Óvakodjatok a zúgolódástól! Elder H. Ross Workman a hetvenektõl „Az engedelmesség alapvetõ ahhoz, hogy felismerjük az Úr áldásait.” Fiatal misszionáriusokként a társam és én bizonyságunkat tettük, hogy Isten próféták által szól ma hozzánk. Egy férfi megkérdezte: „Mit mondott a prófétátok ezen a héten?” Miközben azzal küszködtem, hogy eszembe jusson a legfrissebb Improvement Era, az akkori egyházi folyóirat prófétai üzenete, megértettem, milyen fontos, hogy ismerjük az élõ próféta tanításait, és engedelmeskedjünk azoknak. Remélem, hogy ma ösztönözni tudlak benneteket az élõ próféták követésére és figyelmeztetni arra a megtévesztésre, melyet az ellenfél tervelt ki azért, hogy ettõl eltérítsen minket. A szentírások „zúgolódásként” utalnak erre a megtévesztésre. Az Üdvözítõ példázatban tanított, hogy a „zúgolódás” veszélyes ösvényére figyelmeztessen bennünket. A példázatban egy nemesemberrõl hallunk, akinek kitûnõ földje volt. Azt mondta a szolgáinak, hogy ültessenek tizenkét olajfát, és építsenek egy tornyot, amibõl be lehet látni az olajfaligetet. A torony célja az volt, hogy az õr a tetejérõl figyelmeztessen a közeledõ ellenségre. Így az olajfaligetet meg tudták védeni. A szolgák nem építették fel a tornyot. Az ellenség eljött, és letörte az olajfákat. A szolgák engedetlensége katasztrofális hatással volt az olajfaligetre (lásd T&Sz 101:43-62). Miért nem építették fel a szolgák a tornyot? A katasztrófa magját a zúgolódás vetette el. Az Úr példázata alapján a zúgolódásnak három lépése van, mindegyik a következõhöz vezet az engedetlenség lejtõjén. Elõször is a szolgák kezdték megkérdõjelezni a kapott parancsot. Saját ítélõképességüket gyakorolták az uruk által adott utasítások felett. „Mi szüksége van urunknak erre a toronyra, mikor most béke van?” - mondták (T&Sz 101:48). Elõször csak saját maguknak tették fel a kérdést, majd elültették azt mások elméjébe is. A kérdések jöttek elõször. Másodszor: ésszerûsítésbe kezdtek és kibújtak az alól, amire utasították õket. Így szóltak: „Nem lehetne ezt a pénzt a pénzváltóknak adni? Hiszen nincs szükség most mindenre!” (T&Sz 101:49). Így mentséget találtak az engedetlenségre. A harmadik lépés elkerülhetetlenül következik az elõzõkbõl: kelletlenség a Mester parancsolatainak teljesítése iránt. A példázat azt mondja: „ellustultak, és nem tartották be uruk parancsait” (T&Sz 101:50). Így tehát elõkészítették a megfelelõ talajt a közelgõ katasztrófához. Isten prófétákkal áldotta meg gyermekeit, hogy az Õ útjaira tanítsák és az örök életre felkészítsék õket. Az embernek nem könnyû Isten útjait megérteni. „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!” (Ésaiás 55:8). Az engedelmesség alapvetõ ahhoz, hogy felismerjük az Úr áldásait, még akkor is, ha nem értjük a parancsolat célját. A gonosz megtévesztõ hívogatást suttog, amely zúgolódásra késztet, hogy így semmisítse meg az engedelmességbõl származó erõt. A zúgolódás mintája tisztán felismerhetõ az Izráel népérõl szóló következõ feljegyzésben: Az Úr megígérte Izráel fiainak, hogy angyalt küld és kiûzi a kananeusokat, hogy Izráelé legyen a tejjel és mézzel folyó föld (lásd 2 Mózes 33:1-3). Amikor Izráel népe elérte Kánaán határát, Mózes kémeket küldött az országba, és amikor azok visszatértek, arról számoltak be, hogy Kánaán serege erõs, és megkockáztatták azt a véleményt, hogy Kánaán erõsebb, mint Izráel. Ekkor vette kezdetét a zúgolódás. Megkérdõjelezték a parancsolatot, amit Mózesen, élõ prófétájukon keresztül kaptak. Mások között is elterjesztették kétkedéseiket. Hogyan gyõzhette volna le Izráel a kánaáni óriásokat, ha Izráel fiai magukat szöcskének látták hozzájuk képest? (Lásd 4 Mózes 13:31-33.) A kérdések ésszerûsítésbe és kibúvókba fordultak. Azt állították, hogy féltik feleségüket és gyermekeiket. „Jobb lett volna nekünk Egyiptom földjén!” - mondták (lásd 4 Mózes 14:2-3). A zúgolódás engedetlenséggé vált, amikor Izráel népe vezért akart kinevezni, aki visszavezeti õket Egyiptomba (lásd 4 Mózes 14:4). Egyszerûen megtagadták az élõ próféta követését. Zúgolódásuk miatt az Úr megfosztotta Izráel fiait a megígért áldástól, hogy elpusztítja a kananeusokat, és nekik adja az ígéret földjét. Ehelyett a pusztába küldte Izráel népét, hogy negyven éven át vándoroljanak. A zúgolódás ismerõs mintája Léhi családjában is megmutatkozik. Amikor Léhi próféta fiait Jeruzsálembe küldte, hogy megszerezzék a rézlemezeket, sok ellentéttel néztek szembe. Elõször Lámánt kidobták Lábán házából, csupán azért, mert a lemezeket kérte. Miután Léhi