Nem vagyunk-e mindannyian édesanyák? Sheri L. Dew második tanácsos a Segítõegylet Általános Elnökségében „Az anyaság több, mint gyermeket szülni. . . . Ez maga a lényege annak, hogy mi, nõk, kik vagyunk.” Ezen a nyáron négy tizenéves unokahúgommal egy feszült vasárnap estében volt részünk, amikor elindultunk gyalog egy belvárosi hotelbõl a városban lévõ közeli kápolnába, ahol beszédet kellett mondanom. Sokszor megtettem már ezt a sétát, de azon az estén hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy egy óriási, részegekbõl álló, parádézó tömeg közepébe csöppentünk. Nem négy, tizenéves lánynak való hely volt, sem a nagynénjüknek, teszem hozzá. De mivel az utcák le voltak zárva, nem volt más választásunk, tovább kellett sétálnunk. A hangzavarban odakiáltottam a lányoknak: „Maradjatok mellettem!” Amint keresztül manõvereztünk a tömegen, az egyetlen dolog, amire gondoltam, unokahúgaim biztonsága volt. Szerencsére végül is eljutottunk a kápolnához. Viszont abban a bizonytalan órában jobban megértettem, mit éreznek azok az édesanyák, akik saját biztonságukra fittyet hányva védik meg gyermekeiket. A testvéreim rám bízták lányaikat, akiket szeretek, és bármit megtettem volna, hogy biztonságba vezessem õket. Hasonlóképp Atyánk is ránk, nõkre bízta az Õ gyermekeit, és arra kért, szeressük õket, és segítsünk biztonságban újra hazavezetni õket a halandóság veszélyein át. Szeretni és vezetni. Ezek a szavak nemcsak az Atya és a Fiú mindenre kiterjedõ munkáját összegzik, hanem a mi munkánk lényegét is, mivel a mi dolgunk az, hogy segítsünk az Úrnak az Õ munkájában. Akkor hát hogyan segíthetjük az Urat az Õ munkájában mi, Isten utolsó napi asszonyai? Próféták sora ismételte el az e kérdésre adott választ, mint ahogy azt az Elsõ Elnökség tette hat évtizeddel ezelõtt, amikor azt mondták, az anyaság „a legnagyobb, legszentebb szolgálat . . . amit az emberiség adhat”.1 Gondolkoztatok már valaha azon, miért tanítják a próféták újra meg újra az anyaság tantételét, amely tényleg egy tantétel? Én igen. Sokáig és kitartóan gondolkoztam Isten asszonyainak a munkájáról. És azon tusakodtam, mit jelent az anyaság tantétele mindannyiunk számára. Ez a kérdés arra késztetett, hogy letérdeljek; valamint a szentírásokhoz és a templomba vezetett - mindazokra a helyekre, amelyek felemelõ tantételt tanítanak a nõk igen fontos szerepérõl. Ez egy olyan tantétel, amellyel tisztában kell lennünk, ha azt reméljük, hogy „állhatatosak és készek”2maradunk azokkal a kérdésekkel kapcsolatosan, amelyek nemünk körül keringenek! Mert a Sátán háborút indított az anyaság ellen. Tudja, hogy azok, akik bölcsõt ringatnak, az õ földi birodalmát is megrengethetik. És azt is tudja, hogy igazlelkû anyák nélkül, akik szeretik és vezetik a következõ nemzedéket, Isten királysága megbukik. Amikor megértjük az anyaság nagyságát, világossá válik majd, hogy a próféták miért védelmezik annyira a nõk legszentebb szerepét. Amíg sokszor mi egyedül a természetes anyasággal azonosítjuk az anyai mivoltot, az Úr nyelvén az anya szónak több jelentése van. Az összes választható szó közül, amivel a nõ szerepét és lényegét meg lehet határozni, Isten, az Atya, és Ádám is Évát „minden