Elder Robert F. Orton
a hetvenektõl
„Ismerve létezésünk célját, ha nem szeretjük Istent és a felebarátainkat, bármit is tegyünk, nem fog számítani az örökkévalóság szempontjából.”
Az elmúlt négy héten az emberek figyelme világszerte az elõre kitervelt, szándékos, pusztító és gyûlöletteljes terrorista cselekedetekre összpontosult.
A gyûlölet a szeretet ellentéte. Lucifer a fõ indítványozója és elkövetõje. Ez így is van, amióta az Atya elutasította azt, ahogy õ megközelítette az üdvözülés tervét. Õ volt az, aki Júdást befolyásolta, hogy adja ki Jézust a fõpapoknak harminc ezüstért. Õ az, minden igazlelkûség ellensége és a viszály atyja, aki „mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen” (1 Péter 5:8).
Másrészrõl azonban ugyanaz a Jézus, akit Júdás kiadott a fõpapoknak, mondta ezt: „ . . . szeressétek ellenségeiteket, . . . és imádkozzatok azokért, akik aljasul kihasználnak és üldöznek benneteket” (3 Nefi 12:44; lásd még Máté 5:44). És Õ volt az, aki azokért a katonákért könyörgött, akik keresztre feszítették, mondván: „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekszenek” (Lukács 23:34).
Sok éven át azt gondoltam, hogy a szeretet az egy tulajdonság. Ez azonban annál több. Ez egy parancsolat. A farizeus törvénytudóval folytatott párbeszédében Jézus azt mondta:
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes elmédbõl.
Ez az elsõ és nagy parancsolat.
A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták” (Máté 22:37-40; lásd még Galátziabeliek 5:14).
Hinckley elnök azt mondta: „A szeretet olyan, mint a sarkcsillag. A változó világban ez állandó. Ez az evangélium alapvetõ lényege.”
„Szeretet nélkül . . . kevés olyan dolog marad, ami miatt az evangéliumot életmódként ajánlanánk” (Teachings of Gordon B. Hinckley [1997], 319., 317. o.). János apostol azt mondta: „az Isten szeretet” (1 János 4:8). Ezért Tõle, mint a szeretet megtestesülésétõl függ az egész törvény és a próféták.
Pál apostol azt tanította, hogy a hit, ami az evangélium elsõ alapelve, a szeretet által mûködik (lásd Galátziabeliek 5:6). Milyen értékes tan ez, amit meg kell értenünk! A szeretet a hit hajtóereje. Csakúgy, mint ahogy egy kis tûz meleggé teszi az otthont egy hideg téli estén, Isten és a felebarátok iránti szeretet is olyan hitet ad nekünk, amellyel sok mindenre képesek vagyunk.
Legtöbbünk megpróbálja Istent szeretni. A kihívás az, amint én észrevettem, hogy felebarátainkat szeressük. A „felebarát” kifejezés magában foglalja a családot, a munkatársakat, azokat, akiket otthonunk és gyülekezetünk földrajzi közelségében látunk, és még az ellenségeinket is, akkor is, ha nem értünk egyet azzal, amit tesznek. Ha nem szeretünk ezek közül mindenkit, a testvéreinket, mondhatjuk-e õszintén, hogy szeretjük Istent? Pál apostol kijelentette „ . . . a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is” és hozzátette, „ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyûlöli a maga atyjafiát, hazug az . . .” (1 János 4:21, 20). Ezért Isten és a felebarát iránti szeretet elválaszthatatlanul összefonódik.
Örökkévaló fejlõdésünk nagy mértékben azon múlik, mennyire tudunk szeretni. A Webster szótár a szeretetet így definiálja: „önzetlen, hû és jóindulatú, mások javára irányuló törõdés; csodálaton, jóindulaton vagy közös érdeken alapuló ragaszkodás”. Moróni pedig a kifejezés szinonimáit adja meg: „igaz krisztusi szeretet” és „jószívûség” (lásd Moróni 7:47). Legjobban úgy tudjuk Isten iránti szeretetünket kimutatni, hogy betartjuk a parancsolatokat. Jótékonysági szolgálattal is megmutathatjuk Isten és felebarátaink iránti szeretetünket.