fiai felajánlották, hogy arannyal és ezüsttel fizetnek a lemezekért, Lábán az életükre tört és elvette vagyonukat. A fivérek egy barlangban gyûltek össze, hogy felmérjék a helyzetet. Lámán és Lémuel zúgolódott. Mint mindig, most is kérdezõsködéssel kezdõdött: „Ugyan, hogyan tudná az Úr kezünkbe adni Lábánt?” - mondták (1 Nefi 3:31). Utána jöttek a kifogások: „Nagy ember az, ötvennek is parancsol, sõt ötvent meg is ölethet, hogyne ölethetne meg akkor minket?” (1 Nefi 3:31). Végül pedig a kelletlenség. Telve haraggal, nehezteléssel és kifogásokkal, Lámán és Lémuel Jeruzsálem falánál várakozott, míg a hithû Nefi elvégezte az Úr munkáját (lásd 1 Nefi 4:3-5). Az Úr napjainkban is beszélt e hozzáállás ellen: „Aki pedig semmit sem cselekszik, amíg parancsot nem kap, azt tétova szívvel fogadja, csak ímmel-ámmal tartja meg, átkozott az” (T&Sz 58:29). Felemelt kézzel támogattuk az élõ prófétáinkat. Örvendezünk a kiváltságnak, hogy az élõ prófétáktól hallhatjuk Isten kinyilatkoztatott szavait napjainkban. Mit teszünk, amikor halljuk õket? Pontosan követjük-e élõ prófétáink utasításait, vagy zúgolódunk? Könnyebb-e napjainkban követni az élõ prófétát, mint Mózes vagy Nefi napjaiban? Azok, akik Mózes vagy Nefi ellen zúgolódtak, nem zúgolódnának-e ma is? Ugyanezeket a kérdéseket fordítva is feltehetnénk. Azok, akik ma zúgolódnak, ugyanúgy zúgolódtak volna-e, mint Lámán és Lémuel, vagy Izráel fiai napjaik prófétája ellen - ugyanazon romboló következményekkel? A legegyszerûbb utasítás is megmutathatja a zúgolódásra való hajlamunkat. Egyszer egy gyûlésen az elnöklõ felhatalmazott arra kérte a gyülekezet tagjait, hogy üljenek elõrébb, hozzá közelebb a teremben. Néhányan elõre mentek. Legtöbben viszont nem. Miért nem? Biztos vagyok abban, voltak olyanok, akik megkérdõjelezték, hogy miért kell otthagyni kényelmes helyüket. „Miért mennék elõre?” E kérdés után kétségtelenül azonnal kifogás vagy ésszerûsítés következett, mint hogy mit számít az, hogy átülök-e vagy sem. Azt hiszem, valamiféle ingerültség jelent meg az elnöklõ felhatalmazott kérése következtében. Az utolsó lépés, ami nyilvánvaló volt mindenki számára, aki megfigyelte, a kelletlenség volt. Kevesen mozdultak. Kis dolog volt ez? Igen. Azonban az engedelmesség mélyebben gyökerezõ, nagyobb hiányát tükrözte. Az engedetlenség szellemét tükrözte. Az pedig nem kis dolog. Nemrégiben Nyugat-Afrikában voltam egy egyházi gyûlésen, amikor egy papsági vezetõ megkérte a testvéreket, hogy fáradjanak elõre, és töltsék fel a kápolna elsõ három sorát. Mindegyik férfi azonnal felállt és az utasításnak megfelelõen elõre ment. Kis dolog? Igen. De az engedelmességre való készséget tükrözi. Az pedig nem kis dolog. Megkérlek benneteket, hogy összpontosítsatok az élõ próféták azon parancsolataira, melyek a leginkább bosszantanak! Megkérdõjelezitek-e azt, hogy vonatkozik-e a parancsolat rátok? Találtok-e megfelelõ kifogást arra, miért nem tesztek eleget a parancsolatnak? Ingerültnek vagy bosszúsnak érzitek-e magatokat azokkal szemben, akik emlékeztetnek benneteket a parancsolatra? Kelletlenül tartjátok-e be? Óvakodjatok a gonosz megtévesztésétõl! Óvakodjatok a zúgolódástól! A szerencsés szülõ megtapasztalja azt a különleges örömöt, amit gyermekének készséges engedelmessége okoz. Nem ugyanígy van-e ez Istennel? Valamilyen mértékben megértem, mennyire örülhet az Úr, amikor szolgái zúgolódás nélkül engedelmeskednek. Nemrégiben kedves feleségem és én részt vettünk egy gyûlésen, ahol elmagyarázták feladatainkat. Akkor még fogalmunk sem volt, mi lesz a feladatunk és hol fogunk szolgálni. Bizalmasan mondták meg nekem, hogy Nyugat-Afrikába hívnak el szolgálatra. Meglepõdtem, és megörültem a feladatnak, de ugyanakkor átsuhant az agyamon a gondolat, ami elkerülhetetlenül megfogalmazódott volna feleségemben is, aki majdnem 39 éve a társam. Hogy fogadja majd ezt a feladatot? Tudtam, hogy beleegyezik abba, hogy elmenjünk. Együtt töltött éveink során soha nem utasította vissza az Úr egyetlen elhívását sem. De milyen érzések lesznek a szívében? Amint mellette ültem, észrevette, hogy tudom megbízatásunk helyszínét. Azt kérdezte: „Nos, hova megyünk?” Egyszerûen feleltem: „Afrikába”. Szemei felcsillantak és örömteli szívvel mondta: „Hát nem csodálatos!” Teljes volt az örömöm. Így örülhet Mennyei Atyánk, amikor készséges szívvel követjük az élõ prófétákat. Bizonyságot teszek arról, hogy Jézus Krisztus él. Prófétákhoz szól napjainkban. Kövessük prófétáinkat zúgolódás nélkül, ezért imádkozom, Jézus Krisztus nevében, ámen.