élõk anyjának”3nevezte el; és ezt még azelõtt tették, hogy gyermeke született volna. Csakúgy, mint Éváé, a mi anyaságunk is születésünk elõtt kezdõdött. Mint ahogy érdemes férfiak elõre felszenteltettek a papság viselésére a halandóságban4, az igazlelkû nõket felruházták a földi élet elõtt az anyaság kiváltságával.5Az anyaság több, mint gyermeket szülni. Ez maga a lényege annak, hogy mi, nõk, kik vagyunk. Meghatározza egész lényünket, isteni formánkat és természetünket, és azokat az egyedülálló tulajdonságokat, amikkel Mennyei Atyánk felruházott minket. Gordon B. Hinckley elnök azt mondta, hogy „Isten valami felségeset ültetett a nõkbe”.6Ez a valami pedig nem más, mint az anyaság ajándéka. Elder Matthew Cowley azt tanította: „kell, hogy a férfiaknak adasson valami [a halandóságban], hogy az emberiség megmentõi legyenek, nem így az anyáknak és a nõknek. [Õk] egy veleszületett joggal és hatalommal jönnek a világba, ami által az emberi lélek megváltói, . . . valamint Isten gyermekei életében felelevenítõ erõ lehetnek”.7 Az anyaság nem az, amely visszamaradt azután, hogy Atyánk megáldotta fiait a papság szentségével. Ez volt a legnemesebb felruházás, amiben leányait részesíteni tudta. Szent bizalom, amely a nõknek páratlan szerepet adott, hogy segítsenek az Õ gyermekeinek megtartani második helyüket. Ahogy azt ifj. J. Reuben Clark kijelentette, az anyaság „ugyanolyan isteni elhívás, és a maga nemében ugyanolyan örökkévaló fontossággal bír, mint a papság maga”.8 Mindazonáltal az anyaság nagyon érzékeny kérdés, mivel legnagyobb örömeinket és legnagyobb szívfájdalmainkat is elõhozhatja. Így volt ez kezdettõl fogva. Éva a bukás után „örvendezett”, mert rájött, hogy egyébként „soha nem lennének ivadékai”.9Mégis, képzeljük el gyötrõdését Káin és Ábel miatt! Néhány édesanya fájdalmat él át megszült gyermekei miatt, mások pedig azért éreznek fájdalmat, mert nem szülhetnek gyermekeket e világra. Elder John A. Widtsoe világosan beszélt errõl: „Azok a nõk, akik önhibájukon kívül nem gyakorolhatták közvetlenül az anyaság ajándékát, megtehetik ezt helyettesként”.10 Az Úr számára ismert okok miatt, néhány nõnek várnia kell, hogy gyermekük legyen. Ez a késleltetés nem könnyû egyetlen igazlelkû nõnek sem. De az Úr idõbeosztása, mely mindannyiunknak személyre szabott, nem von el természetünkbõl. Néhányunknak egyszerûen más módot kell találni az anyaságra. Körülöttünk vannak mindazok, akiknek szeretetre és vezetésre van szükségük. Éva példát állított. Amellett, hogy gyerekeket nevelt, az egész emberiség felett is kifejezte anyai gondoskodását, amikor bármely nõ döntése közül a legbátrabb döntést hozta meg, és Ádámmal együtt megnyitotta számunkra a fejlõdéshez vezetõ utat. Példát mutatott a nõi mivoltra a férfiaknak azért, hogy tiszteljék, a nõknek pedig, hogy kövessék, mindezt azzal, hogy példát állított azoknak a tulajdonságoknak, amikkel felruháztak bennünket: hõsies hit, rendkívüli érzékenység a Szellemre, a gonosz gyûlölete, valamint teljes mértékû önzetlenség. Mint ahogy az Üdvözítõ, aki az elõtte levõ öröm miatt „megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett”11, Éva is elszenvedte a bukást annak az öröméért, hogy