Hadd mondjak két példát! Romániában, az erdélyi havasokban megkeresztelkedett az egyházban egy férfi, a felesége és két gyermekük. Gyülekezetének vezetõje lett; azonban gazdasági és családi nyomás hatására egy ideig inaktívvá vált. Amikor visszatért az egyházba, azt mondta, mikor kilépett a vízbõl a keresztelõjekor, valaki azt suttogta a fülébe: „Szeretlek!” Soha senki nem mondta ezt neki azelõtt. A szeretet eme megnyilatkozására való visszaemlékezés, gyülekezete tagjainak szeretetteljes és jótékony cselekedetei és megnyilvánulásai visszahozták õt.
Jópár évvel ezelõtt egy fiatalember a világ befolyása alá került. Egy ideig a szülei nem tudtak hatni rá. Két fõpap, akik a szomszédai, illetve egyházközségének tagjai voltak, de akiknek semmiféle õt szolgáló elhívásuk nem volt, felkarolták és pártfogásukba vették egy nagybácsi és mások segítségével. Visszavezették az egyházba és arra ösztönözték, hogy készüljön fel egy misszióra. Azt mondták neki, hogy szeretik õt, és ezt a szeretetet iránta való viselkedésükkel fejezték ki. Ez megváltoztatta a fiatalember életét. Rengeteg szeretetre és néha közösségi összefogásra van szükség egy gyermek felneveléséhez.
„Ebben a munkában csak az segíthet, aki alázatos és telve van jószívûséggel” (T&Sz 12:8). „Szeretettel szolgáljatok egymásnak” (Galátziabeliek 5:13). Mint ahogy a szolgálat a szeretet természetes következménye, a szeretet is a szolgálat természetes következménye. Férjek, szolgáljátok feleségeteket! Feleségek, szolgáljátok férjeteket! Férjek és feleségek, szolgáljátok gyermekeiteket! És mindenkihez szólva, szolgáljátok Istent és a felebarátaitokat! Ha így teszünk, szeretni fogjuk odaadásunk alanyait, és engedelmesek leszünk az elsõ és legnagyobb parancsolatnak.
Jézus, jeruzsálemi feltámadását követõen, megjelent a nefitáknak az amerikai földrészen. Miután a keresztelésrõl tanított, a haragra és viszályra figyelmeztette õket, mondván: „És ne legyen többé vita közöttetek. . . . Mert bizony mondom nektek, hogy akiben az ellenkezés szelleme lakik, az nem tõlem való, hanem az ördögtõl, aki maga az ellenkezés atyja; mert õ haragra gerjeszti az emberek szívét, hogy egymás ellen veszekedjenek” (3 Nefi 11:22, 29).
Testvérek, ha engedelmesek vagyunk a szeretet parancsolatainak, nem lesz ellenkezés, viszálykodás vagy gyûlölet közöttetek. Nem fogtok rosszat mondani egymásról, hanem kedvességgel és megbecsüléssel fogtok egymás iránt viseltetni, ráébredvén arra, hogy mindegyikünk Isten gyermeke. Nem lesznek nefiták, lámániták, semmiféle „-iták” közöttetek, és minden férfi, nõ és gyermek becsületesen fog egymással viselkedni.
Kora reggel Bukarestben, miközben a Cismigiu parkban futottam, észrevettem egy öreg fát, ami azzal küszködött, hogy új hajtást hozzon - hogy új életet adjon. Az élet szimbóluma az adakozás. Oly sokat adunk a családnak és barátoknak, valamint a közösségnek és az egyháznak, hogy idõnként mi, mint az öreg fa is, azt gondoljuk, az élet túl nehéz - az állandó adakozás túl nehéz teher. Azt hihetjük, hogy könnyebb lenne feladni és azt tenni, amit a természetes ember tesz. Azonban nem szabad és nem is fogjuk feladni! Miért? Mert folytatnunk kell az adakozást csakúgy, mint ahogy azt Krisztus és az öreg fa is tette. Ha csak egy kicsit adunk, gondoljunk Õrá, aki az egész életét adta, hogy mi élhessünk.
Jézus, közel halandó élete végéhez, újra a szeretet tanát tanította, amikor híveit arra utasította, hogy amint Õ szerette õket, úgy szeressék õk is egymást. „Errõl ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (János 13:35).
Azzal fejezem be, hogy ismerve létezésünk célját, ha nem szeretjük Istent és a felebarátainkat, bármit is tegyünk, nem fog számítani az örökkévalóság szempontjából.
Bizonyságomat teszem Krisztus isteni voltáról és küldetésének valóságáról, hogy létrehozza az ember halhatatlanságát és örök életét. Úgy szeressünk, amint Õ szeretett, és továbbra is szeressünk - ezért imádkozom Jézus Krisztus nevében, ámen
Previous
