Elder Neal A. Maxwell
a Tizenkét Apostol Kvórumából
„A hetedik parancsolat megtartása egy olyan létfontosságú pajzs! E pajzs leeresztésével vagy elvesztésével a menny oly szükséges áldásai elvesznek.”
Testvérek, veletek együtt újra nagyrabecsülésemet fejezem ki Hinckley elnök prófétai szolgálata iránt. Tanúságom teszem, hogy hosszú-hosszú idõvel ezelõtt elrendelték erre, és mi mindannyian nagyon boldogok vagyunk emiatt.
Osztozom Jákób akkor kifejezésre jutó vonakodásában, amikor az erkölcstelenség és hitetlenség problémáiról írt - annak megszegésérõl, amit egyesek a hetedik parancsolatként tartanak számon. Mivel közönségének „gyengédlelk[û], érzékenyszív[û] és tiszta” érzései voltak, Jákób gondterhelt volt, és nem akarta „a megbántottak sebeit . . . ápolás és gyógyítás helyett elmélyíten[i]” (Jákób 2:7, 9). Mindazonáltal Jákób szavai az erkölcstelenség kíméletlen következményeirõl éppúgy kórmegállapítóak mint költõiek: „Sok szíven ütöttek halálos sebet” (Jákób 2:35). Ma oly sok lábon járó sebesült között élünk, és az áldozatok listája egyre gyarapodik.
Ennélfogva a megerõsítõ evangéliumi alaptényeket jogosan lehet hangsúlyozni, például hogy a bûneiket igazán megbánók, noha „bûnei[k] skárlátpirosak, hófehérek lesznek” (Ésaiás 1:18). Ám ennek a beszédnek nem a bûnbánat szigorúsága és gazdag jutalma a témája. Sem pedig az, hogy megérdemelt dicséretet adjon a sok derék fiatalnak és felnõttnek, akik erkölcsösek és hûségesek; még akkor is, amikor például az amerikai társadalomnak csak egy fogyatkozó kisebbsége hiszi, hogy a házasság elõtti viszony helytelen. Dicséret tehát azoknak, akiknek hite van az engedelmességre a parancsolatok vonatkozásában, és üdvözlet azoknak, akik „hi[sznek] a bûnbánatban” (Alma 34:15; kiemelés hozzáadva), ha megszegtek egy parancsolatot.
Világos, hogy az erkölcstelenség és a hûtlenség komoly következményekkel jár, mint amilyenek a házasságon kívüliség és apátlanság begyûrûzõ, sõt visszatérõ hatásai, a betegségekkel és a családok felmorzsolódásával együtt. Oly sok házasság csak egy hajszálon függ, vagy már össze is roppant. Ez a csendes, de mélyen ülõ válság napjaink nyugtalanító nemzetközi válságaival párhuzamosan létezik, a háborút is beleértve. Jézus beszélt az utolsó napokról, amikor eljön a „pogányok szorongása a kétség miatt”, valamint arról, hogy az egész világ nyugtalan lesz (Lukács 21:25; lásd még T&Sz 88:91; 45:26).
Ezért tehát a hetedik parancsolat megtartása egy olyan létfontosságú pajzs! E pajzs leeresztésével vagy elvesztésével a menny oly szükséges áldásai elvesznek. Egyetlen személy vagy nemzet sem boldogulhat sokáig ezen áldások nélkül.
Furcsa, hogy egy amúgy jogosultságoktól megszállott idõszakban mily kevés figyelmet kap a menny áldásaira való feljogosultság. Ehelyett egyeseknek a végsõ halhatatlanságba vetett hanyatló hite inkább csak fokozta a közvetlen erkölcstelenséget, „sokakat félrevezet[ve], . . . hogy amikor az ember meghal, az úgyis mindennek a végét jelenti” (Alma 30:18). Egy japán gondolkodó - élvezet-központú, nyugati társadalmunkat nézve - szinte ellenszegülve ezt mondta:
„Ha semmi nincs a halálon túl, akkor mi a rossz abban, ha magunkat teljesen átadjuk az élvezetnek arra a rövid idõre, amíg élünk? A ,másvilágba’ vetett hit elvesztése egy végzetes erkölcsi problémával nyergelte meg a nyugati társadalmat” (Takeshi Umehara, „The Civilization of the Forest: Ancient Japan Shows Postmodernism the Way”, At Century’s End, szerk. Nathan P. Gardels [1995], 190. o.).
