A kiengesztelés: a mi legnagyobb reménységünk James E. Faust elnök második tanácsos az Elsõ Elnökségben „Üdvözülésünk attól függ, mennyire hiszünk a kiengesztelésben, és mennyire fogadjuk el azt. Ahhoz, hogy ilyen módon tudjuk elfogadni, folyamatos erõfeszítés szükséges annak teljesebb megértésében.” Szeretett testvéreim és barátaim! Ma reggel azért járulok alázatosan ide, ehhez a pulpitushoz, mert a világ történelmének legnagyszerûbb eseményérõl szeretnék beszélni, ami nem más, mint Urunk és Üdvözítõnk, Jézus Krisztus semmihez nem fogható kiengesztelése. Ez volt a valaha is megtörtént legpáratlanabb tett, s ezzel együtt ezt a legnehezebb megérteni. Az ok, amiért mindent meg szeretnék tanulni a kiengesztelésrõl, amit csak lehet, részben önzõ: Üdvözülésünk attól függ, mennyire hiszünk a kiengesztelésben, és mennyire fogadjuk el azt.1Ahhoz, hogy ilyen módon tudjuk elfogadni, folyamatos erõfeszítés szükséges annak teljesebb megértésében. A kiengesztelés tanulásunk halandó útját mozdítja elõ azáltal, hogy lehetõvé teszi természetünk tökéletessé válását.2Mindannyian követtünk el bûnöket, és bûnbánatot kell tartanunk ahhoz, hogy teljes mértékben megfizessük a tartozás ránk esõ részét. Amikor õszinte bûnbánatot tartunk, az Üdvözítõ nagyszerû kiengesztelése megfizeti a tartozás fennmaradó részét.3 Pál egyszerûen magyarázta el a kiengesztelés szükségességét: „Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.”4Jézus Krisztust jelölték ki és rendelték el elõre, még a föld megalkotása elõtt arra, hogy a Megváltónk legyen. Isteni származásával, bûntelen életével, vérének ontásával a Gecsemáné kertjében, felfoghatatlanul fájdalmas kereszthalálával, valamint az azt követõ, a sírból való testi feltámadásával üdvözülésünk szerzõjévé vált, és tökéletes kiengesztelést hozott az egész emberiség javára.5 Ha a kiengeszteléssel és Krisztus feltámadásával kapcsolatban megértjük mindazt, amit csak lehetséges, akkor több tudást nyerünk Õróla és az Õ küldetésérõl.6Engesztelõ áldozatáról való tudásunk bármilyen gyarapodása közelebb visz minket Õhozzá. A kiengesztelés tulajdonképpen azt jelenti, hogy eggyé válunk Vele. A kiengesztelés jellege és hatásai olyan végtelenek, olyan felfoghatatlanok és olyan mély értelmûek, hogy meghaladják a halandó ember tudását és felfogó képességét. Olyan mélységesen hálás vagyok a megváltó kegyelem tanáért! Sokan úgy vélik, csupán meg kell vallaniuk, hogy Jézus a Krisztus, és akkor pusztán a kegyelem által megváltatnak. Nem nyerhetünk megváltást egyedül a kegyelem által, hiszen tudjuk, hogy csak akkor igazulunk meg kegyelembõl, miután mindent megtettünk.7 Néhány éve Gordon B. Hinckley elnök elmondott egy „példázatot” „egy kis, egyszobás iskol[áról] Virginia állam hegyei között, ahol a fiúk olyan durvák voltak, hogy egy tanár sem tudta õket kordában tartani. Aztán egy nap egy tapasztalatlan, fiatal tanár jelentkezett. Megmondták neki, hogy a fiúk addig minden tanárt megtámadtak, de a tanár elfogadta a kockázatot. Az elsõ tanítási napon a tanár megkérte a fiúkat, hogy állítsák fel saját szabályaikat, valamint a szabályok megszegéséért járó büntetést is. Az osztály 10 szabályt gyûjtött össze, amit mind felírtak a táblára. Azután a tanár azt kérdezte: ,Mit tegyünk azzal, aki megszegi a szabályokat?’ ,Tíz botütés a hátára, kabát nélkül’ - válaszolta az osztály. Egy pár nappal késõbb . . . eltûnt egy nagytermetû tanuló, Tom ebédje. ,A tolvaj megkerült - egy kis éhes alak, úgy tíz év körüli.’ Amikor Kicsi Jim elõrejött, hogy megbüntessék, könyörgött, hogy hadd tartsa magán a kabátját. ,Vedd le a kabátod - mondta a tanár. - Segítettél a szabályok felállításában!’ A fiú levette a kabátját. Nem volt rajta ing, és elõtûnt csontos, kicsi, vézna teste. Mialatt a tanár, bottal a kezében habozott, Nagy Tom talpra szökkent, és felajánlotta, hogy átvállalja a fiú büntetését. ,Nagyon jó, van egy bizonyos törvény ugyanis, ami szerint másvalaki átvállalhatja a büntetést. Mindannyian egyetértetek?’ - kérdezte a tanár. Öt ütés után a bot eltörött Tom hátán. Az osztály zokogott. Kicsi Jim Tom felé nyúlt, elkapta nyakát két kezével. ,Tom, sajnálom, hogy elloptam az ebédedet, de borzasztóan éhes voltam. Szeretni foglak a halálomig, amiért átvállaltad a verést értem! Igen, örökké szeretni foglak!’ ”8 Hinckley elnök azután Ésaiást idézte: „Pedig betegségeinket õ viselte, és fájdalmainkat hordozá, . . . És õ megsebesíttetett bûneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az õ sebeivel gyógyulánk meg.”9 Nincs ember, aki ismerné az Üdvözítõ terhének teljes súlyát, ám a Szentlélek ereje által valamennyire tudatában lehetünk a Tõle kapott mennyei ajándéknak.10Az egyik úrvacsorai himnuszunk szövege így hangzik: Fel nem foghatjuk kínjait a kereszthalálnak; Hisszük, hogy értünk tette ezt, miértünk szenvedett.11 Olyan nagy fájdalmat szenvedett értünk, olyan „leírhatatlan gyötrelmet” és „mindent meghaladó kínt”!12A Gecsemáné kertjében való mélységes szenvedése miatt, ahol Magára vette az összes többi halandó minden bûnét, „reszket[ett] a fájdalomtól, és minden pórus[ából] vér[zett], és testileg és szellemileg szenved[ett]”.13„És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék”,14mondván: „Atyám! ha el nem múlhatik tõlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod”.15Júdás, az Iskariótes elárulta Õt, Péter pedig megtagadta. A fõpapok és a vének kigúnyolták; késõbb letépték ruháit, megverték, leköpdösték, majd a helytartó palotájában megkorbácsolták.16 Elvezették a Golgotára, ahol szegeket vertek kezeibe és lábaiba. Órákon át függött nagy szenvedések közepette a fából ácsolt kereszten, melyen Pilátus táblája állt: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA”.17Sötétség támadt, és „kilencz óra körül . . . nagy fennszóval kiálta Jézus, mondván: Eli, Eli! Lama sabaktáni? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engemet?”18Senki nem tudott segíteni Neki; egyedül taposta a borsajtót.19Azután „Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltván, kiadá lelkét”.20És „egy a vitézek közül dárdával döfé meg az õ oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki abból”.21„A föld megindula”, „a százados pedig és a kik õ vele õrizték vala Jézust, látván a földindulást és a mik történtek vala, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia vala ez!”22Himnuszunk szavaival: „Jézus, add, hogy sohase feledjük, Mit te érettünk véghezvittél”.23Eltûnõdöm: vajon hány csepp vért ontott értem? Amit Õ tett, azt egyedül egy Isten tehette meg. Az Atya Egyszülött Fiaként a testben, Jézus isteni tulajdonságokat örökölt. Õ volt a halandóságba valaha is született egyedüli személy, aki végre tudta hajtani ezt az igen jelentõségteljes és mennyei tettet. A földön valaha is élt egyedüli bûntelen emberként nem volt kitéve a lelki halálnak. Istensége miatt hatalommal rendelkezett a fizikai halál felett is. Így Õ megtette értünk azt, amit mi nem tehettünk volna meg magunkért. Szétfeszítette a halál hûvös markát. Azt is lehetõvé tette számunkra, hogy rendelkezzünk a Szentlélek ajándékának páratlan és megnyugtató vigaszával.24 A kiengesztelés és a feltámadás sok dolgot tesz elérhetõvé. A kiengesztelés megtisztít minket bûneinktõl, bûnbánatunk függvényében. A bûnbánat az a feltétel, mely által irgalom tárul fel