segítsen az emberiség családjának létrehozásában. Szeretett minket annyira, hogy segítsen vezetni bennünket. Mennyei Atyánk leányaiként, valamint Éva lányaiként is mindannyian anyák vagyunk, és mindig is anyák maradunk. Továbbá mindannyiunknak felelõssége, hogy szeresse és segítsen vezetni a felnövekvõ generációt. A fiatal nõk hogyan tanulják meg, miként éljenek Isten asszonyaiként, hacsak nem figyelik meg, Isten asszonyai hogyan öltözködnek, mit néznek és olvasnak; mivel töltik el idejüket és mit engednek elméjükbe; hogyan néznek szembe a kísértésekkel és bizonytalanságokkal; miben lelik örömüket, valamint hogy a szemérmesség és a nõiesség miért fémjelzi az igazhitû nõket? Fiatal férfiaink hogyan tanulják meg értékelni Isten asszonyait, ha nem fejezzük ki feléjük erkölcsi értékeinket? Mindannyiunk átfogó kötelessége, hogy kövessük az igazlelkû nõiesség példáját, mert fiataljaink lehet, hogy sehol máshol nem látják ezt. Minden nõtestvér a Segítõegyletben - amely a legfontosabb nõi közösség a fátyolnak ezen az oldalán - felelõsséggel tartozik, hogy segítsen fiatal nõinknek a Segítõegyletbe történõ örömteli átmenetben. Ez azt jelenti, hogy a velük való barátságunk jóval tizennyolc éves koruk elõtt kell, hogy kialakuljon! Mindannyian gondoskodhatunk valakirõl - természetesen saját gyermekeinkkel kezdve, ami aztán messze kiterjeszthetõ még! Szóval és tettel mindannyian kifejezhetjük, hogy a nõk munkája az Úr királyságában magasztos és szent. Megismétlem: Mindannyian anyák vagyunk Izráelben, és elhívásunk az, hogy szeressük és vezessük a felnövekvõ nemzedéket a halandó élet veszélyes utcáin át. Kevesen érjük el potenciális lehetõségeinket, ha nem gondoskodunk édesanyánkról, aki hordozott minket, és azokról az anyákról, akik segítenek bennünket. Mostanában az a nagy öröm ért, hogy sok év után újra láthattam egyik fiatalkori vezetõmet. Tizenévesen, minden magabiztosság nélkül állandóan odasompolyogtam ehhez a nõhöz, mert mindig átölelt és azt mondta: „Te vagy a legeslegjobb lány!” Szeretett engem, ezért engedtem, hogy vezessen. Vajon hány fiatal nõ és férfi vágyik erõsen a ti szeretetetekre és vezetésetekre? Teljes mértékben felismerjük-e, hogy Izráelben lévõ anyákként való hatásunk pótolhatatlan és örökkévaló? Amikor fiatal voltam, nem volt szokatlan anyától, hogy az éjszaka közepén felkeltsen, és azt mondja: „Sheri, fogd a párnád és menj le a pincébe!” Tudtam, ez mit jelent. Azt jelentette, hogy tornádó közeledik, és én azonnal elkezdtem félni. De aztán anya mindig azt mondta: „Sheri, minden rendben lesz”. Szavai mindig megnyugtattak. Ma, évtizedekkel késõbb, amikor az élet nyomasztónak és félelmetesnek tûnik, felhívom anyát azért, hogy azt mondja: „Minden rendben lesz”. Az Egyesült Államokban nemrég történt iszonyatos események megerõsítették azt a tényt, hogy bizonytalan világban élünk. Soha nem volt még nagyobb szükség igazlelkû anyákra - anyákra, akik biztonsággal és a jövõ iránti magabiztosság érzésével áldják meg gyermekeiket! Anyákra, akik megtanítják gyermekeiknek, hol találhatnak békét és igazságot, valamint azt, hogy Jézus Krisztus hatalma mindig erõsebb, mint az ellenfélé! Minden alkalommal, amikor egy