Ezért jó állampolgárnak lenni magába foglalja azt, hogy erkölcsösen cselekszünk, például tudjuk, mi a felebarát iránti testi vágy és a felebarát iránti szeretet közti világos különbség! Matthew Arnold bölcsen megjegyezte, hogy míg „A természet nem törõdik az erkölccsel, . . . az emberi természet . . . nagyon sokat törõdik azzal” (Philistinism in England and America, The Complete Prose Works of Matthew Arnold, 10. kötet, szerk. R. H. Super [1974], 160. o.). Amihez én hozzáteszem: az isteni természet pedig határtalanul többet törõdik vele!
A természetes ember befolyást gyakorló hajlama ellenzi a hetedik parancsolatot, és magában hordozza az önsebzõ testiséget, érzékiséget és ördögiséget (lásd Móziás 16:3; lásd még Móziás 3:19; Mózes 5:13). Ha ez a három szó túl nyersen hangzik, akkor, testvérek, fontoljátok meg az ellenség által hajszolt irtózatos célt: „minden embert olyan szerencsétlenné akar tenni, mint amilyen õ maga” (2 Nefi 2:27). A nyomorúság tényleg társaságra vágyik!
A természetes ember levetkõzésének egyik legjobb módja az, ha kiéheztetjük (lásd Móziás 3:19). Legyengülten sokkal könnyebben kilakoltatható. Máskülönben a kísértések vonatán minden állomáson jegyet akar lyukasztani. Sajnos rendszerint a javító szavak sem segítik a természetes embert, mert a vágyak „elfojtják az ígét” (Márk 4:19).
Fájdalom, hogy a hetedik parancsolat megszegését megkönnyítik, amikor az eszes okoskodók meggyõznek egyeseket, hogy amit az egyén tesz, igazából nem bûn (lásd Alma 30:17). Azonban egyeseknek viszket a füle, hogy az igazságnál valami kevesebbet halljanak, s így azokat követik, akik megpróbálják lecsiszolni a kiélezett, kényelmetlen parancsolatokat (lásd 2 Timótheus 4:3). Mindazonáltal a példabeszéd igaz marad: „A ki pedig aszszonynyal paráználkodik, bolond” (Példabeszédek 6:32). Nem vesznek tudomást a parancsolatokról azok sem, akik másra koncentrálnak. Dosztojevszkij egyik szereplõjével ezt mondatja: „A korok elmúlnak, az emberiség pedig bölcsei ajkával kijelenti, hogy nincs bûntett és nincs bûn; csak éhség van” (Fjodor Mihailovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek).
Az ellenség mesterségesen felduzzasztotta a magánélet fogalmát, még síkosabbá téve az egyéni felelõsségtõl való távolodás útját. Végsõ soron egy pár kattintás az egér gombjával az embert - titokban és gyorsan - ellenséges területre juttathatja az útlevél ellenõrzése nélkül, mely az egyetlen fennmaradó szigorú ellenõrzõ pontja lehet az eltompult lelkiismeretnek.
Isten azonban nem adott két külön sor parancsolatot, egyet otthonra, egyet pedig amikor emberek között vagyunk! A bûnbánathoz sem vezet két elfogadott út. Igaz, hogy egy hétvégi sajnálkozás meghozhatja a kárhozottak bánkódását, a hatalmas változást azonban, melyet az isten szerint való szomorúság hoz, nem (lásd Mormon 2:13; Móziás 5:2; Alma 5:13-14; lásd még 2 Korinthusbeliek 7:10).
Igen, mi halandók, még mindig szabadon választhatunk. Igen, még csatát is vívtunk a mennyben, hogy megõrizzük erkölcsi akaratunkat. Azonban itt lent a szabad akarat remek ajándékáról már egy kis nyafogás miatt is lemondunk!
Oly sok módon tarthatjuk a hetedik parancsolat védõpajzsát szilárdan a helyén. Okulhatunk például Dávid bukásából, melyet - legalább is részben - az könnyített meg, hogy nem a megfelelõ helyen volt: „Lõn pedig az esztendõ fordulásakor, mikor a királyok hadba szoktak menni, . . . Dávid . . . Jeruzsálemben maradt” (2 Sámuel 11:1). És, amint ti is tudjátok, akkor jött a kéjsóvár látvány a háztetõrõl, és minden azt követõ szánalmas dolog. Ezért tehát a „legyetek . . . szent helyeken” utasításban benne foglaltatik az ismerten rossz helyek kerülése is (T&Sz 87:8; lásd még Máté 24:15).
