatalban helytelenül azt javasolta az asszonynak, hogy ne fizessen tizedet abból a kevés krumpliból, amit abban az évben képes volt megtermelni, így kiáltott fel: „William, szégyellnie kellene magát! Megtagadna tõlem egy áldást? Ha nem fizetném a tizedemet, arra kellene számítanom, hogy az Úr megvonja tõlem az áldásait. Én befizetem a tizedemet, és nemcsak azért, mert ez Isten törvénye, hanem azért is, mert áldást várok cserébe. [Szükségem van az áldásra.] Ezt és a többi törvényt is betartva arra számítok, hogy . . . képes leszek ellátni családomat”.5 Én nem tudom felsorolni az összes formáját annak, miként jönnek az áldások azoknak, akik engedelmeskednek ennek az alapelvnek, de tanúsítom, hogy az anyagiakon kívül van lelki formája is. Tapasztaltam például az életemben Isten ígére- tének beteljesedését, miszerint „megdorgál[ja] . . . a kártevõt [érettem]”.6A gonosz ellen való védelem ezen áldása kiáradt rám és szeretteimre, olyannyira, hogy szinte lehetetlen teljes mértékben felismernem. Ám hiszem, hogy a mennyei biztonság, legalább is részben, abból az elhatározásból ered, hogy egyénenként és családként tizedet fizetünk. Harmadszor, azzal a kijelentéssel fizessétek tizedeteket, hogy az anyagi javak birtoklása és a világi vagyon felhalmozása nem létezésetek legfõbb célja! Nemrég egy fiatal férj és apa - aki tanulói költségvetésébõl gazdálkodott - ezt mondta nekem: „Nekünk, utolsó napi szenteknek talán azok a legfontosabb pillanataink, amikor közvetlenül kultúránk fõ áramlataival szemben kell úsznunk. A tized épp egy ilyen pillanat. Olyan világban élve, amely az anyagi javak felhalmozását hangsúlyozza, és azt mondja, ne bízzunk senkiben, aki a pénzünket szeretné, a tized fizetése által megszabadulunk önzõségünktõl és szabadon, bízva és nagylelkûen adakozunk. Azzal, hogy így cselekszünk, valóban mások vagyunk - méghozzá Isten különös népe. Egy olyan társadalomban, amely azt mondja, hogy a pénz a legfontosabb vagyon, nyomatékosan kijelentjük, hogy ez nem így van”.7 Egyszer Spencer W. Kimball elnök beszélt egy emberrõl, aki óriási méretû földjével és számos más tulajdonnal - mindenféle ligetekkel és szõlõskertekkel, ménesekkel, termõföldekkel, tavakkal és házakkal - büszkélkedett. Bár ezekkel büszkélkedett, élete vége felé már nem akart tizedet fizetni utánuk, sõt azt sem akarta elismerni, hogy ezek Istentõl kapott ajándékok. Kimball elnök késõbb beszélt ennek az embernek a temetésén, és megjegyezte, hogy ezt a földesurat egy kicsiny, téglalap alapú földbe helyezték nyugalomra, amely akkora volt, mint „egy magas ember hossza, szélessége pedig mint egy nehéz emberé”.8Arra az emberemlékezettõl fogva gyakorta feltett kérdésre, hogy „Mennyit hagyott hátra?”, biztosra vehetitek, hogy a válasz mindig az lesz: „Mindent”. Így hát jól tennénk, ha kincseket gyûjtenénk a mennyben, ahol nem az adók, hanem a tanok adnak jelentést az olyan szavaknak, mint az ingóság, örökség, végrendelet és végakarat.9 Negyedszer: õszintén és feddhetetlenül fizessétek a tizedeteket és felajánlásaitokat, mivel ezek megilletik Istent! Bizonyára minden szentírás egyik legerõteljesebb sora az, amelyben Jehova mennydörgés hangjával kérdi: „Avagy az ember csalhatja-é az Istent?” Mi azt kérdezzük: „Mivel csalunk téged?” Õ pedig így válaszol: „A tizeddel és az áldozni valóval”.10 A tizedfizetés nem egy jelképes ajándék, amit kegyesen Istennek ajánlunk fel. A tizedfizetéssel adósságot törlesztünk az Úrnak. Elder