fiatal nõ vagy férfi hitét építjük vagy nemes voltát erõsítjük, minden alkalommal, amikor szeretünk és vezetünk bárkit az úton, legyen az csupán kis lépés is, akkor igazak vagyunk anyai felruházásunkhoz és elhívásunkhoz, és ezzel építjük Isten királyságát. Egyetlen olyan nõ sem, aki megérti az evangéliumot, gondolná soha, hogy van ennél fontosabb munka, és azt sem mondaná, hogy „Én csak anya vagyok”, hiszen az édesanyák azok, akik meggyógyítják az emberek lelkét. Nézzetek körül! Kinek van szüksége rátok és a befolyásotokra? Ha igazán szeretnénk változtatni a dolgokon, akkor az sikerülni is fog, miközben anyai gondoskodással segítjük azokat, akiket megszültünk, illetve azokat, akik hagyják, hogy támogassuk õket. Ha a fiataljaink mellett állunk - vagyis ha szeretjük õket -, legtöbb esetben õk is mellettünk fognak állni - azaz engedik, hogy vezessük õket. Izráel anyáiként az Úr titkos fegyverei vagyunk. Hatásunk isteni felruházásunkból adódik, amely már a kezdetektõl fogva helyén áll. A halandó élet elõtti világban, amikor Atyánk elmondta szerepünket, kíváncsi vagyok, vajon nem tágra nyílt szemekkel hallgattuk-e azt, hogy szent bizalommal áld meg bennünket, amely ennyire központi szerepet játszik az Õ tervében, és hogy olyan életbevágóan fontos ajándékokkal ruház fel minket, ami nagyon fontos ahhoz, hogy szeretni és vezetni tudjuk gyermekeit! Kíváncsi vagyok, örvendeztünk-e12, legalábbis részben azért a nemesítõ alakért, melyet Tõle kaptunk! A világ nem ezt mondja nektek, a Szellem viszont annál inkább. Egyszerûen nem okozhatunk csalódást az Úrnak! És ha eljön az idõ, amikor mi leszünk a földön az egyedüli nõk, akik nemesnek és magasztosnak találják az anyaságot, ám legyen. Mert az anya kifejezés lesz az igazlelkû nõ jelzõje, aki a celesztiális királyság legmagasabb fokán vált tökéletessé, egy olyan nõnek, aki feljogosult az örökké tartó fejlõdésre az utódok létrehozásában, bölcsességben és befolyásban. Tudom, teljes mértékben tudom, hogy ezek az isteni szerepünkrõl szóló tantételek igazak, és amikor megértjük azokat, békét és célt adnak minden nõ számára. Drága nõtestvéreim, akiket jobban szeretek, mint ahogy azt kifejezésre tudom juttatni! Vállaljátok-e az anyai szerep kihívásait ebben a veszélyes idõszakban, még ha az próbára is teheti kitartásotok, bátorságotok és hitetek utolsó cseppjeit is? Szilárdak és állhatatosak maradtok-e anyákként Izráelben, és Isten asszonyaiként is? Atyánk és az Õ Egyszülött Fia szent feladatot adott nekünk, és szent koronát királyságukban. Örvendezzünk benne, és legyünk érdemesek az Õ bizalmukra! Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. „The Message of the First Presidency to the Church”, Improvement Era, 1942. nov., 761. o. 2. Móziás 5:15. 3. Mózes 4:26. 4. Lásd Alma 13:2-4, 7-8. 5. Lásd Spencer W. Kimball, „The Role of Righteous Women”, Ensign, 1979. nov., 102. o. 6. Teachings of Gordon B. Hinckley (1997), 387. o. 7. Matthew Cowley Speaks (1954), 109. o. 8. „Our Wives and Our Mothers in the Eternal Plan”, Relief Society Magazine, 1946. dec., 801. o. 9. Mózes 5:11. 10. Priesthood and Church Government, szerk. John A. Widtsoe (1939), 85. o. 11. Zsidók 12:2. 12. Lásd Jób 38:7.