Akik boldogan élnek (lásd 2 Nefi 5:27), azok bölcsen védelmezõ, lelki szokásokat alakítanak ki. Ezek megnyilvánulnak megfelelõ öltözetükben, nyelvezetükben, humorukban és zenéjükben, ezzel jelezve eltökélt tanítványságukat (lásd Példabeszédek 23:7).
Azonkívül a késõbbi nehézségek elkerüléséhez tartozik, hogy nem viszünk egy új házasságba megbánatlan bûnöket, ezzel aránytalanul terhelve a házastársat (lásd 2 Korinthusbeliek 6:14) már az elején. Hasonlóképpen a férjek és feleségek tudatosan elkerülhetik az eltávolodást, ha nem pihentetik hûségüket, és nem ragadja el õket a vízeséshez vezetõ sebes áramlat. Ugyanígy kerülendõ az önsajnálat posványos mocsara. Abban az egyének könnyen kimagyarázhatnak bármely még meglevõ felelõsségtudatot, félrelökve a lelkiismeret és a szövetségek megszorításait, „a kik az emberek elõtt mag[ukat] megigazítjá[k] . . . [de] az Isten elõtt útálatos[ak]” (Lukács 16:15).
Egy másik lényeges óvintézkedés, hogy átlássunk az érzékiség megtévesztõ szövétnekén. Például akik erkölcstelen életmódjukkal semmibe veszik a hetedik parancsolatot, olyanok, mint Káin, aki kijelentette: „szabad vagyok” (Mózes 5:33) - azután, hogy Ábel meggyilkolásával megszegte a hatodik parancsolatot. A szabadsággal kapcsolatos téves gondolkodás váltotta ki Péter e tanácsát: „. . . mert a kit valaki legyõzött, az annak szolgájává lett” (2 Péter 2:19; lásd még 2 Nefi 2:26-30). Igaz, hogy a harsány lelkek akár nevetést is színlelhetnek a rabság és bûn közepette, de egy másik példabeszéd ezt mondja: „Nevetés közben is fáj a szív; és végre az öröm fordul szomorúságra” (Példabeszédek 14:13).
Egy olyan korban, amikor jogosan aggódunk a reklámok igazságtartalma miatt, értelmileg mily sértõek egyes megtévesztõ címkék: az Extasyt nyomorúságnak kellene olvasni; a Rave igazából a féktelen érzékiségbõl sugárzó gyászos motyogás. Egyes résztvevõk például azt gondolják, hogy egy kis érzéki tánc nem árthat. Ezek az egyének nem tudatlanságban követnek el bûnt (lásd 3 Nefi 6:18). Az ellenséget utánozva és alábecsülve végül megalkusznak önmagukkal, miközben barátaikat összezavarják és cserbenhagyják.
Elgondolkoztatok már, hogy az ilyen érzéki helyszíneket gyakran miért jellemzik villogó, de elhalványuló fények? Vajon mire kell a megerõsítõ cicoma? Vagy mire kell a zene álarcába bújtatott hangzavar? Mert a pirkadattól tartva a gonosz nem állhatja a ragyogó igazság kitartó fürkészését, s a lélek vizsgálatának csendes pillanatait sem szenvedheti!
Így az elérzéketlenítés dobszója tompítja a lélek ízlelõbimbóit, amikor törvénytelenül felel a hovatartozás és szeretet törvényes szükségérzetére, amint a ragadozók és áldozatok sajnálatosan a múlt részévé válnak (lásd 1 Nefi 17:45; Efézusbeliek 4:19; Moróni 9:20.)
Henry Fairlie arról írt, hogy „a kéjsóvár ember életének középpontjában rendszerint egy szörnyû ûrt találunk” (Henry Fairlie, The Seven Deadly Sins Today [1978], 187. o.). Egyes naiv fiatalok még arról beszélnek, hogy „megtöltik kulacsukat”, melyek kiürülnek, de hátramarad a mérgezõ emlékek homokja és sóderja. „A kéjvágyat - írta még Fairlie - nem partnerei érdeklik, csak saját vágyakozásának kielégítése. . . . A kéjvágy a következõ hajnallal elhal, és amikor az estével visszatér, hogy szabadon kutasson, ismét farkaséhes” (The Seven Deadly Sins Today, 175. o.).