James E. Talmage azt mondta errõl egyszer, hogy ez egy szerzõdés köztünk és az Úr között. Elképzelte, ahogy az Úr azt mondja: „Sok mindenre szükséged van ezen a világon - ételre, ruhára, egy fedett helyre családodnak . . ., az élet általános kényelmére. . . . Meglesznek az eszközeid arra, hogy megszerezd ezeket a dolgokat; de ne feledd, hogy ezek az enyémek, és azt kérem tõled, hogy amit a kezedbe adok, azután fizess bérleti díjat. Azonban életed nem lesz állandó gyarapodás, . . . [ezért] a helyett, hogy úgy tennék, mint a halandó földesurak - akik arra köteleznek, hogy elõre fizess, tekintet nélkül arra, mennyire vagy vagyonos, vagy . . . mik a kilátásaid - [csak] akkor fizess nekem, amikor kaptál is; és a szerint fogsz fizetni, amit kaptál. Ha egyik évben bõséges a jövedelmed, akkor . . . [tizeded is] egy kicsit több lesz; és ha a következõ év nyomorúságos, és jövedelmed sem lett akkora, mint amilyen volt, akkor . . . [tizeded is] kevesebb lesz. . . . [Bármilyenek is legyenek körülményeid, a tized becsületes lesz.]” „Találkoztál valaha olyan földesúrral, aki hajlandó volt [ugyanilyen] szerzõdést kötni veled? - kérdezi Elder Talmage. - Amikor a szerzõdés nagylelkûségére gondolok - mondja -, . . . szívemben úgy érzem, szégyellnék felnézni . . . a mennyre . . . ha megpróbálnám elvenni [Istentõl] azt [, ami jogosan õt illeti meg].”11 Ez vezet el az ötödik okhoz, amiért fizetnünk kell a tizedet és a felajánlásokat. Úgy fizessük azokat, hogy az kifejezze személyes szeretetünket egy nagylelkû és irgalmas Mennyei Atya felé. Isten az Õ kegyelme által kenyeret adott az éhezõknek és felruházta a szegényeket. Életünk különbözõ idõszakaiban mindannyiunkkal ez lesz majd a helyzet fizikai vagy lelki értelemben. Mindannyiunk számára az evangélium virradatként tört elõ, visszaverve a nemtörõdömség, a szomorúság, a félelem és a kétségbeesés sötétségét. Nemzetrõl nemzetre szólították az Urat gyermekei és Õ válaszolt nekik. Ahogy evangéliuma az egész világon elterjed, Isten megenyhíti a fáradtak terheit, és felszabadítja az elnyomottakat. Az Õ szeretõ jósága, legyünk akár gazdagok vagy szegények, közel vagy távol, olyanná teszi életünket, „mint a megöntözött kert . . . a melynek vize el nem fogy”.12 Legmélyebb hálámat fejezem ki Jézus Krisztus evangéliumának minden áldásáért, különösen minden ajándék legnagyobbikáért, Isten Egyszülött Fiának példás életéért és kiengesztelõ haláláért. Tudom, soha nem leszek képes visszafizetni a mennynek ezt a kegyet, de sokféleképpen kell megpróbálnom kifejezni hálámat. Az egyik ilyen lehetõség az, hogy fizetjük a tizedet és az önkéntes felajánlásokat. Szeretnék visszaadni valamit, de soha nem akarom, hogy az (Dávid király szavaival szólva) „ingyen való áldozat” legyen.13 Bizonyságomat teszem, hogy a tized alapelve Istentõl való, mely szentírásbeli egyszerûséggel van tanítva, így tehát nem kételkedhetünk annak mennyei származásában. Nyerjük el áldásait mindörökre, ezért imádkozom, Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Dániel 2:45. 2. Ésaiás 29:14. 3. Idézet David B. Haight-tõl, Conference Report, 1981. ápr., 57. o.; vagy Ensign, 1981. máj., 42. o. 4. Malakiás 3:10. 5. Conference Report, 1900. ápr., 48. o. 6. Malakiás 3:11. 7. Személyes levelezés. 8. Conference Report, 1968. ápr., 74. o. 9. Lásd Máté 6:19-21. 10. Malakiás 3:8. 11. The Lord’s Tenth (füzet, 1968), 10-11. o. 12. Ésaiás 58:11; lásd még Ésaiás 58:6-10. 13. 2 Sámuel 24:24.