elõttünk.25Miután mindent megteszünk azért, hogy kifizessük az utolsó fillért is és helyrehozzuk hibáinkat, az Üdvözítõ kegyelme életre kel az életünkben a kiengesztelés által, amely megtisztít minket, és amely tökéletessé tehet bennünket.26Krisztus feltámadása legyõzte a halált, és megadta nekünk a halál utáni élet bizonyosságát. Azt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él”.27A feltámadás feltétel nélküli, és mindenkire vonatkozik, aki valaha is élt, él és élni fog.28Ingyenes ajándék ez. John Taylor elnök jól írta ezt le, amikor ezt mondta: „A sírok megnyílnak majd, és a halottak meghallják Isten Fia hangját, és elõjönnek; azok, akik jól cselekedtek, az igazak feltámadására, akik pedig gonoszul cselekedtek, az igaztalanok feltámadására”.29 Halandó tetteinkre és a kiengesztelésre utalva ifj. J. Reuben Clark elnök ezt az értékes betekintést adta, amikor ezt mondta: „Úgy érzem, hogy [az Üdvözítõ] azt a lehetõ legkisebb büntetést fogja kiróni, amelyet a törvényszegésünk minimálisan megkíván. Hiszem, hogy igazságosságába belefoglalja majd minden végtelen szeretetét, áldását, irgalmát, jóságát és megértését. . . . Másrészrõl pedig úgy hiszem, hogy amikor jó tetteink jutalmának kiszabására kerül sor, a lehetõ legtöbbet adja majd nekünk, amit adni csak lehetséges lesz, szem elõtt tartva az elkövetett törvényszegést.”30 Ahogy Ésaiás is írta, ha visszatérünk az Úrhoz, Õ „bõvelkedik a megbocsátásban“.31 Azt a parancsolatot kaptuk, hogy emlékezzünk a közbenjárás, a keresztre feszítés, valamint a kiengesztelés egyedülálló eseményeire azáltal, hogy hetente veszünk az úrvacsorából. Az úrvacsorai imák szellemében veszünk a kenyérbõl és a vízbõl az értünk feláldozott test és vér emlékezetére, valamint emlékezünk Õrá és betartjuk az Õ parancsolatait, hogy az Õ Szelleme mindig velünk lehessen. Megváltónk magára vette minden valaha élt, valamint most és ezután élõ ember minden bûnét, fájdalmát, gyengeségét és betegségét.32Soha senki nem szenvedett olyan mértékben, mint Õ. Elsõ kézbõl ismeri halandó megpróbáltatásainkat. Egy kicsit olyan ez, mintha megpróbálnánk megmászni a Mount Everestet, és csak az elsõ pár métert tudnánk megtenni. Õ azonban megtette mind a 8848 métert, egészen a hegy csúcsáig. Õ többet szenvedett mindannál, amit bármely halandó el tudna szenvedni. A kiengesztelés nem csupán a bûnösnek, hanem annak is a javára szolgál, aki ellen vétkeztek, vagyis az áldozatoknak. Azáltal, hogy megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeznek, a kiengesztelés egyfajta békességet és megnyugvást ad azoknak, akik ártatlanul áldozatul estek mások bûneinek. A lélek gyógyulásának alapvetõ forrása Jézus Krisztus kiengesztelése. Ez igaz, legyen szó akár egy személyes tragédiából eredõ fájdalomról, vagy egy szörnyûséges nemzeti szerencsétlenségrõl, mely a közelmúltban ért minket New York-ban, Wash-ington D.C.-ben és Pittsburgh közelében. Egy nõtestvér, aki fájdalmas váláson van túl, így írt arról, hogyan merített a kiengesztelésbõl. Azt mondta: „Válásunk . . . nem mentett fel a megbocsátás kötelezettsége alól. Õszintén meg akartam tenni, ám úgy tûnt, mintha valami olyasmire kaptam volna parancsot, aminek a megtételére egyszerûen képtelen vagyok.” Püspöke határozott tanácsot adott neki: „Tarts fenn egy helyet a szívedben a megbocsátásnak, és amikor elérkezik, fogadd be!” Sok hónap múlt el, miközben tovább folytatódott a megbocsátással való küzdelme. Így emlékszik vissza: „E hosszú, imádságos percek alatt . . . ráleltem a vigasz életet adó forrására, mely szeretõ Mennyei Atyámtól ered. Érzem, hogy nem azért állt mellettem, hogy rosszallva nézzen, amiért még nem