Öltözzön bárminek vagy legyen akárhogy is kifestve, a kéjvágy nem helyettesíti a szeretetet, testvérek; sõt, inkább elfojtja az igaz szeretet kialakulását, sokak szeretetét elhidegítve (lásd Máté 24:12). Nem csoda, hogy azt olvassuk: „Minden szenvedély[ünk]et fékez[zük] meg, hogy szív[ünk] telve legyen szeretettel” (Alma 38:12). Máskülönben beszivárgó szenvedélyek töltik meg a rendelkezésre álló lélek-ûrt, és a kettõs birtoklás nem lehetséges.
Korábban a társadalomnak gyakran volt hasznos, bár szövevényes, kiegyenlítõ és fékezõ mechanizmusa - köztük családok, egyházak és iskolák -, hogy kordában tartsák a túlzó egyéni viselkedést. Ám túl gyakran ezek a mechanizmusok vagy hiányoznak, hibásan mûködnek, vagy nem egyértelmûek.
Ezenkívül az elõbb említett áramlatokat tovább gyorsítja a divatos ítélkezés-mentesség, mely minden rosszat elnéz, amit az egyén tesz - már amíg bármi dicséreteset tesz. Végül is Mussolini alatt nem idõben indultak a vonatok? A hetedik parancsolat megszegõi lehet, hogy hasznosan közremûködnek, ám rejtett, személyes árat fizetnek (lásd Alma 28:13). Moriánton királyról ezt olvassuk: „A néppel szemben valóban igazságosan járt el, de magával szemben nem, mert nagy paráznaságban élt” (Éther 10:11). Úgy látszik, az igazságos, nem személyválogató vezetõ, Moriánton nem tisztelte saját magát! Önkezével ejtett sebeit eltakarták a gazdagság és az épületek külsõ díszei (lásd Éther 10:12).
Az eddig elmondottak annyira kijózanítóak, hogy a következõket kell mondanom - és nem is fogok habozni, hogy ezeket elmondjam. A kinyilatkoztatások azt mondják, hogy a bûneik arányában a bûneiket nem bánó bûnösöknek „úgy kell szenvedniük, mint ahogy [Jézus] szenved[ett]” a mieinkért, amikor majd egy napon személyesen megtapasztalják Isten teljes ítéletét (lásd T&Sz 19:16-18). Ezzel együtt azok, akik különféle módon kitartóan elõsegítik és fokozzák az erkölcstelenség e gyakran kábítószerbe fulladó drámáját - akár támogatókként, engedélyezõkként vagy nyerészkedõkként - szintén szembesülni fognak a számtalan embernek okozott nyomorral, és érezni fogják azt!
Végül, testvérek, bizonyos idõkben és helyzetekben a tanítványság megköveteli, hogy hajlandóak legyünk egyedül is helytállni. Ez a hajlandóságunk, itt és most, megegyezik azzal, amikor Krisztus egyedül térdelt, ott és akkor, a Gecsemánéban. A végsõ engesztelés folyamatában senki nem volt vele (lásd T&Sz 133:50; lásd még Máté 26:38-45).
Ha szilárdan állunk, a hithûek nem maradnak majd egyedül - legalábbis nem annyira egyedül. Az angyal, mely Krisztus mellett állt a Gecsemánéban, hogy erõsítse Õt, szükség szerint magára hagyta (lásd Lukács 22:43). Ha feltartjuk az Istenbe és parancsolataiba vetett hit pajzsát, az Õ angyalai lesznek körülöttünk, hogy felemeljenek minket és vigyázzanak ránk (lásd T&Sz 84:88; 109:22). Errõl az ígéretrõl tanúságomat teszem. Most tehát, a lelkünkben uralkodó idõjárással kapcsolatosan, testvérek, bizony ságomat teszem arról, hogy mi vagyunk azok, akik beállítjuk azt! Ezáltal határozzuk meg boldogságunk mértékét ebben és a következõ világban. Hasonlóképp tanúsítom, hogy ha megfelelünk Isten parancsolatainak - beleértve a hetediket is -, akkor Isten a kezünkre helyezi majd saját kezét, és együtt állítjuk be lelkünk mutatóit. Az Õ keze az; Azé, aki mindenét nekünk szeretné adni, amije csak van (lásd T&Sz 84:38). Jézus Krisztus nevében, ámen.
Previous