jutottam el a megbocsátáshoz; inkább velem szomorkodott, miközben könnyeztem. . . . Végsõ soron ami a szívemben történt, az lenyûgözõ és csodás bizonyítéka számomra Krisztus kiengesztelésének. Mindig úgy tekintettem a kiengesztelésre, mint a módszerre, mely által a bûnbánat életbe lép a bûnös esetében. Nem ismertem fel, hogy azt is lehetõvé teszi, hogy az, aki ellen vétkeztek, elnyerhesse szívében a megbocsátás édes békességét.”33 A megbántottaknak meg kell tenniük mindent, amit csak lehetséges, hogy feldolgozzák megpróbáltatásaikat, és az Üdvözítõ „[meg fogja] segíteni népét gyengeségeiben”.34Segíteni fog viselnünk terheinket. Néhány sérülés olyannyira fájdalmas és mély, hogy nem gyógyítható egy magasabb hatalom segítsége, valamint a következõ életbeli tökéletes igazságosság és helyreállítás reménysége nélkül. Mivel az Üdvözítõ elszenvedett mindent, amit mi valaha is érezhetünk és tapasztalhatunk,35így segíthet a gyengéknek erõsebbé válni. Õ személyesen megtapasztalta mindezt. Érti a fájdalmunkat, és mellettünk jár, még a legsötétebb óráinkban is. Vágyakozunk a kiengesztelés végsõ áldására: hogy egyek lehessünk Õvele; hogy ott lehessünk az Õ isteni jelenlétében; hogy egyenként nevünkön szólítson bennünket, amikor ragyogó mosollyal otthonában üdvözöl bennünket, tárt karokkal híva minket, hogy határtalan szeretetével karjaiba vegyen minket.36Mily dicsõségesen magasztos lesz ez az élmény, ha elég érdemesnek érezhetjük majd magunkat arra, hogy az Õ jelenlétében legyünk! Nagyszerû engesztelõ áldozatának ingyenes ajándéka az egyedüli út mindannyiunk számára, mely által eléggé felmagasztaltak lehetünk ahhoz, hogy az Õ színe elõtt álljunk, és szemtõl szembe lássuk Õt. A kiengesztelés lenyûgözõ üzenete nem más, mint az Üdvözítõ mindannyiunkért érzett tökéletes szeretete. Olyan szeretet ez, mely telve van irgalommal, türelemmel, kegyelemmel, igazságossággal, hosszútûréssel, és - mindenek felett - megbocsátással. Sátán gonosz hatása elpusztítana minden reményt, amit hibáink legyõzésével kapcsolatosan érzünk. Azt akarja, érezzük azt, hogy elvesztünk, hogy nincs remény. Ezzel szemben Jézus lehajol hozzánk, hogy felemeljen bennünket. Bûnbánatunk által, valamint a kiengesztelés ajándéka által felkészülhetünk arra, hogy érdemesek legyünk az Õ jelenlétében állni. Errõl teszek bizonyságot, Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Lásd Móziás 4:6-7. 2. Lásd Moróni 10:32. 3. Lásd 2 Nefi 25:23. 4. 1 Korinthusbeliek 15:22. 5. Lásd Bible Dictionary, „Atonement”, 617. o. 6. Lásd Jákób 4:12. 7. Lásd 2 Nefi 25:23. 8. „President Hinckley: Christmas a Result of Redeeming Christ”, Church News, 1994. dec. 10., 4. o. 9. Ésaiás 53:4-5. 10. Lásd 1 Korinthusbeliek 12:3. 11. „Kívül a város nagy falán”, Egyházi énekek, 41. o. 12. John Taylor, The Mediation and Atonement (1882), 150. o. 13. T&Sz 19:18. 14. Lukács 22:44. 15. Máté 26:42. 16. Lásd Máté 26:47-75; 27:28-31. 17. János 19:19. 18. Máté 27:46. 19. Lásd T&Sz 133:50. 20. Máté 27:50. 21. János 19:34. 22. Máté 27:51, 54. 23. „Mély alázattal kérünk, Istenünk”, Egyházi énekek, 44. o. 24. Lásd János 15:26. 25. Lásd Alma 42:22-25. 26. Lásd 2 Nefi 25:23; Alma 34:15-16; 42:22-24; Moróni 10:32-33. 27. János 11:25. 28. Lásd Ap. csel. 24:15. 29. The Gospel Kingdom, vál. G. Homer Durham (1943), 118. Lásd még János 5:28-29. 30. „As Ye Sow . . .”, Brigham Young University Speeches of the Year (1955. május 3.), 7. o. 31. Ésaiás 55:7. 32. Lásd Alma 7:11-12. 33. A név a szerzõ kérésére nem kerül közlésre, „My Journey to Forgiving”, Ensign, 1997. feb., 42-43. o. 34. Alma 7:12. 35. Lásd Alma 7:11. 36. Lásd Alma 26:15; Mormon 5:11; 6:17; Mózes 7:63.